Év: 2020

(idézet: A bolsevik párt a Nagy Októberi Szocialista forradalom győzelmének szervezője)
2
A bolsevikok Petrográd kerületeiben október 24-én egész nap munkás- és katonagyűléseket, összejöveteleket tartottak. A munkásgyűlések rövidek és élénkek voltak. Elhatározták, hogy azonnal bekapcsolódnak a felkelésbe. A „Putyilov” gyáriban például a 2. körzet munkásai a következő határozatot hozták:

„1. Feltétlenül engedelmeskedni fogunk a Petrográdi Szovjet mellett működő Forradalmi Bizottságnak.
2. Követeljük a Küldöttek Összoroszországi Szovjetjétől, hogy a hatalom csakis szovjet hatalom legyen.
3. Követeljük minden munkás felfegyverzését.”

Ugyanilyen röviden zajlottak le a gyűlések és az összejövetelek azoknál a csapattesteknél, amelyek szilárdan a forradalom oldalán állottak. Azokhoz a csapatokhoz pedig, ahol ingadozás mutatkozott a katonák között, a Forradalmi Katonai Bizottság megbízottakat küldött, azzal a feladattal, hogy ragadják magukkal az ingadozókat. A Preobrazsensszkij-ezred kaszárnyáiba a Forradalmi Katonai Bizottság képviselője ment el, az „Orosz Renault” gyár munkásaival együtt. Az ezred csatlakozott a felkelőkhöz. A kerékpárosok a Modern Cirkuszban tartottak gyűlést. A bolsevikok lelkes beszédeinek meghallgatása után elhatározták, hogy síkraszállnak a Szovjetek hatalmáért. Egyes ingadozó alakulatokat megfigyelés alá helyeztek. A kozákok kaszárnyáit és a hadapródiskolákat vörösgárdista járőrök kerítették be.

Október 24-én reggel nem volt elég fegyver a vörösgárdisták számára. Amikor a Péter—Pál-erőd helyőrsége a forradalomhoz csatlakozott, a Forradalmi Katonai Bizottság kezébe került az erőd gazdag fegyvertára, ahol mintegy 100 000 puskát tartalékoltak. A Vörös Gárda kerületi parancsnokságainak teherautói és a munkáskülönítmények egymásután érkeztek az erődbe fegyverért. A puskákat a gyári ellenőrző lapjuk felmutatása ellenében adták ki nekik.

Október 24-én estefelé Petrográd munkáskerületei már teljesen a Forradalmi Katonai Bizottság ellenőrzése alatt állottak. A Téli Palotába visszahúzódó Ideiglenes Kormány csupán a város központjában tartott egy kis területet ellenőrzése alatt: a Téli Palota és a Főparancsnokság kerületében.

Délután öt órakor a Forradalmi Katonai Bizottság megbízottai, vörösgárdista osztag kíséretében, elfoglalták a Távíróközpontot.

Az Ideiglenes Kormány és a katonai kerület vezérkara még kísérletet tettek, hogy úrrá legyenek a helyzeten, sőt úgy tervezték, hogy az est beálltáig szétverik a bolsevikokat.

Polkovnyikov, a kerület katonai parancsnoka, az Ideiglenes Kormány utasítását teljesítve, a petrográdi helyőrség minden alakulatához parancsot küldött, hogy az ezredekből távolítsák el a Forradalmi Katonai Bizottság politikai megbízottait és állítsák bíróság elé őket. Polkovnyikov azzal is fenyegetőzött, hogy fegyveres lázadásért bíróság elé állítja mindazokat a tiszteket és katonákat, akik a vezérkar parancsa nélkül fegyveresen mennek ki az utcára. A Szovjetek mensevik-eszer Központi Végrehajtó Bizottságának a kerületi vezérkarba beküldött megbízottai a Központi Végrehajtó Bizottság nevében támogatták Polkovnyikov parancsait. A petrográdi helyőrség katonai alakulatai azonban semmiféle parancsot sem teljesítettek a Forradalmi Katonai Bizottság beleegyezése nélkül.

