Üdvözlet a Magyar munkásoknak
– írta: V. I. Lenin –

Elvtársak! Lelkesedéssel és örömmel töltenek el bennünket a hírek, amelyeket a Magyar Tanácsköztársaság politikusaitól kapunk. Alig több mint két hónapja áll fenn Magyarországon a Tanácshatalom, de szervezettség tekintetében a magyar proletariátus, úgy látszik, már túltett rajtunk. Ez érthető, mert Magyarországon a lakosság általános kulturális színvonala magasabb, azonkívül az ipari munkások aránya az egész lakossághoz képest (a mai Magyarországnak 8 millió lakosa van, ebből Budapestnek 1 millió) hasonlíthatatlanul nagyobb, végül a szovjet rendszerre, a proletárdiktatúrára való átmenet is hasonlíthatatlanul könnyebb és békésebb volt Magyarországon.

Ez az utóbbi körülmény különösen fontos. Európában a szocialista vezérek többsége, mind a szociálsoviniszta, mind a Kautsky-féle irányzathoz tartozók, olyan mélyen elmerültek a tisztára nyárspolgári előítéletek mocsarában, amelyeket évtizedeken át nevelt beléjük a viszonylag „békés” kapitalizmus és a polgári parlamentarizmus, hogy képtelenek megérteni a szovjet hatalmat és a proletárdiktatúrát. A proletariátus nem töltheti be világtörténelmi felszabadító küldetését, ha nem söpri el, nem távolítja el útjából ezeket a vezéreket. Ezek az emberek teljesen vagy félig elhitték az oroszországi Szovjethatalomról terjesztett burzsoá hazugságot, és nem tudták megkülönböztetni a Szovjethatalomban testet öltött új, proletár demokráciának, a dolgozók demokráciájának, a szocialista demokráciának lényegét a polgári demokráciától, amely előtt szolgamódra hasra vágódnak, s amelyet „tiszta demokráciának” vagy általában „demokráciának” neveznek.

Ezek az elvakult, polgári előítéletekkel teli emberek nem értették meg a világtörténelmi fordulatot a polgári demokráciától a proletár demokráciához, a burzsoá diktatúrától a proletár diktatúrához. Az orosz Szovjethatalom, a szovjet hatalom fejlődése orosz történetének ilyen vagy olyan sajátosságát összetévesztették a nemzetközi jelentőségében vett szovjet hatalommal.

A magyar proletárforradalom még a vakot is látóvá teszi. A proletárdiktatúrára való átmenet formája Magyarországon egészen más, mint Oroszországban: a burzsoá kormány önként lemondott, a munkásosztály egységét, a szocializmus egységét azonnal helyreállították kommunista program alapján. Annál világosabban domborodik ki most a szovjet hatalom lényege: most sehol a világon nem lehetséges semmiféle más olyan hatalom, amelyet a dolgozók, élükön a proletariátussal, támogatnának, mint a szovjet hatalom, mint a proletariátus diktatúrája.

Ez a diktatúra feltételezi a kíméletlenül szigorú, gyors és határozott erőszak alkalmazását a kizsákmányolók, a kapitalisták, a földbirtokosok és lakájaik ellenállásának elnyomása céljából. Aki ezt nem értette meg, az nem forradalmár, azt el kell távolítani a proletariátus vezéreinek vagy tanácsadóinak sorából.

De nem egyedül az erőszak a proletárdiktatúra lényege és nem elsősorban az erőszak. A proletárdiktatúra legfőbb lényege a dolgozók vezető osztagának, élcsapatának, egyetlen vezetőjének, a proletariátusnak szervezettsége és fegyelmezettsége. A proletárdiktatúra célja, hogy megteremtse a szocializmust, megszüntesse a társadalom osztályokra tagozódását, dolgozóvá tegye a társadalom valamennyi tagját, és az embernek ember által való mindenféle kizsákmányolását megfossza talajától. Ezt a célt nem lehet egycsapásra elérni, ehhez a kapitalizmusról a szocializmusra való átmenetnek meglehetősen hosszú időszakára van szükség, azért is, mert a termelés átszervezése nehéz dolog, azért is, mert időbe telik, amíg az élet minden terén gyökeres változásokat hajthatunk végre, azért is, mert a kispolgári és polgári gazdálkodás megszokottságának hatalmas erejét csak hosszú, kitartó harccal lehet leküzdeni. Éppen ezért beszél Marx a proletárdiktatúra egész időszakáról mint a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakáról.

Ennek az egész átmeneti időszaknak folyamán a fordulattal szemben ellenállást fognak kifejteni a kapitalisták, valamint a polgári értelmiség soraiból kikerülő nagyszámú csatlósaik, akik tudatosan tanúsítanak ellenállást, és gyakran nemtudatosan ellenállást fognak kifejteni a kispolgári szokásoknak és hagyományoknak túlságosan alávetett dolgozók óriási tömegei is, többek közt a parasztok. Az ingadozás e rétegekben kikerülhetetlen. A paraszt mint dolgozó a szocializmushoz húz, szívesebben látja a munkások diktatúráját, mint a burzsoázia diktatúráját. A paraszt mint gabonaeladó a burzsoáziához, a szabadkereskedelemhez húz, vagyis visszafelé húz a „megszokott”, régi, „ősidőktől” való kapitalizmushoz.

