Marx – Tőke 1 – Gépi berendezés és nagyipar – Gyári törvényhozás
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

9. Gyári törvényhozás. (Egészség- és nevelésügyi záradékok.)
Általánossá válása Angliában
A gyári törvényhozás, a társadalomnak ez az első tudatos és tervszerű visszahatása termelési folyamatának természetadta alakjára, mint láttuk, éppúgy szükségszerű terméke a nagyiparnak, mint a pamutfonal, a selfactorok és a villamos távíró. Mielőtt áttérnénk általánossá válására Angliában, röviden meg kell említenünk az angol gyári törvénynek még néhány, nem a munkanap óraszámára vonatkozó záradékát.

Nem beszélve megszerkesztésükről, amely a tőkésnek megkönnyíti kijátszásukat, az egészségügyi záradékok rendkívül soványak, a valóságban a falak meszelését illető előírásokra és néhány egyéb tisztasági rendszabályra, szellőztetésre és veszélyes gépek elleni védelemre korlátozódnak. A harmadik könyvben visszatérünk a gyárosok fanatikus harcára az ellen a záradék ellen, amely egy csekély kiadást kényszerít rájuk „kezeik” testrészeinek védelmére. Itt ismét ragyogóan igazolódik a szabadkereskedelmi dogma, hogy antagonisztikus érdekek társadalmában mindenki azáltal mozdítja elő a köz javát, hogy a saját hasznát hajszolja. Egy példa elegendő. Tudjuk, hogy a legutóbbi húszéves időszak alatt a lenipar és vele a scutching millek (lentiloló gyárak) Írországban nagyon megszaporodtak. 1864-ben mintegy 1800 ilyen mill volt ott. Periodikusan ősszel és télen főleg fiatal személyeket és nőket, a szomszédos kis bérlők fiait, leányait és asszonyait, csupa olyan embert, akiknek gépi berendezéssel soha dolguk nem volt, elvisznek a mezei munkától, hogy a scutching millek hengereit lennel etessék. A balesetek terjedelmüket és intenzitásukat tekintve egészen példátlanok a gépi berendezés történetében. Egyetlen scutching millben Kildinanben (Cork mellett) 1852-től 1856-ig 6 haláleset és 60 súlyos csonkítás történt, melyeknek a legegyszerűbb intézkedésekkel, néhány shilling árán elejét lehetett volna venni. Dr. W. White, a downpatricki gyárak certifying surgeonja egy 1865. december 16-i keltezésű hivatalos jelentésben kijelenti: „A scutching millekben előforduló balesetek a legborzalmasabb fajtájúak. Sok esetben a test egynegyed része szakad le a törzsről. Halál vagy nyomorult tehetetlenséget és szenvedést rejtő jövő a sebek szokásos következménye. A gyárak szaporodása ez országban természetesen ki fogja terjeszteni ezeket az irtózatos eredményeket. Meg vagyok győződve arról, hogy a scutching millek megfelelő állami felügyelete által nagy áldozatokat lehet elkerülni testben és életben.”²⁹⁴*
²⁹⁴* I. m. XV. old., 72. skk. sz.*

Mi jellemezhetné jobban a tőkés termelési módot, mint az a szükségesség, hogy kényszertörvény által államilag rá kell erőszakolni a legegyszerűbb tisztasági és egészségügyi berendezéseket? „Az 1864-es gyári törvény a fazekasságokban több mint 200 műhelyt meszelt és tisztított ki minden ilyen művelettől való húszéves vagy teljes tartózkodás után” (ez a tőke „önmegtartóztatása”!) „olyan helyeken, ahol 27 878 munkás van foglalkoztatva, és eddig, mértéken felüli nappali, gyakran éjszakai munka közben, dögletes levegőt lélegzett be, amely a különben aránylag ártalmatlan foglalkozást betegséggel és halállal tette terhessé. A törvény a szellőztetőeszközöket nagyon megszaporította.”²⁹⁵*
²⁹⁵* „Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”. 127. old.*

Egyúttal a gyári törvénynek ez az ága csattanósan megmutatja, hogy a tőkés termelési mód, lényege szerint, egy bizonyos ponton túl minden ésszerű tökéletesítést kizár. Mint ismételten megjegyeztük, az angol orvosok egyhangúlag kijelentik, hogy személyenként 500 köbláb légtér alig elégséges minimum folyamatos munka esetén. Nos jó! Ha a gyári törvény összes kényszerrendszabályai révén közvetetten meggyorsítja kisebb műhelyek átváltozását gyárakká, ennélfogva közvetetten belenyúl a kisebb tőkések tulajdonjogába és biztosítja a nagyoknak a monopóliumot, akkor annak törvényes kikényszerítése, hogy a szükséges légtér meglegyen a műhelyben minden munkás számára, kis tőkések ezreit egy csapásra közvetlenül kisajátítaná! A tőkés termelési mód gyökerét támadná meg, azaz a tőkének — akár nagy, akár kicsi — a munkaerő „szabad” vétele és elfogyasztása által való önértékesítését. Ez előtt az 500 köbláb levegő előtt ezért a gyári törvényhozásnak kifogy a lélegzete. Az egészségügyi hatóságok, az ipari vizsgáló bizottságok, a gyárfelügyelők újra meg újra megismétlik az 500 köbláb szükségességét és annak lehetetlenségét, hogy ezt a tőkére rákényszerítsék. Így valójában a tüdővészt és a munka egyéb tüdőbetegségeit a tőke életfeltételének jelentik ki.²⁹⁶*

Bármennyire szegényesek a gyári törvény nevelési záradékai egészben véve, az elemi oktatást a munka kényszerfeltételének nyilvánították.²⁰⁷* Sikerük bizonyította be először, hogy lehetséges az oktatást és a tornát²⁹⁸* kétkezi munkával, tehát a kétkezi munkát is oktatással és tornával összekapcsolni. A gyárfelügyelők csakhamar felfedezték az iskolamesterek tanúkihallgatásaiból, hogy a gyári gyermekek, bár csak feleannyi oktatásban részesülnek, mint a rendes nappali tanulók, ugyanannyit, sőt gyakran többet tanulnak. A dolog egyszerű. Azok, akik csak fél napot tartózkodnak az iskolában, állandóan frissek és csaknem mindig képesek és készek oktatás befogadására. A fele munka, fele iskola rendszere mind a két foglalatosságot pihenéssé és felüdüléssé teszi a másik után és következésképp sokkal megfelelőbb a gyermek számára, mintha valamelyikük szakadatlanul folynék. Egy fiú, aki kora reggeltől az iskolában ül, s kivált meleg időben, nem versenyezhet egy másikkal, aki frissen és fürgén jön munkájából.²⁹⁹* További bizonyító adatok találhatók Seniornak az edinburgh-i szociológiai kongresszuson 1863-ban mondott beszédében.
²⁹³* Tapasztalatilag megállapították, hogy egy egészséges átlagegyén minden egyes közepes intenzitású lélegzetvételnél körülbelül 25 köbhüvelyk levegőt fogyaszt el, és percenként körülbelül 20-at lélegzik. Egy egyén 24 órai levegőfogyasztása ezek szerint kb. 720 000 köbhüvelyk vagyis 416 köbláb lenne. Tudjuk azonban, hogy az egyszer belélegzett levegő nem szolgálhat többé ugyanerre a folyamatra, amíg a természet nagy műhelyében meg nem tisztították. Valentin és Brunner kísérletei alapján úgy látszik, hogy egy egészséges férfi körülbelül 1300 köbhüvelyk szénsavat lélegzik ki óránként; ez azt jelenti, hogy a tüdő 24 óra alatt körülbelül 8 uncia szilárd szenet vet ki. „Minden férfira legalább 800 köblábnak kellene jutnia.” (Huxley: „Lessons in Elementary Physiology” [Leckék a fiziológia alapelemeiből], London 1866,105. old.)*
²⁹⁷* Az angol gyári törvény szerint a szülők 14 éven aluli gyermekeiket nem küldhetik a „ellenőrzött” gyárakba anélkül, hogy egyúttal elemi oktatásban ne részesíttessék őket. A gyáros felelős a törvény megtartásáért. „A gyári oktatás kötelező és feltétele a munkának.” („Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 111. old.)*
²⁹⁸* Azokról az igen előnyös eredményekről, amelyeket tornának (fiúk számára katonai gyakorlatnak is) a gyári gyermekek és szegényiskolások kényszeroktatásával való összekapcsolásával elértek, lásd N. W. Senior beszédét a „National Association for the Promotion of Social Science” [A társadalomtudomány fellendítésére alakult nemzeti szövetség] 7. évi kongresszusán, „Report of Proceedings etc.”, London 1863, 63—64. old., éppígy a gyárfelügyelők 1865. október 31-i jelentését, 118—120., 126. skk. old.
²⁹⁹* „Reports of Insp. of Fact. 31st Oct. 1865”, 118—119. old. Egy naiv selyemgyáros kijelenti a „Children’s Employment Commission” vizsgálóbiztosainak: „Tökéletesen meg vagyok győződve róla, hogy a derék munkások termelésének igazi titkát megtalálták a munkának és oktatásnak a gyermekkortól kezdődő egyesítésében. Természetesen a munka ne legyen se túl megerőltető, se visszataszító és egészségtelen. Kívánnám, bár saját gyermekeimnek volna munkájuk és játékuk, hogy váltogathatnák velük az iskolát.” („Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, 82. old., 36. sz.)*

