Varga Mihály: Lehet, hogy jövőre nem jön júdáspénz az EU-tól
A gazdaság közben zsugorodik, kiesik 1700 milliárd forintnyi bevétel, nőnek a kiadások, a költségvetési hiány és az államadósság.
„A Next Generation és az MFF forrásairól szóló vita elhúzódhat akár addig is, hogy jövőre még semmilyen forrásra nem lehet számítani az Európai Unió országaiban” – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában, hozzátéve, egy kivétel van: az agrártámogatás 500 milliárd forintja, ami mindenképpen megérkezik a gazdákhoz.
Varga arra utalt, hogy a magyar és a lengyel kormány megvétózta a 2021–2027-es időszakra szóló uniós költségvetés, illetve a világjárvány miatti mentőcsomag elfogadását a jogállamisági mechanizmus tervezett bevezetése miatt. A pénzügyminiszter ugyanakkor azt is mondta, „optimális esetben”, vagyis ha mégis megszületik a megállapodás, akár 2500 milliárd forintnyi pluszforrással is lehet számolni jövőre.
Ez már csak azért örömteli lenne, mert mint Varga kifejtette, 6,4 százalékos gazdasági visszaeséssel, az államháztartásban pedig durván 1700 milliárd forintnyi bevételkieséssel kell számolni, miközben a kiadások növekednek a koronavírus miatt.
„Ez azzal jár, hogy az eredetileg tervezett 1 százalékos hiány helyett a költségvetési deficit 9 százalék körül lehet majd az év végére” – mondta a miniszter, aki szerint a költségvetés és az államháztartás finanszírozása így is stabil, az ország működőképességének és a gazdaság újraindításának jövőbeli költségeire megvan a fedezet. Nem terveznek további devizakötvény-kibocsátást sem, a szaktárca hároméves tervet dolgozott ki a hiány és a 78-80 százalék közelébe ugró államadósság csökkentésére.
A miniszter elmondta még, várhatóan nem kell tartósan magas élelmiszerárakkal kalkulálni, a kormánynak pedig a forint hektikus időszaka ellenére ezután sem lesz árfolyamcélja, szerinte az EU-val folytatott vita sem rángatta meg annyira az árfolyamot, ami aggodalomra adhatna okot.
Úgy látja, a védőoltástól függ nagyon sok minden, így a gazdaság következő éves teljesítménye is. A gazdaságvédelmi operatív törzsnek összesen 76 javaslata volt, 44 már megvalósult, húsz folyamatban folyamatban van, tizenkét javaslatot pedig nem támogatott a kormány. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: A Varga Mikhál úr által fölvázolt jövő – „VÁLASZTÁSOK” ELŐTTI! – évi qrmányzati tervek pesszimistán optimisták! Azaz: BÁRMI MEGTÖRTÉNHET! – GAZDASÁGI ESZKÖZEINK NEM LÉVÉN, nem mi uraljuk a sorsunkat!
Döbrögisztán qrmányának egyetlen eszköze van: a tákolmány! Barkácsolják is rendesen a „választási” törvénnyel egyetemben. Bár ezek CSAK AZ Ő LÉTÜKET garantálják, MI beérjük ennyivel is!Kicsi igényű nép a magyar!
Dimitrov levele a Bolgár Munkáspárt (kommunisták)
KB titkárához, Trajcso Kosztovhoz
[1944. október 22.]
Kedves Trajcso!
Megkaptam október 17-i leveledet. Köszönöm a részletes és hiteles tájékoztatást.
Világosan elképzelem azokat a hatalmas nehézségeket, amelyekkel a KB és az egész párt most szembekerül, és amelyeket gyorsan és ügyesen kell áthidalni. De ez elkerülhetetlen. Fontos az, hogy higgyetek saját erőtökben és a munkásosztály, az egész nép erejében, okosan használjátok fel e sokat ígérő erőket, ne ragadtassátok el magatokat a pillanatnyi sikerektől, ne hunyjatok szemet a gyengeségek és fogyatékosságok felett, ne alkudjatok meg velük, és úgyszintén ne becsüljétek le az ellenség erejét és ne veszítsétek el lélekjelenléteteket a legnehezebb pillanatokban sem mint párt- és államférfiak és vezetők.