Proletárdiktatúrára, egy osztály uralmára, szervezettségének és fegyelmezettségének erejére, központosított hatalmára van szükség, amely a kapitalizmus kultúrájának, tudományának és technikájának valamennyi vívmányára támaszkodik; szükség van a proletariátusnak valamennyi dolgozó pszichológiájához való közelségére, tekintélyére, mellyel a szétforgácsolt, a politikában kevésbé járatos, kevésbé szilárd, faluról vagy a kisiparból származó dolgozók előtt bír, hogy a proletariátus magával ragadhassa a parasztságot és általában a kispolgári rétegeket. Itt a „demokráciáról” általában, az „egységről” vagy a „munkademokrácia egységéről”, a „munka embereinek egyenlőségéről” és más effélékről hangoztatott frázisokkal, amelyekre annyira hajlamosak az elnyárspolgáriasodott szociálsoviniszták és kautskysták — ilyen frázisokkal az ügyet nem mozdítjuk elő. A frázisok csak port hintenek az emberek szemébe, elhomályosítják az öntudatot, fokozzák a kapitalizmus, a parlamentarizmus, a polgári demokrácia régi eltompultságát, megcsontosodottságát, maradiságát.

Az osztályok megszüntetése — hosszú, nehéz, szívós osztályharc műve, s az osztályharc a tőke uralmának megdöntése után, a burzsoá állam lerombolása után, a proletárdiktatúra megteremtése után, nem tűnik el (mint ezt a régi szocializmus és a régi szociáldemokrácia sekélyes képviselői képzelik), hanem csak formáit változtatja és sok tekintetben még elkeseredettebbé válik.

A burzsoázia ellenállásával szemben, a kispolgárság megcsontosodottságával, maradiságával, határozatlanságával és ingadozásaival szemben a proletariátus osztályharccal kénytelen megvédeni hatalmát, megszilárdítani szervező befolyását, elérni ama rétegek „semlegesítését”, amelyek félnek otthagyni a burzsoáziát és túlságosan határozatlan lépésekkel követik a proletariátust, megszilárdítani a dolgozók új fegyelmét, elvtársias fegyelmét, a proletariátussal való tartós kapcsolatukat, tömörülésüket a proletariátus körül, megszilárdítani ezt az új fegyelmet, a társadalmi kapcsolatnak ezt az új alapját a középkori feudális fegyelem helyébe, az éhség korbácsa által teremtett fegyelem, a kapitalizmus idején fennálló „szabad” bérrabszolgaság fegyelme helyén.

Ahhoz, hogy az osztályokat megszüntessük, egy osztály diktatúrájának időszaka szükséges, éppen azé az osztályé az elnyomott osztályok közül, amely nemcsak megdönteni képes a kizsákmányolók uralmát, nemcsak ellenállásukat tudja könyörtelenül elnyomni, hanem eszmeileg is szakítani tud az egész burzsoá-demokrata ideológiával, az általában vett szabadságról és egyenlőségről hangoztatott kispolgári frázisokkal (mert a valóságban, mint azt Marx már régen kimutatta, ezek a frázisok az árutulajdonosok „szabadságát és egyenlőségét”, a kapitalista és a munkás „szabadságát és egyenlőségét” jelentik).

Mi több. Az elnyomott osztályok közül csak az az osztály képes megszüntetni diktatúrájával az osztályokat, amely a tőke elleni sztrájkok és politikai harcok évtizedei folyamán iskolázódott, tömörült, kinevelődött, megedződött,— csak az az osztály, amely elsajátította az egész városi, ipari, nagykapitalista kultúrát, amely el van szánva és képes arra, hogy ezt a kultúrát megvédje, minden vívmányát megőrizze, továbbfejlessze és az egész nép, minden dolgozó számára hozzáférhetővé tegye, — csak az az osztály, amely képes elviselni mindazokat a nehézségeket, megpróbáltatásokat, viszontagságokat és nagy áldozatokat, amelyeket a történelem elkerülhetetlenül ráró arra, aki szakít a múlttal és merészen utat tör az új jövő felé, — csak az az osztály, amelynek legjobbjait gyűlölet és megvetés tölti el minden iránt, ami nyárspolgári és filiszteri, azon tulajdonságok iránt, amelyek olyan buján tenyésznek a kispolgárság, a kistisztviselők, az „értelmiség” körében, — csak az az osztály, amely „végigjárta a munka megacélosító iskoláját”, s amely munkaképességével minden dolgozóban minden becsületes emberben tiszteletet tud kelteni maga iránt.

Magyar munkások! Elvtársak! Ti még jobb példát adtatok a világnak, mint Szovjet-Oroszország, azzal hogy az igazi proletárdiktatúra alapján egycsapásra egyesíteni tudtatok valamennyi szocialistát. Most az a hálás és igen nehéz feladat áll előttetek, hogy megálljátok a sarat az antant elleni súlyos háborúban. Legyetek szilárdak. És ha ingadozás üti fel a fejét a szocialisták között, akik tegnap csatlakoztak hozzátok, a proletárdiktatúrához, vagy a kispolgárság körében, nyomjátok el könyörtelenül ezeket az ingadozásokat. Agyonlövetés — ez a gyáva méltó jutalma a háborúban.