Délután 3 óra felé Polkovnyikov parancsot adott, hogy tolassák szét a Miklós-, Trojickij- és a Lityejnij-hidat, a Palota-hidra pedig állítsanak megerősített őrséget. A hadapródiskolások és a rohamosztagosok a hidakhoz siettek, de elkéstek. A hidakon a Forradalmi Katonai Bizottság katonái álltak. A hadapródiskolások csak a Miklós-hidat tudták elfoglalni, a Néva valamennyi többi átkelőhelye a bolsevikok kezén maradt.

Petrográd központjában a hatóságok megerősítették a milíciaszolgálatot, a vezérkar épületének boltívéhez pedig kettőzött őrséget állítottak. A főútvonalakon kozákok, hadapródiskolások, rohamosztagosok kezdtek cirkálni. A Téli Palotához megérkezett a női zászlóalj, megérkeztek a tüzérek: a Mihály tüzériskola növendékei könnyűágyúkkal. A hadapródiskolások, akiket a telefonközpont őrzésére vezényeltek ki, kikapcsolták a Szmolnij telefonjait.

Körülbelül este 6 órakor jutott a vezérkar tudomására, hogy a Rabocsij Puty megjelent és a katonák között osztogatják. A feldühödött Polkovnyikov újra elküldött egy hadapródiskolás osztagot és megparancsolta, hogy akadályozzák meg az újság megjelenését és tartóztassák le szerkesztőjét, Sztálint.

A hadapródiskolás osztag négy gépkocsin indult el, hogy teljesítse a parancsot. A vörösgárdisták azonban lefegyverezték és a Péter—Pál-erődbe kísérték őket.

A forradalom gyors támadásiba ment át. Sztálin elvtárs azt írta erről:

„Október 24-én a Forradalmi Katonai Bizottság biztosai számos igen fontos állami intézményből erőszakkal eltávolították az Ideiglenes Kormány képviselőit, minek következtében ezek az intézményeik a Forradalmi Katonai Bizottság kezébe kerültek s az Ideiglenes Kormány egész apparátusa felbomlott”45.
45 Sztálin Művei. 4. köt. 158. old.

Este 8 órakor a Forradalmi Katonai Bizottság elküldte Helsingforsba, a Balti Központ címére az előzetesen megbeszélt táviratot: „Küldjétek az alapszabályt.” Ez azt jelentette, hogy Petrográdban megkezdődött a felkelés, és haladéktalanul hadihajókat s matrózosztagokat kell küldeni a felkelők támogatására. A Balti Hajóhad 6 hadihajót és 5 000 matrózt küldött a forradalmi Petrográd segítségére.

Október 24-én késő este Vlagyimir Iljics Lenin elindult utolsó illegális lakásáról46 a Szmolnijba.
46 Fofanova lakása a Lesznaja-utcában. — Szerk.

Lenin október 24-én reggel levelet kapott a Szmolnijból, amelyben közölték vele, hogy a hadapródiskolások megtámadták a Rabocsij Puty-ot, valamint azt, hogy milyen intézkedéseket tett a Központi Bizottság. Vlagyimir Iljics válaszolt a Központi Bizottság levelére, s hozzájárulását kérte, hogy átmehessen a Szmolnijba. A levelet háziasszonyával küldte el. Háziasszonya azonban nem tudott eljutni a Szmolnijba, ezért a Viborgi Bizottsághoz vitte el a levelet. Onnan érintkezésbe léptek a Központi Bizottsággal és megállapították, hogy még korai lenne, ha Lenin kijárna.

Utolsó illegális lakásáról, amikor a felkelés már megkezdődött, Lenin a következő levelet írta a Központi Bizottság tagjaihoz:

„Ezeket a sorokat 24-én este írom, a helyzet a végletekig kritikus. Napnál világosabb, hogy a felkelés halogatása most már igazán egyértelmű a halállal.