Itt többek között még azt is megmutatja, hogy a felső és középosztályok gyermekeinek egyoldalú, improduktív és hosszúra nyújtott iskolai napja hogyan szaporítja haszontalanul a tanítók munkáját, „miközben a gyermekek idejét, egészségét és energiáját nemcsak terméketlenül, hanem abszolúte károsan pocsékolja”.³⁰⁰* A gyárrendszerből — ahogyan Robert Owennál részleteiben nyomon követhetjük — kisarjadt a csírája a jövő nevelésének, amely minden gyermek számára egy bizonyos koron túl összekapcsolja majd a termelő munkát az oktatással és a tornával, nemcsak egyik módszerként a társadalmi termelés fokozására, hanem egyetlen módszerként mindenoldalúan fejlett emberek termelésére.
³⁰⁰* Senior a „Report of Proceedings etc.” 66. oldalán. Hogy a nagyipar bizonyos fejlettségi fokon az anyagi termelési mód és a társadalmi termelési viszonyok forradalmasítása révén hogyan forradalmasítja a fejeket is, csattanósan megmutatkozik, ha összehasonlítjuk N. W. Senior 1863-as beszédét és az 1833-as gyári törvény elleni filippikáját, vagy ha összehasonlítjuk az említett kongresszus nézeteit azzal a ténnyel, hogy Anglia bizonyos vidéki részein a szegény szülőknek még mindig éhhalál terhe alatt tilos gyermekeiket nevelni. Így például Snell úr arról tudósít mint Somersetshire-ban szokásos gyakorlatról, hogy ha egy szegény személy egyházközségi segélyt kér, kényszerítik, hogy gyermekeit kivegye az iskolából. Így Wollaston úr, felthami pap, olyan esetekről számol be, amikor bizonyos családoktól minden támogatást megtagadtak, „mert fiaikat iskolába küldték”!*

Láttuk, hogy a nagyipar a munka manufaktúraszerű megosztását és vele azt, hogy egy egész embert élethossziglan egy részművelethez csatol hozzá, technikailag megszünteti, ugyanakkor viszont a nagyipar tőkés formája ezt a munkamegosztást még szörnyűbb alakban újratermeli, a tulajdonképpeni gyárban a munkásnak egy részgép öntudattal bíró tartozékává való átváltoztatása által, mindenütt egyebütt részben a gépek és a gépi munka szórványos használata³⁰¹*, részben női, gyermek- és tanulatlan munkának mint a munkamegosztás új alapzatának bevezetése által.
³⁰¹* Ahol kézműszerű gépek, amelyeket emberi erő hajt, fejlett és ezért mechanikai hajtóerőt előfeltételező gépi berendezéssel konkurálnak közvetlenül vagy közvetetten, ott nagy átalakulás megy végbe a munkásra vonatkozólag, aki a gépet hajtja. Eredetileg a gőzgép helyettesítette ezt a munkást, most neki kell a gőzgépet helyettesítenie. Munkaerejének megfeszítése és kifejtése ezért szörnyű lesz, hát még nem-felnőttek számára, akiket e gyötrelemre ítéllek! Így Longe biztos Coventryben és környékén 10—15 éves fiúkat talált, akiket szalagszövőszékek forgatására alkalmaztak, nem beszélve fiatalabb gyermekekről, akiknek kisebb méretű szövőszékeket kellett forgatniok. „Rendkívül fáradságos munka ez. The boy is a mere substitute for steam power [a fiú pusztán helyettesítője a gőzerőnek].” („Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, 1866,114. old., 6. sz.) A „rabszolgaság e rendszerének” — ahogyan a hivatalos jelentés ezt nevezi — gyilkos következményeiről uo. sk. old.*

A munka manufaktúraszerű megosztása és a nagyipar lényege közötti ellentmondás erőszakosan érvényt szerez magának. Megjelenik többek között abban a rettentő tényben, hogy a modern gyárakban és manufaktúrákban foglalkoztatott gyermekek nagy részét, legzsengébb koruktól odaláncolva a legegyszerűbb műveletekhez, éveken át kizsákmányolják, anélkül hogy bármilyen munkát megtanulnának, amely őket később akár csak ugyanabban a manufaktúrában vagy gyárban is használhatókká tenné. Az angol könyvnyomdákban pl. korábban megvolt a tanoncok számára a régi manufaktúra és a kézművesség rendszerének megfelelő átmenet a könnyebb munkákról a tartalmasabbakra. Egy tanmenetet végeztek el, mire kész nyomdászok lettek. Az olvasni és írni tudás mindannyiuk számára szakmai követelmény volt. Mindez megváltozott a nyomógéppel. Ez kétfajta munkást használt, egy felnőtt munkást, a gépfelügyelőt, és gépfiúkat, többnyire 11—17 éveseket, akiknek dolga kizárólag az, hogy egy ív papírt rakjanak be a gépbe vagy a megnyomott ívet kivegyék. Ezt a robotolást, nevezetesen Londonban, 14, 15, 16 órán át szakadatlanul végzik a hét néhány napján, és sokszor 36 órán át egyhuzamban, csak 2 óra pihenővel étkezésre és alvásra!³⁰²* Nagy részük nem tud olvasni, és rendszerint egészen elvadult, abnormis teremtmények. „Semmiféle fajta intellektuális neveltetés nem szükséges ahhoz, hogy munkájukra képessé tegyék őket; kevés alkalmuk van ügyességre és még kevesebb ítéletalkotásra; bérük, ámbár fiúk számára némileg magas, nem nő arányosan, ahogy ők maguk felnőnek, és nagy többségüknek nincs kilátása a gépfelügyelő jövedelmezőbb és felelősebb posztjára, mert mindegyik gépre csak egy felügyelő és gyakran négy fiú jut.”³⁰³* Mihelyt kiöregszenek gyerekes munkájukból, tehát legkésőbb a 17. évükben, elbocsátják őket a nyomdából. A bűnözés újoncai lesznek. Néhány kísérlet, hogy másutt szerezzenek nekik foglalatosságot, meghiúsult tudatlanságukon, nyerseségükön, testi és szellemi züllöttségükön.
³⁰²* I. m. 3. old., 24. sz.*
³⁰³* I. m. 7. old., 60. sz.*

Ami érvényes a munkának a műhelyen belüli manufaktúraszerű megosztására, az érvényes a munkának a társadalmon belüli megosztására. Ameddig a kézművesség és a manufaktúra a társadalmi termelés általános alapzata, addig a termelőnek egy kizárólagos termelési ág alá való besorolása, foglalatosságai eredeti sokrétűségének szétszakítása³⁰⁴* szükségszerű fejlődési mozzanat. Ezen az alapzaton minden különös termelési ág tapasztalatilag találja meg a neki megfelelő technikai alakot, ezt lassan tökéletesíti és gyorsan kikristályosítja, mihelyt egy bizonyos érettségi fokot elért. Ami hellyel-közzel változást idéz elő, az, a kereskedelem szolgáltatta új munkaanyagon kívül, a munkaszerszám fokozatos megváltozása. Ha a tapasztalatszerűen megfelelő formájára egyszer szert tett, megcsontosodik a munkaszerszám is, amint gyakran évezredes átöröklődése egyik nemzedék kezéből a másikéba bizonyítja.
³⁰⁴* „A Skót Felföld egyes részein … sok juhpásztor és cotter [zsellér], asszonyával és gyerekével együtt, a Statistical Account szerint olyan cipőkben jelent meg, amelyeket maguk készítettek maguk cserzette bőrből, olyan ruhákban, amelyeket semmilyen kéz a sajátjukon kívül nem érintett, amelyeknek anyagát maguk nyírták a juhokról, vagy amelyekhez a lent maguk termesztették. A ruhák elkészítésébe alig került bele valamilyen vásárolt cikk, kivéve az árt, tűt, gyűszűt és a szövésnél alkalmazott vasfelszerelés igen kevés részét. A festékeket az asszonyok maguk nyerték fákból, cserjékből és füvekből stb.” (Dugald Stewart: „Works”, Hamilton kiadása. VIII. köt. 327—328 old.)*