Az a háború, amelyet ti viseltek, az egyetlen jogos, igazságos, igazán forradalmi háború, az elnyomottak háborúja az elnyomók ellen, a dolgozók háborúja a kizsákmányolók ellen, háború a szocializmus győzelméért. Az egész világon a munkásosztály minden becsületes tagja a ti pártotokon áll. Minden hónap közelebb hozza a proletár világforradalmat. Legyetek szilárdak! A győzelem a tietek lesz!

1919. V. 27.

Lenin

Megjelent: „Pravda” 115. sz. 1919. május 29.

Lenin Művei. 29. köt. 393—397. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa

 

A kínai kommunista párt rövid története – 19. rész
A Kínai Kommunista Párt a harmadik forradalmi polgárháború időszakában

(idézet: A kínai kommunista párt rövid története című könyvből)

A kuomintangista csapatok által a szabad körzetek ellen indított általános támadás és az „egyes fő irányokban” indított támadások teljes veresége
A Felszabadító Néphadsereg, a Központi Bizottság helyes stratégiai célkitűzései alapján és a nép nagy tömegeinek támogatásával győzelmes harcokat vívott a szabad körzetekbe betört ellenséges csapatokkal, s 1946 júliusától 1947 februárjáig több mint 710 000 ellenséges katonát és tisztet semmisített meg. Ugyanakkor az ellenség a partizánosztagok akciói miatt még az elfoglalt városokban sem érezhette magát biztonságban. Ezért kénytelen volt ezekben a városokban is jelentős létszámú csapatokat tartani.

Az ellenség súlyos veszteségeket szenvedett, ugyanakkor pedig kénytelen volt az arcvonalat meghosszabbítani és erőit szétforgácsolni, s azoknak a csapatoknak létszáma, amelyek a szabad körzetek ellen támadásra indultak, jelentősen csökkent. Emiatt 1947 márciusától kezdve a reakciós Kuomintangnak le kellett mondania az egész frontra kiterjedő általános támadás folytatásáról, s át kellett térnie arra, hogy a két fő irányban, Santung tartomány két szabad körzete és Senhszi tartomány északi része ellen indítson támadást.

Négy hónapig tartó harcok után azonban az ellenség itt is vereséget szenvedett. A Kínai Felszabadító Néphadsereg e négy hónap leforgása alatt több mint 407 000 ellenséges katonát és tisztet semmisített meg, s nemcsak azt sikerült elérnie, hogy szétzúzta a Santung tartományban és Senhszi tartomány északi részén levő szabad körzeteket támadó ellenséget, hanem az Északkelet-Kínában létesült szabad körzetekben és a sanhszi—csahar—hopeji meg a sanhszi—santung—honani körzetben részleges ellentámadásba is át tudott menni.

A földreform végrehajtása a szabad körzetekben, és a hazafias mozgalom kibontakozása a kuomintangista uralom körzeteiben. A népi demokratikus egységfront kiszélesítése és megszilárdítása
A Kínai Felszabadító Néphadsereg győzelmei elválaszthatatlanul összefüggtek azzal, hogy a szabad körzetekben agrárreformot hajtottak végre. 1946. május 4-étől, vagyis attól az időponttól kezdve, hogy a Központi Bizottság közzétette irányelveit, 1946 teléig, illetve 1947 tavaszáig a szabad körzetek területének körülbelül a kétharmad részén a földkérdést alapjában véve megoldották, s a feudális erőket felszámolták. A földreform óriási mértékben fokozta a parasztság hajlandóságát a forradalmi harc támogatására. A parasztcsaládok ezrei, sőt tízezrei férfitagjaikat kiküldték a frontra. Ezek a harcosok semmitől, még életük feláldozásától sem riadtak vissza, hogy megvédjék földjüket, megsemmisítsék a támadó kuomintangista-csapatokat.

A Kínai Felszabadító Néphadsereg győzelmeihez nem kis mértékben járult hozzá a Kuomintang-uralom körzetében élő lakosság hazafias, demokratikus mozgalma is. Ezekben a körzetekben a néptömegek nem tudták már elviselni az éhezést, a politikai elnyomást, s az amerikai imperialisták és a csangkajsekista Kuomintang által kirobbantott polgárháború következtében egyre súlyosbodó bajokat. 1946 őszétől 1947 tavaszáig különböző helyeken szakadatlanul egymást követték a népi megmozdulások: a diákok sztrájkokat és tüntetéseket rendeztek, a munkások sztrájkba léptek, a városi szegénység harcra kelt a megnyomorító adók és egyéb szolgáltatások ellen, fegyveres parasztfelkelések lángoltak fel. Az éhínség, a polgárháború, az elnyomás, az amerikai katonáknak kínai nőkkel szembeni erőszakoskodásai, az amerikaiaknak Kína belügyeibe való beavatkozása ellen harcra buzdító felhívás egységbe forrasztotta a diákok és más demokratikus elemek nagy tömegeit.