Minden erőmmel meg alkarom győzni az elvtársakat arról, hogy most minden egy hajszálon függ, hogy olyan kérdések vannak napirenden, amelyeket nem tanácskozások, nem kongresszusok döntenek el (még Szovjetkongresszusok sem), hanem egyes-egyedül a népek, a tömegek, a felfegyverzett tömegek harca.

A kornyilovisták burzsoá előretörése, Verhovszkij eltávolítása mutatja, hogy nem szabad várni. Le kell tartóztatni, ha törik, ha szakad, még ma este, ma éjjel a kormányt, miután lefegyvereztük (ha ellenállást tanúsítanak — legyőztük) a had- apródiskolásokat stb.

Nem szabad várni!! Mindent elveszíthetünk!!

A hatalom azonnali kézbevételének díja: a nép (nem a kongresszus, hanem a nép, elsősorban a hadsereg és a parasztság) megvédelmezése a kornyilovista kormánnyal szemben, amely elkergette Verhovszkijt és egy második kornyilovista összeesküvést szőtt.

Kinek kell kézbe venni a hatalmat?

Ez most nem fontos: hadd vegye kézbe a Forradalmi Katonai Bizottság, «vagy valamely más intézmény», amely kijelenti, hogy a hatalmat csak azoknak adja át, akik valóban a nép érdekeit, a hadsereg érdekeit (a béke azonnali felajánlása), a parasztság érdekeit (a földet azonnal el kell venni, meg kell szüntetni a magántulajdont), az éhezők érdekeit képviselik.

Valamennyi kerületet, valamennyi ezredet, minden erőt azonnal mozgósítani kell, menesszenek haladéktalanul küldöttségeket a Forradalmi Katonai Bizottsághoz és a bolsevikok Központi Bizottságához, és követeljék nyomatékosan, hogy semmi esetre se hagyják meg a hatalmat Kerenszkij és Társai kezében 25-éig, semmiképpen; a dolgot feltétlenül el kell dönteni ma este vagy éjjel.

A történelem nem bocsátja meg a késedelmeskedést a forradalmároknak, akik ma győzhetnek (és ma egész biztosan győzni fognak), holnap viszont azt kockáztatják, hogy sokat veszítenek, azt kockáztatják, hogy mindent elveszítenek.

Ha ma vesszük kézbe a hatalmat, akkor nem a Szovjetek ellenére vesszük azt kézbe, hanem a Szovjetek számára.

A hatalom kézbevétele a felkelés feladata; politikai célja a hatalomra jutás után fog tisztázódni.

Végzetes dolog vagy üres formaság volna megvárni az október 25-i ingadozó szavazást; a népnek joga és kötelessége, hogy az ilyen kérdéseket ne szavazásokkal, hanem az erő latba vetésével döntse el; a népnek joga és kötelessége, hogy a forradalom kritikus pillanataiban irányítsa képviselőit, még legjobb képviselőit is, és ne várjon rájuk.

Ezt bizonyította valamennyi forradalom története és mérhetetlen volna a forradalmárok bűne, ha elszalasztanák a pillanatot, amikor tudják, hogy tőlük függ a forradalom megmentése, a béke felajánlása, Petrográd megmentése, a menekülés az éhínségtől, a föld átadása a parasztoknak.

A kormány ingadozik. Meg kell neki adni a kegyelemdöfést, ha törik, ha szakad!

Az akció halogatása egyértelmű a halállal”47.
47 Lenin Művei. 26. köt. 232—233. old.

Este összekötő jött Sztálin elvtárstól Leninhez. Lenin ruhát váltott, egy nagy kendövel bekötötte az arcát, mélyen a fejébe húzott egy ócska sapkát és az összekötővel együtt elindult a Szmolnijba. Az úton felültek egy elkésett villamosra. Lenin elkezdte kérdezgetni a kalauznőt, hogy hova megy.

