A náci párt a hatalom útján

A katonai diktatúra árnyékában – 2
(idézet: Hitler hatalomra jutása – Székely Gábor)

Schleicher kormányzata az első hetekben mindezek ellenére olyan sikereket mondhatott magáénak, amelyek Papen idején még elképzelhetetlenek voltak. A parlament nagy többséggel szavazta meg december 9-én a szeptemberi szükségrendelet szociálpolitikai intézkedésének hatályon kívül helyezését, az amnesztiát – amelynek hatásköréből kivonták a rendőrség és hadsereg körében végzett lázító tevékenységért elítélteket -, majd elnapolta további tevékenységét. December 19-én kedvezően fogadta a közvélemény az augusztus 9-én a politikai rendzavarások és terrorcselekmények ellen hozott elnöki rendelet hatályon kívül helyezését, s még inkább az év végére meghirdetett „belső békéről” kiadott kormányrendeletet, amely január 3-ig betiltott minden politikai gyűlést. (Ennek alapján elutasították viszont a kommunisták és szociáldemokraták azon követelését, hogy a Reichstagot még a karácsonyi ünnepek előtt hívják össze.)

A „polgárbéke” azonban nem bizonyult többnek vihar előtti csendnél. Schleichernek hamarosan minden korábbinál hatalmasabb ellenfelekkel kellett szembenéznie. Az általa képviselt katonai-elnöki diktatúra ugyanis nem kínált mást, mint a fennálló, korántsem kedvező politikai és gazdasági helyzet konzerválását. S még valamit, ami kétségtelenül hozzájárult az ellenzéki polgári pártok és részben a szociáldemokraták korábbinál átmenetileg mérsékeltebb politikájához: a katonai diktatúra fenyegetését. A katonai diktatúra terve, amelyet Schleicher már a Papen-kormány válságának utolsó napjaiban, a november 25-i kormányülésen felvetett, a Reichswehrnek és Hindenburg körének feltétlen bizalmán alapult. S január folyamán éppen ez utóbbi vált mindinkább kérdésessé.

Amíg Schleicher azon fáradozott, hogy szociális demagógiával színezett konzervatív politikája számára megnyerje a politikai pártokat, a német társadalom politikai és gazdasági életében mind erőteljesebb befolyásra tettek szert azok az erők, amelyek a gyökeres változást sürgették.

A döntő tényező a német finánctőke és nagybirtok helyzetértékelésének megváltozása volt. Az előbbiek megfontolásait alapvetően gazdasági, az utóbbiakét politikai érdekek vezérelték.

1932 decemberében már számos jel mutatott arra, hogy a világgazdasági válság a végéhez közeledik. A német finánctőke legtekintélyesebb szervezetének, a Német Ipar Birodalmi Szövetségének (Reichsverband der Deutschen Industrie) elnöke, Gustav Krupp von Böhlen und Halbach már a szervezet főtanácsának december 14-i ülésén kijelentette: „A gazdasági élet alapvető feltételeinek javulását jóval kedvezőbbnek látom, mint egy évvel korábban.” S ehhez mindjárt hozzátette: „Vessenek véget a politikai rendszereknek, amelyekkel Önök bilincsbe verik a gazdaságot. Követeljék meg a gazdaságtól a legnagyobb teljesítményt, azonban nyújtsanak ehhez becsületes lehetőséget a párt- és hatalmi politikai akadályok elhárításával.”

Krupp nyilatkozata lényegesen különbözött a november 17-én Hindenburghoz intézett, 39 nagyiparos által aláírt titkos feljegyzéstől. Ez a dokumentum a hatalmas sztrájkhullám idején készült, s a birodalmi elnöktől a „gazdaság nyugalmának és megszilárdításának” érdekében kérte Hitler kancellári kinevezését egy elnöki kabinet élére, azaz Hitler néhány nappal később, november 19-én és 21-én előterjesztett követeléseinek teljesítését. Krupp (akinek neve nem szerepelt az aláírók között) most már nem csupán „rendet és nyugalmat” követelt, hanem a rendszer megváltoztatását, a tőkés gazdaság számára a korábbiaknál kedvezőbb feltételeket. Igaz, többet is ígért: gazdasági fellendülést. S ezzel a Hitler mögött már korábban felsorakozott finánctőkések érdekeinél szélesebb gazdasági vezető körök véleményét képviselte. Amint azt később a háborús bűnösök nürnbergi perében a Nemzetközi Katonai Törvényszék vizsgáló bizottsága előtt Kurt Freiherr von Schröder bankár vázolta: 1932-1933 fordulóján „a gazdaság embereinek általános törekvései arra irányultak, hogy Németországban erős kezű vezető jusson hatalomra. A gazdaság érdekközösségét táplálta a félelem a bolsevizmustól, és az a remény, hogy a nemzetiszocialisták, amennyiben hatalomra kerülnek, tartós politikai és gazdasági alapokat hoznak létre Németországban. Közös érdek volt továbbá, hogy megvalósuljon Hitler gazdasági programja, amelynek leglényegesebb pontja a gazdaság önirányítása volt.”

Schröder báró nem véletlenül került a nürnbergi vizsgáló bizottság elé. Egyike volt azoknak a nagytőkéseknek, akiknek döntő szerepe volt abban, hogy a német gazdasági és politikai élet vezető körei egyre szorosabban felzárkóztak Hitler mögé. Az ő kezdeményezésére került sor 1933. január 4-én arra a titkos tanácskozásra, amelyen Papen és Hitler szövetséget kötött Schleicher ellen, megállapodva egy közös kormány alakításában.

Papen elképzeléseivel mindinkább egyetértett Hindenburg is, akit Schleicher „szociális demagógiájánál” is jobban aggasztott az az ellentét, amely a kormány és a keletporosz junkerek érdekeit képviselő Birodalmi Agrárszövetség között kirobbant. A közvélemény előtt ugyan védelmébe vette kancellárját a szövetség vezetőinek január 11-én nyilvánosságra hozott vádjaival szemben, amelyekben azt állították, hogy a vidék elnyomorodása „azoknak az intézkedéseknek a következménye, amelyek még egy tiszta marxista kormány alatt is lehetetlenek lettek volna”, magánbeszélgetésük során azonban komolyan figyelmeztette a nagybirtokosok érdekeinek komolyabb figyelembevételére. E figyelmeztetés hatására ugyan január 19-én elnapolták a 25 milliárdos „keleti segély” elosztásának egyértelműen gyanús körülményei miatt indított vizsgálatot, s még aznap magasabb mezőgazdasági védővámokat fogadtak el, a kormány erejéből azonban már nem tellett arra, hogy január 25-én megakadályozza a szociáldemokraták és a centrum parlamenti bizottsági tagjainak elmarasztaló határozatát. A német nemzetieket nagy többséggel leszavazták.

