Tanulmányutakon

A kerület pénzén járt Las Vegasba, 25 milliót utazott el az újbudai cégvezető

A László Imre vezette XI. kerületi önkormányzat megvált informatikai cégének igazgatójától, miután kiderült, hogy Las Vegas-i, londoni és szingapúri utakra utalt ki magának milliós összegeket – tudta meg a 24.hu.

Információnk szerint Janurik Lajos az elmúlt négy évben közel 25 millió forintot utazott el az Újbuda Smart 11 Nonprofit Kft. kasszájából, és ügyvezetőként nem kérte ehhez a tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzat gazdasági bizottságának jóváhagyását sem.

Janurik a korábbi fideszes polgármester, Hoffmann Tamás embereként került az önkormányzati vállalkozáshoz: részt vett Hoffmann 2010-es választási kampányában, majd pár hónapra rá vezetői posztot kapott. Kivételezett helyzete akkor sem ingott meg, amikor plagizált informatikai stratégiát adott el a kerületnek. 2012-ben 3 millió forintot fizettek ki egy dokumentumért, amelyről kiderült, hogy egy korábbi székesfehérvári pályázaton leadott városi stratégia szövegének újrafelhasználása, a két dokumentum között több oldalnyi egyezést találtak.

Az önkormányzat akkor azt ígérte, belső vizsgálatot indít, a sajtóbotrány azonban mintha csak erősítette volna Janurik pozícióját. Nemcsak megtarthatta állását, de még prémiumot is kapott, több mint ötmillió forintot. Aztán hamarosan ismét rámosolygott a szerencse: kft.-jével megpályázott és meg is nyert egy kormányzati uniós pályázatot, amivel 200 ezer forintos óradíjú szakértői szerződést kapott a járási hivatalok informatikai szakértői szolgáltatására. Az EU-s pályázati győzelmet kissé beárnyékolja, hogy a meghívásos tenderen saját és egy üzlettársa cégével kellett konkurálnia.

Még le sem járt az 50-60 milliós extra bevételt hozó megbízás ideje, amikor Janurik utazgatni kezdett, és a Smart 11 Kft. ügyvezetőjeként egyre nagyobb kiküldetési pénzeket szavazott meg magának. 2015-ben 130 ezer forintról indult, amit egy stuttgarti és egy varsói útra költött, egy évvel később már 2,33 milliót terhelt a cégre egy hétnapos San Franciscó-i kiküldetés kapcsán.

Las Vegasban háromszor is járt. 2017-ben ment először, ez 3,33 millió forintjába került a kerületnek. 2018-ban három helyre küldte ki magát: összesen 9,5 milliót fizettetett ki egy szingapúri, egy londoni és egy újabb Las Vegas-i útra. 2019-ben pedig nagyjából hasonló áron megismételte ezt a sorozatot.

Az ellenzéki győzelemmel zárult októberi önkormányzati választás után a kerület új vezetése belső ellenőrzéseket indított az önkormányzati cégeknél, hogy feltárják az esetleges visszaéléseket.

Az átvilágítás során Janurik informatikai konferenciákkal és kiállításokkal indokolta tengerentúli és londoni útjait, és azzal, az önkormányzattal kötött megbízási szerződése előírta, hogy szakmai tanfolyamokon kell részt vennie. Las Vegasban és Szingapúrban a világ egyik legnagyobb információbiztonsági eseményét, a Black Hat rendezvénysorozatot tartják minden évben. Az önkormányzati intézmények rendszereit működtető társaság vezetője így nemzetközileg is jelentős szakértőket hallgathatott, akik többek között arról adtak elő, hogyan befolyásolták az amerikai választást a kibertámadások, illetve hogy német hekkerek hogyan törték fel az új típusú mobiltelefonos szállodai kulcsrendszereket.

Janurik ugyanakkor a konferenciákhoz képest mindig 4-6 napos ráhagyással szervezte az útjait. A legdrágábbra tavalyi egyesült államokbeli tartózkodása sikerült, a kilencnapos augusztusi útra több mint 4,1 millió forintot utalt ki a Smart 11.

Az XI. kerületi önkormányzat a 24.hu kérdésére megerősítette, hogy az év végén felbontották Janurik többször meghosszabbított, 2023 decemberéig szóló vezetői megbízási szerződését. Az ügyben azonban további jogi lépések is várhatók, ezek előkészítése zajlik.

