Ragályhíradó motto – balrad.ru olvasói komment: “A Kovid egy héber név, amely bölcset jelent. A 19 pedig a szabadkőművesek körében spirituális szám, amely azt jelenti, hogy a céljukat elérték. Más szerint a daliás ’90 – es évek magyar pornóvideo – forgalmazó Ko(vács)Vid(eo) – ra utal, a szám pedig a kártyás 19. Amire már nem szabad lapot húzni! Napi összeesküvés rovat.”
A balrad.ru adminjaként arra a felismerésre jutottam, hogy teljesen fölösleges itt a blogon Ragályhíradó – zni, hiszen már a vízcsapból is ragályhírek ömlenek. Akik mégis ilyesmikre kíváncsiak, nekik itt van három összefoglaló link:
Ragályhíradó ürügyén inkább már csak a döbrögisztáni bohóckodásokkal foglalkoznánk. Merthogy vajdaságunkban kizárólag politikai bohóckodás zajlik már ennek ürügyén is!
Pedig a száraz és rideg tények alapján Covid fertelem – dacára a világ legszínvonalasabb ellene való védelmének – közénk rontott.
Csakis ennek – ÉS A MI FELELŐTLENKEDÉSÜNKNEK! – tudható be, hogy ma reggelre Új Rekordot döntött nálunk a frissen leigazolt megszállottak száma!
” 718 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 10 909 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 631 fő, 4014-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 6264 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%-a budapesti. 259 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 12-en vannak lélegeztetőgépen.” – olvasható a qrmányvetítölde legfrissebb tájékoztatójában.
A privatbankar.hu pedig arról ír, hogy „Budapest van a legnagyobb bajban, de Orbán Viktor szerint ez nem az ő dolga.
A kormányfő a szokásos reggeli rádióinterjújában fejtette ki: a fővárosnak vannak tartalékai, mozgósítani kell, hogy segítsék a legnehezebb helyzetben lévő területeket.”
És eme vészterhes időkben se Cila nénnye, se a Stáb nincs! Nem úgy mint a dolgok kezdetén!
VISZONT A „GAZDASÁGNAK” MŰKÖDNIE KELL! Műxik is! Megnyugodhatunk: fog is működni! Ahogy a recesszió engedi! Ill. Covid – 19!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
„Mit fognak csinálni? Földönfutókká válnak?” – a szakértő szerint embertelen az új tb-rendelet
A halasztható egészségügyi beavatkozások után a sürgősségi ellátásokért is fizetni kell majd a tb-adósoknak. Vagyis azoknak, akik 6 hónapig nem fizetik a járulékot – erről először a Népszava számolt be. A Híradónknak nyilatkozó egészségügyi közgazdász embertelennek tartja a rendelkezést. A DK és a Párbeszéd annak visszavonását követeli. Megkeresésünkre az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta: senki nem marad ellátás nélkül.
A Parlament még 2019 végén döntött az új tb-törvényről. Így júliustól már egy néhány perces látogatás is tízezer forintba kerülhet a háziorvosnál annak, aki több mint hat hónapig nem fizeti az egészségügyi biztosítást. Mostanra kiderült: nem csak a halasztható, hanem a sürgősségi, például a baleseti sérülések ellátását is kiszámlázhatják majd a kórházak azoknak, akik fél éves tb-tartozást halmoznak fel. A kiállítható számla felső határa 750 ezer forint lehet.
A jelenlegi rendelet elsősorban azokat érintheti, akik nem biztosítottak, és havi 7710 forintos befizetéssel váltják ki a biztosítási jogviszonyt. Köztük lehetnek a még munkába lépés előtt álló pályakezdők, és azok, akik nem dolgoznak, és segélyt sem kapnak. A fizetés nélküli szabadságon lévők is érintettek, mint ahogyan azok a hajléktalanok is, akiket nem biztosít valamely segítő szolgálat. Az mfor.hu szerint jövőre már havi 8 ezer forintért lesz kiváltható a biztosítási jogviszony.
