Az Arditi-vita
(idézet: A Komintern és a fasizmus 1921-1929)

3. Az Arditi-vita

Az Arditi del popolo és az OKP kapcsolata 1921 nyarától, tehát közvetlenül a szervezet megalakulásától kezdve az OKP és a Komintern közötti nézeteltérések egyik fontos pontja volt.

Az Arditi del popolo 1921 júniusának végén jött létre, szervezeti előzményei azonban még a világháború utolsó évére nyúlnak vissza. 1918 második felében az olasz hadsereg elit alakulatainak (arditi jelentése: rohamosztagok) a tagjai, látva a hadsereg felbomlását és a központi irányítás tétlenségét, szervezkedni kezdtek. Közvetlen céljuk a leszerelés megakadályozása és a hadseregellenes közhangulat elfojtása volt. (Ebben az időszakban Mussolini is kísérletet tett megnyerésükre.) A kormány betiltotta e rohamosztagok működését, ez azonban éppen az ellenkező hatással járt: 1919 januárjában szervezetük önállósulását eredményezte. 1921 nyaráig a szervezet összetételében és célkitűzéseiben is fokozatos változás következett be. A polgári és kispolgári elemek mellett beléptek soraiba munkások is, akik úgy látták, hogy a politikai helyzetet fegyveres harccal lehet stabilizálni. Az Arditi egyre inkább polgárőrség jellegű szervezetté vált, fellépett mindenfajta zavargás ellen. Így került fokozatosan szembe a fasisztákkal, míg végül 1921 nyarára az antifasiszta erők tömörülésévé lett. 1921. július 29-én, a helyi szervezetek római konferenciáján, Argó Secondari hadnagy vezetésével az Arditi del popolo országos szervezetté alakult: antifasiszta programmal, leszavazva a jelenlevő fasiszta képviselőket. A szervezet tagjai között szinte valamennyi politikai irányzat képviselői fellelhetők, beleértve a kommunistákat is.⁴⁹

⁴⁹ Monografikus feldolgozás e szervezet történetéről mind ez ideig nem készült. A legrészletesebb elemzést Spriano adja idézett művében (139-151. old.), továbbá Lopuhov: Id. mű, 53-54., 127-137. old. – Az Arditi és a fasizmus kapcsolatáról (1920 végéig) ír Gennari a „Fasizmus Olaszországban” című cikkében. (Inprekorr, 1921. szeptember 29. 26. old.) Értékeli az eseményeket: Luigi Longo-Carlo Salinari: Torinói szárnybontás. Kossuth Könyvkiadó 1977. 83., 107-108. old.*

Az OKP vezetése, amely egy önálló, csak kommunistákat tömörítő ütőerő létrehozásán fáradozott, nem látta szívesen tagjai részvételét e szervezetben. Kifogása alapvetően az volt, hogy az Arditi del popolo heterogén, és politikailag inkább polgári, kispolgári célkitűzéseket követő szervezet. (Állítólag maga Secondari Nitti olasz miniszterelnök [1919—1920] ügynöke volt.) És bár a L’Ordine Nuovóban megjelent egy olyan tartalmú cikk is, hogy a részvétel, majd a szervezet meghódítása célszerű, a vezetőség álláspontja elutasító volt.⁵⁰ – Lopuhov: Id. mű, 133-134. old.* Az OKP VB nevében Ruggero Grieco 1921. november 7-i levelében foglalta össze nézeteiket.⁵¹ – Grieco levele tulajdonképpen tiltakozásul íródott Ambrosini már ismertetett cikkének a Kommunyisztyicseszkij Internacionalban való közlése ellen. (Giorgio Amendola: Comunismo, antifascismo e Resistenza. Editori Riuniti. Róma 1967.46. old.)* Azt állította, hogy az Arditi del popolóba való belépés „elkerülhetetlenül egyik vagy másik szervezet fegyelmének megbontásával járna”, hogy az Arditi csupán Nitti eszköze volt Giolitti megbuktatására, és így annak bukását követően, majd az Ivanoe Bonomi vezette kormány megalakulásával (1921. július) már vesztett jelentőségéből. Arra is hivatkozott, hogy a részvétel azért is felesleges, mivel „amikor létrejöttek az Arditi del popolo egységei, a mi pártunknak már volt katonailag képzett szervezete”.⁵² – A levelet és a Komintern válaszát teljes terjedelemben közli Amendola: Id. mű, 46-52. old.* A nézeteltérés lényegét azonban csak ezután fogalmazta meg:

„Arra a következtetésre jutottunk, hogy jobb lesz, ha nem vonjuk el a kommunistákat a tervszerű munkától, amelynek nem a fasiszták elleni fegyveres harc a célja, hanem az, hogy az idő haladtával erőinket összpontosítva dolgozhassunk.”⁵³ – Ugyanott, 48. old.*