Hoffmann Tamás polgármester és Janurik Lajos okleveleket ad át a digitális oktatásra továbbképzett pedagógusoknak 2016-ban.                                                       (24.hu) 

Bal-Rad komm: A TUDÁS MEGSZERZÉSÉNEK ÁRA VAN! Janurik úr tudásszomja pedig – a jelek szerint – csillapíthatatlan volt. Most egy kis ideig kénytelen lesz szomjúhozni. Mindaddig, amíg a horda vissza nem hódítja Újbudát, vagy mint egy komoly tudással fölvértezett informatikai polihisztort, tudásszintjének megfelelő állásba nem helyezi. KÖZPÉNZBŐL VALÓ FIZETSÉGÉRT természetesen.

Addig is irigykedik Janurik úr az ő hivatali utódjára. Mert az biztos van.Azt pedig semmi okunk feltételezni, hogy nem leste el, és nem követi elődje gyakorlatát.

Úgyhogy lehet oszolni kérem, nincs itt semmi látnivaló!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kórházsmink

Ijesztő kísérlet indulhat vajdaság  egészségügyében

140 milliárd forintot tervez elkölteni a kormány az egészségügy számára, örülhetnénk is ennek a hírnek, de nem tudunk. Árnyalja a képet ugyanis, hogy a nagy egészségügyi tatarozás minden más egészségügyi kiadást felülírhat. Elmondjuk, mi lehet ennek az ára.

A feladat

Valóban igaz, hogy az elmúlt néhány évben nem kímélték a magyar egészségügy infrastrukturális állapotát a kritikusok, még a nemzetközi sajtó ingerküszöbét is elérték a nem túl kellemes állapotok. Legutóbb a francia Le Monde írt a magyar állami kórházak állapotán keresztül a magyar egészségügyről, ezt megelőzően pedig a New York Times sokkolta az olvasóit a János Kórház képeivel. Van tehát egy elégedetlenség az egészségügyi intézmények állapotával kapcsolatban, amit a jelek szerint a kormány felismert. A kormány ugyanis azt kérte Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterétől, hogy

2020-ban csoportosítsa át a fejlesztési forrásokat, és mindent megelőző, első helyre tegye a kórházi várok, a kórtermek és az ahhoz kapcsolódó szociális helységek felújítását.

A döntés úgy szól, hogy amíg ezek a felújítások nem történnek meg, addig másfajta fejlesztéseket a kormány nem tud támogatni. A kormány azzal érvel, hogy jogosak az emberek észrevételei, hogy ezek a helységek nincsenek rendben.

A kivitelezés

A kormány tehát kiadta az EMMI-nek a feladatot, és a tárca két hét alatt el is végezte azt. A minisztériumhoz tartozó háttérintézmény felhívott minden egyes kórházat, rendelőt, hogy mekkora az a felület, amit festeni, tatarozni, felújítani szükséges. Osztottak, szoroztak és a részletes felmérés szerint

140 MILLIÁRD FORINTBA KERÜL A FELÚJÍTÁS, AMELY ÁLLAMI ÉS ÖNKORMÁNYZATI INTÉZMÉNYEKET ÉRINT.

Álljunk meg egy szóra

Gulyás Gergely a múlt heti Kormányinfón úgy felelt arra a kérdésre, hogy a felújítások miatt új eszközbeszerzésekre idén lesz-e lehetőség, hogy „várjuk ki a végét”.

Szerintem ha kivárjuk a végét (jelentsen ez bármit is), akkor az csúnya lesz.

Ha ugyanis reálisan felmerül az a szcenárió, hogy a váróterem, szociális helységek kifestése, felújítása más kiadásokkal szemben élvez előnyt, akkor kijelenthetjük: kockázatos kísérletbe kezd a kormány az egészségügyben, nem kis összeggel.

Összehasonlításképp: idén az egészségügyi szakdolgozói béremelés 82 milliárd forintba kerül. A 140 milliárd forintos összeg a gyógyító megelőző kasszában majdnem 1,5 havi többletpénzt jelentene. De a kórházak lejárt adósságát is kétszer ki tudná fizetni az állam ebből az összegből, vagy legalábbis nem kellene „nehezen visszautasítható ajánlatokkal” ijesztgetni a kórházi beszállítókat (ahol most a cél 10 milliárd forint „megfogása”). És akkor a populista „lélegeztetőgép-egyenértékest” fel sem hoztuk példaként.

MINDEN HASONLÓ (KIADÁSI, BEFEKTETÉSI, BERUHÁZÁSI) DÖNTÉSNEK VAN TEHÁT ALTERNATÍVA KÖLTSÉGE ÉS NEM ÚGY TŰNIK, MINTHA ENNEK A JELENTŐSÉGÉT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN FELMÉRTE VOLNA A KORMÁNY.