Jellemző, hogy még jócskán a XVIII. században is a különös szakmákat mysteryknek (mystéres [titkok])³⁰⁵* hívták, melyeknek homályába csak a tapasztalatilag és hivatásosan beavatott hatolhatott be. A nagyipar széttépte a fátylat, amely az emberek elöl saját társadalmi termelési folyamatukat elrejtette, és a különböző természetadta módon elkülönösült termelési ágakat egymással szemben, sőt az ágakba beavatottnak is rejtélyekké tette. A nagyipar elve, hogy minden termelési folyamatot, önmagában és mindenekelőtt az emberi kézre való minden tekintet nélkül, összetevő elemeivé oldjon fel, megteremtette a technológia egészen modern tudományát. A társadalmi termelési folyamat tarka, látszólag össze nem függő és megcsontosodott alakjai a természettudomány tudatosan tervszerű és a célul tűzött hasznos hatás szerint rendszeresen elkülönült alkalmazásaivá oldódtak fel. A technológia továbbá felfedezte a mozgásnak azt a kevés nagy alapformáját, amelyekben az emberi test minden termelő cselekvése, az alkalmazott szerszámok minden sokrétűsége ellenére, szükségszerűen végbemegy — egészen úgy, ahogyan a mechanikát a gépi berendezés legnagyobb bonyolultsága nem tévesztheti meg afelől, hogy e berendezésben az egyszerű mechanikai potenciák ismétlődnek állandóan. A modern ipar egy termelési folyamat meglevő formáját soha nem tekinti és kezeli véglegesnek. Technikai bázisa ezért forradalmi, míg minden korábbi termelési módé lényegileg konzervatív volt.³⁰⁶* Gépi berendezés, vegyi folyamatok és más módszerek révén a modern ipar állandóan forradalmasítja a termelés technikai alapzatával együtt a munkások funkcióit és a munkafolyamat társadalmi kombinációit. Ezzel éppoly állandóan forradalmasítja a munkának a társadalmon belüli megosztását, és szakadatlanul tőketömegeket és munkástömegeket dob egyik termelési ágból a másikba. A nagyipar természete ezért feltételezi a munka váltakozását, a funkció folyékonyságát, a munkás mindenoldalú mozgékonyságát.
³⁰⁵* Etienne Boileau híres „Livre des métiers”-jében [Mesterségek könyve] többek között elő van írva, hogy a legénynek a mesterek közé való felvételekor esküt kell tennie, hogy „testvéreit testvérien szereti, támogatja őket, ki-ki a métier-jében [mesterségében], a szakmai titkokat önként nem árulja el, sőt az összesség érdekében nem hívja fel a vevő figyelmét saját árujának ajánlása céljából mások készítményeinek hibáira”.*
³⁰⁶* burzsoázia nem létezhet anélkül, hogy ne forradalmasítsa folyton a termelési szerszámokat, tehát a termelési viszonyokat, tehát az összes társadalmi viszonyokat. Ezzel szemben minden korábbi ipari osztály első létfeltétele a régi termelési mód változatlan fenntartása volt. A burzsoá korszakot minden előbbi korszaktól a termelés folytonos átalakítása, az összes társadalmi állapotok szakadatlan megrendítése, az örökös bizonytalanság és mozgás különbözteti meg. Az összes szilárd, berozsdásodott viszonyok, a nyomukban járó régtől tisztelt képzetekkel és nézetekkel együtt felbomlanak, az összes újonnan kialakuló viszonyok elavulnak, mielőtt még megcsontosodhatnának. Minden, ami rendi és állandó, elpárolog, mindent, ami szent, megszentségtelenítenek, és az emberek végre arra kényszerülhetnek, hogy józan szemmel vizsgálják léthelyzetüket, kölcsönös kapcsolataikat.” (F. Engels und Karl Marx: „Manifest der Kommunistischen Partei” [A Kommunista Párt kiáltványa], London 1848, 5. old. [Marx — Engels Művei. 4. köt. 444—445. old.])*

Másrészt tőkés formájában újratermeli a munka régi megosztását, megcsontosodott partikularitásaival együtt. Láttuk, hogyan szünteti meg ez az abszolút ellentmondás a munkás élethelyzetének minden nyugalmát, szilárdságát, biztonságát, hogyan fenyegeti őt állandóan azzal, hogy a munkaeszközzel együtt kiveri kezéből a létfenntartási eszközt³⁰⁷* és részfunkciójával együtt feleslegessé teszi őt magát is; hogyan tombolja ki magát ez az ellentmondás a munkásosztály szakadatlan feláldozási ünnepében, a munkaerők legmértéktelenebb elpocsékolásában és a társadalmi anarchia dúlásaiban.
³⁰⁷* „Éltem veszed,

Ha attól fosztasz meg, mi által élek.”

(Shakespeare)¹¹⁹*

Ez a negatív oldal. Ha azonban a munka változása most csak mindent legyőző természeti törvényként, mégpedig egy mindenütt akadályokba ütköző természeti törvény vakon romboló hatásával tör magának utat³⁰⁸, a nagyipar a maga katasztrófái által élethalál-kérdéssé teszi, hogy a munkák váltogatását és ezért a munkások lehető legnagyobb sokoldalúságát általános társadalmi termelési törvénynek ismerjék el, és ennek normális megvalósulásához a viszonyokat hozzáidomítsák.
³⁰⁸* Egy francia munkás írja San Franciscóból való visszatértekor: „Sohasem hittem volna, hogy képes lennék mindazokat a mesterségeket gyakorolni, amelyeket Kaliforniában űztem. Szilárdan meg voltam győződve arról, hogy a könyvnyomtatáson kívül semmire sem vagyok jó … De amint belecsöppentem a kalandorok e világába, akik könnyebben váltogatják szakmájukat, mint az ingüket, hitemre! úgy tettem, mint a többiek. Minthogy a bányamunka nem bizonyult elég jövedelmezőnek, otthagytam és a városba költöztem, ahol sorjában betűszedő, tetőfedő, ólomöntő stb. lettem. E tapasztalat folytán, hogy minden munkára alkalmas vagyok, kevésbé érzem magam puhánynak és inkább embernek.” (A. Corbon: „De l’enseignement professionnel” [A szakmai oktatásról], II. kiad., 50. old.)*

Élethalál-kérdéssé teszi, hogy egy nyomorult, a tőke változó kiaknázási szükséglete számára tartalékban tartott, rendelkezésre álló munkásnépesség szörnyűségét helyettesítsék azzal, hogy az ember abszolúte rendelkezésre áll változó munkakövetelmények számára; hogy a részegyént, egy társadalmi részletfunkció puszta hordozóját, helyettesítsék a totálisan fejlett egyénnel, akinek számára a különböző társadalmi funkciók egymást felváltó ténykedési módok. Ennek a forradalmasodási folyamatnak a nagyipar alapzatán természetadta módon kifejlődött egyik mozzanatát a politechnikai és agronómiai iskolák alkotják, egy másikat az „écoles d’enseignement professionnel” [szakoktatási iskolák], amelyekben a munkások gyermekei némi oktatást kapnak a technológiában és a különböző termelési szerszámok gyakorlati kezelésében. Ha a gyári törvényhozás a tőkétől kicsikart első szűkös engedményként csak elemi oktatást kapcsol össze gyárszerű munkával, nem fér kétség hozzá, hogy a politikai hatalomnak a munkásosztály által való elkerülhetetlen meghódítása meg fogja hódítani a helyet az elméleti és gyakorlati technológiai oktatásnak is a munkásiskolákban.

Éppily kevéssé fér kétség ahhoz, hogy a termelés tőkés formája és a munkások ennek megfelelő gazdasági viszonyai a legszögesebb ellentmondásban állnak a forradalmasodás ilyen erjesztőivel és ezek céljával, a munka régi megosztásának megszüntetésével. Egy történelmi termelési forma ellentmondásainak fejlődése azonban az egyetlen történelmi útja e termelési forma feloldódásának és újjáalakulásának. „Ne sutor ultra crepidam!”¹²⁰ — a kézműszerű bölcsességnek ez a nec plus ultrája [netovábbja] rettentő butasággá lett attól a pillanattól, amikor az órás Watt feltalálta a gőzgépet, a borbély Arkwright a láncszövőszéket, az ötvösmunkás Fulton a gőzhajót³⁰⁹*.

Amennyiben a gyári törvényhozás a munkát a gyárakban, manufaktúrákban stb. szabályozza, ez először csak a tőke kizsákmányolási jogaiba való beavatkozásként jelenik meg. Az úgynevezett otthonmunka³¹⁰* minden szabályozása ellenben azonnal a patria potestasba [atyai hatalomba], azaz modernül értelmezve a szülői tekintélybe való közvetlen belenyúlásként mutatkozik meg, olyan lépésként, amelytől a gyengédérzelmű angol parlament sokáig visszarettenést szenvelgett. A tények ereje azonban végül is rákényszerítette annak elismerésére, hogy a nagyipar a régi család [Familienwesen] gazdasági alapzatával és az ennek megfelelő családi munkával együtt magukat a régi családi viszonyokat is felbomlasztja. A gyermekek jogát ki kellett nyilvánítani. „Sajnálatos módon”, olvasható az 1866-os „Children’s Employment Commission” zárójelentésében, „a tanúvallomások összességéből kiviláglik, hogy a mindkét nembeli gyermekek senkivel szemben sem szorulnak rá inkább védelemre, mint szüleikkel szemben.” A gyermekmunka mértéktelen kizsákmányolásának rendszerét egyáltalában és az otthonmunkáét különösen azáltal „tartják fenn, hogy a szülők fiatal és zsenge sarjaikon önkényes és áldatlan hatalmat gyakorolnak, zabolázás vagy ellenőrzés nélkül… A szülőknek nem szabad azzal az abszolút hatalommal rendelkezniök, hogy gyermekeiket merő gépekké tegyék, amelyeken ennyi és ennyi hetibért keresnek…
³⁰⁹* John Bellers, egy igazi tünemény a politikai gazdaságtan történetében, már a XVII. század végén teljesen világosan megértette a szükségszerűségét a mostani nevelés és munkamegosztás megszüntetésének, amelyek a társadalom két végpontján — ha ellentétes irányban is — hipertrófiát [túlfejlődést] és atrófiát [sorvadást] hoznak létre. Szépen mondja többek között: „A rest tanulás nem sokkal jobb a restség tanulásánál… Testi munka, ez Isten eredeti intézménye. A munka éppúgy szükséges a test egészsége szempontjából, mint az evés élete szempontjából; mert amely szenvedéseket egy ember megtakarít kényelmességgel [ease], megleli majd betegségben [disease]… A munka olajat önt az élet lámpásába, a gondolkodás meggyújtja azt … A gyerekesen buta foglalatosság” (a jövőt sejtően mondja ezt, a Basedowok és modern kontár-utódaik ellen) „bután hagyja a gyermekek szellemét.” („Proposals for raising a Colledge of Industry of all usefulTrades and Husbandry”, London 1696, 12., 14., 16., 18. old.)*
³¹⁰* Ez a fajta munka egyébként többnyire kisebb műhelyekben is folyik, amint a csipkegyártásnál és szalmafonásnál láttuk, és amint nevezetesen a sheffieldi, birminghami stb. fémipari üzemeken is meg lehetne részletesebben mutatni.*