A korábbi módosítás egyes becslések szerint százezreket érinthet. Az új rendelet azonban mérsékelheti ezt a számot.
„Bizonyára sok páciens nem fogja vállalni annak az ódiumát, hogy januártól lényegében érvénytelenítse az egészségbiztosító a taj-számát, ezáltal térítés ellenében vehessen csak igénybe bármilyen egészségügyi szolgáltatást”
– mondja Rékassy Balázs háziorvos.
Közben az egészségügyi közgazdász azt mondta: példátlan és embertelen a mostani rendelet. Sinkó Eszter szerint a kórházakban éleződhet majd ki igazán a helyzet.
„Kiderül, hogy a beteg hozzátartozói nem fogják tudni kifizetni a számlát és ott van életveszély esetében, akkor egyébként meg se kérdezik, utólag meg mondjuk akár ezt a 750 ezres fölsőkolráttal ellátott számlát odaadják a hozzátartozóknak és mit fognak csinálni? Földönfutókká válnak?” – tette fel a kérdést Sinkó Eszter.
A DK és a Párbeszéd is a rendelet visszavonását követeli.
„A Fidesz megint a legszegényebbekbe rúg bele egyet, néhány millió vagy néhány százmillió forint megspórolása árán emberéleteket veszélyeztet, miközben látjuk, hogy válság ide, válság oda, a haverok milliárdokkal, tízmilliárdokkal való kitömésére mindig akad pénz” – mondta Tordai Bence.
Híradónk megkeresésére a szaktárca azt írta, hogy senki nem eshet el életmentő ellátástól, de annak, aki nem, vagy érvénytelen TAJ-számmal rendelkezik, utólag kiszámlázzák a kifizetendő összeget. Hozzátették: az sem esik el az ellátástól, akinek munkáltatója a levont járulékot nem fizette meg időben az adóhatóságnak.
(atv)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…A jelenlegi rendelet elsősorban azokat érintheti, akik nem biztosítottak, és havi 7710 forintos befizetéssel váltják ki a biztosítási jogviszonyt…”
-Reméljük hogy a fentebb idézett mondat MÁSODIK FELE „csak fordítási hiba”! (Persze aki a 7710 forintot nem tudta eddig fizetni, az a kb. 300 – zal magasabb „kiváltást” miből tudná!)
Az, hogy ez a rendelkezés MINIMUM EMBERELLENES! – vitathatatlan.
Ha pedig a politikai körítéseket lehámozzuk az ezzel kapcsolatos hírekről, előbukkan a rémisztően tragikus valóságunk. Döbrögisztán élőhellyé változtatott egykori országunk úgy le van gatyásodva, hogy 200 ezer FIZETNI NEM TUDÓ „miatt”, havi 16 milliárd forint (egy kisebb stadion ára!) kieső összeg okán, akár társadalmi katasztrófahelyzet állhat elő. (Közben pedig a helyzet csak tovább eszkalálódik!)
A szagtárca nyilatkozata pedig – miszerint senki sem marad ellátatlanul – csupán a szokásos, lényegkikerülő qrmányzati ködösítés, mellédumálás!
Amennyiben ez a rendelkezés átgondolt, úgy ez fölvetheti a népirtás minősített esetét!
Harminc évvel a rendszerváltás után végképp leveti báránymaszkját az ordas!
A fasizmus támadása és a Kommunista Internacionálé feladatai (idézet:Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)
Dimitrov tollából származó dokumentumok
a Kommunista Internacionálé
VII. Kongresszusára
való előkészületek idején
2
Előadói beszédvázlat:
„A fasizmus támadása és a Kommunista
Internacionálé feladatai a munkásosztály
egységéért, a fasizmus ellen folytatott harcban”**
** Dimitrovnak a Komintern VII. kongresszusát előkészítő bizottsághoz küldött 1934. július 1-i levelét és az előadói beszéd vázlatát 1934. július 2-án vitatta meg és hagyta jóvá a bizottság. Dimitrov levele és felszólalása a második napirendi pontot előkészítő bizottság ülésén (lásd alább!), részvétele a bizottság munkájában, nagy szerepet játszott a VII. kongresszus politikai vonalának – az antifasiszta népfront és a proletár egységfront megteremtésére irányuló harci taktikának – kidolgozásában.
