Marx – Tőke 1 – A modern gyarmatosítási elmélet
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

Huszonötödik fejezet
A modern gyarmatosítási elmélet²⁵³*
²⁵³* Itt valóságos gyarmatokról van szó, szűz földről, amelyet szabad bevándorlók gyarmatosítanak. Az Egyesült Államok, gazdasági szempontból, még mindig Európa gyarmata. Egyébként ide tartoznak azok a régi ültetvények is, ahol a rabszolgaság megszüntetése a viszonyokat teljesen felforgatta.*

A politikai gazdaságtan elvből összecseréli a magántulajdon két igen különböző fajtáját, amelyek közül az egyik a termelő saját munkáján alapul, a másik idegen munka kizsákmányolásán. Elfelejti, hogy az utóbbi nemcsak szöges ellentéte az előbbinek, hanem csupán annak sírján virágzik.

Nyugat-Európában, a politikai gazdaságtan szülőföldjén, az eredeti felhalmozás folyamata többé-kevésbé befejeződött. A tőkés rendszer itt vagy közvetlenül uralma alá hajtotta az egész nemzeti termelést, vagy, ahol a viszonyok még fejletlenebbek, legalább közvetetten ellenőrzi a mellette tovább létező, lesüllyedő, az elavult termelési módhoz tartozó társadalmi rétegeket. A tőke e kész világára a politikai gazdász annál aggódóbb buzgalommal és annál kenetteljesebben alkalmazza a kapitalizmus előtti világ jogi és tulajdonképzeteit, minél hangosabban rácáfolnak ideológiájára a tények.

Más a helyzet a gyarmatokon. A tőkés rendszer ott mindenütt beleütközik a termelőbe, aki mint saját munkafeltételeinek birtokosa, önmagát gazdagítja munkája révén, nem pedig a tőkést. E két homlokegyenest ellenkező gazdasági rendszer ellentmondása itt gyakorlatilag harcukban nyilvánul meg. Ahol a tőkés mögött ott áll az anyaország hatalma, ott igyekszik a saját munkán nyugvó termelési és elsajátítási módot erőszakkal félretolni az útból. Ugyanaz az érdek, amely a tőke tányérnyalóját, a politikai gazdászt, az anyaországban arra készteti, hogy a tőkés termelési módot elméletileg saját ellentétének nyilvánítsa, ugyanaz az érdek itt arra ösztönzi, „to make a clean breast of it” [hogy könnyítsen a lelkén] és fennhangon hirdesse a két termelési mód ellentétét. E célból bebizonyítja, hogy a munka társadalmi termelőerejének kifejlesztése, a kooperáció, a munkamegosztás, a gépi berendezés nagybani alkalmazása stb. lehetetlen a munkások kisajátítása és ennek megfelelően termelési eszközeik tőkévé változtatása nélkül. Az úgynevezett nemzeti gazdagság érdekében mesterséges eszközöket keres a nép szegénységének kialakítására. Apologetikus páncélja itt darabokra mállik, mint a foszladozó tapló.

E. G. Wakefield nagy érdeme nem az, hogy a gyarmatokról valami újat mondott²⁵⁴*, hanem hogy a gyarmatokon felfedezte az igazságot az anyaország tőkés viszonyaira vonatkozóan. Mint ahogy a protekcionizmus rendszere kezdetben²⁵⁵* arra törekedett, hogy tőkéseket gyártson az anyaországban, Wakefield gyarmatosítási elmélete, amelyet Anglia egy időn át törvények segítségével próbált megvalósítani, bérmunkásokat törekedik gyártani a gyarmatokon. Ezt ő „systematic colonizationnak” (rendszeres gyarmatosításnak) nevezi.

