Az Akcióbizottság tevékenysége
(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)
2
3. Az Akcióbizottság tevékenysége a frankfurti konferencia után.
Az agitációs hét.
Kísérlet a nemzetközi szociáldemokrata szervezetek bevonására

Az Akcióbizottság tevékenységét azonban nemcsak a reformista szervezetek akadályozták, hanem a kommunista pártok és szervezetek passzív magatartása is. Ez kiderül Heckert egyik későbbi körleveléből, amelyet április 23-án küldött szét az angol, francia, csehszlovák, szovjet, bolgár, olasz és osztrák kommunista pártnak, a csehszlovák szakszervezeti szövetségnek, a CGTU-nak, a Profintern angol irodájának és a szovjet szakszervezeti szövetségnek (Szakszervezetek Össz-szövetségi Központi Tanácsa – VCSZPSZ).⁷⁷ – Ugyanott, 61. old. – A levélben ismételten kéri, hogy küldjék el az Akcióbizottságnak ama nagyvállalatok címét, amelyeknek dolgozóival kapcsolatba lépve elő lehetne mozdítani a nemzetközi egységakciók szervezését.* Nehézséget jelentett továbbá, hogy nem tisztázódtak kellőképpen a bizottság anyagi ügyei. A költségek már az első időszakban sem lehettek csekélyek, mivel a bizottság, mint láttuk, jelentős kiadói tevékenységet folytatott. Kétségtelenül nagy elvi és gyakorlati jelentősége lett volna annak, ha gyűjtésekkel biztosítani lehet a szükséges összegeket – az Akcióbizottság mindig is törekedett erre, ám nem sok sikerrel. A propagandahét meghirdetésekor közzétett felhívásban, valamint a hét idején megjelent rövidhírben⁷⁸ – Inprekorr, 1923. április 30. 610. old.* kért gyűjtés nem hozott számottevő eredményt. Így az Akcióbizottság pénzelése továbbra is szerepelt a KIVB és a PVI üléseinek napirendjén, s végső soron e szervek kasszáját terhelte.⁷⁹ – CPA IML 542. f. 1. ő. e. 4. old.*

Az Akcióbizottság, annak ellenére, hogy jelentős nehézségekkel kellett megküzdenie, a propagandahét mellett még egy akcióra vállalkozott: a frankfurti konferencia határozata értelmében megpróbálta felvenni a kapcsolatot a nemzetközi reformista szervezetekkel.

A Frankfurtban alakított bizottság nevében április 7-én küldöttség jelent meg Bécsben, hogy a Szocialista Pártok Nemzetközi Munkaközösségének vezetőivel tárgyaljon az együttműködés formáiról és módszereiről. A Két és feles Internacionálé vezetőinek azonban akkor kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, mintsem hogy egy kommunista többségű egységszervezet küldötteivel tárgyaljanak. Javában folytak részvételükkel a Hamburgba tervezett nemzetközi szocialista munkáskongresszust, azaz a reformista nemzetközi szervezetek egyesülését előkészítő megbeszélések. A centristák azonban nem akartak mereven elzárkózni a frankfurti kezdeményezés elől, vagy legalábbis nem kívánták ezt nyilvánosan tenni. Ezért a Végrehajtó Iroda válaszát tolmácsoló dr. Pollak közölte az Akcióbizottság küldötteivel, hogy már a frankfurti konferencia óta foglalkoztatják őket az ott felvetett gondolatok, s már akkor eldöntötték, hogy valamilyen módon állást foglalnak a határozatokkal kapcsolatban. Majd bejelentette: „Ez a mai napon sikerült. Határozat született arról, hogy az Akcióbizottságnak írásban válaszolunk. Ebben a helyzetben most már nem tartjuk alkalmasnak arra a pillanatot, hogy az önök delegációjával szóbeli tárgyalásokat folytassunk.”