A gyermekeknek és a fiatal személyeknek joguk van a törvényhozás védelmére a szülői hatalommal való visszaéléssel szemben, amely idő előtt megtöri fizikai erejüket és lefokozza őket az erkölcsi és értelmi lények rangsorában.”³¹¹* Mégis, nem a szülői hatalommal való visszaélés az, amely megteremtette éretlen munkaerők közvetlen vagy közvetett kizsákmányolását a tőke által, hanem megfordítva, a tőkés kizsákmányolási mód az, amely a szülői hatalmat, a neki megfelelő gazdasági alapzat megszüntetése által, visszaéléssé tette. Bármily rettenetesnek és undorítónak látszik mármost a régi család felbomlása a tőkés rendszeren belül, mégis a nagyipar azzal a döntő szereppel, melyet a nőknek, fiatal személyeknek és mindkét nembeli gyermekeknek a háztartás területén túl, társadalmilag szervezett termelési folyamatokban kiutal, megteremti az új gazdasági alapzatot a családnak és a két nem viszonyának egy magasabb formája számára. Természetesen éppolyan bárgyú a család keresztény-germán formáját abszolútnak tartani, mint a régi római formáját, vagy a régi görögöt, vagy a keletit, amelyek egyébként egymás között történelmi fejlődési sort alkotnak. Éppígy világos, hogy a kombinált munkaszemélyzet mindkét nembeli és legkülönbözőbb korosztályú egyénekből való összetevődésének, bár természetadta módon brutális, tőkés formájában, ahol a munkás van a termelési folyamatért, nem a termelési folyamat a munkásért, a romlás és a rabszolgaság dögletes forrása, megfelelő viszonyok között, megfordítva, humánus fejlődés forrásába kell átcsapnia.³¹²*

Az a szükségesség, hogy a gyári törvényt a fonodákra és szövödékre, a gépi üzem ezen első képződményeire vonatkozó kivételes törvényből az egész társadalmi termelés törvényévé általánosítsák, mint láttuk, a nagyipar történelmi fejlődésmenetéből ered, amelynek mögöttes alapján a manufaktúra, a kézművesség és az otthonmunka hagyományos alakja teljesen forradalmasodik, a manufaktúra folyton átcsap a gyárba, a kézművesség a manufaktúrába, és végül a kézművesség és az otthonmunka területei viszonylag csodálatosan rövid idő alatt siralombarlangokká válnak, ahol a tőkés kizsákmányolás legvadabb szörnyűségei szabad játékukat űzik. Két körülmény dönti el végül a kérdést, először a folyton újra megismétlődő tapasztalat, hogy a tőke, amennyiben csak a társadalmi periféria egyes pontjain kerül az állami ellenőrzés alá, annál mértéktelenebbül kárpótolja magát a többi ponton³¹³* másodszor maguknak a tőkéseknek a kiáltása a konkurenciafeltételek egyenlőségéért, azaz a munkakizsákmányolás egyenlő korlátaiért.³¹⁴*
³¹¹* „Ch. Empl. Comm., V. Rep ”, XXV. old., 162. sz., „II. Rep.” XXXVIII. old., 285.. 289. sz., XXV—XXVI. old. 191. sz.*
³¹²*A gyári munka éppolyan tiszta és éppolyan kitűnő lehet, mint az otthonmunka, sőt talán még inkább.” („Reports of Insp. of Fact. 3lst Oct. 1865”, 129. old.)*
³¹³* I. m. 27., 32. old.*
³¹⁴* Tömeges bizonyító adatok erre a „Rep. of Insp. of Fact.”-ban.*

Halljunk erről két szívet tépő megnyilatkozást. W. Cooksley urak (bristoli szög-, lánc- stb. gyárosok) a gyári szabályozást önként bevezették üzletükbe. „Minthogy a régi szabálytalan rendszer a szomszédos üzemekben tovább tart, ki vannak téve annak a méltánytalanságnak, hogy munkásfiúikat máshová csábítják (enticed) a munka este 6 óra utáni folytatására. »Ez«, mondják természetesen, »igazságtalanság velünk szemben és veszteség, mert kimeríti egy részét a fiúk erejének, melynek teljes haszna bennünket illet.«”³¹⁵* J. Simpson úr (paper-box and bag maker [papírdoboz- és zacskókészítő], London), kijelenti a „Children’s Employment Commission” biztosainak: „Aláírna minden petíciót a gyári törvények bevezetése érdekében. Ahogy most van, mindig nyugtalannak érzi magát éjszaka (he always felt restless at night) műhelye bezárása után, arra gondolva, hogy mások tovább dolgoztatnak és megrendeléseket halásznak el az orra elől.”³¹⁶* „Igazságtalanság lenne a nagyobb munkáltatókkal szemben”, mondja a „Children’s Employment Commission” összefoglalóan, „ha gyáraikat a szabályozásnak alávetnék, miközben saját üzletágukban a kisüzem a munkaidő semmilyen törvényes korlátozása alá nem esik. A kisebb műhelyek kivételezettsége esetén a munkaórák tekintetében egyenlőtlen konkurencia-feltételek igazságtalanságához még az a másik hátrány is járulna a nagyobb gyárosokra nézve, hogy fiatal és női munkautánpótlásukat elterelnék a törvénytől megkímélt műhelyek felé. Végül pedig ez lökést adna a kisebb műhelyek szaporításához, amelyek csaknem kivétel nélkül igen kedvezőtlenek a nép egészsége, kényelme, nevelése és helyzetének általános javítása szempontjából.”³¹⁷*

Zárójelentésében a „Children’s Employment Commission” javasolja, hogy több mint 1 400 000 gyermeket, fiatal személyt és nőt, akiknek körülbelül a felét a kisüzem és az otthonmunka zsákmányolja ki, vessenek alá a gyári törvénynek.³¹⁸*
³¹⁵* „Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, X. old., 35. sz.*
³¹⁶* I. m. IX. old., 28. sz.*
³¹⁷* I. m. XXV. old., 165—167. sz. A nagyüzem előnyeiről a törpeüzemhez képest vö. „Ch. Empl. Comm., III. Rep.”, 13. old., 144. sz.; 25. old., 121. sz.; 26. old., 125. sz.; 27. old., 140. sz. stb.*
³¹⁸* A rendszabályozandó iparágak a következők: csipkegyártás, harisnyakötés, szalmafonás, wearing apparel-készítés ennek számos fajtájával, művirágkészítés, cipő-, kalap- és kesztyűkészítés, szabászat, minden fémgyár, a kohóktól a tűgyárakig stb., papírgyártás, üveggyártás, dohánygyártás, india rubber- [gumi-] üzemek, nyüstgyártás (a szövés számára), kézi szőnyegszövés, esernyő- és napernyőkészítés, orsó- és csévegyártás, könyvnyomtatás, könyvkötészet, írószerkereskedelem (stationery, ehhez hozzátartozik papírdobozok, kártyák készítése, papírfestés stb. is), kötélverés, gagátékszerek készítése, téglagyárak, kézi selyemgyártás, Coventry-szövés [selyemszalagszövés], só-, faggyúgyertya- és cementüzemek, cukorfinomítás, kétszersültkészítés, különböző fa- és más vegyes munkák.*