A csangkajsekista Kuomintang a Kínai Kommunista Párt és más hazafias és demokratikus erők politikai elszigetelése céljából amerikai gazdáinak utasítására, a Politikai Tanácskozó Testület határozatait megszegve, 1946 november—decemberére „nemzetgyűlést” hívott egybe. Ez a kínai népet egyáltalán nem képviselő „nemzetgyűlés” olyan „alkotmányt” szavazott meg, amely törvényesítette a fasiszta diktatúrát. A Kuomintang abban a törekvésében, hogy eltiporja a Kínai Kommunista Pártot, s általában a hazafias és demokratikus erőket, 1947 márciusában saját uralmi körzeteiben feloszlatta a Kínai Kommunista Párt valamennyi legális szervezetét, s arra kényszerítette a pártot, hogy hívja vissza Nankingban, Sanghájban és Csungkingban tárgyalásokat folytató képviselőit. Májusban közzétették „A társadalmi rend fenntartásának ideiglenes szabályait”, amelyek megtiltották a diákoknak és a munkásoknak, hogy sztrájkoljanak, gyűléseket és tüntetéseket rendezzenek. Mindenütt összeütközésekre került a sor a diáktömegek s a Kuomintang katonai rendőrsége és külön politikai rendőrsége között. Ezer meg ezer diákot tartóztattak le és vetettek börtönbe, ahol sokan belehaltak a kegyetlen kínzásokba.

Az események azonban mégsem úgy alakultak, ahogy a külföldi és a belföldi reakció szerette volna. A politikai szédelgéssel párosult terror még jobban felháborította a népet, és még magasabb fokra emelte öntudatát. Ha azelőtt még akadtak olyanok, akik kisebb-nagyobb mértékben bizonyos illúziókat tápláltak a „nemzetgyűléssel”, az „alkotmánnyal”, és a „demokrácia”egyéb formáival kapcsolatban, amelyekkel a csangkajsekista Kuomintang annyira dicsekedett, most ezek az ábrándok egyszerre szertefoszlottak. Mindenki saját szemével látta, milyen is ez a „nemzetgyűlés”, ez az „alkotmány” stb. Ha azelőtt még akadtak olyanok, akik kisebb-nagyobb mértékben azzal a hiú reménnyel áltatták magukat, hogy megvalósul az a béke, amelyről a kuomintangisták annyit fecsegtek — most végre mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, mit jelent a valóságban ez a kuomintangista „béke”. Mindenki látta, hogy éppen a békéről szavaló kuomintangisták azok, akik többmilliós hadseregekkel támadást indítanak a szabad körzetek ellen, éppen ezek a „békeangyalok” mészároltatják le katonáikkal, rendőrségükkel, titkos ügynökeikkel azokat a fegyvertelen diákokat, akik felemelik szavukat a polgárháború ellen, éppen ők kényszerítették a kommunista pártot arra, hogy visszahívja a béketárgyalásokon részt vevő képviselőit, s ezzel éppen ők akadályozták meg a tárgyalások sikeres befejezését. Szertefoszlott minden illúzió, akárcsak a pára. A demokratikus pártok és csoportok, a becsületes emberek, ha csak szemernyi igazságérzet is volt bennük, mind határozottan szembeszálltak a báb-„nemzetgyűléssel” és a hazug „alkotmánnyal”, s szégyenletesnek tartották a Kuomintanggal való együttműködést. A csangkajsekista Kuomintangot az egész nép gyűlölete fogta körül. A nagy néptömegek, a közbülső rétegeket is beleértve, a Kínai Kommunista Pártra vetették tekintetüket, egyedül benne volt minden reménységük. A párt vezetése alatt álló népi demokratikus egységfront még jobban kiszélesedett, még jobban megszilárdult.

A Kínai Felszabadító Néphadsereg visszaverte a kuomintangista csapatok támadását, a felszabadított körzetekben nagy arányokban bontakozott ki a földreform, a népi demokratikus egységfront még szélesebb és összeforrottabb lett, s mindeme körülmények következtében a fronton is, az egész országban is gyökeresen megváltozott a helyzet. A Felszabadító Néphadsereg a stratégiai védekezésről kezdett áttérni a stratégiai támadásra.

3. A Kínai Kommunista Párt harca a demokratikus forradalom végleges győzelméért

A Kínai Felszabadító Néphadsereg áttérése a stratégiai védekezésről a stratégiai támadásra
1947 júliusa után a katonai erőviszonyok terén óriási eltolódás ment végbe. A sorozatos vereségek után az ellenséges csapatok létszáma, amely a polgárháború elején 4 300 000 fő volt, 3 730 000- re, a reguláris csapatok létszáma 2 000 000-ról 1 500 000-re csökkent, a harci kötelékek száma pedig még jobban összezsugorodott: mindössze 40 brigád maradt. Míg azonban az ellenség egyre gyengült, a Felszabadító Néphadsereg minden ütközet után egyre erősebb lett. A Felszabadító Néphadsereg katonáinak és tisztjeinek teljes létszáma, amely a harmadik forradalmi polgárháború megindulásának időszakában valamivel több mint 1 200 000-re rúgott, 1 950 000-re emelkedett. Emellett a népi csapatok a harcokban nagy hadizsákmányra tettek szert, s jelentős mértékben kiegészítették és megjavították fegyverzetüket. A földreform sikeres végrehajtása nyomán a szabad körzetek napról napra egyre jobban megszilárdultak, s a Felszabadító Néphadsereg parancsnokságának nem kellett szétforgácsolnia a csapatokat a hátországi városok és közlekedési vonalak védelmére.