Figyelmet érdemel, hogy a korábbi gyakorlattal szemben az Inprekorr nem fűz kommentárt a közleményhez, sőt azt igen diplomatikusan a „Bécsi Munkaközösség ideiglenes válasza” cím alatt közli.80 – Inprekorr, 1923. április 16. 519. old.* E címben, akárcsak a reformista szervezetekkel való együttműködéssel akkoriban foglalkozó dokumentumokban, annak az irányzatnak a térnyerése figyelhető meg, amely nem a mindenáron való „leleplezést”, hanem a tényleges egységfrontot, az együttműködés lehetőségeinek maximális kihasználását kívánta.

Ez a törekvés látszik az Inprekorr egy másik közleményéből is, amelyben az Akcióbizottság bejelenti, hogy a hamburgi szocialista konferenciára is elküldi képviselőit. Ebben a szövegben, a korábbi dokumentumoktól eltérően, nem ítélik el élesen a szociáldemokrácia világháború utáni politikáját. Bár utalnak korábbi ellenforradalmi szerepére, inkább azt hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi időszakban a fő feladat a munkásosztály akcióképes erőinek nemzetközi összefogása. Megállapítják ugyan, hogy a szociáldemokrata vezetőkkel folytatott eddigi tárgyalásokon nem sikerült eredményt elérni – a Szocialista Pártok Nemzetközi Munkaközösségétől sem kapták még meg az ígért írásos választ -, mégis szükségesnek tartják a delegáció Hamburgba küldését. Sőt, előzőleg még a Munkás- és Szocialista Internacionáléval és a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetséggel is külön-külön kívánnak tárgyalni a lehetőségekről.⁸¹ – Inprekorr, 1923. április 23. 572. old.*

Az Akcióbizottság küldöttségének tagjai a következők lettek: Dupilet, az Egyesült Bányászszövetség titkára, Friege, Heckert, valamint P. Kalnin, a szovjet bányászszövetség és a Profintern egyik vezetője. Május 3-án érkeztek Amszterdamba, s minden huzavona nélkül fogadták őket. A tárgyalásokon a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség részéről Jan Oudgeest, Edo Fimmen, Brown és Johannes Sassenbach, a szervezet titkárai vettek részt. Az Akcióbizottság nevében előterjesztett javaslat a frankfurti határozatok akcióprogramjának négy legfontosabb pontját tartalmazta. Indítványozták az együttműködést: „1. a háborús veszély ellen; 2. a fasizmus ellen, amely a kapitalizmus hanyatlásának periódusában a burzsoá erőszak megnyilvánulása, és nemzetközi veszéllyé vált; 3. a kapitalistáknak a munkásosztály ellen intézett általános offenzívájával szemben, valamint 4. a munkásszervezeteknek a nemzeti burzsoáziával való együttműködése ellen.”⁸² – Inprekorr, 1923. május 7. 651-652. old.*

A tárgyalások folyamán az NSZSZ titkárai kifejtették, hogy az egységfrontot „egy sor tényező akadályozza.” Mégsem utasították el teljesen az együttműködést. Így a megbeszélések eredményeképpen a következő – a korszakban szokásos dokumentumoknál jóval barátságosabb hangvételű – közös közleményt adhatták ki: „A frankfurti konferencia által a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség vezetőségével való tárgyalásokra kijelölt bizottság május 3-án Amszterdamba érkezett, és délután megbeszélést folytatott az NSZSZ titkáraival. A bizottság részletesen előadta látogatásának célját; javasolta, hogy az NSZSZ és a hozzá csatlakozott szervezetek, valamint a frankfurti konferencián megjelent szervezetek működjenek együtt a háborús veszély és a fasizmus közös leküzdése céljából. Az NSZSZ titkárai egyértelműen kijelentették, hogy az NSZSZ szintén valamennyi munkás egységét kívánja a kapitalizmus és annak megnyilvánulásai elleni harcban. Csakhogy nincsenek felhatalmazva arra, hogy a javaslatról végleges megállapodást kössenek, mivel az az Iroda, illetve a Vezetőség hatáskörébe tartozik. Megegyeztek, hogy a bizottság írásban javasolja az állásfoglalást az NSZSZ-nek. A továbbiakban mindkét részről elismerték, hogy meg kell tenni a szükséges előkészületeket valamennyi ország munkásainak egységes akciójára a kapitalizmus ellen. Mindkét részről úgy nyilatkoztak, hogy ebben az értelemben fognak munkálkodni az általuk képviselt szervezetekben és felsőbb szervekben.”⁸³ – Ugyanott, 652. old.*