„Ha a parlament”, mondja, „javaslatunkat teljes terjedelmében elfogadná, kétségtelen, hogy ilyen törvényhozásnak a legjótékonyabb befolyása lenne nemcsak az ifjakra és gyengékre, akikkel mindenekelőtt foglalkozik, hanem a felnőtt munkásoknak még nagyobb tömegére is, akik közvetlenül”, (nők) „és közvetetten” (férfiak) „hatókörébe esnek. Szabályos és mérsékelt munkaidőt kényszerítene rájuk; a fizikai erő-készlettel, amelytől saját jólétük és az országé oly nagyon függ, gazdálkodnék és gyarapítaná azt; megvédené a felcseperedő nemzedéket a zsenge korban való túlerőltetéstől, amely szervezetüket aláássa és idő előtti pusztuláshoz vezet; végül, legalábbis a 13. életévig alkalmat adna az elemi oktatásra és ezzel véget vetne a hihetetlen tudatlanságnak, amelyet oly híven rajzolnak meg a bizottsági jelentések, és amelyre csak a legmélyebb gyötrelemmel és a nemzeti megalázottság kínzó érzésével tekinthetünk.”³¹⁹* A tory kormány az 1867. február 5-i trónbeszédben bejelentette, hogy az ipari vizsgáló bizottság javaslatait^319a „billekbe” [törvényjavaslatokba] öntötte. Ehhez új húszéves experimentum in corpore vili-re [értéktelen testen végzett kísérletre] volt szükség. Már 1840-ben kineveztek egy parlamenti bizottságot a gyermekmunka megvizsgálására. E bizottság 1842-es jelentése N. W. Senior szavai szerint „a tőkések és szülők kapzsiságáról, önzéséről és kegyetlenségéről, a gyermekek és fiatal személyek nyomoráról, lealacsonyításáról és elpusztításáról a legrettenetesebb képet” teregette ki, „amely valaha a világ szeme elé tárult… Azt hihetnék talán, hogy a jelentés egy elmúlt korszak borzalmait írja le. Sajnos azonban jelentések vannak arról, hogy ezek a borzalmak tovább tartanak, olyan intenzíven, mint valaha. Egy Hardwicke által két évvel ezelőtt közzétett röpirat kijelenti, hogy az 1842-ben megrótt visszaélések manapság” (1863) „teljes virágjukban vannak… Ez a jelentés” (az 1842-es) „húsz éven át hevert figyelemre se méltatva, mialatt ezeknek a gyermekeknek, akik úgy nőttek fel, hogy a legcsekélyebb sejtelmük sincs sem arról, amit erkölcsnek nevezünk, sem iskolai képzésről, vallásról vagy természetes családi szeretetről — ezeknek a gyermekeknek megengedték, hogy a mostani nemzedék szülei legyenek.”³²⁰*

Közben a társadalmi helyzet megváltozott. A parlament nem merte az 1863-as bizottság követeléseit éppúgy visszautasítani, mint annak idején az 1842-es követeléseket.
³¹⁹* „Ch. Empl. Comm., V. Rep.”, XXV. old., 169. sz.*
^319a* A Factory Acts Extension Actet [gyári törvények kiterjesztéséről szóló törvényt] 1867. augusztus 12-én fogadták el. Szabályozza az összes fémöntödéket, fémkovácsoló és fémfeldolgozó üzemeket, belefoglalva a gépgyárakat, továbbá az üveg-, papír-, guttapercha-, kaucsuk-, dohány-manufaktúrákat, könyvnyomdákat, könyvkötödéket, végül valamennyi műhelyt, amelyben több mint 50 személyt foglalkoztatnak. — A Hours of Labour Regulation Act [munkaórák szabályozásáról szóló törvény], amelyet 1867. augusztus 17-én fogadtak el, a kisebb műhelyeket és az úgynevezett otthonmunkát szabályozza. — E törvényekre az 1872-es új Mines Actre [bányatörvényre] stb. a második kötetben visszatérek.*
³²⁰* Senior: „Social Science Congress”, 55—58. old.*

Ezért már 1864-ben, amikor a bizottság csak egy részét hozta nyilvánosságra jelentéseinek, a cserépáru-ipart (belefoglalva a fazekasságot), a kárpitok, gyufák, töltények és gyutacsok gyártását, valamint a bársonynyírást a textiliparra érvényes törvények alá helyezték. Az 1867. február 5-i trónbeszédben az akkori tory kabinet további törvényjavaslatokat jelentett be a bizottság zárójavaslataira alapozva, amely közben 1866-ban bevégezte munkáját.

1867. augusztus 15-én a Factory Acts Extension Act és augusztus 21-én a Workshops’ Regulation Act [műhelyek szabályozásáról szóló törvény] elnyerte a királyi jóváhagyást; az előbbi törvény a nagy, az utóbbi a kis üzletágakat szabályozza.

A Factory Acts Extension Act szabályozza a kohókat, vas- és rézműveket, öntödéket, gépgyárakat, fémműhelyeket, guttapercha-, papír-, üveg- és dohánygyárakat, továbbá a nyomdákat és könyvkötödéket, és egyáltalában az összes effajta ipari műhelyeket, amelyekben 50 vagy több személyt egyidejűleg és legalább évi 100 napon át foglalkoztatnak.

Hogy elképzelést adjunk az e törvény által átfogott terület kiterjedéséről, itt következik néhány a benne lerögzített meghatározások közül:

„Kézművesség” (ebben a törvényben) „ezt jelentse: bármely kézi munka, amelyet üzletszerűen, illetve nyereségért űznek bármilyen cikknek vagy egy részének elkészítése, megváltoztatása, díszítése, javítása vagy eladáshoz való kikészítése közben vagy alkalmából.”

„Műhely ezt jelentse: bármely szoba vagy helyiség, fedett vagy a szabad ég alatti, amelyben valamely »kézművességet« űz bármilyen gyermek, fiatal munkás vagy nő, és amelyre vonatkozóan annak a személynek, aki ilyen gyermeket, fiatal munkást vagy nőt foglalkoztat, belépési és ellenőrzési joga van.”

„Foglalkoztatott ezt jelentse: tevékeny egy »kézművességben«, akár bér fejében, akár nem, egy mester vagy a szülők egyike alatt, amint ezek alább közelebbről meg vannak határozva.”

„Szülők ezt jelentse: atya, anya, gyám vagy más személy, akié a gyámság vagy ellenőrzés bármilyen … gyermek vagy fiatal munkás fölött.”

A 7. záradék, a büntetőzáradék, gyermekeknek, fiatal munkásoknak és nőknek e törvény rendelkezéseivel ellenkező foglalkoztatására pénzbüntetéseket állapít meg, nemcsak a műhely tulajdonosára — akár a szülők egyike ez, akár nem —, hanem éppúgy „a szülőkre vagy más személyekre, akiknek a gyermek, a fiatal munkás vagy a nő oltalma alatt van, vagy akik közvetlen hasznot húznak annak munkájából”.

A Factory Acts Extension Act, amely a nagy vállalatokat érinti, mögötte marad a gyári törvénynek, mert egy sereg nyomorult kivételt tesz és a tőkésekkel gyáva kompromisszumot köt.

A Workshops’ Regulation Act, amely szánalmas minden részletében, holt betű maradt a végrehajtásával megbízott városi és helyi hatóságok kezében. Amikor a parlament 1871-ben ezt a teljhatalmat megvonta tőlük, hogy a gyár felügyelőkre ruházza át, akiknek felügyeleti kerülete így egy csapásra több mint 100 000 műhellyel és csak téglagyárból 300-zal nagyobbodott, személyzetüket igen gondosan csak 8 segéderővel szaporították, holott már eddig is túlságosan kevesen voltak.³²¹*

Ami tehát ebben az 1867-es angol törvényhozásban feltűnik, az egyrészt az uralkodó osztályok parlamentjére rákényszerített szükségesség, hogy ilyen rendkívüli és kiterjedt rendszabályokat a tőkés kizsákmányolás túlkapásai ellen elvben elfogadjon; másrészt a felemásság, a kelletlenség és a mala fides [rosszhiszeműség], amellyel a parlament ezeket a rendszabályokat azután valóban életre hívta.

Az 1862-es vizsgáló bizottság a bányaipar új szabályozását is javasolta, egy olyan iparét, amely valamennyi többitől abban különbözik, hogy itt a földbirtokosok és az ipari tőkések érdekei karöltve haladnak. E két érdek ellentéte kedvezett a gyári törvényhozásnak; az ellentét hiánya elegendő ahhoz, hogy megmagyarázza a bányászati törvényhozásnál tapasztalható huzavonát és akadékoskodást.

Az 1840-es vizsgáló bizottság olyan szörnyűséges és felháborító leleplezéseket tett és egész Európa színe előtt olyan botrányt idézett elő, hogy a parlamentnek meg kellett váltania lelkiismeretét az 1842-es Mines Act révén, amelyben arra szorítkozott, hogy a nők és 10 éven aluli gyermekek föld alatti munkáját megtiltotta.

Azután jött 1860-ban a Mines Inspection Act [bányafelügyeleti törvény], amely szerint a bányákat külön erre kinevezett közhivatalnokok vizsgálják felül, s 10 és 12 év közötti fiúkat nem szabad foglalkoztatni, kivéve akkor, ha iskolai bizonyítvány birtokában vannak vagy bizonyos számú órán át az iskolát látogatják. Ez a törvény teljességgel holt betű maradt a kinevezett felügyelők nevetségesen csekély száma, jogkörük arasznyi volta és más okok következtében, amelyek a későbbiek során közelebbről kiderülnek.