Azt állítjuk, hogy ennek a pénznek helye van az egészségügyi ágazatban, azonban tudna sokkal jobban hasznosulni. Sokkal durvábban fogalmazva: ha ezt az összeget értelmesebb célokra költené a kormány (kapacitás-bővítés, várólistacsökkentés, orvosi béremelés, átfogó megelőző program), akkor annak hasznosulása életévekben lenne kimutatható. Márpedig a magyar életesélyeket, halálozási statisztikákat figyelve ráférne a számokra a javulás, hiszen már így is elkeserítő helyen áll Magyarország.

Bízzunk abban, hogy a kormány még időben felismeri, hogy egy ilyen kísérletnek (látszatfelújításoknak) óriási ára van és a jövőben valaki a kormányon belül is felhívja a figyelmet arra, hogy mi is az az alternatíva költség.

megelozheto halalozas elkerulheto halalozas

(portfolio)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: AKÁR (!) örvendhetne is a vajdasági közispotályba készülődő. Frissen mázolt kórteremben lehelheti ki a lelkét.

A rendszerváltás harminc esztendeje alatt Döbrögisztánná lett élőhelyünk közegészségügye úgy rogyadozik, mint a kórtermi mennyezet vakolata. Nem hogy fejlesztésre, de már alapszinten tartásra sincs pénz! Harminc esztendő alatt tízezermilliárdok NEM LETTEK beleinvesztálva. Egyszerűen nem volt rá pénz! (A célra fordítható  keveset is szorgosan lopkodták/lopkodják!) Az ok egyszerű: NINCS GAZDASÁGI HÁTTÉR!

Nem is csoda, hiszen ország sincs, nemhogy gazdaság! 

A Magyar Népköztársaságért és annak vagyonáért a rablóeyth markába csúsztatott uniós júdáspénz „nem arra való”! Az összeszereldék és külföldi spekulánscégek nyeresége szabadon kivihető, az utána itt fizetett adócska csak „ország”szidolozásra elegendő. A járulékbefizetések pedig még a szinten tartásra is kevés!

Vakoltat – mázoltat vajdaság Intéző Bizottsága! Ad a látszatra! Holott nem csak a falazat omladozik, de már az alap is porlad!

NEM SZÁMÍT! JÓ SŰRŰ FIRNAJSZSZAL KELL LEKENNI AZ EGÉSZET! (Az majd mindent eltakar!) LEGFŐBB DOLOG A LÁTSZAT!

Ez is megvolt…

Mára virradóan megejtette Izrael a két – három hetente esedékes Szíria elleni rakétázást.

Minden az eddigi – már bevált és megszokott – gyakorlat szerint zajlott le.

Izrael a rakétákat libanoni légtérből indította repülőgépekről Damaszkusz nemzetközi repülőtere, valamint Dimas és Kiswah kerületei ellen.

A folytatás is a megszokott volt.

Néhány izraeli rakéta célt talált, többségüket a szír légvédelem leszedte.

Károkról, áldozatokról mindeddig nincsenek jelentések, és Izrael sem kommentálja az eseményeket.

Folyik a tapasztalatok feldolgozása.

A következő ilyen akció a hónap vége táján esedékes.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Reggeli Ragályhíradó február 6 – án, 2020 – ban

A kínai külügyminisztérium szóvivője, Hua Csun Jing „váratlan” nyilatkozatot tett az USA – hisztériakeltő megnyilatkozásai miatt a koronaragály okán.

Elutasította a betegség rendkívül magas halálosságával kapcsolatos pletykákat, amelyeket a világ számos médiája felfújt.

„Jelenleg a kínai kormány és az emberek mindent megtesznek a koronavírusos tüdőgyulladás új járványa ellen. Határozott és hatékony intézkedéseket tettünk a járvány terjedésének teljes megfékezésére, és a megelőzési és ellenőrzési erőfeszítések fokozatosan eredményeket hoznak.

Bár az új koronavírusos tüdőgyulladással fertőzött emberek száma viszonylag nagy, Kínában a halálozási arány nagyon alacsony, mindössze 2,1%, ami jóval alacsonyabb, mint olyan fertőző betegségek esetén, mint például az Ebola, a SARS, vagy a közel-keleti légzőszervi szindróma a MERS.

A gyógyulási ráta tovább emelkedik. Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy legyőzzük ezt a betegséget. Az Egészségügyi Világszervezet és a nemzetközi közösség teljes mértékben elismerte Kínának a járvány leküzdésére tett erőfeszítéseit”- mondta Hua Csun Jing.