A korabeli nemzetközi szociáldemokrácia politikai irányvonalának ismeretében meglepőnek tűnhet, hogy Amszterdamban jóval kisebb ellenállással találkozott az Akcióbizottság, mint Bécsben, ahol a korábban minden irányzat egyesítésének gondolatával kacérkodó centristák nyíltan visszautasították a tárgyalásra tett javaslatot. (Sőt, végül az ígért írásos választ sem küldték el.) Mindez azonban érthetővé válik két tényező figyelembevételével. Az egyik, hogy az NSZSZ vezetőit nem érintette közvetlenül a készülődő hamburgi konferencia, így a kezük kevésbé volt megkötve, mint a jobboldaliakkal egyezkedő centrista szociáldemokratáké. A másik tényező – és ez minden bizonnyal az előzőnél fontosabb szerepet játszott -, hogy az NSZSZ titkárainak egyike, Edo Fimmen, az igen tekintélyes Szállítómunkások Nemzetközi Szövetségének vezetője, ebben az időben határozottan a kommunistákkal való együttműködés mellett foglalt állást.⁸⁴ – CPA IML 538. f. 2. op. 19. ő. e. 42., 89. old.*

A bécsi és az amszterdami tárgyalásokat követően, az Akcióbizottság május 17-18-i ülésén kijelölték a hamburgi Nemzetközi Szocialista Kongresszusra indítandó delegációt és meghatározták a feladatait. A delegáció összetétele a következő volt: A. A. Andrejev, a VCSZPSZ titkára és Acskanov (Szovjetunió), Alfred Rosmer, Béron (Franciaország), Harry Pollitt, Jackson (Nagy-Britannia), Ersilio Ambrogi, Quaglierini (Olaszország), Wilhelm Koenen, Fritz Heckert (Németország), Smeral, Vacek (Csehszlovákia), Henryk Walecki (Lengyelország). Az eredeti elképzelés szerint a delegációnak a kongresszus plénuma előtt kellett volna előterjesztenie egységfront-javaslatát; a beszéd megtartásával Pollittot bízták meg. Felhatalmazása volt arra, hogy a háborús veszély és a fasizmus elleni harc kérdéseiről a Komintern és a Profintern nevében is tárgyaljon. Az ülésen elfogadták az Akcióbizottság felhívását is. ⁸⁵ – CPA IML 543. f. 1. ő. e. 22. old.*

Az Akcióbizottság küldöttsége május 19-én érkezett Hamburgba. Előző nap már megjelent az Inprekorr különszáma a bizottság felhívásával, amelyet a küldöttség Hamburgba érkezésekor röplap formájában is közreadtak. A felhívás címe ez volt: „Kívántok-e segíteni az egységfront létrehozásában a háborús veszély, a Szovjetunió és Németország megfojtása, az előretörő fasizmus ellen?” , alcíme pedig: „A hamburgi Nemzetközi Szocialista Kongresszusnak!”. A dokumentum a nemzetközi helyzet áttekintése és ennek alapján az egységfront szükségességének hangsúlyozása mellett csupán egyetlen konkrét kérdést tartalmazott: jelöljön ki a szocialista kongresszus egy delegációt az egységfront-tárgyalásokra.⁸⁶ – Inprekorr, 1923. május 18. 711-712. old.* Május 21-én az Akcióbizottság küldöttségének tagjai megismételték e kérést a kongresszus elnökéhez címzett levelükben, s előterjesztették azt a kívánságukat, hogy az egyik plenáris ülésen szóban is megindokolhassák akciójukat, illetve egységfrontjavaslatuk célját.⁸⁷ – A levelet a delegációból mindenki aláírta. Közlik, hogy valamennyi Frankfurtban képviselt szervezet nevében lépnek fel, amire a felhatalmazást az Akcióbizottság május 18-i ülésén kapták meg. (Inprekorr, 1923. május 13. 718. old.; CPA IML 542. f. l. ő. e. 4. old.)*