A Komintern szinte az Arditi del popolo-szervezetek kiépülésével egyidőben felfigyelt a mozgalomban rejlő lehetőségekre. Vezetőinek az volt a véleménye, hogy az OKP e szervezetbe belépve leküzdheti elszigeteltségét, és az antifasiszta harcban széles tömegek rokonszenvét vívhatja ki. Ezzel olyan politikai irányvonal valósulna meg, amelyet a III. kongresszuson az olasz párt számára különösen időszerűnek véltek. A Komintern több alkalommal is kifejtette nemtetszését az OKP-nak az Arditi del popolóval szemben folytatott politikája iránt,⁵⁴ – A kritikai észrevételeket többek között Vorovszkij is tolmácsolta. (Lásd Spriano: Id. mű, 149. old.)* majd Grieco levelére válaszolva igen keményen mondott véleményt az olasz kommunisták álláspontjáról: „Világos, hogy kezdetben proletár tömegmozgalommal és részben kispolgári jellegű szervezettel volt dolgunk, amely ösztönösen bocsátkozott harcba a terrorral… Hol voltak ekkor a kommunisták? Nem azzal foglalkoztak-e, hogy nagyítóval vizsgálgatták ezt a mozgalmat, azt óhajtva megállapítani, vajon megfelelő mértékben marxista jellegű-e a szervezet, és megfelel-e programjuknak?… Az OKP- nek azonnal és energikusan be kellett volna kapcsolódnia az Arditi del popolo-mozgalomba, maga köré kellett volna tömörítenie a munkásokat, és ily módon meg kellett volna nyernie a kispolgári elemek rokonszenvét, le kellett volna lepleznie a kalandorokat és el kellett volna távolítania őket a vezető posztokról, megfelelő embereket állítva a mozgalom élére. A kommunista párt a munkásosztály agya és szíve; nem képzelhető el a munkásoknak olyan tömegmozgalma, amelyet a párt túlságosan alacsony színvonalúnak vagy nem kellőképpen tisztának ítél.”⁵⁵ – Ugyanott, 50. old. Részben idézi: Longo-Salinari: Id. mű, 96-97. old.*

Miután megbírálták az egységfront-politika alkalmazásának elmulasztását, rátértek az antifasiszta harc szükségességének indoklására. Az OKP elutasító álláspontjával szemben az antifasiszta harc sajátos, jellegére utalva a következőket hangsúlyozták: „A fasizmus egyrészt széles rétegek ellen irányul (a munkásokon kívül a parasztság, a kispolgárság stb. ellen), másrészt nincs más párt, amely szervezni és vezetni tudná a demokratikus osztályok önvédelmi harcát.”⁵⁶ – Ugyanott, 52. old.* Ebből következik, hogy a kommunista pártnak az Arditival szembeni fenntartásai ellenére is részt kell vennie, sőt vezető szerepet kell betöltenie az antifasiszta harcban, vállalva azt a kockázatot is, hogy e tevékenysége során nemkívánatos hatások érik a mozgalmat. Ez utóbbi gondolatot fogalmazzák meg az OKP-hez intézett levél befejező soraiban: „Kedves elvtársak! Bátorkodtunk köntörfalazás nélkül megírni véleményünket, mivel úgy tűnik nekünk, hogy ti e problémát kissé elvontan, teoretikus módon vetettétek fel. Fiatal kommunista pártotoknak bármely lehetőséget meg kell ragadnia annak érdekében, hogy kapcsolatot teremtsen a munkások tömegeivel és az ő életüket élje. A mi mozgalmunk számára a tömegekkel együtt tévedni mindig hasznosabb, mint tőlük elszakadva, a szűk pártvezetők körébe zárkózva, az elvekben megőrizni az erényességet” – fejeződik be a levél.⁵⁷

⁵⁷ Dátum és aláírás nélkül. Valószínűleg a KIVB Elnökségének 1921. december 3-i ülésén említett dokumentum. Ezen az ülésen Jules Humbert-Drozt, Boris Souvarine-t és Gennarit bízzák meg egy bizalmas levél megfogalmazásával. (Die Tätigkeit. 290. old.)*

A Komintern Végrehajtó Bizottságának dokumentumaiból kitűnik, hogy bár az Arditi del popolóval kapcsolatban elvileg sikerült jobb belátásra bírni az OKP egyes vezetőit, a konfliktus lényegét érintő kérdésben nem történt előrelépés. Mindez meglehetősen világosan kiderül a Komintern vezető fórumain 1921 decemberében-1922 januárjában lezajlott vitákból.