Mindenekelőtt szükség van arra, hogy gyorsan megszervezzétek a KB munkáját, a pártvezetőség tevékenységét, amelynek valóban kollektív és nem formális vezetésnek kell lennie. E célból a KB-nak munkaképes apparátusra van szüksége. (…)
A kérdéseket előzetesen készítsétek elő a titkárságban. Ne engedjétek meg az üléseken a felesleges beszélgetést és a hosszú beszédeket. Szakszerűen tárgyaljátok meg és döntsétek el a kérdéseket. A lehetőség szerint rövid üléseket tartsatok. Kerüljetek el a legbuzgóbban mindenféle felesleges ülésező sürgés-forgást, amint azt Vlagyimir Iljics mondta. Szigorúan ellenőrizzétek a hozott határozatok végrehajtását. Szánjatok több időt ennek érdekében a különféle osztályok és bizottságok stb. dolgozóinak személyes kiképzésére és munkájuk ellenőrzésére. Igyekezzetek időt találni, te és a többi titkár is, valamint a Politbüro tagjai is, hogy figyelemmel kísérjétek a sajtót, az irodalmat stb., hogy képezzétek magatokat, és arra is, hogy felszólaljatok a gyűléseken és konferenciákon, hogy gyakrabban legyetek a nép között Szófiában és vidéken. A párttagságnak és a népnek lehetőséget kell nyújtani arra, hogy gyakrabban lássanak és halljanak benneteket, hogy ismerjenek, hogy bízzanak bennetek és szeressenek…
Legyetek nagyon éberek azokkal az elemekkel szemben, amelyek most akarják behízelegni magukat. Kormánypárt vagyunk, és az ilyen elemek be akarnak furakodni sorainkba.
Ne feledkezzetek meg arról, hogy pártunk tagjainak figyelmes kiválasztásával egyidejűleg az egész pártnak, számotokra érthető okokból, szüksége van komoly marxista-bolsevik átnevelésre. A párt lehet nagy és nagynak is kell lennie, összetételénél fogva tömegpártnak kell lennie, de ne törekedjetek a mennyiségre. Emlékezzetek arra, hogy mindenekelőtt a minőségnek van döntő szerepe. (…)
G. Dimitrovod
Georgi Dimitrov: Piszma 1905-1949.
Partizdat 1962. 407-408. old.
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Ma már 2020 november 25. – szerda van. Az idei esztendő 330. napját tapossuk. Rohan ám az idő!
A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 36 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.Tehát ez az esztendő 366 napból áll!
De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.
A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Katalin, Alán, Alen, Emma, Emmi, Erzsébet, Karen, Karin, Karina, Kata, Katarina, Katerina, Kati, Kitti, Liza, Mózes, Katinka nevű kedves olvasóit.
Sok boldogságot kíván a balrad.ru!
Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!
A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!
November 25. -én IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.
E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.
Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?
– Döbrögisztánban a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja
– a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja (Patria, Minerva és María Teresa Mirabal dominikai emberi jogi aktivisták meggyilkolásának évfordulóján)
– Alexandriai Szent Katalin szűz, vértanú emléknapja a katolikus egyházban
a magyar labdarúgás napja (az Aranycsapat 1953-as londoni 6:3-as győzelme emlékére)
– az államiság ünnepe Bosznia-Hercegovinában
– a függetlenség napja Suriname-ban.
A balrad.ru mai zeneajánlata:
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
2020 november 24 – én kaptam az értesítést: Leonyid Fofanov Pay – Pal – on keresztül utalt adomány! Köszönöm szépen!
2020 november 14 – én W Árpád átutalásos adománya megérkezett! Köszönöm szépen!
2020 november 12 – én D.J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen! (A Realista – és számtalan variánsa – nevű döbrögista köcsög meg hadd pukkadozzon!)
2020 október 20 – án kaptam meg „Petymeg” adományát! Köszönöm szépen!
2020 október 14 – én W Árpád átutalásos adománya megérkezett! Köszönöm szépen! (A Realista – és számtalan variánsa – nevű döbrögista köcsög meg hadd pukkadozzon!)
2020 októberber 12 – én D.J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen! (A Realista – és számtalan variánsa – nevű döbrögista köcsög meg hadd pukkadozzon!)
2020 szeptember 14 – én W Árpád átutalásos adománya megérkezett! Köszönöm szépen!
2020 szeptember 13 – án D.J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 augusztus 28. – án K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 augusztus 15 – én D.J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 augusztus 12 – én W Árpád átutalásos adománya megérkezett! Köszönöm szépen!
2020 július 24. – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 július 15 – én D.J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 július 13 – án W Árpád átutalásos adománya MEGÉRKEZETT! Köszönöm szépen!
2020 július 10 – én „Petymeg” postán küldött adománya megérkezett! Köszönöm szépen!
2020 június 24. – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 június 16 – án D.J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
Csak június 20 – án szereztem tudomást arról. hogy 2020 május 8 – án megérkezett Leonyid Fofanov adománya. Hálásan köszönöm.
2020 június 12 – én W Árpád átutalásos adománya MEGÉRKEZETT! Köszönöm szépen!
2020 május 25. – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 május 16 – án D. J. „Bolsevik” adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 május 13. – án „Ardarik” és „Makasov” adománya érkezett! Nagyon szépen köszönöm!
2020 április 24. – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 április 14. – én D. J „Bolsevik” és W. Árpád átutalásos adománya érkezett meg! Mindkettőjüknek hálás köszönet!
2020 március 24 – én K. József átutalásos adományát kaptam meg. Köszönöm szépen!
2020 március 25 – én „Petymeg” piroscsekkes adománya megérkezett! Köszönöm szépen!
2020 március 14 – én D. J. “Bolsevik” átutalásos adománya MEGÉRKEZETT! Köszönöm szépen!