A KPD hamburgi szervezete az Akcióbizottság levelének átadása napjára tömegtüntetést és nagygyűlést szervezett, amelyen „a munkások tízezrei vettek részt”.⁸⁸ – Inprekorr, 1923. május 28. Különszám. A hamburgi hét. 755. old.* Még a polgári Hamburger Echo szerint is igen sikeres megmozdulásról volt szó.⁸⁹ – A tüntetésről és a sajtó reagálásáról Willi Münzenberg számol be 1923. május 22-i levelében. (CPA IML 545. f. 1.6. e. 16. old.) – Münzenberg szerepére, levelére, illetve az Akcióbizottság munkájában való részvételére később még visszatérünk.* A nagygyűlésen delegációt választottak, amely a következő kérdésekkel fordult a szocialista kongresszushoz: „1. Mit kíván tenni a kongresszus a fenyegető háborús veszély ellen, amelyet a Szovjet-Oroszország elleni angol lépés idézett elő?⁹⁰

⁹⁰ Itt a május 8-i Curzon-jegyzékre utalnak, amelyben az angol kormány ultimátumszerűén követelte, hogy Perzsiából és Afganisztánból hívják vissza a Szovjetunió hivatalos képviselőit, fizessenek kártérítést a kivégzett angol kémek hozzátartozóinak stb. Az ultimátumot olyan események kísérték, mint a lausanne-i konferencia munkájának megszakítása, annak megakadályozására, hogy a Szovjetunió kifejthesse békeprogramját a világ közvéleménye előtt, majd ezt követően Vorovszkijnak, a szovjet küldöttség vezetőjének meggyilkolása. (Dolmányos István: A Szovjetunió története. Kossuth Könyvkiadó 1971. 283. old.) Mindez igen nagy visszhangot váltott ki nem csupán a munkásmozgalomban, hanem a nemzetközi haladó közvéleményben is, így az Akcióbizottság joggal számíthatott a reformista szervezetek támogatására.*

Kész-e rá a kongresszus, hogy azonnal fellépjen a hágai kongresszuson elfogadott határozat (az általános sztrájk, a háborús veszély ellen) megvalósítása érdekében? 2. Mit kíván tenni a kongresszus a fasiszta veszéllyel szemben? 3. Milyen lépéseket tesz a kongresszus a versailles-i békeszerződés érvénytelenítése, valamint a Ruhr-vidék kiürítése érdekében? 4. Kész-e a kongresszus ezen intézkedések megvalósítása érdekében a világproletariátus ütőképes egységfrontjának létrehozására?”⁹¹ – Inprekorr, 1923. május 28. 755. old.*

A hamburgi munkások kérdései összhangban voltak az Akcióbizottság elképzeléseivel, megfogalmazásukban valószínűleg közreműködtek a bizottság küldöttségének tagjai is. Ugyanakkor az Akcióbizottság korlátozott lehetőségeit bizonyítja, hogy a tömeggyűlést és a tüntetést nem sikerült egységfontos alapon megvalósítani, azaz a szociáldemokrata, a párton kívüli munkások és szervezeteik bevonásával. Ez minden bizonnyal megkönnyítette a szocialista kongresszus elnökségének dolgát, amikor úgy határozott, hogy nem fogadják a kommunista küldöttséget.

Ezek után az Akcióbizottság vezetősége a korábbinál is kevésbé reménykedett abban, hogy tervét megvalósíthatja. Május 22-én, tehát azután, hogy elküldték a levelet a kongresszus elnökségének és megkapták a delegáció fogadását elutasító választ, úgy értékelték a helyzetet, hogy elő kell készíteni azokat az anyagokat, amelyeket javaslataik elutasítása esetén akartak publikálni. Eredetileg úgy tervezték – ez Münzenberg már említett május 22-i leveléből derül ki -, hogy május 24-ig várni fognak a kongresszus válaszára; Berlinben viszont azon a véleményen voltak, hogy újabb levelet kell intézni a kongresszus elnökségéhez.⁹² – A levelet Münzenberg valószínűleg Zetkinnek küldte, Berlinbe, mivel az Akcióbizottság többi tagja és Lozovszkij, aki szintén részt vett az akcióban, Hamburgban volt. (CPA IML 543. f. 1. ő. e. 15-16. old.)* A levelet még aznap megfogalmazták és másnap eljuttatták. A dokumentum csupán egy pontban tér el az előző felhívástól, amennyiben hangsúlyozza: ha nem kapnak választ, azt elutasításnak tekintik.⁹³ – Ugyanott, 19-20. old.; Inprekorr, 1923. május 28. 754-755. old.*