Az uralkodó osztály különböző rétegeinek szembefordulását Schleicherrel tükrözte a kormányt támogató polgári pártok politikájának megváltozása is. Elfordult tőle a centrum, amelynek vezetője, Kaas prelátus december 30-án Schleicher „polgárbékéjét” támogatva még úgy nyilatkozott: „Önmagában teljesen mindegy, ki vezeti Németországot… Nem az a fontos, ki ő, hanem az, hogy mire képes. Nem az a döntő, hogy tábornoki sávokkal ékeskedik, vagy a munka edzette kérgesre a tenyerét, hanem az, hogy hová vezet minket, és útja végén a béke legyen, ne pedig harc, amelyben mindenki küzd mindenki ellen.” Előbb a „keleti segély” elnapolásával kapcsolatos erőfeszítésekkel szálltak szembe, majd január 26-án alkotmányellenesnek minősítették Schleichernek azt a törekvését, hogy a szükségállapot-törvény alapján halassza el a választásokat. (Majd a Schleicher-kabinet lemondásának napján, január 28-án felajánlották kormányrészvételüket – a Bajor Néppárttal együtt – Papennek.)

Hugenberg, a német nemzetiek vezére, aki december 15-én még óva intette Schleichert attól, hogy az elnöki kabinetet parlamenti kormányzattal váltsa fel, már január közepétől Hitlerrel tárgyal a nácik berlini főhadiszállásán az új kormány megalakításáról. S bár elképzelései még távol állnak Hitlerétől — a Reichstagot teljesen és véglegesen kikapcsoló, szükségállapoton alapuló, Papen vezette kabinetre gondol -, Schleicherrel azonban már végleges a német nemzetiek szakítása.

Schleicher, aki a január 16-i kormánygyűlésen még bízott abban, hogy Strasser, Hugenberg és egy centrumpárti vezető bevonásával megszilárdíthatja helyzetét, szinte az egyik napról a másikra egyedül maradt.

A birodalmi elnök is ezekben a napokban vonta meg bizalmát Schleichertől, hogy azzal a nácikkal tárgyaló és útjukat egyengető Papent tüntesse ki. Január 23-án visszautasította Schleicher kívánságát, hogy a szükségállapot bevezetésével és a Reichstag feloszlatásával erősítse meg a kormány helyzetét. Majd miután január 28-án még a Reichstag feloszlatását is megtagadta tőle, elfogadta a kormány lemondását.

Ezt követően, január 28-án este 10 óra körül vette kezdetét a Németország történetében egyedülálló kísérlet. A szokatlanul kései időpont ellenére Papen, a kormányalakítási tárgyalásokkal megbízott közvetítő még a birodalmi elnök dolgozószobájában tartózkodott. Éppen beszámolt a Hitlerrel, Hugenberggel és a Bajor Néppárt vezetőjével, Fritz Schäfferrel folytatott, lényegében eredménytelen megbeszéléseiről, amikor bejelentették Kurt Freiherr von Hammerstein-Equort tábornokot, a Reichswehr vezérkari főnökét, és kísérőjét, Karl von Stülpnagel tábornokot. Hindenburg nem szerette az előzetes programjában nem szereplő látogatásokat, különösen nem este 10 után, amikor szigorú orvosi utasításra már nyugovóra készült. Általában kivételt tett azonban a katonákkal, kiknek társaságát mindig is jobban kedvelte, mint a polgári politikusokét. Hammerstein-Equort azonban közel sem tartozott kedvencei közé. A véleménye szerint „túl sokat vadászgató” tábornok éppen a legutóbbi hadgyakorlaton súlyos hibákat követett el: az „Átkelés az Oderán” manővert, amely különösen érdekelte a birodalmi elnököt, az elitegységek csapnivaló módon hajtották végre.

A katonákból aznapra amúgy is elege volt. Csalódott Schleicherben, aki elnöki rendeletektől támogatva sem volt képes megoldani a kancellári és hadügyminiszteri kinevezésekor kapott feladatot.

Hindenburg feltett szándéka volt, hogy újabb elnöki kormányt nem nevez ki. Ezért bízta meg Papent, hogy tárgyaljon a pártok vezetőivel olyan kabinet alakításáról, amely biztosítaná a parlament többségének támogatását. A két tábornok azonban nyilvánvalóan nem ebből a célból kereste fel. A vezérkarban Schleicher feltétlen híveiként ismerték őket, ami nem sok jóval kecsegtetett. Rossz előérzete hamarosan bizonyossággá vált.

„- Engedje meg, hogy a Reichswehr nevében a legalázatosabban kijelentsem, hogy mind a tisztikart, mind pedig a csapatokat rendkívüli módon aggasztja az események alakulása. A birodalmi kancellár és hadügyminiszter menesztését a hadsereg nem tudja elviselni. A legalázatosabban kérem a birodalmi elnök urat, hogy ezt az intézkedést…” De Hammerstein-Equort nem tudta befejezni a mondatot. Hindenburg indulatosan félbeszakította:

„- Hogy mit tud elviselni a Reichswehr, azt én magam is tudom. Ebben a tekintetben a tiszt urak mindenféle kioktatását kikérem magamnak. – Majd a sikertelen oderai manőverre utalva, már gunyorosan hozzátette – Mindenképpen jobb lenne, ha az urak kevesebbet foglalkoznának politikával és többet törődnének csapategységeik kiképzésével.”