A kalauznő végigmérte Lenint és így szólt:

— Furcsa ember vagy! Honnan csöppentél ide? Hát nem tudod, mi van a városban?
— Nem én, nem tudom.
— Micsoda munkás vagy te, ha nem tudod, hogy forradalom lesz? Megyünk burzsujt verni!…

Lenin elmosolyodott és élénken magyarázni kezdte, hogy ezt „hogyan kell csinálni”. Társa úgy érezte magát, mintha tülkön ülne: félt, hogy felismerhetik és elárulhatják Lenint. A villamos befordult a kocsiszínbe. Gyalog folytatták útjukat. A Spalernaja-utcán két lovas hadapródiskolás megállította őket és igazolványt követelt tőlük. Lenin kísérője szóba elegyedett a hadapródiskolásokkal s Lenin ezalatt tovább ment. A hadapródiskolások nyilván azt hitték, hogy becsípett munkásokkal van dolguk és odébbálltak.

Lenin éjfél körül érkezett a Szmolnijba.

Sztálin ismertette Leninnel az eseményeket. Lenin azonnal kezébe vette a felkelés irányítását. A forradalom döntő pillanatában Sztálinnal együtt a forradalom kormány kerekénél állt.

A Forradalmi Katonai Bizottság munkája Lenin megérkeztével hatalmas lendületet vett. Lenin harcostársaival, Sztálinnal és Szverdlovval együtt óriási lehetőséget biztosított a tömegek kezdeményezésének és öntevékenységének.

Lenin magához rendelte a vörösgárdistákat, a kerületek, gyárak és csapattestek képviselőit. Pontos, részletes utasítással látta el őket. A kerületek képviselőit a Forradalmi Katonai Bizottság tagjaihoz irányította. A felkelés valamennyi szála Lenin és legközelebbi harcostársai, Sztálin és Szverdlov kezében futott össze. Az október 25-ére virradó éjszakán nagyon sok munkás, katona, vörösgárdista századparancsnok és összekötő fordult meg a Szmolnijban. Lenin jóváhagyta az Ideiglenes Kormány utolsó erődje — a Téli Palota — elfoglalásának tervét. A terv szerint ezt az akciót október 25-én délben kellett végrehajtani.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A cári monarchia megdöntése 
(idézet: Világtörténet 7. könyv)

A forradalmi válság érlelődése

1917 őszén az egész országban gyors ütemben érlelődött a gazdasági, társadalmi és politikai élet minden területét átfogó válság.

A néptömegek helyzete napról napra rosszabbodott. Az országot a kérlelhetetlenül közeledő gazdasági összeomlás és éhínség réme fenyegette. Az imperialista burzsoázia „gazdasági Kornyilov- lázadást” hajtott végre: megpróbálta — mint egyik vezéralakja, P. Rjabusinszkij, cinikusan kijelentette — „az éhség csontkezével” megfojtani a forradalmat. A tőkések a munkásokkal folytatott harcukban mind gyakrabban alkalmazták a kizárást, elrejtették az olaj- és szénkészleteket, tudatosan fokozva a fűtőanyag-nehézségeket, akadályozva a közlekedést.

A drágaság és a spekuláció minden képzeletet felülmúló méreteket öltött. A munkások reálbére 1913-hoz viszonyítva több mint a felével csökkent. A rubel vásárlóereje a teljesen fedezet nélküli papírpénz — a „Kerenszkij-bankók” — nagyarányú kibocsátása következtében a háború előttinek egytizede alá zuhant.

A falun a földesurak ugyancsak „gazdasági Kornyilov-lázadást” kezdtek: nem vetették be a földeket, pusztították a vetést, megsemmisítették a gabonát és az állatokat, hogy éhínségbe taszítsák az országot. A Pétervárra, Moszkvába és más centrumokba irányuló gabona-felhozatal egyre csökkent. Augusztusban Moszkvában és Pétervárott napi 20 dekagrammra szállították le a kenyér- fejadagot.