Az Akcióbizottság levele nem került a szocialista kongresszus elé, csupán a kongresszus szervező bizottsága vitatta meg. E bizottság nevében azután május 23-án Friedrich Adler, a szociáldemokrata mozgalom centrista vezéregyénisége szólalt fel, akit a kongresszuson a Szocialista Munkásinternacionálé (SZMI) titkárává választottak.

A plenáris ülésen Adler a következő nyilatkozatot olvasta fel: „A kommunisták – jelen esetben mint egy Akcióbizottság a Háborús Veszély és a Fasizmus Ellen – különféle írásos anyagokat juttattak el hozzánk abból a célból, hogy egységfrontra lépjünk velük. Ma egy ultimátumot küldtek, s benne ma estig választ követelnek arra, hogy kívánunk-e tárgyalni velük ezen a kongresszuson, alkalmat adunk-e arra, hogy terveiket kifejthessék. A szervező bizottságnak az a véleménye, hogy mi természetesen nem vagyunk abban a helyzetben, hogy e kongresszust, amelyre enélkül is nehéz feladatok hárulnak, még valami más feladattal is megterheljük. Úgy véljük – legalábbis mi, a szervező bizottság részéről -, hogy igen csekély kilátás van az eredményes tárgyalásokra a kommunistákkal.” Otto Bauer hozzátette: a későbbiekben is csak akkor hajlandók tárgyalni, hogyha „a kommunisták elismerik a proletariátuson belüli demokratikus bázist [azaz a szociáldemokráciát – Sz. G.], a proletariátus egyenjogúságát. Ez a demokratikus egyenjogúság az egyetlen alap, amelyen egységes akciókról szóló határozatokban megállapodhatunk. E tárgyalásokat mi kevéssé tartjuk gyümölcsözőknek, mivel mi elvileg különbözünk önöktől. Tapasztalatainkból azt a következtetést vontuk le, hogy csak abban az esetben haladhatunk előre szervezeteinkkel, ha tartjuk magunkat ahhoz az alapelvhez, hogy a proletariátus akcióiról csak a proletariátus többségének van joga dönteni. Éppen ezért a tárgyalás azokkal, akik azon az elven vannak, hogy a kisebbségnek kell döntenie arról, mit tegyen a proletariátus, nemigen lehet gyümölcsöző. Nem hagyjuk magunkat megtéveszteni semmiféle beszéd által, míg meg nem győződtünk arról, hogy azok, akik velünk együtt kívánnak egységfrontot létrehozni, készek elismerni: a proletariátus önrendelkezési jogának kell meghatározónak lennie a proletariátuson belül és nem a proletariátus valamely kis klikkje diktatúrájának.”⁹⁴ – Az Inprekorr minden kommentár nélkül közli az Adler-nyilatkozatot. (1923. május 28. 755. old.)*