2020 március 12 – én W Árpád átutalásos adománya MEGÉRKEZETT! Köszönöm szépen!
2020 február 24 – énK. József adományát kaptuk meg! Köszönöm szépen!
2020 február 17 – én D. J. “Bolsevik” adományát kaptuk meg! Köszönöm szépen!
2020 február 12 – én W. Árpád átutalásos adománya érkezett meg! Köszönöm szépen!
2020 január 22 – én K. József adományát kaptuk meg! Köszönöm szépen!
2020 január 21 – én D. J. “Bolsevik” adományát kaptuk meg! Köszönöm szépen!
2020 január 13 – án W. Árpád átutalásos adománya érkezett meg. Köszönöm szépen!
2020 január 7 – én hozta a postás “Ardarik” és “Makasov” piroscsekkes adományát! Hálásan köszönöm mindkettejüknek!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Öreg Döbrögi a Direkt36-nak: „Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem”
A miniszterelnök édesapját az állami megbízásokról kérdezte volna a tényfeltáró portál, de arról ő nem akart beszélni.
Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek”
– így reagált idősebb Orbán Győző, a miniszterelnök apja, amikor a közelmúltban újabb állami munkáiról kérdezte a Direkt36. A tényfeltáró portál azután kereste fel gánti bányájánál Orbán Győzőt, hogy újabb bizonyítékok kerültek elő arról: a cége állami megbízásokhoz jutott – olvasható a 444.hu-n megjelent cikkben.
Orbán Viktor korábban kifejezetten kérte az édesapját, hogy ne vegyen részt állami beruházásokban. A Direkt36 azonban az elmúlt három évben cikksorozatban mutatta be, hogy a Dolomit Kft. látványos felívelése (és évi milliárdos nyeresége) többek közt annak köszönhető, hogy a cég közpénzből finanszírozott építkezésekhez szállít építőanyagokat.
A portál nemrég közel százezer oldalnyi projektdokumentumot perelt ki, amelyek bizonyították, hogy Orbán apjának cégétől szállítottak követ az M4-es autóút építéséhez. A teljes iratanyagot átnézve újabb állami projektekben is megtalálták a Dolomit Kft.-t: az M3-as autópálya építéséhez betonelemeket, a Budapest–Székesfehérvár közötti vasútfelújításhoz pedig zúzottkövet szállított a cég.
A Direkt36 munkatársai azért utaztak Gántra, hogy személyesen kérdezzék idősebb Orbán Győzőt arról, hogy a többségi tulajdonában álló Dolomit Kft. pontosan mely állami projektekhez szállított építőanyagot, ezért mennyi közpénzt kapott, és mit szól mindehhez Orbán Viktor.
Orbán apja először a koronavírusra hivatkozva rövidre akarta zárni a beszélgetést. Azonban amikor az újságírók kifelé menet a bánya udvarán maradtak, utánuk ment és a következő beszélgetés játszódott le:
–Orbán Győző (OGY): Eddig voltam udvarias. Figyeljenek, én híres vagyok arról, hogy goromba vagyok, és nem szeretnék gorombáskodni, különösen hölggyel szemben nem.
– Zöldi Blanka (ZB): Közügyekről szeretnénk kérdezni, azzal kapcsolatban, hogy…
– OGY: Nem érdekel.
– ZB: Orbán Viktor korábban azt mondta, hogy nem tartja jónak, ha ön állami beruházásokban vesz részt.
– OGY: Drága… Jó idő van, gyönyörű idő van, erről beszélhetünk. Kőbányában, sajnos, ha eső van, akkor az rossz időnek számít. Ha süt a nap, akkor nekünk is jó időnk van. Viszontlátásra.
– ZB: Esetleg itt a jó időben körbenézhetünk a kőbányában?
– OGY: Drága, ne próbálkozzon, mert fogy a türelmem, és goromba leszek. (…) Másik dolog, hogy ne zaklasson egy nyolcvanéves embert. Viszontlátásra.
Orbán Győző kijelentette, hogy nem járul hozzá, hogy az újságírók felvételt készítsenek róla – ő viszont a telefonjával lefényképezte a Direkt36 mindkét újságíróját. „Hogy emlékezzünk erre” – mondta Orbán apja, majd beszállt a kocsijába és elhajtott.
Orbán Viktor sajtófőnöke, Havasi Bertalan szokás szerint csak annyit közölt a témában a Direkt36-tal, hogy „a miniszterelnök nem foglalkozik üzleti ügyekkel”. (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: KEVESEN „HITTÉK” a Magyar Népköztársaság gazdaságának lepusztításakor, hogy itt még valaha szükség lesz kőbányára. Öreg Döbrögi HITTE! Meg a közben vajdává cseperedett csemetéje is. Sőt! Talán TUDTÁK IS, hogy közeleg az „aranykor”. NEKIK IS! Meg különben is: a kő az mindig kell! El Qro műkövet gyárt(at), Döbrögiék természetes követ bányász(tat)nak! Ezekre van igény!