Az Ideiglenes Kormány nem tudta és nem is akarta kivezetni az országot a válságból. Minden módon támogatta a szabotőröket, mentegette és ösztönözte a kizárásokat, tovább mélyítette Oroszország függőségét a külföldi imperialistákkal szemben. Oroszországot elkerülhetetlen katasztrófa fenyegeti, írta Lenin 1917 szeptemberében. „Forradalmunkat és az imperializmus vasfogójába szorított országunkat csak úgy menthetjük meg, ha mind a belpolitikában, mind a külpolitikában eltökélten és következetesen szakítunk a tőkésekkel.”23

23 Lenin: A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene. Lásd Lenin Művei. 25. köt. 390. old.

A néptömegek a bolsevikok köré tömörültek. A tőkések szabotázstevékenysége ellen vívott forradalmi harc során a munkások üzemeket foglaltak el, eltávolították a régi adminisztrációt, letartóztatták az ellenszegülőket, saját kezükbe vették a termelés irányítását, vagy ellenőrzésük alá vonták a termelést. A munkásság mozgalma már-már elérkezett arra a pontra, amikor elkerülhetetlen a proletárdiktatúra megteremtése.

1917 őszén magasabb fokra emelkedett a parasztok küzdelme is. Sok kormányzóságban földesúri földeket foglaltak el, rátették kezüket az uraság gazdasági felszerelésére, egyes esetekben szétdúlták, felgyújtották a földesúri épületeket. Különösen nagyméretű parasztmozgalmak bontakoztak ki a tambovi, szaratovi, kurszki, kijevi, jekatyerinoszlavi és kazanyi kormányzóságban. A parasztfelkelések száma 1917 szeptemberében még a hivatalos adatok szerint is hatszorosan felülmúlta a májusit.

Erősödött az elnyomott oroszországi nemzetiségek felszabadító küzdelme is. Gyakoribbá váltak az összeütközések a helyi burzsoá-nacionalista szervezetek s az Ideiglenes Kormány képviselői között. Az elnyomott nemzetiségek munkásai és parasztjai az orosz proletariátus és dolgozó parasztság példája nyomán fokozták a küzdelmet a kizsákmányoló osztályok ellen. Egyes konfliktusok fegyveres összetűzésekbe csaptak át.

Szeptember 12-én a taskenti munkások és katonák forradalmi bizottságot létesítettek. A bizottság gyakorlatilag kezébe vette a város igazgatását, leváltotta a katonai kerület parancsnokát és vezérkari főnökét, a város katonai parancsnokát, lefegyverezte az altiszti iskolát. Az Ideiglenes Kormány büntető expedíciót indított Taskentbe. A turkesztáni területi szovjetben még a mensevikek és eszerek voltak többségben, segítségükkel a kormányhatóságoknak sikerült visszaállítani a városban a korábbi állapotokat.

Ukrajnát is erőteljes munkás- és parasztmozgalmak borították el, amelyeket sem a kormány büntetőalakulatainak tevékenysége, sem a Központi Rada nacionalista politikája nem tudott feltartóztatni.

A kaukázusontúli forradalmi mozgalom élén a bakui proletariátus haladt, amely mind szorosabban a bolsevik párt köré tömörült. Különösen nagy befolyással rendelkeztek a bolsevikok az olajmunkások körében. Növekedett a párt befolyása a tbiliszi munkások között is.

Éleződött az osztályharc a Baltikumnak a németek által meg nem szállt részein. 1917 őszén az észtországi és lettországi bolsevikok a munkások és szegényparasztok nagy részét befolyásuk alá vonták.

Gyökeres fordulat ment végbe a katonák és matrózok hangulatában. Nem voltak hajlandók többé a tőkések és földesurak érdekeiért harcolni. A katonák és a tisztek között áthidalhatatlan szakadék keletkezett. A Kornyilov-lázadás nyomán (amelyben a tisztikar többsége részt vett vagy együtt érzett vele) a burzsoá-nemesi tisztikar iránti bizalom utolsó maradványai is semmivé foszlottak. Szüntelenül romlott a hadsereg élelmiszer- és anyagellátása. Egyre gyakoribbá vált, hogy egész egységek és kötelékek tagadták meg a harcparancsok teljesítését. Tömeges méreteket öltött a fronton a lövészárok-barátkozás.