Az előadói beszédvázlatot és Dimitrovnak az előkészítő bizottság ülésén elmondott beszédét 1965-ben publikálták először eredeti formában, az SZKP Központi Pártarchívumában megőrzött anyag alapján.*
[1934. július 1.]
I. A fasizmus jellemzése
1. A fasizmus, mint kísérlet arra, hogy kivezető utat találjanak az általános kapitalista válságból, mint eszköz a proletárforradalom elleni harcra és az imperialista háború előkészítésére. Fasizmus és polgári demokrácia.
2. Mire támaszkodik a fasizmus; előretörésének és uralomra kerülésének okai az egyes országokban (olasz fasizmus, német fasizmus, a fasizmus Lengyelországban és a Balkánon, a fasiszta mozgalom Franciaországban, Angliában, az Egyesült Államokban és Japánban).
3. A fasizmus nacionalista és szociális demagógiája. Nacionalizmus, „nemzeti egység”, a háború felmagasztalása, kapitalistaellenes jelszavak, korporativizmus, „nemzeti forradalom”, „nemzetiszocializmus”, antiszemitizmus.
4. A fasizmus arra irányuló politikája, hogy gazdasági és szociális intézkedésekkel megvesztegesse a dolgozók egy részét (legfőképpen a hatalomátvétel időpontjában). A fasizmus politikája a munkássággal, a munkanélküliekkel, az ifjúsággal, a kispolgársággal, a parasztsággal és az értelmiséggel kapcsolatban.
5. A fasizmus szervezetei. Párt, harci szervezetek, militarizált sportegyesületek stb.
6. Miért nem elkerülhetetlen a fasizmus győzelme?
II. A tömegek helyzete
a fasiszta uralom előtt
és a fasizmus rendszerében
A fasizmus támadásának konkrét formái a munkásosztály és szervezetei, a paraszttömegek, a kispolgárság és az értelmiség ellen. A fasizmus mint társadalmi, politikai és kulturális reakció.
III. A fasizmus németországi győzelmének
nemzetközi hatása
1. A fasizmus németországi győzelme mint a fasizmus támadását erősítő tényező más országokban.
2. A németországi fasiszta rendszer mint szemléltető példa, amely valamennyi ország proletariátusa előtt felfedi, milyen veszélyekkel jár a fasizmus fenyegetése.
3. A munkásosztály körében végbement fordulat, a szociáldemokrácia válsága és a munkástömegek egységtörekvéseinek rendkívüli megerősödése.
IV. A proletariátus egységfrontja – a fasizmus
fölötti győzelemhez vezető út
1. Mi az egységfront és hogyan valósítható meg? Hogyan és miért következett be a szakadás?
2. Az egységfront taktikájának alkalmazása közben szerzett tapasztalatok kritikai elemzése. Miért nem tudtuk megteremteni a német fasizmus elleni harcunkban a munkásosztály egységfrontját még Hitler hatalomra jutása előtt?
3. Szociáldemokrácia és fasizmus. A szociálfasizmus problémája. Viszonyunk a szociáldemokráciához a fasizmus támadásának időszakában. A burzsoázia legfőbb társadalmi támaszának kérdése. A sz(ociál)-d(emokrácia) soraiban végbemenő differenciálódás és a különböző csoportjaihoz való viszonyunk. Differenciáltan kell megközelítenünk a különböző sz(ociál)-d(emokrata) pártokat és szervezeteket, értékelnünk az egyes sz(ociál)-d(emokrata) vezető kádereket. Viszonyunk a „baloldali” sz(ociál)-d(emokrata) csoportokhoz: mikor lehet ezeket fő veszélynek tekinteni. Az egyesülés lehetősége azokkal a sz(ociál)-d(emokrata) szervezetekkel, amelyek elvetik a burzsoáziával való megalkuvás kísérletét és áttérnek a forradalmi harc útjára.