Ilyenformán a Felszabadító Néphadsereg, jóllehet teljes létszáma egyelőre még mindig kisebb volt, mint az ellenséges hadseregé, csapatainak harci ereje tekintetében már felülmúlta az ellenséget. Ez, valamint a Kínai Kommunista Párt döntő politikai fölénye lehetővé tette, hogy a Felszabadító Néphadsereg a stratégiai védekezésről áttérjen a stratégiai támadásra.

A stratégiai támadás 1947 júliusában indult meg. A Felszabadító Néphadsereg csapatai a Sanhszi—Hopej—Santung—Honan arcvonalon átkeltek a Huangho-folyón, Santung tartomány délnyugati része felé nyomultak előre, majd gyorsított menetben 10 000 lit megtéve, elérték a hupej—honan—anhuji körzetet. Augusztusban a sanhszi—hopej—santung—honani körzetben harcoló hadsereg egyik ezrede Nyugat-Honanban lecsapott az ellenségre, majd Senhszi tartomány déli részén folytatott hadműveleteket. Szeptemberben a kelet-kínai front hadserege, miután Santung tartományban felmorzsolta az ellenséget, Honan, Anhuj és Csiangszu tartomány síksági körzeteiben győzelmes hadjáratot folytatott le. Ezzel kudarcba fulladt a csangkajsekista Kuomintangnak az az aljas terve, hogy a szabad körzeteket hadszíntérré változtassa, és így törje meg ellenállásukat: a fő hadszíntér áttevődött a Kuomintang-uralom körzeteibe. A Jangce, a Huangho, a Huajho és a Hancsiang folyók között elterülő hatalmas síkságon a Felszabadító Néphadsereg széles fronton támadásba ment át. Itt a szabad körzetek területe rohamos ütemben gyarapodott, s olyan méreteket ért el, hogy lakossága már megközelítette a 30 milliót. A Felszabadító Néphadsereg a külső arcvonalakon végrehajtott hadműveletekkel egyidejűleg a belső frontokon — Északkelet-, Északnyugat-, Észak- és Kelet-Kína különböző területein is ellentámadásba ment át azokkal az ellenséges csapatokkal szemben, amelyek megvetették lábukat a szabad körzetekben. A harcok során a Felszabadító Néphadsereg visszafoglalta a megszállt területek nagy részét.

A Felszabadító Néphadseregnek a belső és a külső frontokon megindított feltartóztathatatlan támadása ily módon előkészítette a talajt ahhoz, hogy általános stratégiai támadásba menjen át — a Kuomintang ellenforradalmi uralmának az egész országra kiterjedő megsemmisítése céljából. „Ettől a perctől kezdve — írta Mao Ce-tung elvtárs — a Kínai Felszabadító Néphadsereg, az amerikai imperializmus és Csang Kaj-sek rablóbandájának ellenforradalmi szekerét a pusztulás útjára fordította, míg ő maga a forradalom szekerén a győzelem útján haladt előre.

Ez fordulópont a történelemben. Ez Csang Kaj-sek húszéves ellenforradalmi uralmának fordulópontja a hatalomtól a pusztulás felé vezető úton. Ez az imperializmus több mint száz évig tartó kínai uralmának fordulópontja a hatalomtól a pusztulás felé vezető úton.”^6
6 Mao Ce-tung. A jelenlegi helyzet és feladataink. Lásd. A kínai forradalom diadalmas útja. Mao Ce-tung válogatott beszédei és írásai. 187. old.

A Központi Bizottság 1947 decemberi értekezlete, s a pártnak ezt közvetlenül megelőzően és ezt követően kifejtett tevékenysége betetőzi a demokratikus forradalom országos méretekben való győzelmének előkészítését

Melyek voltak a párt feladatai az új helyzetben, az ország történetének ebben a döntő pillanatában? Mivel már elérkezett az idő a csangkajsekista Kuomintang ellenforradalmi uralmának megdöntésére, a Központi Bizottság az egész nép kívánságának és törekvéseinek megfelelően elhatározta, hogy kiadja a „Le Csang Kaj-sekkel! Teremtsük meg az új Kínát!” jelszót. 1947. október 10-én a Felszabadító Néphadsereg a Központi Bizottság útmutatásai alapján nyilatkozatot tett közzé, amelyben felszólította „a különböző elnyomott osztályokat: a munkásságot és a parasztságot, továbbá a katonákat, a diákokat, a kereskedőket, a különböző társadalmi szervezeteket, a demokratikus pártokat és csoportokat, az ország nemzeti kisebbségeit, a kínai emigránsokat, a hazafias politikusokat, hogy tömörüljenek a nemzeti egységfrontba, döntsék meg Csang Kaj-sek diktatórikus kormányát, és hozzanak létre demokratikus koalíciós kormányt”.