A Külügyminisztérium szóvivője hangsúlyozta továbbá, hogy „az Egyesült Államoknak objektív, pártatlan, nyugodt és ésszerű álláspontot kellene képviselnie, tartózkodnia kellene a túlreagálástól, tiszteletben kellene tartania és együtt kellene működnie Kína megelőzési és ellenőrzési erőfeszítéseivel, és együtt kellene működnie a nemzetközi közösséggel is, az új járvány leküzdésére.”

A ma reggeli létszámjelentés szerint Kína összes régiójában 28 018 ezer ember volt a ragály által megfertőzve, és a kór 563 beteget ragadott el. A jelentés szerint momentán 3859 ember súlyos állapotban van. Ugyanakkor viszont 1153 beteget gyógyultan bocsátottak ki a kórházakból.

A jelentést a South China Morning Post tette közzé, hivatkozva Kína Állami Egészségügyi Bizottságára.

Szagértők állítják: a ragály kitörése közvetlenül kapcsolódik a vadon élő állatok illegális kereskedelméhez.

Tegnap hírek szóltak arról, hogy kikeverték a ragályellenes elixírt. Ezt aztán cáfolták is más hírek azzal, hogy MAJD LESZ elixír, valamikor a nyáron.

DÖBRÖGISZTÁN TOVÁBBRA IS ETTŐL A RAGÁLYTÓL MENTES ÖVEZET!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kína forradalma

Kína forradalma
A kínai történelem tanulsága
III. Ki „idegengyűlölő” Kínában?
10. A forradalom növekedése és szétzüllése

(idézet: Kína forradalma című könyvből)

10. A forradalom növekedése és szétzüllése
(1925—1927)

Szun halálának esztendejében az új program testet öltött a forradalmi gyakorlatban. Követőinek fegyvertárában a tömegek mozgósítása lett a főfegyver, a konspiráció és beszűrődés helyett. A számra nem nagy, de stratégiai jelentőségű helyeken élő munkásosztály, valamint a feudális viszonyok között sínylődő parasztság tömegét gazdasági és politikai követeléseikért folytatandó szervezkedésre bátorították. A munkások csatlakozása új erőt adott a mozgalomnak. Ezt az erőt elsőízben akkor használták fel, amikor két nagy általános sztrájk során teljesen megbénították Hongkong kikötőjét, amely az angol gyarmatosításnak és a Dél-Kína feletti gazdasági uralomnak főbástyája volt. Megmutatták azt is, hogy a vasútvonalak megbénításával le tudják szerelni Észak- Kína feudális hadvezéreit. A kantoni kormány közben olyan hadsereget alakított, amilyen hadserege Kínának nem volt. A tiszteket munkásokból és diákokból, valamint a két együttműködő pártnak a híres Whampoa katonai akadémián tanuló tagjaiból válogatták ki. Ennek a fontos akadémiának a vezetője a gyorsan emelkedő fiatal Kuomintang parancsnok, Csang Kai-sek volt. A dékán egy még fiatalabb kommunista volt. Csou En-lai-nak hívták. Részvett a diákmozgalomban és kapcsolatot tartott fenn az egész Európát elöntő baloldali mozgalmakkal. Ennek az akadémiának a tanulóit arra szánta a sors, hogy egymás oldalán harcoljanak 1925—27-ben a nagy északi hadjáratban — egymás ellen harcoljanak tíz véres esztendeig a polgárháború idején, ismét egymás oldalán a japán-ellenes harcban és újra egymás ellen a polgárháború mostani utolsó szakaszában.*

* Lásd: Csou En-lai egységfelhívását az Akadémistákhoz 1943-ban.(340. old.)*

A hadsereg 1925-ben útnak indult. Az új munkás és paraszt politika megerősítette ennek a hadseregnek szilárdságát és szétzüllesztette az ellenfél frontmögötti területeit. A szervezők által felvilágosított parasztok mindenütt fellázadtak, amerre ez a hadsereg megjelent. A városokban a szakszervezetek előkészítették számukra a bevonulást. Az ellenség katonái tömegesen csatlakoztak hozzájuk. Hihetetlenül rövid idő alatt a délkínai feudális hadvezérek hatalma úgy eloszlott, mint a füstkarika.

