“Miért aggódhat Putyin?” bővebben

"/>

Miért aggódhat Putyin?

Mindegy, ki nyeri az amerikai elnökválasztást, Putyin nagy bajban van

Donald Trump elnöksége nagy csalódás volt Oroszországnak. A Putyin-kormány remélte, hogy a republikánus politikus Obamánál barátságosabb Oroszország-politikát követ majd és talán még azt is sikerül elérniük, hogy az orosz gazdaságot megbénító szankciókat feloldják. Ez nemhogy nem történt meg, de a kongresszus által presszionált Trump elnök még növelte is az Oroszországra nehezedő szankciók súlyát. A Trumppal kapcsolatos csalódás ellenére egy Joe Biden elnökség még rosszabb lehet Oroszországra nézve, hiszen míg Trump inkább csak vállát rándítva, külső nyomásra vegzálta az oroszokat, Joe Biden nyíltan ellenséges retorikát folytat Putyinékkal szemben és úgy látja, Oroszország jelenti az Egyesült Államokra nézve jelenleg a legnagyobb biztonsági fenyegetést. Bárki is legyen az Egyesült Államok elnöke november 3 után, Oroszország nem sok jóra számíthat.

Nem váltotta be Trump az orosz reményeket

Miután 2014-ben elcsatolta Oroszország a Krímet Ukrajnától, az Obama-kormány jelentős szankciókkal sújtotta az országot. Három büntetési kört is kiszabott az oroszokra: befagyasztotta orosz politikusok és üzletemberek vagyonát, megtiltotta az utazásukat, majd tranzakciós tiltást helyezett olyan nagy orosz állami cégekre is, mint a Rosznyeft vagy a Novatek. Az USA-t követő Európai Unió még ennél is szigorúbb intézkedéseket hozott: a nemzetközi közösség megtiltotta teljes egészében egyes termékek kereskedelmét is az oroszokkal, melyre Oroszország élelmiszer-embargóval válaszolt.

Trump 2016-os választási kampánya során azt ígérte, hogy javítani fogja az Egyesült Államok kapcsolatát Oroszországgal, Michael Flynn, Donald Trump első nemzetbiztonsági tanácsadója pedig zárt ajtók mögött állítólag azt is megígérte az orosz nagykövetnek, hogy ha Trump hatalomra jut, minden szankciót feloldanak Oroszországra nézve. Trump támogatottsága az orosz lakosság körében ezért 2016 körül jelentős volt, a választások során pedig az orosz katonai hírszerzés, a GRU be is avatkozott hackerműveletekkel, hogy a Trump-kampányt segítse. Putyin elnök 2018-ban elismerte: tényleg azt szerette volna, ha Trump nyer, de Oroszország a mai napig tagadja, hogy beavatkozott volna a választásokba.

TRUMP ELNÖKSÉGE VISZONT ÖSSZESSÉGÉBEN CSALÓDÁST HOZOTT AZ OROSZOKNAK. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK A TRUMP-KORMÁNY IDEJE ALATT NEMHOGY FELOLDOTTA, HANEM MÉG ERŐSÍTETTE IS AZ OROSZORSZÁGGAL SZEMBEN ALKALMAZOTT SZANKCIÓS NYOMÁST.

Nagyrészt ez a kongresszus közbenjárásával történt, amely szavazással tiltotta le 2017-ben, hogy az elnök bármelyik szankciós intézkedést feloldhassa a kongresszus jóváhagyása nélkül, aztán a következő években több tucat orosz vállalatot, diplomatát és üzletembert is büntetett Amerika. Nem tűnt úgy, hogy Trump nagyon ellenállna a kongresszus nyomásának, sőt, Szergej Szkripal megmérgezése után elnöki rendelettel rakott újabb orosz entitásokat a szankciós listára.