A kívülálló hallgató számára a tárgyalásnak sem nevezhető rövid közjáték mondatai nem sokat jelenthettek volna. A jelenlévők azonban pontosan tudták, miről van szó. Schleicher nem csupán újabb elnöki kinevezést és ezzel együtt teljhatalmat követelt a maga számára, hanem katonai diktatúrára tört, a megingott köztársaságra kívánt végső csapást mérni. Hindenburg azonban jobban tisztában volt az erőviszonyokkal, semhogy elfogadta volna ezt a megoldást. A katonai diktatúrával szemben felvonultatnák erőiket a weimari alkotmány alapján álló szociáldemokraták és polgári pártok mellett a parlamenti mandátumaik alapján jelentős miniszteri posztokra számító konzervatív nemzeti néppártiak, s mindenképpen fellépnének ellene a tisztikar jelentős része által is támogatott, már a kormányhatalom várományosainak tekintett nemzetiszocialisták. S ha összecsapásra kerül sor, ugyancsak kérdéses, hogy képes volna-e az ellentétektől megosztott Reichswehr megbirkózni a jelentős fegyveres erőkkel is rendelkező pártokkal. Hindenburg mindezt mérlegelve döntött a megbízható Blomberg hazarendelése mellett, akit az új kormányban való részvételre utasított. Bármennyire is szokatlan volt az eljárása, még a kormány megalakulását, a kancellár kinevezését megelőzően feleskette hadügyminiszternek.

Blomberg kinevezése felgyorsította az eseményeket. A katonai puccskísérlet veszélye egyértelmű intézkedést követelt. Az első a lemondást követően ügyvivő miniszterelnökként és hadügyminiszterként is hivatalban maradt Schleicher minden hatalomtól való megfosztása, és a tényleges hatalmat képviselő fegyveres erők biztos kézbe helyezése kellett hogy legyen. Ez indokolta Blomberg gyors kinevezését. A második, nehezebben megoldható feladat az új kormány megalakítása volt. Mégpedig nem akármilyen kormányé. Hindenburgnak, bár nem szívesen, végképp fel kellett adnia azt a tervét, hogy ismét Papent bízza meg kormányalakítással, most már a széles körű hatalommal felruházott, de Schleicherrel szemben a kancellárságra nem pályázó Blomberg támogatásával. (A korábbi Papen-kormányban Schleicher töltötte be a hadügyminiszteri tisztet.) Ez a kormány ugyanis nem lehetett volna más, mint egy újabb, szükségrendeletekkel lavírozó, a parlament többségével és most már részben a Reichswehrrel is szemben álló elnöki kabinet. E kísérlet már két alkalommal csődöt mondott, s most első ízben a Reichswehr is ellenezte. A szükségkormányzás ugyanis tovább súlyosbította a gazdasági és politikai válságot. A megoldást Hindenburg az elnöki kormányok rendszerével szembefordult jobboldal pártjaiból, elsősorban a nemzetiszocialistákból és a nemzeti néppártiakból alakított kormányban látta. A „nemzeti” kormány megalakítása nem tűnt túlzottan bonyolult feladatnak. Hindenburg, nem utolsósorban Papen sugallatára, úgy vélte, hogy a kancellárságért cserében Hitler a hagyományos polgári pártok „korrekt” partnere lesz, és lenyesegeti majd a nemzetiszocializmus „vadhajtásait”. Szükségesnek tartotta ugyanakkor két biztosíték beépítését: az egyik Papen alkancellári és porosz miniszterelnöki posztja volt, a másik pedig Blomberg hadügyminisztersége. Így Blomberg kinevezésének kettős jelentősége volt: Schleicher végleges eltávolítása mellett egyértelművé tette, hogy Hindenburg végül is Hitler mellett döntött.

Schleicher „Hindenburg istállójának utolsó paripája” volt – mint ahogyan azt maga mondta még kancellári kinevezésekor a birodalmi elnöknek. Tisztában volt azzal, talán jobban, mint környezete és maga Hindenburg, hogy kormányzatával véglegesen megszűnik az uralkodó osztályok általuk képviselt földbirtokos-militarista csoportjának politikai vezető szerepe. Az utolsó lehetséges lépésre azonban nem tudta magát rászánni. Talán az erőviszonyokat helyesen mérlegelve, de bizonyosan Hindenburg tekintélye előtt meghajolva nem támogatta a Reichswehrben megmaradt híveinek puccskísérletét, amelynek célja Hitler hatalomra jutásának megakadályozása, katonai diktatúra bevezetése volt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 december 3. – csütörtök van. Az idei esztendő 338. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 28 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: Ferenc, Olívia, Atala, Atália, Atika, Berend, Lúciusz, Xavér, Xavéria, Zoárd, Zoárda, Zuárd nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

December 3. – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/December_3.

Ma van:

– a fogyatékos emberek világnapja

– Xavéri Szent Ferenc jezsuita hittérítő, a missziók védőszentjének ünnepe a katolikus egyházban

– a baszk nyelv nemzetközi napja.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Gépház

Tisztelt Olvasók!

Két hírem van! Egy rossz, és egy jó!

Kezdem a CSAK NEKEM rosszal:

December 3. – án rendőrségi kíváncsiskodást kell kielégítenem. Ráadásul jó messzire kell elbarangolnom miatta. Evégett holnap én nem tudok fölrakni anyagot a blogra. (Ha minden jól megy, talán holnapután!)

A jó hír…

-Az Önök adományainak hála, összejött a balrad.ru jövő évi tárhely és domain díja! KÖSZÖNÖM ÖNÖKNEK!

Ha tehát valami zavaró tényező közbe nem szól, a balrad.ru 2021 – ben is működni fog!

admin

A Magyar Békekör hírei

Iráni nagykövet: „Elvárjuk, hogy elítéljék a gyilkosságot”

Elvárjuk, hogy az Európai Unió és tagállamai elítéljék Mohszen Farizade iráni atomtudós meggyilkolását – tudatta Hamidreza Nafez Arefi, Irán budapesti nagykövete hétfő délután Simó Endrével, a Magyar Békekör elnökével folytatott telefon beszélgetésén.
Tudjuk, kiknek állt érdekében a politikai gyilkosság, és szeretnénk, ha az Európai Unió országai elítélnék a terrorakciót és elhatárolódnának tőle. Utalt rá, hogy az Unió részese az iráni atom-megállapodásnak (JCPOA), melynek az Egyesült Államok hátat fordított.
Az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi képviselője kritikusnak nevezte a térség helyzetét. Annak a véleményének adott hangot, hogy a gyilkos provokációval csapdát akartak állítani országának. Az iráni vezetés fontolóra veszi, milyen választ adjon a gyilkos merényletre. Elsősorban diplomáciai eszközökkel igyekszik érvényt szerezni az ENSZ Alapokmányának és a nemzetközi jognak, melyet a teheráni terrorakcióval megsértettek – tudatta Irán budapesti nagykövet.
Magyar Békekör megjegyezte: Orbán Viktor kormánya mindeddig nem ítélte el a Mohszen Farizade életét kioltó politikai bűntettet. +++

Bidennel sző terveket az EU

Brüsszel, 2020. november 30. hétfő (MB)

      Az Európai Unió javítani szeretné Donald Trump elnöksége alatt elhidegült transzatlanti kapcsolatait, és konkrét javaslatokkal akar előállni Joe Bidennek, az Egyesült Államok leendő elnökének – értesült a Magyar Békekör hétfőn.