Nem kell sokat hozzáfűzni e nyilatkozathoz. Adler válasza kitűnően bizonyítja a centrista irányzat teljes behódolását, ami a kongresszus más napirendi pontjainál nem volt ilyen nyílt. Azt is érdemes megemlíteni, hogy az elutasító választ ugyanaz az Adler tolmácsolta, aki a kongresszus előző napján „A nemzetközi harc a nemzetközi reakció ellen” napirend előadójaként, a fasizmus elleni nyílt harc lehetőségeit elemezve többek között kijelentette: amennyiben a kongresszus nem lenne képes valamilyen megoldást találni a fasizmus elleni fellépésre, úgy igazolná azokat a szkeptikus véleményeket, amelyek vele szemben elhangzottak.⁹⁵ – Protokoll des internationalen sozialistischen Arbeiter-Kongress in Hamburg. 21. bis. 25. Mai 1923. Berlin. Dietz. 1923. 29. old.* A „szkeptikusoknak” igazuk lett. Előrelátásukat maga Adler igazolta, amikor a következő javaslatot terjesztette elő a szocialista pártoknak a reakció elleni tevékenységére vonatkozóan: „Nem hatalmas dolgokra gondolok itt, amit nem lehet mindenkor és mindenütt végrehajtani. Inkább mindenekelőtt szorosabb kölcsönös tájékoztatásra, a hallgatás falának áttörésére, amely a leigázott országokat körülveszi. (Nagyon helyes!)” Ezt követően általánosságban megjegyezte: helyes lenne a parlamenti és a parlamenten, kívüli akciókban rejlő lehetőséget kihasználni. Ennél a kongresszuson elfogadott határozat sem mondott többet, sőt az Adler által javasoltakat is csak ajánlások formájában tartalmazta.⁹⁶ – Ugyanott, 29.; 104-106. old.*

Miután az Adler által előterjesztett nyilatkozat semmi kétséget nem hagyott afelől, hogy a szociáldemokratákkal nem lehet akcióegységet kötni, az Akcióbizottság nyilvánosságra hozta dokumentumait, mindenekelőtt Pollitt el nem hangzott beszédét.

Pollitt beszédéről megállapítható, hogy az egységtárgyalások addigi tapasztalatai alapján állították össze. Kizárólag olyan javaslatokat tartalmaz, amelyek nem mondtak ellent egyik nemzetközi szervezet célkitűzéseinek sem. Ennek megfelelően a háborúellenes összefogás szükségességét hangoztató részeknél az angol Munkáspárt 1922-es júliusi kongresszusán elfogadott határozatokra hivatkozik, a fasizmus elleni harccal foglalkozó bekezdésnél pedig a Mussolini-rendszernek a szociáldemokráciát sújtó intézkedéseit említi. A delegáció ajánlata is igen szerény: nem javasol tárgyalásokat, egységfrontszervezetet vagy nemzetközi munkáskongresszust, csupán egy 24 órás általános sztrájkot és tüntetéseket „1. egy újabb háború és egy újabb Oroszország elleni intervenció ellen, 2. a francia csapatoknak a Ruhr-vidékről történő kivonásáért és 3. a fasizmus elleni harc érdekében”.⁹⁷ – Inprekorr, 1923. május 28. 757. old.*

„A Háborús Veszély és a Fasizmus Elleni Akcióbizottság nyilatkozata a hamburgi egyesítő kongresszus válaszáról” című dokumentum első részében ismertetik az Akcióbizottság szándékát, amit a nemzetközi helyzet rövid áttekintésével indokolnak. Ezt követően Adler nyilatkozatára válaszolnak, idézve a dokumentumnak a demokráciával és a „proletariátus önrendelkezésével” foglalkozó részét. Rámutatnak arra, hogy a nyilatkozat hamis színben tünteti fel a kommunista politikát, amelynek szerves része, különösen a Komintern III. kongresszusa óta, a tömegek megnyeréséért és a mindennapi követelésekért folytatott harc. Nem rejtik véka alá, hogy a kommunista mozgalom célja, akárcsak korábban, a proletariátus diktatúrájának kivívása; ugyanakkor egyértelműen kimondják, hogy az adott időszakban, többek között éppen a munkásosztály többségének állásfoglalása következtében, nem a proletárforradalomért folytatott közvetlen harc van napirenden: „Amíg a proletariátus többsége nem szánta el magát a hatalom megragadására, szükség van a munkásosztály legégetőbb gazdasági és politikai szükségleteiért folytatott küzdelemre.”⁹⁸ – Ugyanott, 756. old.*