A gyarmatokon Wakefield először is felfedezte, hogy a pénz, a létfenntartási eszközök, a gépek és más termelési eszközök tulajdona még nem tesz egy embert tőkéssé, ha hiányzik a kiegészítő rész, a bérmunkás, az a másik ember, aki rákényszerült arra, hogy magát önként eladja. Felfedezte, hogy a tőke nem dolog, hanem dolgok által közvetített társadalmi viszony személyek között.²⁵⁶* Peel úr, panaszolja el nekünk, 50 000 font sterling értékű létfenntartási eszközt és termelési eszközt vitt magával Angliából Új-Hollandiába [Nyugat- Ausztrália], a Swan folyóhoz. Peel úr annyira óvatos volt, hogy ezenkívül magával vitt még 3000 személyt a dolgozó osztályból, férfiakat, nőket és gyermekeket. Amikor a rendeltetési helyre érkeztek, „Peel úr ottmaradt egyetlen szolga nélkül, aki ágyát megvetette volna vagy vizet mert volna neki a folyóból”²⁵⁷*. Szerencsétlen Peel úr, mindenre gondolt, csak arra nem, hogy az angol termelési viszonyokat exportálja a Swan folyóhoz!
²⁵⁴* Wakefieldnek magára a gyarmatok lényegére vonatkozó néhány világos meglátását az idősebb Mirabeau, a fiziokrata, és még sokkal korábban angol közgazdászok mindenben megelőzték.
²⁵⁵* Később a protekcionizmus időleges szükségességgé lesz a nemzetközi konkurenciaharcban. De bármi is az indítóoka, a következmények ugyanazok maradnak.*
²⁵⁶* „A néger — néger. Csak meghatározott viszonyok között lesz rabszolgává. Egy gyapotfonó gép — gép, amellyel gyapotot fonnak. Csak meghatározott viszonyok között lesz tökévé. Ha ezekből a viszonyokból kiszakítjuk, éppoly kevéssé tőke, ahogy az arany önmagában véve nem pénz, vagy a cukor nem a cukor ára … A tőke társadalmi termelési viszony. A tőke történelmi termelési viszony.” (Karl Marx: „Lohnarbeit und Kapital”, „Neue Rheinische Zeitung”, 266. sz., 1849. ápr. 7. [Marx és Engels Művei. 6. köt. 396—397. old.])*
²⁵⁷* E. G. Wakefield: „England and America”, II. köt. 33. old.*

Wakefield következő felfedezéseinek megértéséhez két előzetes megjegyzés. Tudjuk: a termelési és létfenntartási eszközök, ha a közvetlen termelő tulajdonában vannak, nem tőkék. Tőkévé csak olyan feltételek között válnak, amelyek között egyszersmind eszközül szolgálnak a munkás kizsákmányolására és a rajta való uralkodásra. E tőkés lelkűk azonban a politikai gazdász fejében oly bensőséges házasságra lép anyagi szubsztanciájukkal, hogy minden körülmények között tőkének kereszteli őket, még ott is, ahol éppen az ellenkezői ennek. Így tesz Wakefield is. Továbbá: a termelési eszközöknek sok egymástól független, önállóan gazdálkodó munkás egyéni tulajdonaként való szétforgácsolódását a tőke egyenlő megoszlásának nevezi. A politikai gazdász úgy jár, mint a hűbéri jogász. Az utóbbi tiszta pénzviszonyokra is a maga hűbéri jogi címkéit ragasztotta.

„Ha”, mondja Wakefield, „a tőke a társadalom valamennyi tagja között egyenlő arányban oszlanék meg, senkinek sem állna érdekében több tőkét felhalmozni, mint amennyit saját kezével felhasználhat. Bizonyos mértékig így van ez az új amerikai gyarmatokon, ahol a földtulajdon iránti szenvedély megakadályozza a bérmunkások osztályának létezését.”²⁵⁸* Ameddig tehát a munkás önmagának halmozhat fel — és ezt megteheti, ameddig termelési eszközeinek tulajdonosa marad —, a tőkés felhalmozás és a tőkés termelési mód lehetetlen. Hiányzik az ehhez nélkülözhetetlen bérmunkásosztály. Hogyan hozták létre mármost a vén Európában a munkás megfosztását munkája feltételeitől, tehát a tőkét és a bérmunkát? Egy egészen eredeti contrat sociallal [társadalmi szerződéssel]. „Az emberiség … egyszerű módszert alkalmazott a tőke felhalmozásának előmozdítására”, amely természetesen Ádám ideje óta létezése végső és egyetlen céljaként lebegett szeme előtt; „felosztotta önmagát tőketulajdonosokra és munkatulajdonosokra … ez a felosztás önkéntes megállapodás és kombináció eredménye volt.²⁵⁹* Egyszóval: az emberiség tömege önmagát sajátította ki „a tőke felhalmozásának” tiszteletére. Mármost azt kellene hinnünk, hogy e fanatikus önmegtagadás ösztönének főként a gyarmatokon kell szabadon érvényesülnie, hiszen ott vannak csak olyan emberek és olyan körülmények, amelyek egy contrat socialt az álmok birodalmából a valóságba ültethetnek át. De akkor mire való egyáltalában a „rendszeres gyarmatosítás”, ellentétben a természetadta gyarmatosítással? De, de: „az amerikai Unió északi államaiban kétséges, vajon a népesség egytizede is a bérmunkások kategóriájába tartozik-e … Angliában … a nép nagy tömege bérmunkásokból áll.”²⁶⁰*
²⁵⁸* I. m. I. köt. 17. old.*
²⁵⁹* I. m. 18. old.*
²⁶⁰* I. m. 42., 44. old.*