     Az Unió 27 nagykövete öt olyan területet készül kijelölni, amely lehetőséget kínál az amerikai-EU együttműködés élénkítésére. Ezek a következők: egészségügyi együttműködés a koronavírus-járvány megfékezésében, a normális gazdasági élet helyreállítása, a klímaváltozás feltartóztatása, a béke és a biztonság erősítése, a nemzetközi együttműködés közös értékeinek újbóli felvállalása, és a multilaterális kapcsolatok helyreállítása.

     A Békekör üdvözli az EU-s kezdeményezést, hiszen valamennyi a helyzet normalizálására irányul. Ha az Egyesült Államok leendő elnöke is magáévá teszi az EU kezdeményezését, könnyebben feltartóztathatják a járványt, és új életet lehelhetnek a gazdaságba. Biden maga is kilátásba helyezte az USA csatlakozását a párizsi klíma-megállapodáshoz, a hadászati nukleáris fegyverekről kötött megállapodás (START) meghosszabbítását, a visszatérést az Iránnal kötött atom-megállapodáshoz (JCPOA), és a sokoldalú diplomácia felélénkítését a Trump idején tapasztalt leépítés helyett.

    A Magyar Békekör arra is felhívja a figyelmet, hogy az EU által megjelölt területek a transzatlantinál szélesebb együttműködést követelnek meg. Tekintettel a világjárványra, a világgazdaság rendbe tételére, a nemzetközi biztonságra. Átfogó együttműködés elképzelhetetlen a nemzetközi szervezetek nélkül, a multilateralizmus elhanyagolásával.+++

 

Kiadta: Magyar Békekör

„Polak, Wegier, dwa bratanki…”

Pörög tovább a Szájer-botrány: elkordonozták a kormányülésnek helyet adó Karmelita-kolostort

Semjén Zsolt nem nagyon érti, miért kellene bármit is mondania Szájer szexbotrányára.

Pörög tovább a Szájer-botrány: elkordonozták a kormányülésnek helyet adó Karmelita-kolostort

A Karmelita-kolostor előtt két kormánytagot tudott megszólaltatni a telex.hu szerdán, mielőtt az épületet körbekordonozták.

Mikor Varga Judit igazságügyi minisztert kérdezték, mit szól a Szájer-botrányhoz, azt felelte, valószínűleg a lemondásra utalva: Szájer József az egyetlen helyes döntést hozta meg ebben a helyzetben.

Ezután felbukkant Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is, aki a botrányra vonatkozó kérdésre csak ennyit mondott a telex.hu-nak.

„Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?”

A Karmelita épülete korábban teljesen megközelíthető volt, egészen az ajtóig tudtak menni a tudósítók.

Szerdán azonban kijött az épületből nagyjából húsz rendőr, és

„felsőbb utasításra”

ötvenméteres körben elkordonozták az ajtóhoz vezető utcaszakaszt, az újságírókat pedig a kordonon kívülre küldték.

Lengyelek lehettek a Szájer szexpartyján részt vevő diplomaták a Politico és a New York Times egyik szabadúszó tudósítója szerint. Una Hajdari a Twitteren osztotta meg az erről szóló információját.

„Források azt feltételezik, hogy lengyel diplomaták is részt vettek az eseményen.

Mint a lengyelországi melegellenes megmozdulásokról beszámoló tudósító, soha nem gondoltam volna, hogy a melegjogi aktivisták egyszer csak azzal tudnak majd visszavágni a kormányzatnak, hogy egy gang-bangben vettetek részt” – írta Twitter üzenetében Una Hajdari, aki szabadúszó újságíróként a Politiconak, a New York Timesnak és a The Guardiannak is tudósítója.                                                                                                                                         (Forrás: propeller.hu)

Bal-Rad komm: „Lengyel, magyar két jó barát, egymást túrják, s szívják porát”

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Döbrögisztán 2020 12. 02. – i ragálymérlege

Azzal indítja mai (2020 12. 02.) ragálymatinéját a koronavirus.gov.hu nevű qrmányvetítölde, hogy Döbrögisztánban az utóbbi 24 órában „4136 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 225 209 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 165 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 5142 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 65 888 fő, az aktív fertőzöttek száma 154 179 fő. Az aktív fertőzöttek 20%-a, az elhunytak 23%-a, a gyógyultak 25%-a budapesti. 7732 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 649-en vannak lélegeztetőgépen.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma…”

-Úgyhogy NEM ÁRT AZ ÓVATOSSÁG!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bolyongunk az útvesztőben

Blikk-exkluzív: fotók az orgia helyszínéről, ahol lebukott Szájer – Megszólalt a szexbuli szervezője

Belga kollégáink segítségével bepillanthattunk abba az elhíresült brüsszeli lakásba, amit Szájer József utoljára az ablakon keresztül látott.

Fekete pókhálók, izzó szemű koponyák és falra festett ördögvillák fogadták Szájer Józsefet péntek este, amikor belépett a fiatal doktori hallgató, David Manzheley (29) első emeleti lakásába – na, meg rózsaszínű szívecskék, pamlagok és egy földre terített matrac, elvégre a rendezvény sokkal inkább volt szexparti, mint megkésett Halloween-buli.