4. Viszonyunk az anarcho-szindikalista és egyéb nem kommunista munkásszervezetekhez.
5. Az egységfront taktikája fenn és lenn. Az egységfront feltételei, gazdasági és politikai platformja és szervezeti formái.
6. Egységfront a szakszervezeti mozgalomban. A közös harc, valamint a forradalmi és a reformista szakszervezetek egyesítésének lehetősége és feltételei a fasizmus támadása elleni harc platformja alapján.
7. Taktikánk a dolgozók sz(ociál)-d(emokrata) és egyéb nem kommunista szervezeteivel kapcsolatban a választási harcokban. A közös listák lehetősége, és milyen konkrét feltételek mellett.
8. Viszonyunk a kispolgárság különböző rétegeihez.
9. A proletár egységfronttól a munkásosztály egységéig. Milyen alapon lehetséges a munkásosztály egysége?
V. A kommunista pártok feladatai
a fasizmus támadása elleni harcban
1. A proletariátus forradalmi pártjának döntő jelentősége a fasizmus elleni harcban.
2. A kommunista pártok fő jelszavai a fasizmus elleni harcban.
3. A fasizmus ideológiájának, nacionalista és szociális demagógiájának konkrét leleplezése.
4. A kommunista pártok egész tömegmunkájának, agitációjának és propagandájának átalakítása a fasizmus elleni harc érdekében. A k(ommunista)-p(ártok) és a proletariátus tömegszervezeteiben (különösen a szakszervezetekben) végzett munka mint az egységfront eszköze az osztályok együttműködése elleni harcban és a fasizmus elleni harc szervezetei.
5. Harc az ifjúság megnyeréséért.
6. A fasiszta szervezetekben végzendő munka.
7. A tömegek önvédelmi szervezetei.
Voproszi Isztorii KPSZSZ, 1965. 7. sz. 85-86. old.
SaLa
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 szeptember 11. péntek van. Az idei esztendő 255. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 111 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.Tehát ez az esztendő 366 napból áll!
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Teodóra, Igor. Dioméd, Elga, Emil, Emilián, Félix, Helma, Helza, Jácint, Milán, Milton nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
Szeptember 11 – én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
Egy hónappal a hatalmas robbanás után ismét lángok csaptak fel a libanoni főváros kikötőjében.
A libanoni fővárosban még el sem takarították az előző, hatalmas robbanás maradványait, ismét tűz ütött ki a kikötőben. Gumiabroncsok és olaj ég, hatalmas lángokkal és borzalmasan nagy, fekete füsttel.
Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta az amúgy is romokban heverő kikötőben az újabb „eseményt”. Föltételezik, hogy hegesztési munkálatok lehetnek az ok.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Egy meglepő, ám teljesíthető olvasói kérés érkezett a balrad.ru villanypostájára.
Olvasónk KERESI A SZÜLŐAPJÁT!
Amit tud róla:
A neve: SZABÓ SÁNDOR
Született: 1930 január 24. Szombathely.
Anyja neve: BUDAI MÁRIA
…Ennyi! Nem sok, de…- kiindulási alapnak talán elegendő!
A balrad.ru arra kéri olvasóit, hogy SEGÍTSENEK EGY SZÜLŐ megtalálásában. Kérjük, hogy ezt a cikket osszák meg minél többen a Facebookon és egyéb közösségi médiafelületeken!
Ha pedig bárkinek érdemi információ kerül a birtokába, kérjük jelezze a balrad.ru e- mai címére: balrad13@gmail.com
Vlagyimir Putyin Donbassz – főreferense, Dmitrij Kozak személyes közbenjárására megszületett a megállapodás a Gorlovkához közeli Sumi falu határában lévő martalócerődítmények állagmegóvásáról.