Sőt a dolgozó emberiség ösztöne, hogy önmagát a tőke tiszteletére kisajátítsa, oly kevéssé van meg, hogy a rabszolgaság, még Wakefield szerint is, az egyetlen természetadta alapzata a gyarmati gazdagságnak. Wakefield rendszeres gyarmatosítása puszta pis aller [kényszermegoldás], mivel már szabadokkal, nem pedig rabszolgákkal van dolga. „Santo Domingo első spanyol telepesei nem kaptak munkásokat Spanyolországból. De munkások nélkül” (azaz rabszolgaság nélkül) „a tőke tönkrement vagy legalábbis olyan kis mennyiségekre zsugorodott volna, amekkorát minden egyén saját kezével felhasználhat. Ez valóban meg is történt az angolok alapította legutóbbi gyarmaton, ahol nagy tőke — vetőmag, jószág és szerszámok — ment tönkre bérmunkások hiánya miatt, és ahol egyetlen telepesnek sincs sokkal több tőkéje, mint amennyit saját kezével felhasználhat.”²⁶¹*

Láttuk: a nép tömegének földtől való megfosztása a tőkés termelési mód alapzata. A szabad gyarmatnak, ellenkezőleg, az a lényege, hogy a föld zöme még népi tulajdon és ezért egy-egy részét mindegyik telepes magántulajdonává és egyéni termelési eszközévé változtathatja, anélkül hogy a későbbi telepest ugyanebben a műveletben megakadályozná.²⁶²* Ez a titka nemcsak a gyarmatok virágzásának, hanem rákfenéjének is — annak, hogy szembeszállnak a tőke megtelepedésével. „Ahol a föld igen olcsó és minden ember szabad, ahol kívánsága szerint mindenki kaphat egy darab földet a maga számára, ott nemcsak hogy nagyon drága a munka, ami a munkásnak termékéből való részesedését illeti, hanem nehéz bármilyen áron kombinált munkát kapni.”²⁶³*

Minthogy a gyarmatokon a munkás még nincs, vagy csak szórványosan vagy korlátolt mértékben van elválasztva a munkafeltételektől és azok gyökerétől, a földtől, ezért a mezőgazdaság sem vált még el az ipartól, a falusi háziipar sem pusztult még el, és akkor honnan legyen belső piac a tőke számára? „Amerika népességének egyetlen része sem kizárólag földművelő, kivéve a rabszolgákat és munkáltatóikat, akik nagy vállalkozásokra egyesítenek tőkét és munkát. A szabad amerikaiak, akik a földet maguk művelik meg, egyszersmind sok más foglalkozást is űznek. Az általuk használt bútorok és szerszámok egy részét rendszerint maguk készítik. Gyakran maguk építik házukat, és elviszik saját iparuk termékét a legtávolabbi piacokra is. Fonnak és szőnek, saját használatukra szappant és gyertyát, cipőt és ruhát készítenek. Amerikában a földművelés gyakran a kovács, a molnár vagy a szatócs mellékfoglalkozása.”²⁶⁴* Ilyen fickók között hol marad tere a tőkés „lemondásának”?
²⁶¹* I. m. II. köt. 5. old.*
²⁶²* „A földnek ahhoz, hogy a gyarmatosítás eleme legyen, nemcsak megműveletlennek kell lennie, hanem köztulajdonnak is, amelyet magántulajdonná lehet változtatni.” (I. m. II. köt. 125. old.)*
²⁶³* I. m. I. köt. 247. old.*
²⁶⁴* I. m. 21—22. old.*

A tőkés termelés szépsége éppen abban áll, hogy nemcsak hogy a bérmunkást folyton újratermeli mint bérmunkást, hanem a tőke felhalmozása arányában mindig termel egy viszonylagos túlnépességet bérmunkásokból. Így a munka keresletének és kínálatának törvényét a helyes vágányon tartják, a bérek ingadozását a tőkés kizsákmányolásnak megfelelő korlátok közé szorítják, és végül biztosítják a munkás oly nélkülözhetetlen szociális függőségét a tőkéstől, azt a feltétlen függőségi viszonyt, amelyről a politikai gazdász otthon, az anyaországban, locsogva azt hazudhatja, hogy szabad szerződéses viszony vevő és eladó, egyenlően független árubirtokosok, a tőke-áru és a munka-áru birtokosa között. De a gyarmatokon ez a szép téveszme szétfoszlik. A népesség abszolút száma itt sokkal gyorsabban nő, mint az anyaországban, mert sok munkás mint felnőtt jön a világra, és ennek ellenére a munkapiacon mindig hiány mutatkozik. A munka keresletének és kínálatának törvénye csődöt mond. Egyrészt az Óvilág állandóan dob be kizsákmányolásra éhes, lemondásra vágyó tőkét; másrészt a bérmunkásoknak bérmunkásokként való rendszeres újratermelése a legilletlenebb és részben leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Hát még a létszámfeletti bérmunkások termelése a tőke felhalmozásának arányában! Aki ma bérmunkás, holnap független, önállóan gazdálkodó paraszt vagy kézműves lesz. Eltűnik a munkapiacról, de — nem a dologházba. A bérmunkásoknak ez az állandó átváltozása független termelőkké, akik nem a tőkének, hanem önmaguknak dolgoznak, és nem a tőkés urat, hanem önmagukat gazdagítják, igen károsan hat vissza a munkapiac állapotaira. Nem elég, hogy a bérmunkás kizsákmányolási foka tisztességtelenül alacsony marad. Az utóbbi ezenfelül a függőségi viszonnyal együtt a lemondó tőkéstől való függőség érzését is elveszíti. Innen erednek mindazok a visszásságok, melyeket a mi E. G. Wakefieldünk oly bátran, oly ékesszólóan és oly megindítóan ír le.