A front felbomlóban volt. Az ellenforradalom megkísérelte, hogy ezért a bolsevikokra hárítsa a felelősséget, holott valójában az Ideiglenes Kormány imperialista, népellenes politikájának közvetlen következménye volt. A bolsevikok Oroszország megmentésének egyetlen útját a burzsoá diktatúra megdöntésében és a szovjethatalom megteremtésében látták, mint amely egyedül képes megszervezni a forradalmi haza védelmét. A katona- és matróztömegek, meggyőződvén a mensevikek és eszerek megvesztegethetőségéről, kiűzték őket a század- és ezredbizottságokból, és bolsevikokat választottak a helyükbe. A katonagyűlések mind gyakrabban nyilvánítottak bizalmatlanságot az Ideiglenes Kormánnyal szemben. 1917 őszén a katonák és matrózok túlnyomó többsége a bolsevikokat követte.

A kispolgári pártokon belül bomlás kezdődött. A forradalmi hangulatú paraszti tömegek nyomása alatt az eszerek közül kivált egy baloldali csoport (Szpiridonova, Kolegajev, Prosjan, Kamkov és mások). A „baloldali eszerek”, ha nem szakították is meg teljesen a kapcsolatokat az eszer vezetőséggel, számos kérdésben önálló politikát kezdtek, állást foglaltak a burzsoáziával való koalíció ellen, követelték a földesúri földbirtoklás felszámolását. Megindult a bomlás a mensevik pártban is.

A munkás- és katonatömegeknek a bolsevik párt oldalára való átállása a legvilágosabban a szovjetek bolsevizálódásában jutott kifejezésre. Augusztus 31-én a pétervári szovjet a bolsevikok által előterjesztett határozatot fogadott el, amely a forradalmi proletariátus és parasztság képviselőiből álló hatalom megteremtésére irányuló felhívást tartalmazott. A pétervári szovjet eszer-mensevik elnöksége Csheidzével az élén lemondott, és a szovjet vezetése a bolsevikok kezébe került. Szeptember 5-én a munkásküldöttek moszkvai szovjetje is a bolsevikok mellé állt. Megkezdődött a szovjetek országos méretű bolsevizálódásának időszaka. Az egész népet átfogó forradalmi fellendülés közepette a bolsevik párt ismét kitűzte a jelszót: „Minden hatalmat a szovjeteknek!” E jelszó ekkor a fegyveres felkelésre, a proletárdiktatúrának a szovjetek formájában való megteremtésére irányuló felhívást jelentette.

A burzsoázia a megalkuvók támogatásával különféle manőverekkel próbálkozott, hogy megtartsa a hatalmat. 1917. szeptember 1-én az Ideiglenes Kormány Oroszországot köztársasággá nyilvánította. Végre formálisan is feloszlatták a IV. Állami Dumát, amelynek jobboldali képviselői a februári forradalom után az ún. „állami duma-képviselők tanácskozásain” folytatták összejöveteleiket. Ezzel egyidőben a szovjetek központi végrehajtó bizottsága bejelentette az Összoroszországi Demokratikus Tanácskozás egybehívását, amely — úgymond — hivatott volt megoldani a hatalom demokratikus alapon történő megszervezését. Valójában e lépést arra szánták, hogy elvonják a néptömegeket a gyorsan érlelődő szocialista forradalomtól, s a burzsoá alkotmányosság útjára tereljék az országot.