Az Akcióbizottság hamburgi dokumentumait vizsgálva két figyelemre méltó mozzanatot kell kiemelni. Az egyik: a húszas évek utolsó olyan kísérlete idején, amikor megpróbálták összefogni a különféle irányzatokat képviselő nemzetközi munkásszervezeteket, a kommunista mozgalom kezdeményezően lépett fel. Programja a történelmi helyzet beható elemzésén alapult, helyesen határozta meg a korszak jellegét és a munkásmozgalom gyakorlati tennivalóit. A hamburgi dokumentumban megfogalmazott egységfront-politika formája és tartalma haladást jelent az 1921 végén kidolgozott taktikához képest. Nem olyan általános, nehezen körülhatárolható területen körvonalazta a munkásszervezetek lehetséges akcióit, mint amilyen a tőke támadása volt, hanem megállapította a Ruhr-vidék megszállásával, az olaszországi fasizmus hatalomra jutásával és a Curzon-ultimátum következményeivel szembeni konkrét fellépés szükségességét, és összegezte az ebből adódó tennivalókat. A nemzetközi kommunista mozgalom ismét bebizonyította, hogy az egységfront-politika nem rövidtávú, nem csupán a kommunista pártok taglétszámának vagy tömegbázisának kiszélesítését szolgáló taktika, hanem része annak a stratégiának, amelynek célja, hogy a munkásosztály számára kedvezőbb pozíciókat teremtsen az osztályharcban.

A másik mozzanat: a frankfurti konferencia eredményei ellenére sem sikerült elérni, hogy Hamburgba olyan küldöttség utazzon, amelyben a kommunistákon kívül a tekintélyesebb szociáldemokrata irányzatú szervezetek képviselői is részt vesznek. Ez nagyban megkönnyítette, hogy a kongresszuson a szociáldemokrata vezetők visszautasíthassák az egységfrontjavaslatot, hogy Adler újabb, az egész szociáldemokrácia ellen irányuló kommunista „ultimátumról” beszélhessen.

A frankfurti határozatok megvalósításában és továbbfejlesztésében tapasztalható hiányosságok – amelyek megmutatkoztak a szociáldemokrata szervezetek bevonásával kapcsolatos elképzeléseknél és a kommunista szervezetek nemzetközi akcióinak, így a propagandahétnek a szervezésénél és lebonyolításánál – egyebek mellett azt is jelezték, hogy az Akcióbizottság nem képes az adott személyi összetételben ellátni feladatát. Átszervezése 1923 április végén, május elején kezdődött meg és július végén fejeződött be. A cél egy olyan szervezet létrehozása volt, amely a korábbinál alkalmasabb a nem kommunista pártokkal, a szakszervezetekkel és más szervezetekkel folytatott tárgyalásokra. Ennek megvalósítását úgy képzelték el, hogy erősítik az Akcióbizottság „politikai irányzatok feletti” jellegét. A feladat megoldásával Willi Münzenberget bízták meg, aki mint a Nemzetközi Munkássegély főtitkára és gyakorlati irányítója, már jelentős tapasztalatokat szerzett az egységfront-jellegű, a szociáldemokrata, a haladó polgári és más irányzatokat képviselő szervezetekkel folytatott együttműködésben.⁹⁹ Ezután már Münzenberg is részt vett a hamburgi akcióban, Lozovszkijjal és Heckerttel együtt segítette az Akcióbizottság delegációjának munkáját.¹⁰⁰

Az Akcióbizottság átszervezése azonban nem fejeződött be a KI kibővített Végrehajtó Bizottságának III. plénumáig.

⁹⁹ CPA IML 538. f. 2. op. 19. ő. e. 49-50., 55., 81. old. – A Nemzetközi Munkássegély 1921-ben Lenin kezdeményezésére létrejött szervezet volt, amely a természeti csapások sújtotta országok dolgozóinak, a sztrájkoló munkások hozzátartozóinak nyújtott segélyt. Vezetésében a kommunisták mellett haladó értelmiségi, polgári személyiségek is részt vettek, ellentétben a már említett Nemzetközi Vörös Segéllyel, amely kifejezetten az elfogott kommunisták, forradalmárok támogatását tűzte ki célul és kommunista vezetéssel működött. Mindkét szervezetnek – amint azt látni fogjuk – nagy szerepe volt az antifasiszta mozgalmak szervezésében.*
¹⁰⁰ Erről tanúskodnak Münzenberg már ismertetett hamburgi levelei, amelyekben beszámol a tárgyalások fejleményeiről.*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!