Evégből aztán már nem tűzszünetsértőek a hoholbunkerok.
A DNR elnöke a megállapodás hírére nyomban visszavonta a műtárgyak megsemmisítésére kilátásba helyezett parancsot.
A TŰZSZÜNET TEHÁT FOLYTATÓDIK!
Ennek érdekében Kijev, Donbassz és az EBESZ közös munkacsoportot állított fel, amely ki fogja vizsgálni a legapróbb részletekig a hoholerődök létesítésének körülményeit.
A hír hallatán a martalócok Pusilin elnökön röhögnek, és biztatják, hogy menjen oda. Várják.
Közben a DNR Külügyminisztere Natalja Nyikoronova máris panaszt tett az ukránok körömaggatása miatt, ami végett a mai első közös ellenőrzés máris meghiúsult. Hoholék a közös munka megkezdése feltételéül szabták a DNR képviselői számára a negatív ragálytesztet, az ukrán VAGY OROSZ ÚTLEVELET, valamint a DNR – hivatalos jelzéseinek és szimbólumainak ELTÁVOLÍTÁSÁT A RUHÁZATAIKRÓL ÉS DOKUMENTUMAIKRÓL/BÓL! Aligha lehet kérdéses a szándék! Bizonyíték kell, hogy a ‘zoroszok…!
A donbasszi összefoglaló bepötyögése közben jött a hír: a hoholparancsnokság állítása szerint Sumi határában a DNR milicistái kézifegyverekből nyitottak tüzet állásaik felé. A jelentés megemlíti, hogy a ‘zorosz brutalitás nem követelt áldozatokat a whytézzek sorajiban!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Fordított magyar zászlóval kampányol Koncz Zsófia fideszes képviselőjelölt
A fotót azóta törölte a Facebook-oldaláról, de nyomtatott kiadvány is készült belőle.
Fordított magyar zászló került annak a politikai kiadványnak a címlapjára, amelyen Koncz Zsófia, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje szerepel – szúrta ki az Alfahír.
Koncz Zsófia a július elején motorbalesetben elhunyt Koncz Ferenc parlamenti képviselő lánya, aki maga is politikával foglalkozik.
Koncz Ferenc halála miatt új országgyűlési képviselőt kell választani a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben. Az időközi választást október 11-én tartják, amelyen Koncz Zsófia is indul, méghozzá a Fidesz-KDNP színeiben.
A fiatal politikus folyamatosan kampányol, Facebook-oldalán naponta jelentkezik új bejegyzésekkel és képekkel.
Nemrég viszont jogszabályt sértett, amiért közösségi oldalán olyan kampányfotókat posztolt, amelyeken gyerekek körében látható.
Most is egy fotó miatt került bajba Koncz Zsófia, ám ezúttal egy baki, és nem jogszabálysértés történt. A Szülőföldünk című politikai kiadvány címoldalán ugyanis
egy zöld-fehér-piros zászló mellett látható, amely pont a magyar zászló fordítottja.
Az Alfahír szerint Koncz Zsófia fotót is posztolt erről a Facebook-oldalán, így valószínűleg először nem vette észre a hibát. Most már nem elérhető a kép a közösségi oldalán, de erről van szó:
(szmo)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Most akkor hogy is van ez a szülőföldünk…? Lehet hogy Zsófia őszinte? Dejszen AKKOR ODA VALÓ! Itáliába! (Maestro Salvini hogy örülne neki!)
Persze az is lehet, hogy az eddig CSAK NARANCSSÁRGÁT istenítő Zsófia nem is tudja, hogy mi a magyar trikolor helyes színsorrendje. Igazzhy Nemmzetthess Honleány ő a hordából! Jogász dhoctor! És valódhy keresztény. Jövőnk formálója (akar lenni)!