A Demokratikus Tanácskozás szeptember 14-én nyílt meg Pétervárott. A küldötti helyek jó részét a szovjetek központi végrehajtó bizottságának, valamint a parasztküldöttek összoroszországi szovjetje végrehajtó bizottságának mensevik-eszer vezetői, továbbá az antidemokratikus zemsztvók, városi önkormányzatok, szövetkezetek stb. képviselői foglalták el. A munkás- és katonaszervezetek meg a helyi szovjetek képviseletét rendkívül szűk körre szorították. A bolsevik küldöttek leleplezték a megalkuvók manővereit, felhívták a tömegeket, harcoljanak azért, hogy minden hatalom menjen át a szovjetek kezébe. A Kornyilov-lázadás után — hangzott a bolsevik ok kiáltványa —, ez után „az újabb megpróbáltatás után, amit immár semmi nem törölhet ki a munkások, katonák és parasztok emlékezetéből, a harci jelszó, melyet pártunk a forradalom kezdetén tűzött ki — »Minden hatalmat a szovjeteknek — a központban és a vidéken egyaránt« — az egész forradalmi ország szózatává lett.” Az erősödő tömegmozgalom által meghatározott helyzetben a Demokratikus Tanácskozás gondosan válogatott többsége is kénytelen volt — hosszas ingadozás után — elvetni a kispolgári pártok és a kadetok közötti kormánykoalíció felújítására vonatkozó határozatot. A tanácskozás a saját kebeléből megalakította az ún. Oroszországi Köztársasági Tanácsot (más néven előparlament), amelyet gyakorlatilag az Ideiglenes Kormány mellett működő tanácsadó szerv funkcióival ruházott fel. Lenin ezt írta: „az előparlament egyetlen rendeltetése az, hogy rászedje a tömegeket, félrevezesse a munkásokat és a parasztokat, elvonja őket az érlelődő újabb forradalomtól, port hintsen az elnyomott osztályok szemébe azzal, hogy új köntösbe bújtatja a burzsoáziával való régi, már kipróbált, ütött-kopott, elnyűtt »koalíciót«”.24

24 Lenin: Egy publicista naplójából. Lásd Lenin Művei. 26. köt. Szikra 1952. 40. old.

A bolsevik párt Központi Bizottsága úgy döntött, hogy bojkottálja az előparlamentet. A bolsevikok nagyarányú kampányt indítottak a II. összoroszországi szovjetkongresszus összehívása érdekében, minden erőt a fegyveres felkelés előkészítésére és végrehajtására összpontosítva.

A szovjetek megalkuvó vezetősége a Demokratikus Tanácskozással kapcsolatos manőver nyilvánvaló kudarcának láttán ismét beleegyezett egy koalíciós kormány megalakításába. Szeptember 25-én Kerenszkij elnöklete alatt megalakult a harmadik koalíciós kormány. Az ellenforradalmárok lázasan készültek egy újabb katonai összeesküvésre, „második Kornyilov-lázadásra”. Pétervár és más nagy ipari központok (Moszkva, Kijev, Minszk, a Donyec-medence) köré a frontról a kormány által még megbízhatónak ítélt katonai egységeket vontak össze. Egyidejűleg előkészületeket tettek arra, hogy a fővárosból kivonják a forradalmi alakulatokat. Az Ideiglenes Kormány, hogy szabad kezet nyerjen, azt tervezte, hogy különbékét köt Németországgal, Pétervárt átadja a németeknek és Moszkvába költözik. Hozzá is kezdtek e terv kivitelezéséhez. Elsősorban kísérleteket tettek arra, hogy lefegyverezzék a kronstadti erődöt. Szeptember végén, midőn a németek tengeri és szárazföldi erőkkel kombinált támadást indítottak a Moonsund-szigetek térségében, a parancsnokság vétkes intézkedései folytán a védőalakulatok súlyos veszteségeket szenvedtek és a szigetek az ellenség kezére kerültek. Csak a katonák kitartó ellenállása és a túlerőben levő ellenséges flottának súlyos veszteségeket okozó balti flotta forradalmi matrózainak hőstettei akadályozták meg a németeket abban, hogy Reval és Pétervár felé áttörjenek. De a burzsoázia nem tett le ama szándékáról, hogy Pétervárt a német imperialisták kezére juttassa. „Azt gondolom: vigye az ördög Pétervárt. . . ”— jelentette ki cinikus nyíltsággal Rodzjanko, hozzátéve, hogy csak örülne, ha eközben elpusztulna a flotta és a forradalmi szervek: a szovjetek.