A bérmunka kínálata, panaszolja, nem állandó, nem rendszeres és nem kielégítő. „Nemcsak túl kicsiny mindig, hanem bizonytalan is.”²⁶⁵* „Ámbár a munkás és tőkés között felosztásra kerülő termék nagy, a munkás oly nagy részt vesz el, hogy gyorsan tőkéssé válik … Ezzel szemben csak kevesen tudnak nagy gazdagságot felhalmozni, még ha szokatlanul hosszú ideig élnek is.”²⁶⁶* A munkások éppenséggel nem engedik meg a tőkésnek, hogy lemondjon munkájuk legnagyobb részének megfizetéséről. Az sem segít rajta, ha olyan ravasz, hogy saját tőkéjével együtt saját bérmunkásait is Európából importálja. „Ezek hamarosan megszűnnek bérmunkások lenni, hamarosan független parasztokká változnak, sőt régi gazdáik konkurenseiként lépnek fel magán a bérmunkapiacon.”²⁶⁷*
²⁶⁵* I. m. II. köt. 116. old.*
²⁶⁶* I. m. I. köt. 131. old.*
²⁶⁷* I. m. II. köt. 5. old.*

Micsoda szörnyűség! A derék tőkés maga hozta be Európából a saját drága pénzén saját tulajdon konkurenseit! Itt aztán igazán mindennek vége! Nem csoda, ha Wakefield arról panaszkodik, hogy a gyarmatokon hiányzik a bérmunkások függőségi viszonya és függőségi érzése. A magas bérek miatt, mondja tanítványa, Merivale, a gyarmatokon szenvedélyesen vágyódnak olcsóbb és alázatosabb munkára, egy olyan osztályra, amelynek a tőkés diktálhatja a feltételeket, ahelyett hogy az diktálná neki … A régi civilizált országokban a munkás, ámbár szabad, természeti törvénynél fogva függ a tőkéstől, a gyarmatokon ezt a függőséget mesterséges eszközökkel kell megteremteni.²⁶⁸*