Szájer nem volt meghívva az orgiára, amely véget vetett a rendszerváltás kezdete óta tartó politikai pályafutásának. David, a házigazda saját bevallása szerint nem ismerte őt korábban. Eredetileg csak 10 vendéget hívott meg a korlátozások miatt, arra kérve a barátait, csak olyanok jöjjenek, akik már átestek a koronavírus-fertőzésen, hogy nagyobb biztonságban legyenek. Végül összesen huszonöten jelentek meg, mert sokan hozták a szexpartira a barátaikat is. A bulit Szájer sem akarta kihagyni.

Kapcsolódó: Feljelentést tett a belga ügyészség Szájer ellen kábítószerrel való visszaélés miatt

Takarítás után: ezeken az ágyakon, pamlagokon, matracokon folyt az orgia pénteken a keresztény-konzervatív politikus részvételével / Fotó: Marc BaertsTakarítás után: ezeken az ágyakon, pamlagokon, matracokon folyt az orgia pénteken a keresztény-konzervatív politikus részvételével / Fotó: Marc Baerts

– A rendőrség kopogtatás nélkül törte ránk az ajtót – mesélte David a belga HLN hírcsatorna riporterének, aki a megjelenés előtt a Blikkel is megosztotta a hallottakat. – Nagyon gorombán viselkedtek, sértegettek minket. Mégis hogyan tudtuk volna odaadni az igazolványainkat olyan gyorsan, amikor alsónadrág sem volt rajtunk?

David egy percig sem leplezte, hogy a vendégek egy szexpartira jöttek. Számos nemzet tagjai voltak a vendégek között, mert – mint mondta – a közösség igen kiterjedt. Azt azonban tagadta, hogy drogot is fogyasztottak volna.

David Manzheley (29) nem ismerte korábban Szájert, azt sem tudta róla, hogy EP-képviselő. A bulira eredetileg csak tíz fiatalembert hívott meg / Fotó: Marc BaertsDavid Manzheley (29) nem ismerte korábban Szájert, azt sem tudta róla, hogy EP-képviselő. A bulira eredetileg csak tíz fiatalembert hívott meg / Fotó: Marc Baerts

– Csak iszogattunk, mint egy kávézóban, és persze, közben a vendégek egymással szexeltek. Nem hiszem, hogy ez büntetést érdemel – mondta. Hozzátette: a rendőrök nem mutattak neki házkutatási parancsot.

A belga ügyészség szerint a szomszédok hívták ki a rendőröket, mert a bulizók túl hangosan mulattak. Amikor este fél 10 körül betörték az ajtót, Szájer József pontosan tudhatta, milyen következményekkel jár, ha mint „keresztény-konzervatív” politikus lebukik. Míg a rendőrök a sokadalom többi tagjával voltak elfoglalva, a képviselő kimászott az ablakon, majd – az ereszcsatornába kapaszkodva – leereszkedett az utcára.

Szájer József érezte a bajt, és már az ügy kipattanása előtt lemondott EP-képviselői mandátumáról. Igaz, egyéb okra hivatkozott / Fotó: MTI/ Koszticsák SzilárdSzájer József érezte a bajt, és már az ügy kipattanása előtt lemondott EP-képviselői mandátumáról. Igaz, egyéb okra hivatkozott / Fotó: MTI/ Koszticsák Szilárd

Akár meg is úszhatta volna a kalandot, ám meglátta őt egy járókelő, aki szólt a rendőröknek. Szájer keze erősen vérzett, mert a menekülés közben felsértette. A hátizsákjában a rendőrök drogot találtak, bár Szájer a közleményében azt írta, nem tudja, hogyan kerülhetett oda. Maga a házigazda nem látta a fideszes pókember szédítő mutatványát. Azt sem tudta róla, hogy ő egy európai parlamenti képviselő.

Szájer hátizsákjában minden volt, csak iratok nem. A rendőrök ezért hazafuvarozták, hogy igazolni tudja magát. Ezt a lakásán Szájer a diplomata-útlevelével tette meg. Közleménye szerint kérte a rendőröket, hogy végezzenek rajta drogtesztet, de erre nem került sor. Mindez azért meglepő, mert az ügyészség szerint Szájer ellen kábítószer-birtoklás miatt is eljárás indult. Ez persze, csak akkor folyhat le, ha a diplomatákat, illetve a parlamenti képviselőket megillető mentelmi jogáról Szájer lemond, ám az ügyészség kétértelműen fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mindez megtörtént-e.

El kell ismerni Szájer József érdemeit: nem lehetett veszélytelen lejutni az első emeletről / Fotó: Marc BaertsEl kell ismerni Szájer József érdemeit: nem lehetett veszélytelen lejutni az első emeletről / Fotó: Marc Baerts

Szájer másfél nappal az eset után, vasárnap – mindenkit meglepve – közölte, hogy „a napi politikai küzdelemben való részvétel egyre nagyobb lelki megterhelést” jelent számára, ezért december 31-ével lemond európai parlamenti mandátumáról. Akkor még úgy képzelte, hogy a napi politika helyett „távlatosabb, szellemi területen” kamatoztatja majd a tudását.

Ez az illúzió csupán két napig tartott.                                                                                (blikk.hu)

 

Reagált a Ryanair a brüsszeli orgiára: „menekülnél Brüsszelből? Velünk 15 eurótól megteheted!”

Ryanair_Boeing_737-800_EI-EBX.jpg

Meglepő marketinghúzással állt elő egyből a botrány kirobbanása után a légitársaság…
…A Kreatív vette észre, hogy a Ryanair légitársaság kapva kapott az alkalmon, és gyorsan ki is írta Twitterre: „Gyorsan menekülnél Brüsszelből? Velünk 14,99 eurótól megteheted (ebben az esetben nem ajánljuk az ablak melletti ülést)”.

  

                                                                                                                                                        (Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Látszólag tévedett a balrad.ru, amikor Szájer lemondását kapásból összefüggésbe hozta Döbrögi vétójával. (BÁR VALÓBAN ÍGY LENNE!) Ám tegnap este óta  kering egy LEHETSÉGES VARIÁCIÓJA a történetnek, ami HA valóságalappal bír – akkor „NEKÜNK RESZELTEK”!

De menjünk végig a történten időbeli sorrendben:

Szájer pénteken orgiázott, hétfőn lemondott. A horda még hétfőn könnyek között elbúcsúzott tőle, örök háláját kifejezve neki jótéteményeiért, és az egekig fölmagasztalva a disznaját.