Az Elnökség ülését követő napra, december 4-re hívták össze a VB-t, hogy megkezdje a III. kongresszus óta vajúdó egységfront koncepció összefoglalását és határozati rögzítését.⁵⁸ – A december folyamán lezajlott vitákat részletesen ismerteti A. Reisberg: Id. mű, 331-340. old.; J. L. Molcsanov: Komintern u isztokov polityiki jegyinovo proletarszkovo fronta. Miszl. Moszkva 1969.114-118. old.* Zinovjev az ülésen, érdekes módon, fő referátumában az OKP politikáját mint az antifasiszta egységfront pozitív példáját említi: „Ez a párt, amely némileg doktrinerségben szenved, a szakszervezetekben, a fasizmus ellen stb. vívott harcában arra a felismerésre jutott – kezdetben minden bizonnyal csupán félig tudatosan, ösztönösen -, hogy egész agitációjának központjába az egységfront jelszavát helyezze.”⁵⁹ – Die Tätigkeit. 305. old.* Nem sokáig maradt azonban kétség afelől, hogy az olaszok, akik a szakszervezeti munkában valóban lehetségesnek tartották az egységfrontot, más területeken határozottan az elutasítás álláspontjára helyezkedtek. Gennari, aki felszólalásában egyetlen szót sem ejtett a fasizmus elleni harcról, nagyon világosan megmondta: az olasz pártvezetés nem látja célszerűnek, hogy nem sokkal a szakítás után együttműködést javasoljon a szocialistáknak. (Az Arditi del popolóról nem is tett említést.)60 – Ugyanott, 317. old.*

Minden bizonnyal az OKP mereven egységfrontellenes magatartása is hozzájárult ahhoz, hogy a KIVB továbbra sem vette le a napirendről az Arditi del popolo-ügyet. Ez ugyanis – szemben a szocialista párttól való elzárkózás politikájával – egy már lezárult és a gyakorlatban is hibásnak bizonyult lépés volt, amelyből egyértelmű következtetéseket lehetett levonni. A Komintern vezetői ennek segítségével próbálták megvilágítani az OKP vezetői előtt az egységfront-taktika célszerűségét, illetve felhívni a figyelmet e taktika konkrét olaszországi alkalmazásának egyik lehetőségére.

1922. január 21-i ülésén a KIVB Elnöksége megbízta Adamovicsot, hogy készítsen levéltervezetet az Arditi del popolóról, „amelyben a mozgalommal kapcsolatos egész tényanyagot bemutatja”.⁶¹ – Ugyanott, 388. old.* Január 24-én a VB tárgyalta a kérdést. Beszámolójában az OKP nevében Francesco Misiano, a párt 15 parlamenti képviselőjének egyike a munkásmozgalmon belüli erőviszonyokat taglalta. Büszkén jelentette, hogy a kommunista pártnak „a hatalmas nehézségek ellenére is egyre inkább sikerül háttérbe szorítania a fasisztákat”.⁶² – Ugyanott, 393. old. – Misiano a Komintern III. kongresszusán még a szocialista pártot képviselte, most viszont már az OKP küldötteként vett részt az ülésen.* A vitában, Zinovjevnek válaszolva elismerte, hogy „a párt az Arditi del popolo kérdésében elkövetett egy kis [Kiemelés tőlem. – Sz. G.] hibát”, amit az olaszok korábbról már ismert érvelésével magyarázott, sőt megígérte, hogy amennyiben a mozgalom ismét színre lép, „a párt más álláspontot fog elfoglalni”.⁶³ – Ugyanott, 393-394. old.*

Nyikolaj Buharin, a Komintern VB elnökségének tagja, bár diplomatikusan, de keményen mondott véleményt az elhangzottakról: „Meg szeretném jegyezni, hogy a referátum világos volt. A párt az Arditi del popolo-ügyben nagy [Kiemelés tőlem. – Sz. G.] hibát követett el. Ez a legjobb helyzet volt arra, hogy vezetésünkkel nagy tömegeket nyerjünk meg.” Úgy vélte: „Az olasz pártban egy bizonyos szektásságnak a maradványáról van szó, azoknak a törekvéséről, akik bármi áron is, de a saját zászlajukat akarják lobogtatni.”⁶⁴ – Ugyanott, 394. old.*

A napirend végén a KIVB határozatot fogadott el, amelyben Buharint, Misianót és Rákosit megbízták egy levél kidolgozásával. A levelet azonban csak az Olaszországban tartózkodó Komintern-küldöttek – valószínűleg Humbert-Drozról és Kolarovról van szó – megérkezését követően kívánták elküldeni.