Mi mármost, Wakefield szerint, a következménye ennek a visszás állapotnak a gyarmatokon? A termelők és a nemzeti vagyon „szétszórásának barbár rendszere”.²⁶⁹* A termelési eszközöknek számtalan önállóan gazdálkodó tulajdonos között való szétforgácsolása megsemmisíti, a tőke centralizációjával együtt, a kombinált munka minden alapzatát. Minden hosszúlélegzetű vállalkozás, amely évekre terjed és állótőke kiadását kívánja, megvalósításában akadályokba ütközik. Európában a tőke egy pillanatig sem habozik, mert a munkásosztály ott a tőke eleven tartozéka, mindig fölös bőségben van meg, mindig rendelkezésére áll. De a gyarmati országokban! Wakefield elmesél egy igen fájdalmas kis történetet. Beszélgetett néhány kanadai és New York állambeli tőkéssel, ahol ezenfelül a bevándorlás hullámai gyakran megakadnak és „létszámfeletti” munkások bizonyos üledéke csapódik le. „Tőkénk”, sóhajtja a melodráma egyik szereplője, „készen állott sok olyan műveletre, amelynek elvégzéséhez tekintélyes időre van szükség; de belekezdhetünk-e ilyen műveletekbe olyan munkásokkal, akik — tudtuk — nemsokára hátat fordítanak majd nekünk? Ha biztosak lettünk volna abban, hogy az ilyen bevándorlók munkáját meg tudjuk tartani, szíves örömest rögtön szerződtettük volna őket, mégpedig magas áron. Sőt, bár biztos volt, hogy elveszítjük őket, mégis szerződtettük volna ezeket az embereket, ha biztosak lettünk volna egy szükségletünknek megfelelő újabb kínálatban.”²⁷⁰*
²⁶⁸* Merivale: „Lectures on Colonization etc.”, II. köt. 235—314. old., elszórtan. Még Molinari, a szelíd, szabadkereskedő vulgáris közgazdász is a következőket mondja: „Azokon a gyarmatokon, amelyeken a rabszolgaságot eltörölték, anélkül hogy a kényszermunkát pótolták volna megfelelő mennyiségű szabad munkával, az ellenkezőjét láttuk lejátszódni annak, ami a szemünk előtt naponta végbemegy. Láttuk, hogy a közönséges munkások kizsákmányolják az ipari vállalkozókat azáltal, hogy olyan béreket követelnek, amelyek semmilyen arányban sincsenek azzal a jogos részesedéssel [part légitime], amely őket a termékből megilletné. Az ültetvényesek, minthogy nem tudtak cukrukért olyan árat elérni, amely a bér emelkedését fedezné, arra kényszerültek, hogy a többletet először profitjukból, majd magából a tőkéjükből fedezzék. Egy sereg ültetvényes tönkrement ilyen módon, mások bezárták üzemüket, hogy a fenyegető romlást elkerüljék … Kétségtelen, hogy inkább felhalmozott tőke pusztuljon, mint emberek nemzedékei” (milyen nagylelkű Molinari úr!); „de nem volna jobb, ha sem az egyik, sem a másik nem pusztulna el?” (Molinari: „Etudes économiques”, 51—52. old.) Ugyan, ugyan Molinari úr! Mi lesz a tízparancsolatból, a Szentírásból, a kereslet és kínálat törvényéből, ha Európában az „entrepreneur” [vállalkozó] megrövidítheti a munkás part légitime-jét, Nyugat-Indiában pedig a munkás az entrepreneurét! És mondja kérem, mi ez a „part légitime”, amelyet az ön bevallása szerint a tőkés Európában naponta nem fizet meg? Molinari úrnak rettenetesen viszket a tenyere, hogy odaát, a gyarmatokon, ahol a munkások olyan „közönségesek”, hogy „kizsákmányolják” a tőkést, a kereslet és kínálat egyébként önműködően ható törvényét rendőri úton terelje a helyes mederbe.*
²⁶⁹* Wakefield, i. m. II. köt. 52. old.*
²⁷⁰* I. m. 191—192. old.*

Miután Wakefield az angol tőkés mezőgazdálkodást és annak „kombinált” munkáját pompázatosan szembeállította a szétszórt amerikai parasztgazdasággal, akaratlanul felfedi az érem másik oldalát is. Az amerikai nép tömegét jómódúnak, függetlennek, vállalkozó kedvűnek és viszonylag műveltnek ábrázolja, míg „az angol mezőgazdasági munkás nyomorult éhenkórász (a miserable wretch), pauper … Észak-Amerika és néhány új gyarmat kivételével vajon melyik országban haladja meg a mezőgazdaságban alkalmazott szabad munka bére említésreméltóan a munkás legnélkülözhetetlenebb létfenntartási eszközeit? … Kétségtelen, hogy Angliában az igáslovakat, minthogy ezek értékes tulajdont jelentenek, sokkal jobban táplálják, mint az angol földművest.”²⁷¹* De never mind [nem tesz semmit], hiszen a nemzet gazdagsága természettől fogva azonos a nép nyomorával.

Hogyan lehet mármost a gyarmatok antikapitalista rákfenéjét gyógyítani? Ha az egész földet népi tulajdonból egy csapásra magántulajdonná változtatnák, akkor elpusztítanák ugyan a baj gyökerét, de vele együtt — a gyarmatot is. A művészet: két legyet ütni egy csapásra. Kormányintézkedéssel a szűz földre a kereslet és kínálat törvényétől független, mesterséges árat kell megszabni, amely a bevándorlót arra kényszeríti, hogy hosszabb ideig bérmunkát végezzen, míg elég pénzt kereshet ahhoz, hogy földet vásároljon²⁷²* és független paraszttá változzék.
²⁷¹* I. m. I. köt., 47., 246. old.*
²⁷²* „A föld és a tőkék elsajátításának tulajdonítható — teszitek hozzá —, hogy az az ember, akinek nincs egyebe, csak a karja, foglalkoztatást talál és jövedelemre tesz szert… éppen ellenkezőleg, a föld egyéni elsajátításának tulajdonítható az, hogy vannak olyan emberek, akiknek nincs egyebük, csak a karjuk … Ha egy embert légüres térbe tesztek, megfosztjátok a levegőtől. Így cselekedtek akkor is, ha hatalmatokba kerítitek a földet … Ez azt jelenti, hogy az embert a gazdagságtól üres térbe helyezitek, hogy ne élhessen másképp, csak a ti akaratotok szerint.” (Colins: „L’économie politique etc.”, III. köt. 267—271. old., elszórtan.)*