Amúgy Öreg Döbrögi pökhendi magatartása mint a vajdává nemesedett kölöké.
Hiába no! Nem esik messze a fa az almájától!
LESZ ALKALOM BŐVEN AZ EMLÉKEZÉSRE! A NÉPBÍRÓSÁG ELŐTT!
Utána pedig a nosztalgiázásra. Ki – ki érdemei szerint. Lesz aki kőbányában, lesz aki Csukotka felé zötykölődés közben. (Csukotkán már más lesz a téma eleven jegesmedve eledelként!)
Az orosz elnök kész együtt dolgozni akármelyik amerikai vezetővel, akit az Egyesült Államok törvényes elnökévé választanak, és várja az eredmény kihirdetését, hogy gratulálhasson a győztesnek – közölte a Magyar Békekör Putyin vasárnapi nyilatkozata alapján.
„De a győzelmet az ellenfélnek is el kell ismernie, vagy a végeredményt törvényes úton kell legitimálni” – hangsúlyozta.
Putyin annak a véleményének adott hangot, hogy „gondok vannak az amerikai választási rendszerrel”, hiszen már három elnökválasztáson megesett, hogy egy jelölt több szavazatot kapjon, mégsem ő lett az elnök, hanem ellenfele, mert az elektoroknak (nagyválasztók) rá kellett szavazniuk.
Ha ugyanis az egyik jelölt relatív többségbe kerül egy államban, akkor az adott állam valamennyi elektorának a relatív többségbe került jelölt mögé kell állnia, a másik jelölt pedig egyetlen elektori szavazatra sem tehet szert, hiába szavaztak rá tömegesen, s maradt alul akár csak néhány ezer szavazattal – fejtette ki a Békekör megfigyelője.
– Vajon demokratikus, hogy az elektorok szavazata döntsön arról, hogy ki legyen az elnök, jóllehet a leadott voksok alapján kevesebb szavazatot kapott, mint az ellenfele – tette fel a kérdést Putyin.
„Hál’ Istennek, nem a mi dolgunk, hogy eldöntsük, változtatni kell-e vagy sem. Hanem az amerikai népre, parlamenti képviselőire és az elnökre tartozik. Az elnökválasztás legitimitásáról az amerikaiaknak kell dönteniük” – mondta. Mindenesetre az amerikai választási gyakorlat nem jogosít fel arra, hogy másokat emelt ujjal figyelmeztessenek politikai rendszereik és választási szisztémáik hibáira – fűzte hozzá. Elmondta még, hogy az amerikai elnökválasztáson résztvevő megfigyelőket legfeljebb hét méterre engedik a szavazóhelyiség közelébe, de inkább ennél is távolabb tartják őket – mondta az orosz elnök a TASZSZ szerint.+++
Mai ragályhíres beszámolónk első híre arról szól, hogy ma azzal indította napi ragálymatinéját a koronavirus.gov.hu nevű qrmányvetítölde, hogy az utóbbi 24 órában „3929 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 181 881 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 117 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 4 008 főre emelkedett, 44 020 -an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 133 853 fő. Az aktív fertőzöttek 22%-a, az elhunytak 25%-a, a gyógyultak 26%-a budapesti. 7598 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 638-an vannak lélegeztetőgépen…”
ISTEN BIZONY EZ OLVASHATÓ OTT!
A második ragályhírt a NER – gyalázó libernyák 24.hu – n leltük. Az írás célja nyilvánvaló: RIADALOMKELTÉS! Olvassák csak el:
„Már nem tudják tárolni a holttesteket a szombathelyi kórházban
Hétfőn kaptunk néhány képet és egy levelet egy olvasónktól, amelyben „a Markusovszky kórház proszektúráján levő áldatlan állapotokra” hívta fel a figyelmünket.
Ma reggelre annyi elhunyt került a halotthűtőbe, hogy húsz elhunyt egymás hegyén-hátán, a földön fekszik, a többi 32-t lehetett csak szabályosan tárolni
– írta az olvasó, amihez fotót is csatolt. Ezt kegyeleti okokból nem tesszük közzé.
Megkérdeztük a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházat, hogy mi a magyarázat a méltatlan helyzetre. Erre konkrét válasz nem érkezett, de Káldy Zoltán orvosigazgató elismerte a problémát, bár szerinte nem alakult ki méltatlan állapot.
A következő néhány sort küldte a 24.hu kérdésére válaszul: „Végtelenül elkeserítőnek tartjuk, hogy míg orvosaink és ápolóink megfeszített munkával betegeink gyógyulásáért küzdenek, egyesek kegyeletsértő módon próbálják meg lejáratni kórházunkat. A Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban minden körülmények között méltóképpen gondoskodunk a sajnálatos módon elhunyt betegeink elhelyezéséről, ezt most a külső telephelyek bevonásával tudtuk megoldani” – írta az orvosigazgató.