A koalíciós csapatok kevesebb, mint két esztendő múlva Sangháj kapuinál állottak. Ez volt az idegen befolyás legfőbb támaszpontja. Ahelyett, hogy igyekeztek volna megérteni a kínai forradalom természetét és igyekeztek volna alkalmazkodni a kikerülhetetlen történelmi törvényszerűséghez — Anglia, Franciaország és az USA megindították csapataikat. Valószínűleg csak azért nem léptek ezek a csapatok közvetlen hadicselekményekbe, mert — ha a sangháji üzleti érdekeltségek és a helyi parancsnokok így is szerették volna — a kormányok, különösen az amerikai kormány — viszonylag óvatosabbak voltak. Parancsot adtak az idegen kiváltságok és támaszpontok megvédésére, támadás esetén — de a továbbiakban már nem tudtak megegyezni.

Sanghájt tehát nem kívülről, hanem belülről foglalták el. Csou En-lai álruhában belopódzott a városba és megszervezte a munkásokat, akik a város kínai részéből kiűzték a helyi militaristákat, még mielőtt a Kuomintang-hadsereg megjelenhetett volna.

Az idegen imperialista érdekeltségek ezután új módszerrel próbálkoztak. A forradalom sorain belül kerestek ügynököket. Amikor így cselekedtek, néha jobban megértették a koalíciós táboron belüli ellentétek okait, mint a közvetlenül érdekeltek.

A kínai iparbárók ellenezték ugyan az idegen beavatkozást, de a szervezett munkásosztály erejétől még akkor is jobban féltek, ha ez az erő pillanatnyilag nem irányult közvetlenül ellenük. Rajtuk kívül is sok Kuomintang-tisztviselő rettegett a parasztok feudalizmusellenes felkelései miatt.

Ha azt mondjuk, hogy a kínai munkás és katona tegnap még paraszt volt, azt is kell mondanunk, hogy az új nagyiparosok és tisztek egyrésze nemrégiben még földesúr és kereskedő volt, aki gyárait és neveltetése költségeit a feudális földbérekből fedezte. A forradalmi program, amely elvben oly jónak látszott számukra, s amely érdekeiket eddig jól szolgálta — most egyszerre hátrányosnak és veszélyesnek látszott. Abba beleegyeztek ezek az urak, hogy a nép harcoljon érettük — a győzelem gyümölcseit azonban egyedül ők szerették volna leszakítani.

Ez az oka annak, hogy amikor a régi militaristák között már reménytelen vállalkozás volt „erős ember” után kutatni — az idegenek találhattak ilyet a Kuomintang felső irányítói között. Rábukkantak Csang Kai-sekre, aki, akárcsak elődei ugyanebben az „állásban”, kész volt lepaktálni az imperializmussal, hogy láncraverje a felébredt „szörnyeteget”: a népet. A régi „erős emberekkel” összehasonlítva, csakhamar kitűnt, hogy Csang Kai-sek jobban tud alkudni, mint amazok. A nyugatiak most valóban meg voltak szeppenve és nagyobb engedményekre is hajlandók voltak, ha arról volt szó, hogy csendőrt és üzlettársat biztosítsanak maguknak. A Kuomintang jobbszárnya ugyanakkor szinte víziókat látott, ha arra gondolt, mi mindenre lehet majd használni a megfelelő „szolgálat” lerovása után az idegen pénzügyi és technikai segítséget. Az embert nem mindennap fizetik meg azért, amit amúgyis meg akar tenni. Ezenfelül a munka még nehéznek sem volt mondható. Sangháj munkásai nem Csang Kai-sek ellen, hanem Csang Kai-sekért fogtak fegyvert és saját táborukból aligha számíthattak az orvtámadásra. A jobbszárnyé volt a kezdeményezés előnye.

Egy Csang Kai-sek-imádó amerikai író így mondja el a történeteket „My Twenty-five Years in China” (Huszonöt év Kínában) című könyvében:*

* Megjelent 1945 New York, Macmillan-kiadás.*

A sangháji francia engedményes terület rendőrsége tárgyalásokat kezdett Csang Kai-sekkel és Tu Jüe-szen-nel, hogy ezek fegyverezzék le és zúzzák össze a „kínai várost” kezükben tartó munkásosztagokat. (Tu Jüe-szen Al Capone-szerű bandita volt, aki ópiumcsempészésből szerezte a vagyonát.) Sangháj uzsorás-bankárai, akik az idegen urak, meg a maguk nevében is tárgyaltak, megegyezésre bírták Csangot és azonnali pénzügyi támogatást is ígértek neki. Tu kijelentette, hogy valamennyi banditáját harcba dobja ötezer puska és más külföldi fegyverzet ellenében. Ezenfelül átvonulási jogot követelt a Nemzetközi Negyed területén (ez a városrész volt a nemfrancia külföldi érdekeltségek székhelye) keresztül, ahonnan kínai fegyveres osztagok ki voltak tiltva. A Nemzetközi Negyed tanácsának az elnöke egy Stirling Fessenden nevű amerikai ügyvéd volt, aki az angol-amerikai pénzügyi érdekeltségek nevében áldását adta az ügyre.