Az egyik legújabb Kékkönyv a bányákról a „Report from the Select Committee on Mines, together with… Evidence, 23rd July 1866”. Az alsóház tagjaiból választott bizottság műve ez, amelyet felhatalmaztak, hogy tanúkat idézzen meg és hallgasson ki; egy vastag fólió kötet, melyben a „Report” maga csak öt sorra terjed, tartalma: hogy a bizottság semmit sem tud mondani, és hogy még több tanút kell kihallgatni!
³²¹* A gyárfelügyelet személyzete 2 felügyelőből, 2 helyettes felügyelőből és 41 segédfelügyelőből állott. 1871-ben 8 további segédfelügyelőt neveztek ki. Agyári törvények végrehajtásának összköltsége Angliában, Skóciában és Írországban 1871—72-ben csak 25 347 font sterling volt, beleszámítva az áthágások elleni perek bírói költségeit.*

A tanúkikérdezés módja az angol bíróságok előtti cross examinationekre [keresztkérdéses kihallgatásokra] emlékeztet, ahol az ügyvéd igyekszik szemtelen, összezavaró keresztül-kasul kérdezéssel a tanút sodrából kihozni és szavait kiforgatni. Az ügyvédek itt maguk a parlamenti vizsgálóbiztosok, köztük bányatulajdonosok és kiaknázok; a tanúk bányamunkások, többnyire szénbányákból. Az egész komédia túl jellemző a tőke szellemére, semhogy itt néhány kivonatot ne adjunk. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a vizsgálat eredményeit stb. rovatokban közlöm. Emlékeztetek arra, hogy a kérdés és a rá adott felelet az angol Blue Bookokban [Kékkönyvekben] számozva van, és hogy a tanúk, akiknek vallomását itt idézem, szénbányákban dolgozó munkások.

1. Fiúk foglalkoztatása, 10 éves kortól, a bányákban. A munka a vele járó odamenéssel és hazatéréssel rendszerint 14—15 órát, kivételesen hosszabb ideig, reggel 3, 4, 5 órától este 4 és 5 óráig tart. (6., 452., 83. sz.) A felnőtt munkások két műszakban, vagyis 8 órát dolgoznak, de a fiúk számára ilyen váltás nincs, hogy a költségeket megtakarítsák. (80., 203., 204. sz.) A fiatal gyermekeket főleg a bánya különböző tagozataiban levő szellőzőajtók nyitására és csukására alkalmazzák, az idősebbeket nehezebb munkára, szénszállításra stb. (122., 739., 740. sz.) A hosszú munkaidő a föld alatt a 18. vagy 22. évig tart, amikor az átmenet a tulajdonképpeni bányamunkára megtörténik. (161. sz.) A gyermekeket és fiatal személyeket manapság keményebben robotoltatják, mint bármelyik korábbi időszakban. (1663—1667. sz.) A bányamunkások csaknem egyhangúlag parlamenti törvényt kívánnak a 14 éven aluliak bányamunkájának megtiltására. És most Hussey Vivian (maga is bányakiaknázó) megkérdezi: „Nem függ-e ez a kívánság a szülők nagyobb vagy kisebb szegénységétől?” — És Bruce úr: „Nem volna-e kegyetlen dolog megvonni a családtól ezt a segélyforrást ott, ahol az apa halott vagy megrokkant stb.? Hiszen egy általános szabálynak kell uralkodnia. Minden esetben meg akarjátok tiltani a 14 éven aluli gyermekek föld alatti foglalkoztatását?” Felelet: „Minden esetben.” (107—110. sz.) Vivian: „Ha a 14 éven aluliak munkáját a bányákban betiltanák, nem küldenék-e a szülők a gyermekeket gyárakba stb.? — Általában nem.” (174. sz.) Munkás: „Az ajtók kinyitása és becsukása könnyűnek látszik, de valójában ez igen gyötrelmes munka. Az állandó huzatról nem beszélve, a fiú be van börtönözve, éppen úgy, mint egy sötét börtöncellában.” Vivian polgár: „Nem olvashat a fiú az ajtóőrzés közben, ha gyertyája van? — Először is neki kellene megvennie a gyertyát. De ezenkívül nem engednék meg neki. Azért van ott, hogy a dolgára ügyeljen, kötelességet kell teljesítenie. Soha egy fiút nem láttam a bányában olvasni.” (139., 141—160. sz.)

2. Nevelés. A bányamunkások törvényt kívánnak a gyermekek kényszeroktatására, akárcsak a gyárakban. Az 1860-as törvénynek azt a záradékát, amely iskolai bizonyítványt követel meg a 10—12 éves fiúk alkalmazásához, merőben illuzórikusnak mondják. A tőkés vizsgálóbírák „kínos” kihallgatási eljárása itt valósággal mulatságos lesz. „A törvény a munkáltatókkal vagy a szülőkkel szemben szükséges-e inkább? — Mindkettővel szemben.” (115. sz.) „Inkább az egyikkel, mint a másikkal szemben? — Hogyan feleljek erre?” (116. sz.) „Mutatnak-e a munkáltatók valamilyen óhajt, hogy a munkaórákat az iskolai oktatáshoz igazítsák? — Soha.” (137. sz.) „Javítanak-e a bányamunkások később nevelésükön? — Általában rosszabbodnak; gonosz szokásokat vesznek fel; ivásra, játékra és hasonlókra adják magukat és teljességgel zátonyra jutnak.” (211. sz.) „Miért nem járatják a gyerekeket esti iskolába? — A legtöbb szén-kerületben ilyenek nincsenek. De a fő ok az, hogy a hosszú túlmunkától annyira kimerültek, hogy a fáradtságtól leragad a szemük.” (454. sz.) „Tehát”, következtet a polgár, „ti a nevelés ellen vagytok? — A világért sem, de stb.” (443. sz.) „Nincsenek-e a bányatulajdonosok stb. az 1860-as törvény által rákényszerítve, hogy iskolai bizonyítványt kérjenek, ha 10 és 12 év közötti gyermekeket alkalmaznak? — A törvény által igen, de a munkáltatók ezt nem teszik.” (444. sz.) „A ti nézetetek szerint ez a törvényzáradék nincs általánosan végrehajtva? — Semmiképpen nincs végrehajtva.” (717. sz.) „A bányamunkások nagyon érdeklődnek a nevelési kérdés iránt? — A nagy többség.” (718. sz.) „Hőn óhajtják a törvény végrehajtását? — A nagy többség.” (720. sz.) „Miért nem kényszerítik hát ki a végrehajtását? — Nem egy munkás kívánja, hogy az iskolai bizonyítvány nélküli fiúkat utasítsák el, de ezzel megjegyzett emberré lesz (a marked man).” (721. sz.) „Ki jegyzi meg? — A munkáltatói.” (722. sz.) „Csak nem hiszitek, hogy a munkáltatók üldöznének egy embert a törvény iránti engedelmességéért? — Azt hiszem, megtennék.” (723. sz.) „Miért nem utasítják el a munkások, hogy ilyen fiúkat alkalmazzanak? — Ez nincs az ő választásukra bízva.” (1634. sz.) „A parlament beavatkozását kívánjátok? — Ha azt akarják, hogy valami hathatós történjék a bányamunkások gyermekeinek nevelése dolgában, akkor a nevelést parlamenti törvény révén kényszerjellegűvé kell tenni.” (1636. sz.) „Ez Nagy-Britannia összes munkásainak gyermekeire érvényes legyen, vagy csak a bányamunkásokra? — Azért vagyok itt, hogy a bányamunkások nevében beszéljek.” (1638. sz.) „Minek megkülönböztetni a bányászgyermekeket másoktól? — Mert kivételek a szabály alól.” (1639. sz.) „Milyen tekintetben? — Fizikai tekintetben.” (1640. sz.) „Miért lenne a nevelés számukra értékesebb, mint más osztályok fiai számára ? — Nem mondom, hogy értékesebb számukra, de a bányákban való túldolgoztatásuk miatt kevesebb esélyük van nevelésre a nappali és vasárnapi iskolákban.” (1644. sz.) „Ugye, lehetetlen effajta kérdéseket abszolút módon kezelni?” (1646. sz.) „Elég iskola van a kerületekben? — Nem.” (1647. sz.) „Ha az állam azt kívánná, hogy minden gyermeket iskolába járassanak, honnan kerülne iskola minden gyermek számára? — Azt hiszem, mihelyt a körülmények parancsolják, az iskolák maguktól létrejönnek.” „Nemcsak a gyermekeknek, hanem a felnőtt bányamunkásoknak nagy többsége sem tud sem írni, sem olvasni.” (705., 726. sz.)