PEDIG – a variáns szerint – AKKOR MÁR MINIMUM RENDŐRSÉGI ÉRTESÜLÉS VOLT a brüsszeli dorbézról. Nehéz elképzelni tehát, hogy a hordavezérkar ne tudott volna a VALÓS történtekről! TUDTÁK!

Döbrögi a köztes időszakban ki is rohant Varsóba – vétóügyben. Ahonnan azzal tért vissza, hogy várják  a germán qrmány új javaslatait.

https://balrad.ru/2020/12/01/igazi-roka-fogta-csuka-csuka-fogta-roka-helyzetbe-keverte-a-vajda-a-kanzlerinat/

AZ ÚJ GERMÁN JAVASLAT AZTÁN  TEGNAP MEGÉRKEZETT! BRÜSSZELI HÍR FORMÁJÁBAN, A JÓZSI DISZNÓ STORYJÁRÓL! Később rendőri és ügyészi részletekkel színezve!

A javaslat lényege: KUSS VAN VAJDA! ENGEDELMESKEDJ VAGY BORÍTUNK! TUDUNK RÓLATOK MINDENT, HISZEN FIGYELÜNK BENNETEKET! 

Ez a pénteki brüsszeli rendőrségi razzia – a VARIÁNS SZERINT – ugyanis aligha volt véletlen! Tudatos és időzített LEHETETT!

FÉLELMETES! EZEK EGYMÁST FIGYELIK ÉS ZSAROLJÁK, HOGY ÉLŐSKÖDHESSENEK RAJTUNK!

A döbrögisztáni álellenzék most nyerítve élvezkedik, és készülődik. A nép IS nyerítve röhög a buktán, ÉS RÖHÖG ÖNMAGÁN! Látva, hogy hiába húzza ki lábát a csöbörből, csak vödörbe tudja beletuszakolni! MERT NINCS ALKALMASABB LEHETSÉGES LÁBBELI! Hiszen „ezek” sem különbek, mint „azok”!

EMIATT FÉLELMETES AZ ÁLLAPOT! A MI ÁLLAPOTUNK!

MI KREÁLTUK MAGUNKNAK!

A monarchia ellen, a népi köztársaságért

(idézet: Georgi Dimitrov – Egységfront, népfront, szocializmus)

A „Borba” című jugoszláv lap képviselőjének adott nyilatkozat

[1945. december 5.]

Kérdés: Milyen jelentősége van az 1945. november 18-i választási győzelemnek?

Válasz: A Hazafias Front választási küzdelmének és november 18-i választási győzelmének nagy politikai jelentősége van. A választások megszilárdították az 1944. szeptember 9-i győzelmet. Megerősítették a Hazafias Front belső és nemzetközi helyzetét. Az egész világnak megmutatták, hogy a bolgár nép túlnyomó többsége szilárdan áll a Hazafias Front mögött, elfogadja programját, és hogy a nép a Hazafias Front demokráciájának zászlaja alatt kíván előrehaladni és nem akar visszatérni a gyűlölt fasiszta múltba. A választások végül megmutatták, hogy a Hazafias Front az egyetlen társadalmi-politikai erő, amely élvezi a bolgár nép bizalmát, és hogy egyedül képes megbirkózni a nagy belső gazdasági feladatokkal és a külpolitikai kérdésekkel, hogy a Hazafias Front szilárd elhatározottsággal megvédi az ország szabadságát, nemzeti függetlenségét és állami szuverenitását mindenféle külső beavatkozás ellen. Nincs és nem is lehet semmiféle visszatérés a múlthoz.

Kérdés: Mik a következményei a Hazafias Front győzelmének?

Válasz: A választások eredményeit úgy értékelhetjük, mint a Hazafias Front fényes győzelmét és az ellenzék megsemmisítő vereségét. A választójoggal rendelkezők 86 százaléka, a szavazók 88 százaléka a Hazafias Frontra adta szavazatát – ez olyan eredmény, amellyel a Hazafias Front büszkélkedhet, és amelyet kitűnőnek tarthatunk. Ahhoz, hogy ezt a nagy eredményt jobban értékelhessük, figyelembe kell vennünk azt a légkört, amelyet a mindenféle híresztelések, az ellenzéknek és pártfogóinak fenyegetése teremtett, és amelyben a választások lefolytak. Amikor tömegesen a Hazafias Frontra szavazott, a bolgár nép megmutatta fejlett öntudatát és hazaszeretetét, nagy állhatatosságát és szilárdságát.

A Hazafias Front a választásokból megerősödve került ki, megnövekedett egysége és összeforrottsága, az általános politikai helyzet megszilárdult. A közös választási harc megerősítette a Hazafias Front pártjai között a baráti együttműködést. Ezzel még nagyobb lehetőség nyílt arra, hogy megszilárduljon a Hazafias Front erőinek összekovácsoltsága a Hazafias Front programjának megvalósítása közben, a demokratikus rendszer megerősítése és a méltó béke kivívása érdekében. A külföldi ügynökség szerepét játszó, más nyelvet beszélő és elvtelen ellenzék szörnyű erkölcsi-politikai vereséget szenvedett, és a teljes felbomlás állapotában van.

A jugoszláv népfront fényes választási győzelménél nem kisebb a Hazafias Front fényes győzelme Bulgáriában, és ez nagymértékben hozzájárul a demokrácia és a béke megerősödéséhez a Balkánon.

Kérdés: Mi a szerepe a Bolgár Munkáspártnak a Hazafias Frontban?

Válasz: A munkáspárt a legfőbb tényező a bolgár nép egységének támogatásában, valamint a Hazafias Front belső nehézségeinek leküzdésében. Először azért, mert a munkáspárt szoros kapcsolatban áll a munkásosztállyal és az egész dolgozó néppel. Másodszor azért, mert a munkáspárt mindenféle önző, szűk párt- és ideiglenes érdekek fölött áll, és minden kérdést úgy old meg, ahogyan azt Bulgária és a bolgár nép általános nemzeti érdekei kívánják. Végül azért, mert 1944. szeptember 9-én a kommunisták voltak a legtevékenyebb szervezői a monarcho-fasiszta diktatúra elleni, a német megszállók elleni harcnak, ők voltak a szervezői a partizánmozgalomnak, és a gyakorlatban bebizonyították következetes hazafiasságukat; most pedig ők a Hazafias Front politikájának legőszintébb és legkövetkezetesebb végrehajtói, azért harcolnak, hogy a Hazafias Front egysége és összeforrottsága még szorosabbá váljék.