Az együttélés követelményéről a faji megkülönböztetéssel szemben
M E G H Í V Ó
A M A G Y A R B É K E K Ö R B E
Setét Jenő, az Idetartozunk Egyesület vezetőjének
Miben látom a társadalmi együttélés jövőjét Magyarországon c.
előadására
Időpontja: 2020. szeptember 13. (vasárnap) 11 óra
Helyszíne: Szakszervezetek Háza, Budapest, VI. ker. Benczúr u. 45. II. emelet
Az előadás-beszélgetés 13 óráig tart. Nyitott minden érdeklődő és a sajtó előtt. A teremben biztosítjuk az egészségügyi távolságtartást és a fertőtlenítőt. Kérjük, viseljen maszkot! Előzetes jelentkezését kérjük jelezni az alábbi címen:
Döbrögisztán toronymagasan vezeti az OLAF szabálytalansági listáját
Magyarország esetében javasolt a legnagyobb arányban pénzügyi büntetést az Unió Csalás Elleni Hivatala az elmúlt négy évben.
A strukturális alapok és az agrárpénzek kifizetéseinek 3,93 százalékát találták problémásnak. Ez több, mint tízszerese az uniós átlagnak.
Az adatokat az OLAF csütörtökön Brüsszelben közzétett éves jelentése tartalmazza.
A Euronews írta meg, hogy a jelentés szerint Magyarország toronymagasan vezeti az OLAF éves jelentésében szereplő listát, amely az uniós források felhasználásánál tett pénzügyi ajánlásokról szól. Ebben a rangsorban részletezik, hogy a kifizetéseknél milyen arányban kér korrekciós lépéseket az Európai Bizottságtól az OLAF a szabálytalanságok, illetve visszaélések miatt.
Magyarország esetében a felzárkóztatási alapok és az agrárpénzek 2015 és 2019 közötti összes kifizetésének 3,93 százalékát találták problémásnak és tettek javaslatot büntetésre. Összehasonlításul: az uniós átlag 0,36 százalék, vagyis a magyarországi arány több mint tízszerese az uniós szintnek.
Messze elmarad Magyarországtól a listán a gyakran rendszerszintű korrupcióval vádolt Románia (0,35 %) és Bulgária (0,33 %) is.
Magyarország ezt a listát már az elmúlt két év hasonló jelentéseiben is nagy arányban vezette, vagyis nem csökkent a problémásnak ítélt tételek aránya. A korrekciós lépésekről az Európai Bizottság Regionális ügyekért felelős főigazgatósága dönthet. A múltban azonban ritkán kértek teljes visszafizetést, általában az egyes országon belüli projektek közötti átcsoportosítással oldották meg a helyzetet.
Az OLAF az egyes ügyek részleteiről nem közöl részleteket, az ajánlásokat is csak az érintett tagállamok hozhatják nyilvánosságra. Így nem tudni azt, hogy mely öt ügyben indult nyomozás Magyarországon.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő szerint azonban két általa kezdeményezett ügy is szerepelhet a magyarországi vizsgálatok között. Az egyik a 2015-ös magyar egészségügyi gigakartell ügyében tett feljelentés. Az OLAF korábban arról tájékoztatta a képviselőt, hogy vizsgálják az ügyet, amelyben a Gazdasági Versenyhivatal már korábban kiszabott bírságot a Siemensre, a Philipsre és a GE-re is. A másik lehetséges vizsgálat Hadházy Ákos szerint az uniós pénzből finanszírozott Harmadik Évezred Alapítvány lehet. Itt fiktív módon szerveztek sportnapokat közpénzből, amelyeken csak néhány ember lézengett. A kárérték itt majdnem félmilliárd forint volt. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Újabb csudás dijadalhír ez! TORONYMAGASAN vezeti Döbrögisztán az uniós júdáspénzlopási versenyt! Papírunk is van róla! OLAF – os, pecsétes!
És ez csak „részeredmény”! Csudás teljesítmény ez egy ország és gazdaság nélküli territórium Intéző Bizottságától! A visszafizut persze mi álljuk!