Mivel a helyzet alakulása a földkérdést illetően a lakosság nagy részét érintő törvényeket igényelt, a párt Központi Bizottsága országos agrárkonferenciát hívott egybe, s miután tüzetesen megvizsgálta a helyzetet, és általánosította a földreform végrehajtása során Kína különböző vidékein szerzett tapasztalatokat, kidolgozta és 1947. október 10-én közzétette „A földtörvény fő rendelkezései” című útmutatásokat. A „Rendelkezések” megszilárdították azt a politikát, amelyet a Központi Bizottság 1946. május 4-i irányelvei körvonalaztak, s ugyanakkor kijavították a földreform végrehajtására vonatkozó néhány korábbi, nem eléggé következetes intézkedést. Előfordult ugyanis, hogy a földbirtokosok több földet és felszerelést kaptak, mint a parasztok, a kulákok földjéhez és vagyonához pedig lényegében nem nyúltak hozzá. A „Rendelkezések” hivatalosan proklamálták „valamennyi nagybirtokos földtulajdon jogának megszüntetését”, „a földtulajdonon alapuló feudális és félfeudális kizsákmányoló rendszer megszüntetését”, s a földtulajdon új, „a föld azé, aki megműveli” elven alapuló rendszerének megvalósítását.

A Központi Bizottság a stratégiai támadás megindítása és az új győzelmek előkészítése utáni időszakban a különböző területeken a pártra háruló további munka tervének kidolgozása végett 1947 decemberében Észak-Senhsziben értekezletet tartott. Ezen az értekezleten Mao Ce-tung „A jelenlegi helyzet és feladataink” címmel előadói beszédet mondott. Beszédében a kialakult helyzet mélyreható elemzése alapján megjelölte és tüzetesen megmagyarázta a pártra a stratégiai támadás szakaszában váró feladatokat, különösen a katonai kérdésekkel, a földreformmal, a gazdaságpolitikával, az egységfront megerősítésével és a pártépítéssel összefüggő feladatokat.

A katonai kérdéseket illetően Mao Ce-tung — a Kínai Felszabadító Néphadsereg eddigi tapasztalatait összegezve — megállapította, hogy a fő erőket a hadműveletek döntő területeire kell összpontosítani, s az ellenséges csapatok megsemmisítése céljából mozgó háborút kell folytatni. Ugyanakkor a Felszabadító Néphadseregnek a stratégiai támadásra való áttérése után kialakult helyzetet figyelembe véve, leszögezte, hogy az ellenség szétszórt, elszigetelt egységeinek megsemmisítése után le kell csapni „az összpontosított és erős ellenséges csapatokra”. Ennek során különösen nagy figyelmet kell fordítani az ellenséges hadállások áttörésének taktikájára, s amennyiben a körülmények lehetővé teszik, a megfelelő pillanatban meg kell támadni és el kell foglalni az ellenségnek azokat a támaszpontjait és városait, amelyek nem készültek fel eléggé védelemre, egyszersmind pedig fel kell készülni „az ellenség által szilárdan tartott valamennyi támaszpont és város” megrohamozására.

A földreformról szólva Mao Ce-tung újból hangsúlyozta, hogy a földreform végrehajtásánál a mi politikánk: „a szegényparasztra támaszkodva, szilárd szövetségben a középparaszttal, szétzúzni a földbirtokosok és a régi típusú gazdag parasztok feudális és félfeudális kizsákmányoló rendszerét”.^7
7 Mao Ce-tung. A jelenlegi helyzet és feladataink. Lásd. A kínai forradalom diadalmas útja. Mao Ce-tung válogatott beszédei és írásai. 195. old.

A szegényparasztokra támaszkodás politikája azt jelenti, hogy meg kell szervezni a szegényparasztokat, belőlük kell kialakítani a földreform végrehajtásáért folytatott harcnak és a falusi harc minden más formájának derékhadát, földet kell nekik adni és teljesíteni kell valamennyi többi gazdasági követelésüket.

A középparasztokkal létesített szilárd szövetség politikája azt jelenti, hogy a földek elkobzása és felosztása során nem szabad megsérteni érdekeiket, kellőképpen figyelembe kell venni szükségleteiket, a középparasztokat is be kell vonni a hatalmi szervek és a parasztszövetségek munkájába, igazságosan kell kivetni a földadót, igazságosan kell elosztani a háború terheit és így tovább.

A földesúri osztály és a régi típusú kulákság körében elterjedt kizsákmányolási formáknak, a feudális és a félfeudális kizsákmányolásnak megszüntetése azt jelenti, mondotta Mao Ce-tung, hogy a földbirtokosok földjét és vagyonát el kell kobozni, s a régi típusú kulákoktól is el kell venni a fölöslegesnek tekinthető, vagyis azokat a földeket és mezőgazdasági eszközöket, amelyek meghaladják a parasztság többségének tulajdonában levő föld és gazdasági eszközök átlagos mértékét. Az így elkobzott földeket és gazdasági eszközöket fel kell osztani a föld nélküli és kevésföldű parasztok között, s ügyelni kell arra, hogy a földbirtokosok és kulákok birtokában ne maradjon több föld és felszerelés, mint amennyivel a parasztcsaládok többsége rendelkezik. Ugyanakkor azonban „a földesuraknak semmit, a gazdag parasztoknak pedig silány földet” jelszóban kifejezésre jutó baloldali hibákat is el kell kerülni.