Kérdés: Milyen feladatok állnak a választások után a Hazafias Front és az új Nemzetgyűlés előtt?

Válasz: Komoly feladatok állnak előttünk, amelyeket meg kell oldanunk választási győzelmünk megszilárdításához és az ország további demokratikus fejlődése érdekében.

A Hazafias Front első feladata: haladéktalanul hozzá kell látnunk a gyors, gyakorlati építőtevékenységhez a Hazafias Front programjának megvalósítása, a dolgozók helyzetének megkönnyítése, ellátásuk megjavítása, a gazdasági élet fellendítése érdekében. Itt nemcsak a széles törvényhozói tevékenységről van szó, amelynek fejlesztenie kell az új Nemzetgyűlést, hanem a meglevő anyagi eszközök, természeti kincsek és minden adott hely lehetőségeinek közvetlen mozgósításáról is. A tömegek lelkesedésének és kezdeményezésének (mint amilyen különösen a munkás- és kulturális brigádok mozgalma) a Hazafias Front vezetése alatt egész sor életbevágó kérdés gyakorlati megoldásában hatalmas tényezőnek kell lennie. Népünk figyelme és energiája minden területen az alkotó munkára irányul, ellentétben a rosszindulatú ellenzék zugpolitizálásával és cselszövényeivel. A Hazafias Front szervezetei – a Hazafias Front bizottságai, a pártok és a szakszervezetek is, valamint a kulturális és egyéb szervezetek – munkájuk homlokterébe ezeket a gyakorlati kérdéseket fogják helyezni. Dolgozunk a termelés fokozásáért, a munkafegyelem megszilárdításáért a gyárakban és a hivatalokban, az igazi élmunkásmozgalom és a munkaverseny kibontakozásáért, a mezőgazdaság és a falu kulturális életének fejlődéséért. A Hazafias Front minden erejével hozzálát a gazdasági kérdések megoldásához a néptömegek, elsősorban a munkások és a parasztok helyzetének könnyítése érdekében, s ezzel egyidejűleg könyörtelenül lesújt a gazdasági szabotálókra és azokra, akik a nép kenyerével üzérkednek.

Az új Nemzetgyűlésnek ki kell dolgoznia egy sor fontos törvényt, így például a népi demokratikus költségvetésről, a progresszív jövedelmi adóról, a parasztasszonyok nyugdíjáról, a földreformról, a villamosításról, a munka tényleges védelméről és így tovább. A Nemzetgyűlésnek úgyszintén foglalkoznia kell az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívásával, hogy az módosítsa az alkotmányt, mivel azt feltétlenül összhangba kell hozni a történelmi szeptember 9-i felszabadítás által megteremtett és életbe léptetett Hazafias Front-demokráciával. S ez többek között az olyan konzervatív és káros intézmények megszüntetését is jelenti, mint például a monarchia, amely akadályozta Bulgária és a testvéri Jugoszlávia, valamint más szabadságszerető népek közötti együttműködést, és mindig veszélyt jelentett a demokráciára és a békére Bulgáriában és a Balkánon. A Koburg-dinasztia eddigi, a bolgár népre káros tevékenysége a népnél semmiféle támogatásra nem számíthat.

A Bulgária előtt álló egyik legfontosabb feladat az, hogy megerősítse nemzetközi helyzetét, és minél előbb elérje az igazságos és tartós béke megkötését, amely véglegesen meghatározza Bulgária helyét az egyesült nemzetek családjában.

A másik feladat: következetesen győzelemre kell vinnünk a küzdelmet a fasizmus és a reakció mindennemű maradványának gyökeres kiirtásáért, mert ezek az erők kísérleteket tesznek a sötét fasiszta múlt visszaállítására; a bolgár nép az ez évi november 18-i választásokon ugyan megsemmisítő csapást mért a reakcióra, de annak maradványai még léteznek.

Ezzel kapcsolatban úgy vélem, hogy a rendezés kulcsa a nemzetközi kérdések terén mindenekelőtt a bolgár nép kezében van, és függ a nép egységétől, szilárdságától és állhatatosságától.

Kérdés: Mi a szerepe a Hazafias Front bizottságainak a választás után?

Válasz: A Hazafias Front bizottságai, amelyek a fasizmus ellen vívott harcban jöttek létre, 1944. szeptember 9-e után nagyon fontos szerepet játszottak. Elősegítették a Hazafias Front új, demokratikus Bulgáriájának azonnali felépítését 1944. szeptember 9-e után; kezdeményezésre és tettekre mozgósították a tömegeket, például a front megsegítésére, a népkölcsön-akcióra, a jugoszláv gyermekek megsegítésére, a vetési kampányra, a munkás- és kulturális brigádok megszervezésére és így tovább. A Hazafias Front bizottságai most, a választások után fognak csak igazán nagy és fontos szerepet játszani a Hazafias Front demokráciájának tömegszervezeteiként. Tudni kell, hogy a Hazafias Front demokráciája nem szovjet-demokrácia, de már nem is a régi, reakciós, konzervatív, népellenes demokrácia, és nem is lehet az. Ez népi demokrácia, nem a szavak, hanem a tettek demokráciája. Ez a demokrácia teljesen megfelel a bolgár nép demokratikus, szabadságszerető és békeszerető jellemének, valamint országunk demokratikus gazdasági felépítésének. A Hazafias Front bizottságai – a tömegek mozgósítói a néphatalom intézkedéseinek végrehajtásában, a társadalmi kezdeményezés és ellenőrzés szervei, a Hazafias Frontba tömörült öt párt és a széles párton kívüli tömegek erőfeszítéseinek egyeztető szervei, a Hazafias Front programjának megvalósításáért folytatott konkrét munka megszervezői – nemcsak hogy nem veszítettek jelentőségükből, hanem fontosságuk még inkább nőtt. A Hazafias Front az, amely népünk sorsát továbbra is irányítja.