Azt az alapot viszont, amely abból adódik, hogy a földeket a bérmunkásra nézve viszonylag tiltó áron adják el, tehát ezt a munkabérből a kereslet és kínálat szent törvényének megsértése útján kipréselt pénzalapot, abban a mértékben, ahogyan növekszik, használja a kormány arra, hogy éhenkórászokat hozzon be Európából a gyarmatokra és így telített állapotban tartsa a tőkés úr bérmunkapiacát. Ilyen körülmények között tout sera pour le mieux dans le meilleur des mondes possibles. Ez a „rendszeres gyarmatosítás” nagy titka. „E terv alapján”, kiált fel diadalittasan Wakefield, „a munka kínálata szükségképpen állandó és rendszeres lesz; mert először is, minthogy egyetlen munkás sem tud földet szerezni, amíg pénzért nem dolgozott, az összes bevándorló munkások, azáltal hogy bérért kombináltan dolgoznak, alkalmazójuknak tőkét termelnének arra, hogy több munkát alkalmazzon; másodszor mindenki, aki a bérmunkát szögre akasztaná és földtulajdonossá válnék, éppen a föld megvásárlása által alapot biztosítana arra, hogy friss munkát lehessen áthozni a gyarmatokra.”²⁷³* Az állami úton oktrojált földárnak természetesen „elegendőnek” (sufficient price), azaz oly magasnak kell lennie, „hogy megakadályozza a munkásokat abban, hogy független parasztokká váljanak, amíg mások nem jönnek, hogy helyüket a bérmunkapiacon elfoglalják.”²⁷⁴* Ez az „elegendő földár” nem más, mint szépítő körülírása a váltságdíjnak, amelyet a munkás fizet a tőkésnek azért az engedélyért, hogy a bérmunkapiacról visszavonulhasson a vidékre. Először „tőkét” kell teremtenie a tőkés úr számára, hogy az több munkást zsákmányolhasson ki, és aztán a munkapiacon „helyettest” kell állítania, akit a kormány a munkás költségére szállít át a tengeren egykori tőkés ura részére.
²⁷³* Wakefield, i. m. II. köt. 192. old.*
²⁷⁴* I. m. II. köt. 45. old.*

Igen jellemző, hogy az angol kormány az „eredeti felhalmozásnak” ezt a Wakefield úr által külön a gyarmati országokban való használatra előírt módszerét éveken át gyakorolta. A kudarc természetesen éppoly csúfos volt, mint a Peel-féle banktörvényé¹⁶⁵. Csupán az történt, hogy a kivándorlók áradatát eltérítették az angol gyarmatoktól az Egyesült Államok felé. Közben a tőkés termelés előrehaladása Európában, amelyet a kormányok növekvő nyomása kísért, feleslegessé tette Wakefield receptjét. Egyrészt az óriási és folytonos emberáradat, amely évről évre Amerika felé tódul, az Egyesült Államok keleti részén meg-megakadó lecsapódásokat hagy hátra, mert az Európából való kivándorlás hulláma az embereket gyorsabban dobja az ottani munkapiacra, mint ahogyan a Nyugat felé irányuló kivándorlás hulláma tovább tudja őket sodorni. Másrészt az amerikai polgárháború egyik következménye óriási nemzeti adósság volt, és ezzel az adóterhek növekedése, a legaljasabb fináncarisztokrácia kialakulása, a közföldek egy hatalmas részének elajándékozása vasutak, bányák stb. kiaknázására alakult spekuláns társaságoknak — egyszóval a tőke leggyorsabb centralizációja. A nagy köztársaság tehát megszűnt a kivándorló munkások ígéretföldje lenni. A tőkés termelés ott óriás léptekkel halad előre, habár a bércsökkentés és a bérmunkás függősége még korántsem érte el az európai normálszínvonalat. Az a körülmény, hogy a meg nem művelt gyarmati földet az angol kormány szemérmetlenül elkótyavetyéli arisztokratáknak és tőkéseknek — amit maga Wakefield is keményen megbélyegzett —, továbbá az az emberáradat, amelyet az aranymezők vonzanak oda, és az a konkurencia, amelyet az angol áruk behozatala még a legkisebb kézművesnek is támaszt, főleg Ausztráliában²⁷⁵* elegendő „viszonylagos munkás-túlnépességet” hozott létre, úgyhogy szinte minden postagőzös az ausztráliai munkapiac túltelítettségének — „glut of the Australian labour-market” — hiób-hírét [rossz hírét] hozza, és a prostitúció ott helyenként oly buján tenyészik, mint a londoni Haymarketen.
²⁷⁵* Mihelyt Ausztrália önmaga törvényhozójává lett, természetesen a telepeseknek kedvező törvényeket hozott, de az egyszer már véghezvitt angol földelkótyavetyélés ennek útjában áll. „Az első és legfontosabb cél, amelynek elérésére az 1862. évi új földtörvény törekszik, az hogy jobban megkönnyítse a nép letelepedését.” („The Land Law of Victoria [Victoria földtörvényéhez], by the Hon. G. Duffy, Minister of Public Lands”, London 1862 [3. old.])*

De bennünket itt nem a gyarmatok állapota foglakoztat. Bennünket kizárólag az a titok érdekel, amelyet az Óvilág politikai gazdaságtana az Újvilágban felfedezett és fennhangon hirdetett: a tőkés termelési és felhalmozási módnak, tehát a tőkés magántulajdonnak is, feltétele a saját munkán nyugvó magántulajdon megsemmisítése, azaz a munkás kisajátítása.