Olvasónk levele szerint „nem független a helyzet a jelenleg zajló járványtól, de attól sem, hogy a kórház vezetősége évtizedek óta elhanyagolta a proszektúrát”. Utóbbira példaként hozza, hogy csak egy apró várakozót alakítottak ki az osztályon, ahol egy család fér el, a többi várakozó hozzátartozónak az épület előtt kell várnia.
Nemény András, Szombathely polgármestere november közepén arról beszélt, hogy naponta 5-9 ember hal meg a szombathelyi Markusovszky Kórházban a koronavírus miatt.
A polgármester akkor azt közölte, hogy a kórházban 180 koronavírussal fertőződött beteget ápolnak. Ugyanakkor – mint mondta – az intézményben 32 lélegeztetőgép van, de személyzet száma miatt csak 17-et tudnak működtetni. A kórházban leállították a szakrendeléseket is, az ágyak negyven százalékát átalakítják fertőzött betegek fogadására.
A szombathelyi polgármester megszólalása óta romlott a helyzet. Vas megye az egyik legfertőzöttebb Magyarországon, így volt ez november közepén is: a polgármester nyilatkozatát megelőző két hétben 1509 új fertőzöttet találtak a megyében. A november 23-a előtte két hétben azonban már jóval többet, 2526-ot – ez azt jelenti, 14 nap alatt minden századik vas megyei megfertőződött. Korábban csak a legfertőzöttebb Győr-Moson Sopron megyében volt ilyen magas fertőzöttségi arány.
A Markusovszky kórház pár napja azzal került a hírekbe, hogy napokig nem volt fűtés és meleg víz a Covid-osztályán. Káldy Zoltán akkor azt közölte, a kórház azonnal intézkedett.”
Nem tán’ „ELŐHŰTÉSI GYAKORLAT” volt?!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Trump, a még hivatalban lévő amerikai főbohóc jóváhagyta, hogy a hivatali átadás – átvételért felelős kormányügynökség kezdje meg a Fehér Ház kulcsainak előkotorászását, és a kormányzati hatalom átadásának – átvételének hivatalos eljárását – tudatta maga Trump a Twitteren mára virradóan.
Azt is írta még, hogy a választások eredményével kapcsolatos jogi eljárásokat nem állítják le.
„Folytatjuk a harcot, és szerintem győzni fogunk! De országunk érdekében arra teszek javaslatot, hogy Emily és csapata tegye meg a szükséges teendőket a kezdeti eljárások megindítására, és a saját csapatomat is ugyanerre kértem” – utalt Trump a hatalom átadás – átvétel lebonyolításáért felelős Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (General Services Administration, GSA) vezetőjére, Emily Murphyre. Emily pedig levélben értesítette a bohócviadal várható nyertesének, Biden bohóc illetékes stábvezérét Johannes Abrahamot, hogy megkezdődhet az átadás, és a nyertes rendelkezésére bocsátja az erre a célra elkülönített szövetségi erőforrásokat.
Abraham közölte, hogy a hatalomátadás a világragály és a nemzetbiztonság megbeszéléseivel kezdődik.
„A következő napokban a hatalomátadásért felelős tisztviselők megkezdik a találkozókat a szövetségi tisztviselőkkel. Megvitatják a világjárványra adott választ, és ennek során nemzetbiztonsági érdekeinket teljes mértékben figyelembe veszik. Teljes képet kívánunk kapni a Trump – kormány kormányzati intézmények lepusztítására tett kísérleteiről is”- nyilatkozta Abraham.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
A Führer végső harca a hatalomért -2 (idézet:Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)
„A Führer végső harca a hatalomért”
Augusztus második felében tárgyalások kezdődtek a náci párt és a Centrumpárt között. A mindeddig egymással élesen szembenálló két párt vezetőit a papeni diktatúrával és a német nemzetiekkel szembeni politikai fenntartások közelítették egymáshoz. A megbeszélés eredményeképpen augusztus 30-án a centrum képviselőinek támogatásával Göringet választották meg a birodalmi parlament elnökévé. Az NSDAP törekvése nyilvánvaló volt: ha a kormányvezetést nem kaphatta meg, a parlamentben kívánta biztosítani vezető szerepét.
Göring már a parlament tulajdonképpen formális, a tisztségviselők megválasztására korlátozott nyitó ülésén megkezdte a támadást a kormány ellen. A centrummal közösen kérelmet nyújtottak be az elnökség azonnali összehívására, az elnökség megválasztása után ugyanis a centrum és az NSDAP megkezdte „árnyékkormányának” szervezését, s ennek parlamenti keretéül kívánták az elnökséget felhasználni. Hindenburg azonban elutasította a kérelmet.
Nem utolsósorban az NSDAP taktikájának eredményeképpen Papen tárgyalási kísérletei sorra kudarcot vallottak: a szociáldemokrata párt még a tárgyalásoktól is elzárkózott, a centrum pedig nem volt hajlandó kormánytisztségek vállalására. A kormány bázisának kiszélesítése így nem járhatott sikerrel, s nem maradt más hátra, mint hogy újabb szükségrendeletekkel tegyen kísérletet az egyre súlyosbodó válsághelyzet enyhítésére. Papen és környezete a gazdasági élet fellendítésére tett kísérletet – egyoldalúan a dolgozók rovására.