Az Arditi del popolo-ügy vitáját ismertető dokumentumokból két fő következtetés vonható le. Az egyik, hogy a Komintern, figyelembe véve a fasizmus képében jelentkező tömegmozgalmat, élesen szembehelyezkedett az olasz kommunisták többsége által vallott és a gyakorlatban megvalósított szektás elvekkel. Az antifasiszta harc sikerének zálogát már ebben az időben is egy széles, a kommunisták részvételével – és lehetőség szerint vezetésével – kibontakozó népi mozgalomban látták. A másik következtetés: tekintettel arra, hogy az olasz párt éppen kongresszus előtt állt, a Komintern vezetői csupán részkérdésben gyakoroltak éles bírálatot (noha e részkérdések érintették az OKP irányvonalának alapjait). Mindez viszont magában rejtette annak lehetőségét is, hogy a fasizmus elleni harc konkrétabb formában kerüljön napirendre. Ez azonban 1922 tavaszán elmaradt, elsősorban az olasz pártvezetés álláspontjának megmerevedése miatt.

Az OKP II. kongresszusát megelőzően ülést tartott a kibővített KIVB. A korábbi üléseken elhangzott önkritikus megállapításokkal ellentétben az olasz párt küldöttei ezúttal mereven elutasították a Komintern bírálatát. Az olaszországi helyzetről Terracini tartott beszámolót, s kiállt a párt elzárkózó politikája mellett. „A pártot azzal a szemrehányással illették, hogy az Arditi del popolo kérdésében hibát követett el – mondotta.- Feltételezték, hogy ez a mozgalom spontán proletár kezdeményezés volt. Csakhogy egy polgári pártvezető, Nitti hívta életre. Polgári kalandorok állnak az élén, az állam tekintélyének helyreállítását vallja programjának, és egyáltalán nem áll fenn annak lehetősége, hogy rajta keresztül széles tömegek rokonszenvét nyerjük meg.”⁶⁵

⁶⁵ Die Taktik der Kommunistischen Internationale gegen die Offensive des Kapitals. Bericht über die Konferenz der Erweiterten Exekutive der Kommunistischen Internationale. Moskau, vom 24. Február bis 4. März 1922. Verlag der Kommunistischen Internationale. (Hoym) Hamburg 1922. (A továbbiakban: Die Taktik …) 18. old.*

Hogy az olasz kommunisták mennyire tévesen értékelték a napirenden levő feladatokat, azt tanúsítják az OKP KB januárban közzétett⁶⁶ – A L’Ordine Nuovo 1922. január 3-i száma közölte. Ugyanitt jelent meg Bordiga öt részből álló sorozata is a január 12-25. közötti számokban. (CPA IML, 5. f. 3. op. 325. ő. e. [A Varga Iroda összefoglalói.] 261-262., 295-324., 598. old.) – A Varga Iroda a Komintern Berlinben működő Információs és Statisztikai részlege volt, melyet vezetőjéről, Varga Jenőről röviden csak így neveztek. * tézisei, amelyeket szintén Terracini olvasott fel az ülésen. „Semmiféle harcot a mindennapi követelésekért, amelyek nemcsak hogy semmiféle megoldást nem eredményeznek, de veszélyessé válnak a proletariátus számára, amelynek egy napon véglegesen döntenie kell sorsáról. A KP tisztában van azzal, hogy az általános harc jelszavának kiadásával egyes kategóriák – vagy valamennyi kategória – munkásait, azaz egy nemzet egész proletariátusát magával ragadhatja.”⁶⁷ – Die Taktik… 60. old. A téziseket Bordiga és Terracini készítette elő.*

Az OKP vezetői azáltal, hogy a napi követelésekkel szemben az általános harc jelszavát hirdették meg, nem csupán az egységfront-politika ellen foglaltak állást, hanem lemondtak arról is, hogy olyan „részproblémákkal” foglalkozzanak, mint amilyen az antifasiszta harc. Joggal mutatott rá hozzászólásában Anatolij Vasziljevics Lunacsarszkij, válaszolva a Terracini által elmondottakra: igen veszélyes az az elképzelés, miszerint „erőinket nem szabad helyi harcokban, kisebb csatározásokban felaprózni, hanem időben és helyileg egyetlen csapásra, az utolsó ítéletre kell összpontosítani. Ez az elmélet ellentétben van a III. kongresszus taktikájával.”⁶⁸

⁶⁸ Ugyanott, 65. old. – Az OKP KB téziseiben egy szociáldemokrata kormány megalakulásának valószínűségére számítottak. Így vélekedett Gramsci is a L’Ordirte Nuovóban február 13-án megjelent cikkében: a kormány megalakulása, illetve annak nyilvánvaló csődje után „frontális támadással” kívánta megoldani a helyzetet. A fasizmust a burzsoá társadalom elkerülhetetlen velejárójának tekintették, amit szintén e támadás során lehet csak leküzdeni.*

Az OKP vezetőségének politikája azonban nem csupán a III. kongresszus, hanem az olaszországi valóság követelményeivel is szöges ellentétben állt.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható   piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVÉSZ!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!