A banditák ilymódon meglepték a munkásokat és többezret legyilkoltak közülük. Csang ugyanakkor a maga csapatait más helyen arra használta, hogy lemészároljon néhányezer parasztvezetőt, kommunistát, szakszervezeti vezetőt és haladó értelmiségit. Az általa „megbízhatatlannak” minősített csapatokat egyszerűen lefegyverezte és hallatlan terror közepette adta tudtára a népi szervezeteknek, hogy forradalmi szerepük végétért. Hatalomra segítették Csang Kai-seket — választhattak a halál vagy a megadás között.

Az eseményeket leíró Powell úrnak persze némi lelkiismeretfurdalása támadt a sangháji gengszterek felhasználása, meg a Csang részéről „kényszerűségből” kiontott vér miatt, de azzal vigasztalta magát, hogy „tüzet csak tűzzel” lehet megfékezni. Ezzel szentesíti azt az irányzatot, amely a szakszervezeteket géppuskatűzzel, a parasztokat büntetőexpedícióval, a kommunistákat pedig börtönnel, kínzással és kivégzéssel óhajtja „megfékezni.” A sangháji angolok és amerikaiak, akiknek hosszú gyarmati tapasztalataik voltak, természetesen csak a helyzet követelményeivel törődtek, és a tisztességet, mint a képbe bele nem illő valamit, félretolták. Fessenden és Powell, akik amerikaiak voltak, ugyancsak könnyűszerrel lecsillapították „háborgó” lelkűket.

Mint az ilyenkor szokás, az undorító valóságot csakhamar teleszórták a legendák porcukrával. Hogy még manapság is milyen, fontosnak tartják ennek a legendának az ébrentartását, azt nem is olyan régen magam tapasztalhattam, mégpedig olyan körülmények között, amelyek éles fényt vetnek, „sajtószabadságunkra”

Amikor legutóbb Kínából Londonba utaztam, a Times cikket kért tőlem a kínai helyzetről. A cikkben párhuzamot vontam bizonyos háborús események és az 1927-es történet között. Megjegyeztem, hogy a Kuomintang akkoriban „lemészárolta baloldali szövetségeseit” és a földesurak megbízásából elnyomta a feudalizmus-ellenes mozgalmat. Ha ezt a történelmi tényt hibásan fogalmaztam meg, a hiba legfeljebb az lehetett, hogy nem hangsúlyoztam eléggé az imperialisták szerepét. Egyszerű kis mondatomat ezekután a Times a következőképpen átírva terjesztette elém:

Miután csapatai a Jangce völgyébe érkeztek, a Kuomintang a forradalom kínai jellegét óhajtotta hangsúlyozni az orosz-vonallal szemben és szövetkezett a kínai társadalom egészségesebb elemeivel. Kommunistákat mészároltak le …

Ez természetesen a valóság teljes eltorzítását jelentette, hiszen éppen a forradalom kínai elemei szenvedték meg az idegen imperializmussal való lepaktálást. Tekintve azonban, hogy a cikket csak „egy tudósító” jelzéssel közölték volna és nem akartam veszélyeztetni más időszerűbb mondanivalóim épségét, nem verekedtem a helyreigazításért.

A cikk sohasem jelent meg, mert főleg katonai kérdésekkel foglalkozott és közben Japánt legyőzték. A Times azonban volt olyan kedves és elküldte nekem az utolsó levonatot, hogy ezzel is jelezze: a cikket csak az események közbejötté miatt nem közli. Ez a levonat már az első „korrektúrához” sem hasonlított és ezt a változtatást kifejezett megegyezésünk ellenére sem mutatták meg nekem. Az 1927-es eseményekkel foglalkozó szakasz most így hangzott:

A rendzavarás sajnálatos módon olyan méreteket öltött, hogy a rendes kormányzás teljesen lehetetlenné vált. A Kuomintang ekkor kiegyezett a kínai társadalom egészségesebb elemeivel és biztosította a forradalom kínai karakterét a Borodin-szervezte, oroszok által sugalmazott mozgalommal szemben, amelynek a túlzásait a békés polgárok határozottan ellenezték. Sok kínai titkos társaság csatlakozott a baloldaliak lemészárlásához, és azok a kommunisták, akik ezt túlélték… ideiglenes elzárkózásba vonultak, ahol kommunista elveik, a marxista alapelvekkel összeegyeztetve, határozottabban kínai formát öltöttek …