Szeptember 4-én elnöki szükségrendeletet adtak ki „A gazdaság élénkítéséről”, majd 5-én kormányrendeletet „a munkaalkalmak növeléséről és biztosításáról”. A két rendelet korlátlan jogkörrel hatalmazta fel a kormányt a szociálpolitikai törvények módosítására, valamint a társadalombiztosítás újraszabályozására. Lehetőséget adott arra, hogy a munkaadók jelentős adókedvezményben részesüljenek, amennyiben új munkaalkalmakat biztosítanak, sőt ebben az esetben a korábbi bérszerződéseket is módosíthatták. Hasonló előnyöket lehetett szerezni úgy is, ha a munkaadó „veszélyeztetett” vállalkozásnak nyilvánította üzemét vagy vállalatát: a bérek csökkentését és az adókedvezményt a csőd elkerülésére hivatkozva is kérhette.
A két újabb szükségrendelet a korábbiaknál is nagyobb felháborodást váltott ki. A német nemzetieken kívül valamennyi párt támadásba lendült. A kommunisták és a szociáldemokraták a munkások jogainak védelmében hangsúlyozták, hogy a rendeletek egyáltalán nem teremtenek újabb munkaalkalmakat (az év végéig csupán mintegy 40 000 munkahely létesült, ugyanakkor a munkanélküliek száma már a hatmillióhoz közelített), viszont a munkaadók mindenképpen fel fogják használni a lehetőséget a bérszerződések módosítására. A munkáspártok aggodalma nem volt alaptalan. A bérszerződésekben újraszabályozott órabérek az 1930. decemberihez képest 22%-kal csökkentek.
A parlament második ülésén, szeptember 12-én minden korábbinál élesebb összecsapás robbant ki.
A parlament ülését a nemzetiszocialista elnök, Göring nyitotta meg. A fő vitatéma a két szükségrendelet volt, amelyeket Papen terjesztett a képviselőház elé. A tiltakozás szinte egyöntetű volt, csupán a német nemzetiek és a néppártiak sorából hangzottak helyeslő közbekiáltások. A rendeletekkel szemben két tervezet is készült: a szociáldemokraták népszavazást javasoltak a szeptember 4-i elnöki szükségrendelet hatályon kívül helyezésére, a kommunisták emellett bizalmatlansági indítvány benyújtására is felkészültek. A kommunista indítvány vitája került először napirendre. Amint hamarosan kiderült, a képviselők nagy többsége mindkét javaslattal egyetértett. A mindinkább ingerültté vált Papen ekkor elhagyta a termet és a birodalmi elnökhöz sietett, hogy még a szavazás előtt felhatalmazást kapjon a parlament feloszlatására. Nem volt távol sokáig, de mire visszatért, s megindult a szónoki emelvény felé, hogy szót kérjen a képviselőház elnökétől, a képviselők már döntöttek. Hiába lobogtatta kezében Papen az elnöki meghatalmazást és kiáltotta bele a nagy hangzavarba tartalmát, Göring nem adta meg neki a szót, amíg a szavazás be nem fejeződött. Az eredmény: a Reichstag 513 szavazattal 42 ellenében és 5 tartózkodással megtagadta a rendeletek jóváhagyását. Ekkora vereséget kormány még nem szenvedett a weimari köztársaság megalakulása óta, s ezzel az elnöki diktatúra intézményrendszere is alapjaiban rendült meg.
Papen helyzete mégsem volt teljesen reménytelen. Az elkövetkező napokban ugyanis a szociáldemokrata párt és a centrum változtatott merev ellenállásán. Amint azt Hindenburghoz intézett levelükben kifejtették, nem kívántak szembehelyezkedni a parlament feloszlatásáról szóló elnöki rendelettel, megelégedtek azzal, hogy a „népképviselet jogainak megóvására” alakított parlamenti bizottság folytathassa tevékenységét. E lépés megbontotta a kormány ellen részben spontán, az érdekazonosságon alapuló, részben tudatosan (NSDAP-Centrumpárt) alakított „egységfrontot”. Egyben keresztülhúzta a nácik azon számítását is, hogy a parlamentet saját hatalmi törekvéseik szolgálatába állítsák. Göring e nyilatkozatok után meg sem kísérelte a Reichstag újbóli összehívását, amire pedig mint parlamenti elnöknek módja lett volna.
Papen időt akart nyerni, hogy a nem várt, bár egyáltalán nem a kormányának szóló támogatást kihasználhassa. Hogy legalább az alkotmányosság látszatát mentse, szeptember 17-én újabb választásokat írtak ki november 6-ra. Nem mondott le a „forradalmi konzervatív államvezetés” folytatásáról – ahogyan irányvonalát a kormány október 7-i ülésén nevezte -, a szociáldemokraták és a centrum leszerelése érdekében azonban hajlandónak mutatkozott némi engedményre. Október 4-én a kollektív szerződésekben megszabott bérfeltételek figyelembevételét ajánlotta a munkáltatóknak, október 18-án pedig rendeletben enyhítette a szociális járadékok és támogatások, elsősorban a munkanélküli-segély kilátásba helyezett csökkentését. Mindez azonban kevésnek bizonyult ahhoz, hogy megszilárdítsa a kormány helyzetét.