Ilyenformán Mao Ce-tung elvtárs megmondta mit kell tenni a földreform eredményes megvalósítása érdekében. Mao Ce-tung elvtárs beszéde elősegítette azoknak a „baloldali” és jobboldali elhajlásoknak a kijavítását, amelyek abban az időben a különböző körzetekben már előfordultak, vagy később előfordulhattak, s amelyek abban nyilvánultak meg, hogy a földreformot nem hajtották végre eléggé következetesen, illetve megsértették a középparasztok érdekeit, a földbirtokosokat fizikailag is megsemmisítették stb.

A gazdaságpolitikáról szólva Mao Ce-tung újból hangsúlyozta, hogy az új demokratikus forradalom szakaszában a párt gazdasági programjának három fő célkitűzése a következő: „Elkobozni a feudális osztály földjét és átadni a parasztoknak; elkobozni a monopoltőkét, amelynek élén Csang Kaj-sek, Szung Ce-ven, Kung Hsziang-hszi és Csen Li-fu áll, és átadni az új demokratikus államnak; pártolni a nemzeti ipart és kereskedelmet.”^8
8 Mao Ce-tung. A jelenlegi helyzet és feladataink Lásd. A kínai forradalom diadalmas útja. Mao Ce-tung válogatott beszédei és írásai 198 old.

Mao Ce-tung külön kiemelte, hogy az új demokratikus forradalomnak meg kell szűntetnie az imperializmus Kínában élvezett előjogait, a földesúri és a bürokratikus burzsoá elnyomást és kizsákmányolást, valamint a termelőerők fejlődését akadályozó komprádori, feudális termelési viszonyokat. Az új demokratikus forradalom azonban nem szünteti meg általában a kapitalizmust, nem számolja fel a kis- és középpolgárságot. Ezek szerint Mao Ce-tung idejében megadta a választ a párt gazdaságpolitikájának azokra a kérdéseire, amelyeket a stratégiai támadás megkezdése után sürgősen meg kellett oldani, s egyszersmind óva intett a nemzeti ipar és kereskedelem tönkretételében kifejezésre jutó elhajlásoktól, amelyek a városok felszabadítása és a földreform végrehajtása során már előfordultak, vagy később előfordulhattak.

Az egységfrontról szólva Mao Ce-tung a következőket állapította meg: most, amikor a csangkajsekista Kuomintang bűnei az egész nép színe előtt lelepleződtek, amikor pártunk helyes agrárpolitikát folytat, védelmébe veszi a nemzeti ipart és kereskedelmet, s amikor a Felszabadító Néphadsereg győzelmes harcokat vív — a népi demokratikus egységfrontnak minden eddiginél szélesebbé és erősebbé kell válnia. Mao Ce-tung ismételten hangsúlyozta, hogy az egész pártnak meg kell értenie a következő igazságot: „A kínai új demokratikus forradalom győzelme lehetetlen az ország egész lakosságának túlnyomó többségét magában foglaló, legszélesebb egységfront nélkül. De ez nem minden, ennek az egységfrontnak a Kínai Kommunista Párt szilárd vezetése alatt kell állnia. A Kínai Kommunista Párt szilárd vezetése nélkül semmiféle forradalmi egységfront sem vívhatja ki a győzelmet.”^9
9 Ugyanott, 202. old.

Mindeme feladatok eredményes megvalósításának fő láncszeme a párt irányítása, a párszervezetek megszilárdítása volt. Ezért a Mao Ce-tung vezette Központi Bizottság idejében felvetette a pártépítés kérdéseit, felszólította a kommunistákat a pártalapszervezetek rendbe hozására és a vezető pártszervek munkájának megjavítására.

A pártalapszervezetek rendbe hozásának kérdéseit az 1947 októberi országos agrárértekezleten már megtárgyalták. A Központi Bizottság decemberi értekezletén Mao Ce-tung tüzetesen kifejtette ezeket a kérdéseket. Megállapította, hogy a kommunista párt tagjainak száma már elérte a 2 700 000-et, s ez igen nagy siker, mert lehetővé tette pártunk számára, hogy az ország egész népét vezesse, és megsemmisítse a külső és belső ellenségeket. A párt növekedésével azonban bizonyos negatív jelenségek is együtt jártak. „Sok földesúr, gazdag paraszt és lumpenproletár megragadta az alkalmat — mondotta Mao Ce-tung —, hogy pártunkba férkőzzék. A falvakban befészkelődtek a pártszervezetekbe, a hatalmi szervekbe és a tömegszervezetekbe, basáskodnak, elnyomják a népet, eltorzítják a párt irányvonalát; így ezek a szervezetek elszakadnak a tömegektől, s a földreform nem valósulhat meg következetesen. Ez a súlyos körülmény késztet bennünket a párt sorainak újjászervezésére és megtisztítására. Ha nem oldjuk meg ezt a feladatot, a falvakban egy lépéssel sem juthatunk előbbre.”