1867.

Marx és Engels Művei. 23. köt. 1967.141—220., 279—283., 293—399., 449—469 , 498—520 526—549., 573—606., 668—722. old.

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Marx – Tőke 1 – Az úgynevezett eredeti felhalmozás – A tőkés felhalmozás
(idézet: Marx és Engels válogatott művei 2)

7. A tőkés felhalmozás történelmi tendenciája
Mire lyukad ki a tőke eredeti felhalmozása, azaz a tőke történelmi keletkezése? Amennyiben nem rabszolgáknak és jobbágyoknak közvetlen átváltoztatása bérmunkásokká, tehát puszta formaváltoztatás, annyiban a közvetlen termelők kisajátítását, azaz a saját munkán nyugvó magántulajdon megszüntetését jelenti csupán.

Magántulajdon, mint a társadalmi, kollektív tulajdon ellentéte, csak ott létezik, ahol a munkaeszközök és a munka külső feltételei magánszemélyek tulajdonában vannak. Aszerint azonban, hogy ezek a magánszemélyek a munkások-e vagy a nem-dolgozók, a magántulajdonnak is más-más a jellege. Az a végtelen sok árnyalat, amit az első pillantásra mutat, csak az e két véglet között levő közbenső állapotokat tükrözi vissza.

A munkás magántulajdona termelési eszközei felett az alapzata a kisüzemnek, a kisüzem pedig egyik szükséges feltétele annak, hogy a társadalmi termelés és magának a munkásnak a szabad egyénisége kifejlődjék. Igaz, hogy ez a termelési mód megvan a rabszolgaságon, a jobbágyságon és más függőségi viszonyokon belül is. De csak ott virágzik, ott fejti ki teljes energiáját, ott hódítja meg a neki megfelelő klasszikus formát, ahol a munkás szabad magántulajdonosa önmaga kezelte munkafeltételeinek, a paraszt a földnek, amelyet megművel, a kézműves a szerszámnak, amelyen virtuóz módon játszik.

Ez a termelési mód a föld és a többi termelési eszköz szétforgácsolását tételezi fel. Kizárja nemcsak az utóbbiak koncentrációját, hanem a kooperációt, a munkának ugyanazon a termelési folyamaton belüli megosztását, a társadalom úrrálevését a természeten és a természet társadalmi szabályozását, a társadalmi termelőerők szabad fejlődését is. A termelés és a társadalom szűk természetadta korlátaival fér csak össze. Ennek megörökítését akarni annyit jelentene, mint — ahogyan Pecqueur joggal mondja — „az általános középszerűséget elrendelni”.¹⁶⁴ Egy bizonyos fokon ez a termelési mód megszüli saját megsemmisítésének anyagi eszközeit. Ettől a pillanattól kezdve olyan erők és szenvedélyek mozdulnak meg a társadalom ölében, amelyek úgy érzik, hogy e termelési mód bilincsbe veri őket. Meg kell semmisíteni, meg is semmisítik. Megsemmisítése, az egyéni és szétforgácsolt termelési eszközöknek társadalmilag koncentrált termelési eszközökké, tehát sokak törpe tulajdonának kevesek tömegméretű tulajdonává való átváltoztatása, tehát a nép nagy tömegének megfosztása a földtől, a létfenntartási eszközöktől és a munkaszerszámoktól, a nép tömegének ez a szörnyű és kínos kisajátítása — ez a tőke előtörténete. Egy sor erőszakos módszert ölel fel, amelyek közül csak a korszakalkotókat vettük szemügyre mint a tőke eredeti felhalmozásának módszereit. A közvetlen termelők kisajátítását a legkíméletlenebb vandalizmussal és a leggyalázatosabb, legpiszkosabb, legkicsinyesebben gyűlölködő szenvedélyek ösztönzésére hajtják végre. A saját munkával létrehozott, úgyszólván az egyes, független dolgozó egyénnek és munkafeltételeinek összenövésén nyugvó magántulajdont kiszorítja a tőkés magántulajdon, amely idegen, de formailag szabad munka kizsákmányolásán nyugszik.²⁵¹*
²⁵¹* „A társadalomnak egy egészen új állapotában vagyunk … afelé haladunk, hogy a tulajdon minden fajtáját elválasszuk a munka minden fajtájától.” (Sismondi: „Nouveaux principes d’économie politique”, II. köt. 434. old.)*