A választási kampányban valamennyi korábbi ellenzéki párt Papent és az elnöki diktatúra rendszerét támadva hirdette meg programját. E programok azonban rendkívül különbözőek voltak.
A kommunista párt a mind erőteljesebb diktatórikus törekvéseket, a parlament kikapcsolását jelentő feloszlató intézkedést és a szükségrendeleteket támadva a fokozódó fasiszta veszélyre hívta fel a figyelmet. Amint azt Ernst Thälmann a párt központi bizottságának ülésén tartott beszámolójában megállapította: „Németországban a fasizálódási folyamat igen gyors ütemével találjuk magunkat szemben, a burzsoáziának azzal a törekvésével, hogy áttérjen a nyílt fasiszta diktatúrára. Meg kell kísérelnünk, hogy az egész párttagságban tudatosítsuk a jelenlegi helyzet rendkívüli súlyosságát.” Az Antifasiszta Akció jelszavait a pártvezetés kiegészítette az internacionalizmust fokozottabban hangsúlyozó jelmondatokkal, ezzel kívánta ellensúlyozni a polgári pártok és az NSDAP nacionalista és soviniszta követeléseit. Így a párt a versailles-i szerződés elleni, valamint a jóvátétel fizetésének beszüntetését követelő nyilatkozatához megnyerte a francia testvérszervezet támogatását is; a két párt akciójának összehangolásáról Thälmann és Maurice Thorez állapodott meg.
A szociáldemokrata párt választási követelései szinte teljes egészében gazdasági követelésekre korlátozódtak. Szerepelt ezek között „az államcsínyre törekvő dinasztiák” javainak és a nagybirtokoknak a kisajátítása, a bankok és a kulcsiparágak államosítása, valamint a gazdaság „tervszerű irányításának” megvalósítása, s leszögezték: mindez „az egész közösség javára, egy szocialista államakarat megvalósulásával válik elérhetővé”.
Az NSDAP nem változtatott korábbi választási jelszavain és taktikáján. Hatalmas tömeggyűlések, erődemonstrációk és plakátok, röplapok százezrei hirdették a párt célját: a válságból kivezető út a nemzetiszocialista rend, a „Führer” eszméinek megvalósulása. A választási kampány új „színfoltja” volt az 1926-ban alakított Hitler-Jugend, az NSDAP ifjúsági szervezetének első országos találkozója. A Potsdam melletti léghajókikötőben 110 000 fiatal gyülekezett az ország valamennyi pontjáról, hogy közel hétórás menetben tisztelegjen a náci vezetők előtt. (A szervezet tagsága az 1932. májusi 35 000-ről 1933 januárjára egymillióra növekedett.) A találkozón Hitler, majd Baldur von Schirach, a HJ vezére mondott „gyújtó hatású” beszédet, a náci ifjúságnak ígérve a jövő nagynémet birodalmát.
Az NSDAP választási kampánya azonban most sem volt mentes zavaró körülményektől. Amíg 1930-ban az ellenzéki sajtó egy osztrák lap által publikált, Hitler meglehetősen kétes családfájával keltett feltűnést, az 1932-es elnökválasztások idején pedig Röhm homoszexualitását tárta a nyilvánosság elé, most Hitler legújabb szeretője, Eva Braun öngyilkossági kísérletének részletes ismertetésével leplezte le a „mintapolgár” magánéletének botrányát. (Eva Braunnal Hitler a házi fényképésze, Heinrich Hoffmann műtermében ismerkedett meg, ahol a 17 éves lány asszisztensként dolgozott. Kapcsolatuk 1931-ben vált szorosabbá, s elképzelhető, hogy meghitt viszonyuk volt az oka Hitler unokahúga és akkori szeretője, Geli Raubal öngyilkosságának.) Hitler oly nagy jelentőséget tulajdonított az esetnek, hogy választási hadjáratát félbeszakítva sietett vissza Münchenbe, hogy tisztázza a helyzetet.
A náci párt számára azonban most sem Hitler hálószobatitkainak lelepleződése jelentette a fő veszélyt.