Kérdés: A reakciós körök külföldön miért ellenzik az új Bulgáriát és az új Jugoszláviát?

Válasz: Szerintem ezt egyáltalán nem nehéz megérteni. A reakciós körök a közeli és távoli országokban ellenünk vannak.

Először azért, mert Bulgária és Jugoszlávia már nem az idegen kizsákmányolás tárgya, nem az imperialista célok eszköze.

Másodszor azért, mert országaink a Balkánon és Európában a demokrácia és a béke tényezői lettek, és ellenzik az agresszív és rablóháborúk különféle híveinek kalandor terveit.

Harmadszor azért, mert a gyökeres demokratikus átalakulás Jugoszláviában és Bulgáriában feltétlenül hatni fog a reakciós és félfasiszta rendszerek országainak népeire harcukban.

Negyedszer azért, mert a demokratikus Bulgária és a demokratikus Jugoszlávia közeledése, szoros testvéri együttműködése fenekestül felforgatja azok számításait, akik megszokták, hogy raboljanak, hogy leigázzanak más népeket és uralkodjanak a Balkánon, alkalmazva azt az álnok elvet: oszd meg és uralkodj!

De éppen azért annyira szükséges testvéri országaink számára, hogy szilárdan és megingathatatlanul haladjanak az általuk választott egyedüli helyes úton – a népfront útján Jugoszláviában, és a Hazafias Front útján Bulgáriában.

Mi – Bulgária és Jugoszlávia – nem vagyunk egyedül. Velünk van a nagy orosz nép, a hatalmas Szovjetunió. Velünk vannak a Balkán félsziget, Európa és az egész világ összes demokratikus erői. Velünk vannak azok a népek, amelyek nem akarnak rabságban élni, amelyek a tartós és igazságos békét akarják a nagy és a kicsiny demokratikus államok között.

Georgi Dimitrov: Izbrani proizvedenija.
6. köt. 242-250. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

A mai nap! Sok boldogságot kíván a balrad.ru

Ma már 2020 december 2. – szerda van. Az idei esztendő 337. napját tapossuk. Rohan ám az idő! 

A Gergely-naptár szerint ebből az évből még 29 – merthogy SZÖKŐÉV AZ IDEI – nap van hátra.  Tehát ez az esztendő 366 napból áll!

De mi az a szökőév?
Szökőévek a következők: minden néggyel osztható év, kivéve a százzal is oszthatókat. Szökőévek viszont a 400-zal osztható évek. Vagyis a századfordulók évei közül csak azok szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók.
Ez alapján tehát a belátható időn belül ránk váró szökőévek 2024; 2028…stb!
Nem lesz szökőév 2100, 2200 és 2300. Viszont szökőév lesz 2400.

A balrad.ru köszönti a ma névnapjukat ünneplő: MelindaVivien, Anelma, Aranka, Aura, Aurél, Aurélia, Bibiána, Dénes, Dienes, Gyenes, Szilvánusz, Viviána, Vivianna nevű kedves  olvasóit.  

Sok boldogságot kíván a balrad.ru!

Úgyszintén köszöntjük a ma szülinapjukat ünneplőket is!

A balrad.ru MINDEN OLVASÓJÁNAK KÍVÁNJA: LEGYEN SZÉP A NAPJA!

December 2. – án  IS nagy és emlékezetes dolgok estek meg a történelem során.

E napon is születtek és haltak meg nagy emberek, jelességek.

Hogy is volt? Mi is volt? Kik születtek? Kik haltak meg?

Itt bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/December_2.

Ma van:

– a rabszolgaság megszüntetésének világnapja

– Egyesült Arab Emírségek nemzeti ünnepe

– Laosz: Nemzeti ünnep

– Szent Lúciusz püspök és Szent Szilvánusz emléknapja a katolikus egyházban.

A balrad.ru mai zeneajánlata:

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Kárpátalja

Ma 29 esztendeje annak, hogy Ukrajna a Szovjetunióból való kiválásra szavazott egy népszavazáson. Azt követően függetlenek lettek.

Azóta történt egy ‘s más. Kiváltképp a 2014 – es kijevi puccs óta. Donbassz, Ogyessza pl. Tombol a nacionalizmus, amit fűtenek rendesen. Ez pedig elérte Kárpátalja magyarságát is.

Szürtén – szinte csak magyarok lakta falu néhány kilométerre a záhonyi átkelőtől – a helyi képviselők CSAK A MAGYAR HIMNUSZT voltak hajlandók elénekelni, az ukránt nem.

Rá kis időre a Jobb Szektor egyik martalóca fenyegette meg a kárpátaljai magyarokat.

„Eljövünk a gyerekeitekért. Tudunk rólatok mindent. Tudjuk hol éltek, hol dolgoztok. Tudjuk ki kapott magyar útlevelet, és ki kap támogatást.

"Boszorkányüldözés": Kárpátalján szeparatizmus vádjával végeztek kereséseket a Magyar Alapban (FOTÓK) |  Orosz tavasz

Tegnap fegyveres kommandósok szállták meg Brenzovics László KMKSZ elnök lakását, a szervezet ungvári székházát, a Gazdaságfejlesztési Központ és a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány épületét.

"Boszorkányüldözés": Kárpátalján szeparatizmus vádjával végez a Magyar Alapban (FOTÓK) |  Orosz tavasz

A hatóságok állítólag egy szeparatizmus gyanújával indult donbasszi eljáráshoz kerestek bizonyítékokat.

"Boszorkányüldözés": Kárpátalján szeparatizmus vádjával végeztek kereséseket a Magyar Alapban (FOTÓK) |  Orosz tavasz

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szerint az eljárás valódi célja a magyar szervezetek ellehetetlenítése.

A KMKSZ felszólítja az ukrán illetékeseket, hogy hagyjanak fel a magyarság megfélemlítésével, emellett felhívta Magyarország és a nemzetközi szervezetek figyelmét az állambiztonsági eszközökkel folytatott politikai nyomásgyakorlásra.

Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért, ezért Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereinek mai ülésén fel fogja vetni a kárpátaljai magyar intézményeknél hétfőn tartott házkutatások ügyét.

A SZOVJET ÉRÁBAN ILYESMI NEM FORDULHATOTT ELŐ!

A balrad.ru kommentje a „kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com