Rendkívül örültem a cikk halálának, noha világos, hogy ilyen torzítások nap, mint nap történnek. Figyeljük meg azonban a csalás műszavait: az „orosz vonal”, amely nem a Times értelmezésében persze, de a forradalom egyik összetevője volt, helyet adott „a Borodin-szervezte, oroszok által sugalmazott mozgalom”-nak, mintha Kantonnak a kínai történelemben nem lettek volna megfelelő gyökerei. A Times fogalmazásában a Kuomintang szövetséget kötött „a társadalom egészségesebb elemeivel”, persze nem a saját céljainak megvalósítására, hanem a „békés polgárok” nyomására, akik nem bírták már tovább tűrni a „rendzavarást”. Úgylátszik tehát, hogy a nép valójában a baloldal ellen kelt fel, és azután legyilkolta önmagát, a népet! No, és hol maradnak Tu banditái, a francia rendőrség, meg Fessenden úr? …

A cikk befejező része a kínai kommunisták háborús erőfeszítéseit méltatta. Ennek a résznek a helyreigazítására a Times gondosan megjegyezte, hogy egy kis véráldozat után ezek már nem is voltak olyan vörösek, elhalványodtak kissé és mondhatni „nemzetiekké” váltak. Igen ám, de a kínai munkások és parasztok még azután is harcoltak az imperialisták ellen, hogy Csang a második világháború végén megegyezett ezekkel az imperialistákkal. Mik voltak akkor tulajdonképpen ezek a munkások és parasztok?

Ha a cikket áramvonalassá tevő Times-szerkesztő észjárását követjük, ezek a kínai munkások és parasztok úgylátszik oroszok voltak …

Nem azért említettem ezt az epizódot, mintha különösebb ellenszenvvel viseltetnék az angol sajtó, vagy éppen a Times ellen, amely a háború utolsó éveiben tisztességesebben és hívebben közölte az eseményeket, mint sok olyan újság, amely folytonosan „liberális” voltával büszkélkedett. A hasonló jelentőségű amerikai napilapokban, például a Newyork Times-ben naponta olvashatók ilyen és még durvább torzítások. A Newyork Times kommentátorai sokszor még azokat a tényeket sem veszik tudomásul, amelyeket saját lapjuk hírrovata közöl. A Hearst és a Scripps—Howard-féle sajtóról pedig beszélni is kár.

Mindezzel arra akartam kilyukadni, hogy az angolszász sajtó sok tárgykörben nem meri az igazságot az olvasó elé tárni és a nem közléstől a torzításig, vagy a félrevezető címekig egész sor akadályt emel az igazság útjába.

A kínai forradalom történetével is ez a helyzet.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 február 6. csütörtök van. Az esztendő 37. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint az évből még 329 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra. 

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: DóraDorottya + Agmánd, Ajándék, Áldor, Amand, Amanda, Ámor, Annadóra, Ditte, Dolli, Dórabella, Doren, Dorinka, Dorit, Dorka, Dorkás, Dorotea, Doroti, Gara, Júnó, Kalliszta, Kasszandra, Korvin, Manda, Mendi, Menodóra, Réka, Szamanta, Szilvánusz, Tétisz, Ticiána, Titán, Titánia, Titanilla, Titusz nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

Február 6 – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Ötletet a megemlítéshez a wikipedia.hu-ról mazsoláztunk:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Febru%C3%A1r_6.

Ma van:

A balrad.ru mai zeneajánlata:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Meghívó az iráni nagykövet előadására

A Magyar Békekör meghívja Önt

Hamidreza Nafez Arefi, az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövetének

„A közelmúlt fejleményei a Perzsa-öbölben és a Közel-Keleten”

  1. előadás-beszélgetésére

A rendezvény időpontja: 2020. február 22. szombat 16 óra

Helyszíne: Szakszervezetek Háza, Budapest, VI. kerület, Benczúr utca 45. II. emeleti előadó terem

A rendezvény nem sajtónyilvános, és előzetes regisztrációhoz kötött

Regisztrálni lehet az alábbi címen:

magyarbekekor@gmail.com

Donbassz

Kijevben járva Pompeo amerikai külügyér megvigasztalta ukrán vendéglátóit. A Krím félszigetről ne is álmodozzanak. Az már véglegesen és visszavonhatatlanul visszatért Oroszországhoz.