Mihelyt ez az átalakulási folyamat a régi társadalmat elég mélyen és elég nagy területen szétbomlasztotta, mihelyt a munkások proletárokká, munkafeltételeik tőkévé változtak, mihelyt a tőkés termelési mód a saját lábán áll, a munka további társadalmasítása és a földnek és más termelési eszközöknek további átváltoztatása társadalmilag kiaknázott, tehát közös termelési eszközökké, ennélfogva a magántulajdonosok további kisajátítása, új formát ölt. Amit most ki kell sajátítani, az már nem az önállóan gazdálkodó munkás, hanem a sok munkást kizsákmányoló tőkés.

Ez a kisajátítás maguknak a tőkés termelés benső törvényeinek játéka útján, a tőkék centralizációja útján megy végbe. Egy-egy tőkés sok tőkést üt agyon. Ezzel a centralizációval, vagyis sok tőkésnek kevés tőkés által történő kisajátításával karöltve kifejlődik mind nagyobb méretekben a munkafolyamat kooperatív formája, a tudomány tudatos technikai alkalmazása, a föld tervszerű kiaknázása, a munkaeszközök átváltozása csak közösen alkalmazható munkaeszközökké, minden termelési eszköz gazdaságosabbá tétele azáltal, hogy kombinált, társadalmi munka termelési eszközeiként használják őket, valamennyi nép bekapcsolása a világpiac hálózatába és ezzel a tőkés rendszer nemzetközi jellege. Ugyanakkor, amikor folytonosan csökken azoknak a tőkemágnásoknak a száma, akik ennek az átalakulási folyamatnak összes előnyeit bitorolják és monopolizálják, nő a nyomor, az elnyomás, a szolgaság, az elfajulás, a kizsákmányolás, de nő a mind nagyobbra duzzadó és magának a tőkés termelési folyamatnak a mechanizmusa által iskolázott, egyesített és megszervezett munkásosztály felháborodása is. A tőkemonopólium bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelési eszközök centralizációja és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen már nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik. Üt a tőkés magántulajdon végórája. A kisajátítókat kisajátítják.

A tőkés termelési módból eredő tőkés elsajátítási mód, ennélfogva a tőkés magántulajdon, az első tagadása az egyéni, a saját munkán alapuló magántulajdonnak. De a tőkés termelés egy természeti folyamat szükségszerűségével létrehozza saját tagadását. Ez a tagadás tagadása. Ez nem állítja vissza a magántulajdont, de helyreállítja az egyéni tulajdont a tőkés korszak vívmánya: a kooperáció és a földnek valamint a maga a munka által termelt termelési eszközöknek a közös birtoklása alapzatán.

Az egyének saját munkáján nyugvó, szétforgácsolt magántulajdonnak tőketulajdonná való átváltoztatása természetesen hasonlíthatatlanul hosszadalmasabb, keményebb és nehezebb folyamat, mint a ténylegesen már társadalmi termelési üzemen nyugvó tőkés tulajdon átváltoztatása társadalmi tulajdonná. Ott arról volt szó, hogy a nép tömegét kisajátította néhány bitorló, itt arról, hogy néhány bitorlót kisajátít a nép tömege.²⁵²*
²⁵²* „Az ipar haladása, amelynek az akarat nélküli és ellenállásra képtelen hordozója a burzsoázia, a munkásoknak a konkurencia okozta elszigetelődése helyébe a munkásoknak a társulás révén létrejövő forradalmi egyesülését állítja. A nagyipar fejlődésével tehát kicsúszik a burzsoázia lába alól maga a talaj, amelyen termel és a termékeket elsajátítja. Mindenekelőtt saját sírásóját termeli. Pusztulása és a proletariátus győzelme egyaránt elkerülhetetlen … Valamennyi osztály közül, amely napjainkban a burzsoáziával szemben áll, csakis a proletariátus valóban forradalmi osztály. A többi osztály a nagyipar kifejlődésével lezüllik és elpusztul, a proletariátus a nagyipar legsajátabb terméke. A középrendek, a kisiparos, a kiskereskedő, a kézműves, a paraszt, mind azért harcolnak a burzsoázia ellen, hogy középrendként való létezésüket a pusztulástól megóvják … reakciósak, mert megpróbálják a történelem kerekét visszafelé fordítani.” (Karl Marx und F. Engels: „Manifest dér Kommunistischen Partei”, London 1848, 11., 9. old. [Marx és Engels Művei, 4. köt. 452., 450—451. old.])*

SaLa

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!