A forradalom sorsa, Oroszország jövője halálos veszedelemben forgott. A burzsoá diktatúra további fennmaradása gazdasági csőddel és nemzeti katasztrófával fenyegetett. Az országot és a forradalmat csak az menthette meg, ha a politikai hatalom haladéktalanul a munkásosztály, a szovjetek kezébe kerül. Lenin 1917 vészterhes őszén írott programadó munkáiban — „A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene”, „A forradalom feladatai”, „A válság megérett”, „Megtartják-e a bolsevikok az államhatalmat?” stb. — rámutatott: Oroszország megmentésének egyetlen útja a proletárdiktatúra megteremtése és a szocialista jellegű átalakítások megkezdése. A lenini program bátor, mélyen megalapozott terv volt a zűrzavar és az éhínség leküzdésére, Oroszország gazdasági elmaradottságának felszámolására és erős, függetlenségét megvédeni képes szocialista hatalommá való átalakítására.

Zseniális művében, az „Állam és forradalom”-ban, amelyet 1917 augusztus-szeptemberében írt meg, Lenin az újabb történelmi tapasztalatok alapján tovább fejlesztette és konkretizálta a marxista államelméletet, s megvédelmezte az opportunisták ferdítéseivel szemben. Lenin munkája sokoldalúan megvilágítja a burzsoá állam osztálytartalmát annak valamennyi formájában. A mű középpontjában a proletárdiktatúra kérdése áll, ennek feladatai, megvalósításának feltételei. A hatalomért vívott döntő harcok küszöbén Lenin a szocialista állam felépítésének világos perspektívájával fegyverezte fel a pártot. Ennek az államnak „új módon (a proletárok és általában a nincstelenek érdekében) demokratikus államnak kell lennie és új módon diktatórikusnak (a burzsoázia ellen)”;25 ez az állam a legfőbb eszköze lesz a tőkés társadalom szocialista társadalommá való átalakításának. Lenin e műben kidolgozta a kommunista társadalmi formáció két szakaszának problémáját is.

25 Lenin: Állam és forradalom. Lásd Lenin Művei. 25. köt. 442. old.

Az Oroszországban kialakult osztály-erőviszonyok pontos, objektív elemzése alapján Lenin 1917 szeptember közepén kitűzte a feladatot: a bolsevikok fegyveres felkelés útján kézbe tudják venni és kézbe is kell hogy vegyék az államhatalmat. Lenin következtetése azon alapult, hogy a nép többsége, élén a munkásosztállyal, a forradalom mellé állt. A fegyveres felkelés gyakorlati előkészítésének kérdéseit taglalta Lenin a bolsevik párt Központi Bizottságához, valamint pétervári és moszkvai bizottságaihoz intézett leveleiben („A bolsevikoknak kézbe kell venniük a hatalmat”, „Marxizmus és felkelés”, „Egy kívülálló tanácsai”). A forradalom vezére ezekben a levelekben haditervet adott a szovjetek hatalmáért vívott küzdelemre. A fegyveres felkelés előkészítésére és végrehajtására vonatkozó lenini tételeket az egész párt támogatta.

Megkezdődött a felkelés közvetlen előkészítése. A bolsevikok valósággal eggyé váltak a néppel. Megszilárdították és kiszélesítették befolyásukat az üzemekben és a gyárakban, a laktanyákban és a lövészárkokban, a parasztok körében, a nemzetiségi vidékek dolgozó tömegei között. Harci készültségbe helyezték a forradalom fegyveres erőit, s éber figyelemmel kísérték az ellenforradalom ténykedéseit, végső csapásra készülve ellene. 1917 októberében, midőn a döntő napok elérkeztek, Lenin Finnországból illegálisan Pétervárra érkezett.

A bolsevikok, a nagy Lenin által lelkesítve, rohamra vezették a milliós tömegeket az önmagát túlélt burzsoá-földesúri rendszer ellen, a szocialista forradalomért

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!