A Központi Bizottság útmutatásai alapján 1947 telén és 1948 tavaszán — a földreform végrehajtásával egyidejűleg — különböző körzetekben megindult a pártszervezetek rendbe hozására irányuló mozgalom. E mozgalom során a pártalapszervezetek többsége a felsőbb pártszervek irányításával és a sejtgyűlésekre meghívott pártonkívüli aktivisták részvételével bírálatot és önbírálatot indított, következetesen feltárta a hibákat és a párt politikai irányvonalával ellenkező megnyilvánulásokat, megtisztította a pártszervezeteket az ellenséges elemektől, megszüntette a helytelen munkastílusból eredő torzításokat, s még szorosabbra fűzte a párt és a tömegek kapcsolatát.

A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága a vezető pártszervek munkájának megjavítása céljából 1948-ban több útmutatást tett közzé. A Központi Bizottság megállapította, hogy Kínában újabb forradalmi fellendülés következett be, s a kommunista párt az előtt a feladat előtt áll, hogy az egész országban közvetlenül a hatalom megragadására vezesse a tömegeket. A pártnak a falvakban kifejtett forradalmi munkája, amely helyi jellegű és viszonylag nem valami bonyolult volt, s amelynek a módszerei meglehetősen lassan változtak, valamint a viszonylag kisarányú részleges háború már nagy forradalomba és országos méretekben folyó nagy háborúba csapott át. Ahhoz, hogy a párt munkája összhangban legyen a nagy forradalom és a nagy háború követelményeivel, meg kellett erősíteni a párt Központi Bizottságának egységes, centralizált vezetését. A Központi Bizottság ezért megkövetelte a különböző fokú pártbizottságoktól, hogy erélyes és kitartó harcot folytassanak a fegyelmezetlenség és az anarchia ellen, s kimondta, hogy „minden hatalmat, amelyet központosítani lehet és kell, a Központi Bizottságban és a Központi Bizottságot képviselő pártintézményekben kell központosítani”.

A központosított és egységes politikai vezetés elvének következetes megvalósítása érdekében az országos jelentőségű politikai, katonai, gazdasági és kulturális kérdéseket a Központi Bizottságnak kell eldöntenie, a helyi pártbizottságok nem dönthetnek maguk ezekben a kérdésekben. Továbbá a Központi Bizottság határozatot hozott, amely szerint „a különböző fokú vezető pártszerveknek le kell küzdeni azt a helytelen gyakorlatot, hogy az egyes intézkedések végrehajtása előtt nem kérnek útmutatást a felsőbb pártszervektől, és végrehajtásuk után sem tesznek jelentést ezekről az intézkedésekről”. A Központi Bizottság határozata kimondta, hogy a magasabb fokú pártbizottságok kötelesek rendszeres időközökben beszámolni munkájukról a Központi Bizottságnak, s ilyenformán „idejében megvilágítani a helyzetet és lehetővé tenni a Központi Bizottság számára, hogy egy-egy intézkedés vagy esemény előtt, illetve után segítséget nyújtson a helyi szervezeteknek, s elérje, hogy ne kövessenek el hibákat, illetve minél kevesebb hibát kövessenek el”.

A Központi Bizottság ugyanakkor, amikor a központosított, egységes vezetés erősítésének szükségességét hangoztatta, egyszersmind elítélte az olyan eseteket, amikor a párt életéből hiányzott a kellő demokratizmus, például amikor egyes funkcionáriusok mindent magukra vállaltak, egyedül, anélkül döntöttek fontos kérdésekben, hogy bárkivel is megtanácskozták volna a dolgokat, és így tovább. A párt Központi Bizottsága rámutatott arra, hogy a múltban a súlyos katonai helyzet és az illegalitás folytán a normális demokratikus pártélet nem bontakozhatott ki kellőképpen. Most azonban a helyzet lényegesen megváltozott, s a különböző fokú pártbizottságoknak most már kötelességük, hogy rendszeresen, előre megállapított időközökben taggyűléseket, értekezleteket hívjanak össze, és biztosítsák számukra a Szervezeti Szabályzatban lefektetett jogokat. A Központi Bizottság továbbá rámutatott arra, hogy erősíteni kell a kollektív vezetést, tökéletesíteni kell a pártbizottságok struktúráját, minden fontos kérdést eléjük kell terjeszteni megvitatás végett, s miután a pártbizottságok tagjai minden korlátozás nélkül elmondták véleményüket és helyes határozatokat hoztak, ezeket feltétlenül végre kell hajtani.

A párt sorainak rendezéséért indított mozgalom megszilárdította a falusi pártalapszervezeteket, előmozdította a párton belüli demokrácia fejlődését, és megerősítette az egységes, központosított pártvezetést. Mindeme körülmények következtében a vezető pártszervek munkája is megjavult. A pártalapszervezetek és a vezető pártszervek megerősítése a kínai forradalom győzelmének igen fontos előfeltétele volt.

Eszerint a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának decemberi értekezlete, s a pártnak az értekezletet megelőzően és azt követően kifejtett tevékenysége megoldotta a politikai, a gazdasági, a katonai és a pártépítés terén a Felszabadító Néphadsereg stratégiai támadásba való átmenete következtében napirendre került különböző nagy fontosságú problémákat. Teljesen befejeződött az a munka, amelynek eredményeképpen a kommunista párt szubjektíve felkészült a nép vezetésére a forradalomnak az egész országra kiterjedő győzelméért folyó harcban.

SaLa