3. Női munka. Munkásnőket, igaz, 1842 óta a föld alatt nem használnak, de annál inkább a föld felett, a szén rakodására stb., a teknőknek a csatornákhoz és vasúti kocsikhoz való cipelésére, a szén válogatására stb. Alkalmazásuk nagyon megnövekedett az utóbbi 3—4 év alatt. (1727. sz.) Többnyire bányamunkások feleségei, leányai és özvegyei, 12-től 50—60 éves korig. (647., 1779., 1781. sz.) „Hogyan vélekednek a bányamunkások a nők foglalkoztatásáról a bányákban? — Általánosan elítélik.” (648. sz.) „Miért? — Mert lealacsonyítónak tartják nemükre… ” (649. sz.) „Valami férfiruha-félét hordanak. Sok esetben minden szemérem elvész. Nem egy nő dohányzik. A munka éppolyan piszkos, mint magukban a bányákban. Köztük sok a férjes asszony, akik házi kötelességeiket nem teljesíthetik.” (651. skk., 701. sz.) „Találhatnak-e az özvegyek ilyen jövedelmező munkát” (heti 8—10 shilling) „másutt? — Erről semmit sem tudok mondani.” (709. sz.) „És mégis el vagytok tökélve ” (milyen kőszívűek!), „hogy megfosztjátok őket ettől a megélhetéstől? — Minden bizonnyal.” (710. sz.) „Honnan ez a hangulat? — Mi, bányamunkások, jobban becsüljük a szépnemet annál, semhogy szénbányára ítélve lássuk… Ez a munka nagyrészt igen nehéz. Sokan e lányok közül 10 tonnát emelnek naponta.” (1715., 1717. sz.) „Azt hiszitek, hogy a bányákban foglalkoztatott munkásnők erkölcstelenebbek, mint a gyárakban foglalkoztatottak? — A rosszak százalékszáma nagyobb, mint a gyári lányok között.” (1732. sz.) „De nem vagytok megelégedve az erkölcsiség állásával a gyárakban sem? — Nem.” (1733. sz.) „Akkor hát a gyárakban is meg akarjátok tiltani a női munkát? — Nem, nem akarom.” (1734. sz.) „Miért nem? — Az a női nem számára tisztesebb és illőbb.” (1735. sz.) „Mégis káros erkölcsiségükre, nemde? — Nem, korántsem annyira, mint a bányákban való munka. Egyébként nemcsak erkölcsi, hanem fizikai és társadalmi okokból is beszélek. A lányok társadalmi lealacsonyodása siralmas és határtalan. Ha ezek a lányok bányamunkás-feleségek lesznek, férjeik mélységesen szenvednek ettől a lealacsonyodástól, és ez elűzi őket hazulról a kocsmába.” (1736. sz.) „De nem érvényes-e ugyanez a vasművekben foglalkoztatott nőkre? — Nem beszélhetek más üzletágak nevében.” (1737. sz.) „De mi különbség van hát a vasművekben és a bányákban foglalkoztatott nők között? — Nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel.” (1740. sz.) „Fel tudtok fedezni valamilyen különbséget az egyik vagy a másik osztály között? — Erről nem bizonyosodtam meg, de házról házra tett látogatásaim révén ismerem a dolgok gyalázatos állapotát kerületünkben.” (1741. sz.) „Nem lenne nagy kedvetek a nők foglalkoztatását mindenütt megszüntetni, ahol az lealacsonyító? — Igen… A gyermekek legjobb érzései az anyai nevelésből kell hogy származzanak.” (1750. sz.) „De hiszen ez ráillik a nők mezőgazdasági foglalkoztatására is? — Ez csak két évszakra terjed, nálunk viszont mind a négy évszakon át dolgoznak, néha éjjel-nappal, bőrig ázva, legyöngült szervezettel, megtört egészséggel. (1751. sz.) „A kérdést” (ti. a nők foglalkoztatását) „nem tanulmányoztátok általánosan? — Körülnéztem és annyit mondhatok, hogy sehol sem láttam semmit, ami a nők szénbányákban való foglalkoztatásához fogható. Ez férfimunka, erős férfiaknak való munka.” (1753., 1793., 1794. sz.) „A bányamunkások jobb osztályát, amely igyekszik felemelkedni és humanizálódni, asszonyai, ahelyett hogy valamilyen támaszt találna bennük, lehúzzák.” [1808. sz.] Miután a polgárok még tovább kérdezgettek keresztbe-hosszába, végül kibújt az özvegyek, szegény családok stb. iránti „részvétük” titka: „A széntulajdonos bizonyos úriembereket nevez ki a főfelügyeletre, és ezek azzal a politikával igyekeznek tetszést aratni, hogy mindent a lehető leggazdaságosabb alapra helyeznek, s a foglalkoztatott leányok napi 1 shilling—1 shilling 6 penny bért kapnak ott, ahol egy férfinak 2 shilling 6 pennyt kellene kapnia.” (1816. sz.)

4. Halottkém-esküdtszékek. „A coroner’s inquestekre [halottkémi vizsgálatokra] vonatkozólag meg vannak elégedve kerületeitekben a munkások a balesetekkor folytatott bírói eljárással? — Nem, nincsenek.” (360. sz.) „Miért nem? — Kivált mert olyan embereket tettek meg esküdteknek, akik abszolúte semmit nem tudnak a bányákról. Másokat sohasem vonnak be, kivéve mint tanúkat. Általában szatócsokat hívnak a szomszédságból, akik a bányatulajdonosok, vevőik befolyása alatt állnak és még a tanúk szakkifejezéseit sem értik. Azt kívánjuk, hogy bányamunkások alkossák az esküdtszék egy részét. Átlagban az ítélet ellentmondásban van a tanúvallomásokkal.” (361., 364., 366., 368., 371., 375. sz.) „Ne legyenek az esküdtszékek pártatlanok? — De igen.” (378. sz.) „A munkások azok lennének? — Nem látok semmi indokot, amiért ne lennének pártatlanok. Szakértelmük van.” (379. sz.) „De nem lenne-e az a tendenciájuk, hogy a munkások érdekében igazságtalanul kemény ítéleteket hozzanak? — Nem, nem hiszem.” (380. sz.)

5. Hamis mérték és súly stb. A munkások heti fizetést kívánnak félhavi helyett, súly és nem a teknők köbtartalma szerinti mérést, védelmet a hamis súlyok alkalmazása ellen stb. „Hiszen ha a teknőket csalárdul megnagyobbítják, akkor a munkás elhagyhatja a bányát félhavi felmondás után? — De ha más. helyre megy, ugyanazt találja.” (1071. sz.) „De mégis elhagyhatja a helyet, ahol a jogtalanságot elkövetik? — A jogtalanság általánosan uralkodó.” (1072. sz.) „De a munkás a mindenkori helyét félhavi felmondás után elhagyhatja? — Igen.” (1037. sz.) Ezzel aztán be van fejezve!