Szeptembertől, a szükségrendeletek megjelenése után hatalmas sztrájkhullám borította el Németországot. A bércsökkentések és a munkáselbocsátások ellen mintegy 1100 munkabeszüntetést jelentettek a munkaügyi miniszternek. Különösen nagy sztrájkok robbantak ki a Ruhr-vidéken, többek között a Thyssen- és a Krupp-műveknél. A náci pártvezetésen belül megoszlottak a vélemények a sztrájkok megítéléséről, pontosabban arról a taktikáról, amelyet a munkabeszüntetések kapcsán a legcélszerűbbnek ítéltek. Hitler egyértelműen a sztrájkok támogatása ellen foglalt állást, pártjának „forradalmi szárnya” azonban a munkások megnyerésének lehetőségét látta felcsillanni. Gregor Strasser és Goebbels, ennek az irányzatnak két fő képviselője, tisztában volt azzal, hogy meglehetősen kockázatos taktikát javasolnak, de úgy vélték, hogy az NSDAP-nek nincs más választása. Amint azt Goebbels a november 3-án kirobbant berlini közlekedési sztrájk idején kifejtette: „Az egész sajtó veszett támadást intéz ellenünk, bolsevistáknak nevez bennünket; ennek ellenére nem tehetünk mást. Amennyiben megtagadjuk támogatásunkat a közlekedési munkások legelemibb létfeltételeiért folytatott harcától, úgy a dolgozó nép körében elért szilárd helyzetünk meginogna.” Emellett a náci pártban is mind nagyobb elégedetlenség volt tapasztalható a kormányintézkedések hatására, s az üzemi sejtek a pártvezetés beleegyezését meg sem várva a sztrájkok támogatása mellett döntöttek.
Amire Hitler számított, bekövetkezett. A választás utolsó napjaiban a párt kasszái üresen tátongtak; az „adományok” folyama elapadt. A párt egyik napról a másikra elveszítette támogatóinak jó részét, de a munkásságot sem tudta maga mellé állítani. Ezt tükrözték a november 6-i választások eredményei.
A választásokon az NSDAP több mint kétmillió szavazatot veszített. Részesedése a leadott szavazatokból a korábbi 37,4%-ról 33,1%-ra csökkent. Vele szemben viszont megerősödött a kormánypolitikát támogató Német Nemzeti Néppárt és a Német Néppart, amelyek több mint egymillióval növeltek szavazataikat, és ezzel a leadott szavazatok 10,3%- ára tettek szert a korábbi 7,3%-kal szemben. Ez utóbbi csoport előretörése egyértelműen az NSDAP rovására történt, ugyanis a Centrumpárt jelentéktelen, 0,7%-os veszteséggel, a kisebb jobboldali pártok pedig 0,1%-os nyereséggel zárták a választásokat. (Megállapítható továbbá, hogy az NSDAP-t érintette legérzékenyebben az, hogy az előző választáshoz képest mintegy másfél millióval kevesebben járultak az urnákhoz.)
Jelentős volt viszont a kommunista párt megerősödése. A párt majd 700 000-el növelte szavazatainak számát, és a korábbi 14,6%-ról 16,86%-ra a részesedését. Súlyos veszteségeket szenvedett a szociáldemokrata párt: 710 000 szavazóval és 1,2%-os csökkenéssel (21,6%-ról 20,4%-ra) kellett fizetnie sztrájkellenes, központi gazdasági intézkedéseket sürgető politikájáért.
A választás fő vesztese az NSDAP volt. Mégpedig kettős értelemben. Egyrészt Hitler több választási beszédében, legutóbb november 5-én, „óvakodva a túlzásoktól”, ígéretet tett arra, hogy pártja legalábbis a korábbi eredményt el fogja érni. Másrészt meghiúsult az a lehetőség – s ez volt a fontosabb —, hogy az NSDAP a centrummal, és az azt támogató Bajor Néppárttal együtt többségi ellenzéki blokkot alkothasson a leendő parlamentben. Nem változtak a „hagyományos” pártviszonyok annyiban, hogy továbbra sem alakíthattak „kormányképes” többséget a volt weimari koalíció pártjai (a szociáldemokraták, a demokraták és a centrum), s a volt Harzburgi Front (az NSDAP és a német nemzetiek) erői sem növekedtek. Összesítve a munkáspártok is korábbi súlyukkal azonos mértékben képviselhették érdekeiket oly módon, hogy a szociáldemokraták veszteségeit a kommunista párt előretörése éppen hogy ellensúlyozni tudta (mindössze egy munkáspárti képviselővel több jutott mandátumhoz).
Ez utóbbi kombinációk azonban, amelyeknek a korabeli sajtó igen nagy teret szentelt, már egyáltalán nem feleltek meg az egyes pártok törekvéseinek.
Az NSDAP még a választások előtt éles ellentétbe került a német nemzetiekkel, és lemondott a centrummal való együttműködésről is. Hitler a már említett november 5-i nagygyűlésen már nevetségesnek nevezte a centrum által felkínált porosz miniszterelnöki tisztséget, s utalva az 1932. júliusi államcsínyre (amikor Papen egyszerűen kitessékelte a szociáldemokrata Braun-Severing-kabinetet) kijelentette: „És mit jelentene ez számomra? Braun vagy Severing szerepét kellene nekem eljátszanom? Azok boldogok voltak, ha egy puszta címhez hozzájuthattak. Egyáltalán nem látom szükségét annak, hogy eljátsszam ezt a szerepet, amikor a tényleges hatalommal a birodalom miniszterelnöke és a valódi hatalommal Bracht úr [Papen megbízottja — Sz.G.] rendelkezik.”
SaLa
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!