Az USA külügyére ezt a tényt egy háttérbeszélgetésen is megerősítette. Ezen a traccspartyn ukrán „civil szervezetek” képviselői vettek részt.

A nagyhatalmak úgy gondolják, hogy a Krím elveszett Ukrajna számára – idézte Pompeot Jelena Trehub. (Trehub is jelen volt a háttérbeszélgetésen. Pompeo egy krími aktivistát világosított föl. Oroszország nem az az állam, amelytől bármit el lehet venni – tette hozzá az amerikai külügyér. A Krím félsziget dolga már lezárt ügy.

Mint ismert, Donbassz ügyének megoldását pedig Moszkva és Kijev hatáskörébe „utalta”. (LÁTSZÓLAG! Mert azt ne gondolja senki, hogy Washington kifarolt volna Kijev mögül. Csakhát elnökválasztást rendeznek odaát az idén!)

„Az EBESZ Ukrajnában működő különleges megfigyelő missziójának alelnöke, Mark Etherington jelenleg Donyeck és Lugansk régiókban van munkalátogatáson” – tájékoztatta ma a nagyérdeműt a Tűzszüneti Ellenőrző Bizottság sajtó – és nyilvános információs osztályának vezetője, Dragan Nikolic – Solomon.

A jeles úr érkeztét Donyeckben is megerősítették.

Mark Etherington egykori brit ejtőernyős. 1992 – 1995 – között az EU jugoszláviai megfigyelő missziójában „dolgozott”. Komoly praxisa lehet tehát a „horvát forgatókönyv” cselekménysorában.

Sir Etherington már Donyeckben lehetett, és érhette ott a hír: Kijev ordashada Gorlovka egyik – az ostrom elől – menekülőkkel teli „légópincéjére” bombázta a fölötte lévő épületet. Szerencsére a födém bírta a romhalmazt. A vész elmúltával a bejáratot szabaddá tették. Ettől függetlenül nem mindenki bújt elő. Akadtak ugyanis olyanok, akiknek időközben megsemmisült az otthonuk.

Beszámolók szerint Gorlovkát két éve nem érte ilyen mérvű ostrom.

A DNR – frontszakasz pedig az elmúlt 24 – órában igencsak megélénkült.

Ma 18 frontmenti települést ágyúztak – aknavetőztek martalócék.

Az LNR – szakasz némiképp „csendesebb”:

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A Lovag és a Lovagina kézfogója! (Unga – bunga nélkül persze!)

Hírhedt politikussal fotózkodott Novák Katalin

Hírhedt politikussal fotózkodott Novák Katalin

Silvio Berlusconival, a hírhedt olasz ex-miniszterelnökkel fogott kezet Novák Katalin olaszországi látogatása során.

Az államtitkár asszony Orbán Viktorral és több másik politikus társával utazott az olasz fővárosba, ahol a jelek szerint még Silvio Berlusconi volt olaszországi miniszterelnökkel is tárgyaltak. Íme, a róluk készült közös fotó!

Berlusconit a 2010-es években vádolta meg egy lány azzal, hogy még fiatalkorúként prostitúcióért fizetett neki Berlusconi a politikus villájában tartott szexpartyk során.                                                                                                           (Forrás: propeller)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A hír olvastán MINDENKINEK „AZ” JUTHATOTT AZ ESZÉBE! Az unga – bunga partyk Silvio szervezésében és főszereplésével. Csak Lovagina Novák Kotkoda tán az egyedüli, akinek a gyermekáldás növekedése és a családok védelme tárgykörét forgatta a fejében egész TÁRGYALÁS ALATT! Unga – bunga?! Mijaz?

Máris perrel fenyeget mindenkit a derék Lovagina, aki „ungabungázást” emleget! Hordakörökben „AZ” nem szokás! Hordakörökben a keresztényi erkölcsök dívnak!

Újjáalakul a Munkásőrség

Civil szervezetként alakul újra a több mint 30 éve feloszlatott Munkásőrség. A kommunista szervezet régi és új tagokat egyaránt vár.

Nem vicc: újjáalakul a Munkásőrség

A civil szervezetként hivatalosan is újjáalakult Munkásőrség várja soraiba az egykori munkásőröket és a nyomdokaikba lépni kívánó, nem ijedős fiatalokat! – hirdeti a Facebookon az Ellenforradalom 1956 nevű oldal. Az első összejövetelüket márciusban fogják tartani.

Nemmzetthesseyinket és demokhatáinkat máris a hideg leli!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com