6. Bányafelügyelet. A munkások nemcsak a robbanó gázok okozta balesetektől szenvednek. „Éppannyira panaszt kell tennünk amiatt, hogy rossz a szénbányák szellőztetése, úgyhogy az emberek alig tudnak bennük lélegzeni; ezáltal mindenfajta foglalatosságra képtelenekké válnak. Így például éppen most a bányának abban a részében, ahol dolgozom, a dögletes levegő sok embert hetekre betegágynak döntött. A fő járatok többnyire elég levegősek, de azok a helyek éppen nem, ahol dolgozunk. Ha egy ember panaszt tesz a szellőztetésről a felügyelőnél, akkor elbocsátják és »megjegyzett« ember lesz, aki másutt sem talál foglalkoztatást. Az 1860-as »Mines Inspection Act« puszta papírrongy. A felügyelő — számuk túlságosan kicsi — talán 7 évben egyszer tesz egy formális látogatást. A mi felügyelőnk teljesen tehetetlen, 70 éves ember, aki alá több mint 130 szénbánya tartozik. Több felügyelőn kívül segédfelügyelők kellenek nekünk.” (234., 241., 251.,254., 274., 275., 554., 276., 293.sz.) „A kormány tehát olyan felügyelő-sereget tartson, hogy mindazt, amit kívántok, maguktól a munkásoktól kapott tájékoztatás nélkül megtehessék? — Ez lehetetlen, de jöjjenek el tájékoztatásért magukba a bányákba.” (280., 277. sz.) „Nem gondoljátok, hogy a hatás az lenne, hogy a felelősséget” (!) „a szellőzésért stb. a bányatulajdonosról a kormányhivatalnokokra hárítanák? — Semmiképpen; az ő dolguk az kell legyen, hogy a már fennálló törvények megtartását kikényszerítsék.” (285. sz.) „Amikor segédfelügyelőkről beszéltek, akkor kevesebb fizetésű és alantasabb jellegű emberekre gondoltok, mint a jelenlegi felügyelők? — Semmi esetre sem kívánok alantasabbakat, ha jobbakat tudnak kapni.” (294. sz.) „Több felügyelőt akartok, vagy a felügyelőknél alantasabb osztályú embereket? — Olyan emberek kellenek nekünk, akik magukban a bányákban forgolódnak, emberek, akik nem féltik a saját bőrüket.” (295. sz.) „Ha rosszabb fajtájú felügyelők iránti kívánságtokat teljesítenék, szakképzettségük hiánya nem idézne elő veszélyeket stb.? — Nem; a kormány dolga megfelelő embereket alkalmazni.” (297. sz.) Ezt a fajta kikérdezést végül még a vizsgáló bizottság elnöke is megsokallja. „Ti”, vág közbe, „gyakorlati embereket akartok, akik magukban a bányákban körülnéznek és jelentést tesznek a felügyelőnek, aki aztán magasabb tudományát felhasználhatja.” (298., 299. sz.) „Mindezeknek a régi üzemeknek a szellőztetése nem okozna-e sok költséget? — Igen, költségek felmerülhetnének, de emberéletek meg lennének védve.” (531. sz.) Egy szénmunkás tiltakozik az 1860-as törvény 17. szakasza ellen: „Jelenleg, ha a bányafelügyelő úgy találja, hogy a bánya valamilyen része nemmegművelhető állapotban van, akkor ezt a bányatulajdonosnak és a belügyminiszternek kell jelentenie. Ezután a bányatulajdonosnak 20 nap gondolkodási ideje van; a 20 nap végén minden változtatást megtagadhat. Ha pedig ezt teszi, írnia kell a belügyminiszternek és 5 bányamérnököt kell javasolnia, akik közül a miniszternek ki kell választania a döntőbírákat. Mi azt állítjuk, hogy ebben az esetben virtuálisan a bányatulajdonos nevezi ki saját bíráit.” (581. sz.) A burzsoá kikérdező, maga is bányatulajdonos: „Ez tisztán spekulatív ellenvetés.” (586. sz.) „Ti tehát nagyon keveset tartotok a bányamérnökök becsületességéről? — Azt mondom, hogy ez nagyon méltánytalan és igazságtalan.” (588. sz.) „Nincs-e a bányamérnököknek egy fajta nyilvános jellegük, amely döntéseiket fölébe emeli annak a részrehajlásnak, amelytől féltek? — Megtagadom, hogy ezeknek az embereknek személyes jellemére vonatkozó kérdésekre feleljek. Meg vagyok győződve róla, hogy sok esetben igen részrehajlóan cselekszenek, és hogy ezt a hatalmat el kellene tőlük venni ott, ahol emberéletek forognak kockán.’’ (589. sz.) Ugyanez a burzsoá van olyan szemérmetlen, hogy megkérdezze: „Nem gondoljátok-e, hogy a bányatulajdonosoknak is vannak veszteségeik a robbanásoknál?” — Végül: „Ti munkások nem ügyelhettek saját érdekeitekre magatok, anélkül, hogy a kormány segítségéhez folyamodnátok? — Nem.” (1042. sz.) — 1865-ben 3217 szénbánya volt Nagy-Britanniában és — 12 felügyelő. Egy yorkshire-i bányatulajdonos („Times”, 1867. január 26.) maga kiszámítja, hogy ezek a felügyelők, figyelmen kívül hagyva a tisztán bürokratikus teendőiket, amelyek egész idejüket felemésztik, minden bányát csak 10 évben egyszer tekinthetnének meg. Nem csoda, hogy a katasztrófák az utóbbi években (nevezetesen 1866-ban és 1867-ben is) számban és terjedelemben progresszíve növekedtek (néha 200—300 munkás esett áldozatul). Ezek a „szabad” tőkés termelés szépségei!

Mindenesetre az 1872-es törvény, akármilyen hiányos, az első, amely a bányákban foglalkoztatott gyermekek munkaidejét szabályozza és a kiaknázókat és bányatulajdonosokat bizonyos mértékben felelőssé teszi úgynevezett balesetekért.

A gyermekek, fiatal személyek és nők mezőgazdasági foglalkoztatásának vizsgálatára alakult 1867-es királyi bizottság néhány igen fontos jelentést tett közzé. Különböző kísérletek történtek, hogy a gyári törvényhozás elveit, módosított formában, a mezőgazdaságra alkalmazzák, de mostanáig valamennyi teljes kudarcot vallott. Amire azonban itt fel kell hívnom a figyelmet, az az, hogy ellenállhatatlan tendencia van ezeknek az elveknek általános alkalmazására.

Ha a gyári törvényhozás általánossá tétele a munkásosztály fizikai és szellemi védelmi eszközeként elkerülhetetlenné vált, másrészt ez általánossá teszi és meggyorsítja, mint már jeleztük, a törpeméretű szétszórt munkafolyamatok átváltozását nagy, társadalmi méretű kombinált munkafolyamatokká, tehát a tőke koncentrációját és a gyárrendszer egyeduralmát. Szétrombolja az összes ódon és átmeneti formákat, amelyek mögé a tőke uralma még részben rejtőzik, és ezeket a tőke közvetlen, leplezetlen uralmával helyettesíti. Ezzel általánossá teszi a közvetlen harcot is ez ellen az uralom ellen. Míg az egyéni műhelyekben egyformaságot, szabályszerűséget, rendet és gazdaságosságot kényszerít ki, azzal a hatalmas ösztökéléssel, amelyet a munkanap korlátozása és szabályozása a technikának ad, a gyári törvényhozás megnöveli a tőkés termelés egészének anarchiáját és katasztrófáit, a munka intenzitását és a gépi berendezés konkurenciáját a munkással. A kisüzem és az otthonmunka területeivel megsemmisíti a „létszámfelettiek” utolsó menedékeit, és ezzel az egész társadalmi mechanizmus eddigi biztonsági szelepét. A termelési folyamat anyagi feltételeivel és társadalmi kombinációjával érleli e folyamat tőkés formájának ellentmondásait és antagonizmusait, ennélfogva egyszersmind egy új társadalom alkotóelemeit és a régi társadalom forradalmasító mozzanatait^322*
322* Robert Owen a szövetkezeti gyárak és boltok atyja, aki azonban, mint korábban megjegyeztem, semmiképpen nem osztozott kővetőinek ez elszigetelt átalakítóelemek horderejére vonatkozó illúzióiban, nemcsak ténylegesen, kísérleteiben indult ki a gyárrendszerből, hanem azt elméletileg is a szociális forradalom kiindulópontjának jelentette ki. Vissering úr, a politikai gazdaságtan professzora a leydeni egyetemen, úgy látszik ilyesvalamit sejt, amikor „Handbook van Praktische Staathuishoudkunde”-jában [A gyakorlati államgazdaság kézikönyve], 1860—62, amely a vulgáris gazdaságtan sekélyességeit a nekik legmegfelelőbb formában adja elő, a nagyiparral szemben a kézművesüzemért hevül.

(A 4 kiadáshoz Az „új jogi óriáskígyó” (264 [nálunk 281.] old.) amelyet az angol törvényhozás az egymásnak ellentmondó Factory Actek, Factory Acts Extension Act és Workshops’ Act révén életre hívott, végül is elviselhetetlenné vált, és így az 1878-as Factory and Workshop Actben [gyári és műhelytörvényben] létrejött az egész idevaló törvényhozás kodifikálása. Anglia e most érvényes iparkódexének részletes kritikáját itt természetesen nem tudhatjuk. Ezért talán elegendők lesznek a kővetkező jegyzetek: A törvény felölel 1. Textilgyárakat. Itt nagyjából minden a régiben marad. 10 éven felüli gyermekek engedélyezett munkaideje napi 5 ½ óra, vagy pedig 6 óra, és akkor a szombat szabad, fiatal személyek és nők öt napon 10 óra, szombaton legfeljebb 6 ½. — 2. Nem textilgyárakat. Itt a rendelkezések jobban megközelítik az 1. pontot, mint korábban, de még mindig vannak némely, a tőkéseknek kedvező kivételek, amelyek némely esetekben a belügyminiszter külön engedélyével még kiterjeszthetők. — 3. Workshopokat [műhelyeket], körülbelül úgy meghatározva, mint a korábbi törvényben, amennyiben gyermekeket, fiatal munkásokat vagy nőket foglalkoztatnak bennük, a workshopoknak a nem textilgyárakkal meglehetősen egy a helyzetük, de megint könnyítésekkel az egyes esetekben. — 4. Workshopokat, amelyekben nem foglalkoztatnak gyermekeket vagy fiatal munkásokat, csak 18 éven felüli mindkét nembeli személyeket, erre a kategóriára még további könnyítések érvényesek. — 5. Domestic workshopokat [otthonműhelyeket], ahol csak családtagokat foglalkoztatnak a családi lakásban, még rugalmasabbak a rendelkezések, és egyidejűleg az a korlátozás, hogy a felügyelő különleges miniszteri vagy bírói engedély nélkül csak olyan helyiségekbe léphet be, amelyeket nem használnak egyúttal lakóhelyiségnek, és végül a családon belül szalmafonás, csipkeverés és kesztyűkészítés teljes szabadjára engedése. Minden hiányosságával együtt a törvény még mindig, az 1877. március 23-i svájci szövetségi gyári törvény mellett, messze a legjobb törvény ebben a tárgyban. Összehasonlítása az említett svájci szövetségi törvénnyel különösen érdekes, mert jól szemlélteti a két törvényhozói módszer — az angol, „történelmi”, esetről esetre belenyúló és a kontinentális, a francia forradalom hagyományaira felépített, inkább általánosító módszer — előnyeit és hátrányait. Sajnos az angol kódex a workshopokra való alkalmazásában nagyrészt még mindig holt betű — elégtelen felügyelő személyzet miatt — F. E.)

SaLa