A TRUMP-ELNÖKSÉG HARMADIK ÉVÉRE MÁR A LEGTÖBB OROSZ NAGY VÉDELMI VÁLLALAT, HAJÓGYÁR, ŰRREPÜLÉSI VÁLLALAT, REPÜLŐGÉPGYÁR, FEGYVERGYÁR, SŐT, NÉHÁNY ENERGIACÉG ÉS BANK IS A SZANKCIÓS LISTÁN VOLT,

sőt, még azt is megtiltották a nemzetközi pénzügyi intézményeknek, hogy orosz kötvényeket vásároljanak vagy Oroszországot hitelezzék. A Trump-kormány ideje alatt ráadásul felrúgta Amerika a legtöbb Oroszországgal fennálló atomfegyver-korlátozási egyezményt is.

A növekvő nemzetközi nyomás miatt Oroszország komoly gazdasági válságba került 2014 és 2017 között, melyből még mindig nem tudtak teljesen talpra állni.

Az oroszok már kiálltak Trump mögül

Trump nagy csalódás volt az oroszoknak, egy friss közvélemény-kutatás szerint az orosz lakosság mindössze 23%-a van róla pozitív véleménnyel, míg 43%-uk elítélően nyilatkozott a regnáló elnökről. Egy másik poll szerint az oroszok többsége már egyáltalán nem is törődik az amerikai elnökválasztás eredményével, hiszen úgy látják, teljesen mindegy, ki lesz az elnök, nem fog javulni az USA-val való kapcsolatuk.

Putyin elnök is vegyes jeleket küld: a napokban például Donald Trump elnök kritikájával szemben megvédte Hunter Biden, Joe Biden fiának üzleti ügyeit egy TV-interjú során.

Nem várható, hogy ha Donald Trump nyer november 3-án, jelentősen javulnak az orosz-amerikai kapcsolatok; ha netán még törekedne is erre második elnöki ciklusában a republikánus politikus, a kongresszus valószínűleg megkötné a kezét, ahogy ezt eddig is tette.

Most éppen Alexej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezése miatt készül egy amerikai szankciós csomag a szenátusban; mivel mindkét párt teljes mellszélességgel támogatja az intézkedést, így jó eséllyel mindenképpen szankciókat kap a nyakába Oroszország, függetlenül attól, hogy 2021-től ki lesz az elnök.

Biden valószínűleg még keményebb lesz

Joe Biden elnöksége abból a szempontból rosszabb lehet a Putyin-rezsimnek és egész Oroszországnak, hogy

MÍG TRUMP ELNÖK A VÁLLÁT MEGRÁNTVA INKÁBB A KONGRESSZUSRA HAGYTA OROSZORSZÁG MEGREGULÁZÁSÁT, JOE BIDEN SZEMÉLYESEN INTÉZKEDNE A NYOMÁS NÖVELÉSÉRŐL.

Még az Obama-kormány alelnökeként Joe Biden számtalanszor összetűzésbe került Oroszországgal, jóval a 2014-es ukrán válság előtt is. Már 2009-ben úgy fogalmazott, hogy Oroszország gazdasága haldoklik annak hibás politikai döntése miatt, és hogy az ország „Amerikához hajlik majd,” 2011-ben nyíltan ellenezte Putyin újraválasztását, sőt, állítólag egy tárgyaláson Putyin szemébe mondta azt is, hogy úgy gondolja, „nincs lelke.”

A krími válság után Biden koordinálta az Egyesült Államok Ukrajnát segítő intézkedéseit és úgy fogalmazott, hogy Oroszország agressziójáért

vérrel és pénzzel fog fizetni.

Biden presszionálta egyszerre az Egyesült Államokat is, hogy fegyvereket adjon el Ukrajnának, illetve az ukrán kormányra is nyomást helyezett, hogy számolják fel az országot átszövő politikai és gazdasági korrupciót, annak érdekében, hogy több segítséget kapjanak a világ országaitól.

Fia, Hunter Biden be is ült egy ukrán energiacég igazgatótanácsába:

Joe Biden nem rejti véka alá 2020-as kampánya során, hogy elnökként szigorúbb fellépést tervez Oroszország ellen, úgy véli, Trump, akit többször Putyin bábjának vagy kiskutyájának nevezett, eddig szándékosan kesztyűs kézzel bánt a Putyin-rezsimmel.

A NAPOKBAN EGY BESZÉDÉBEN JOE BIDEN OROSZORSZÁGOT NEVEZTE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKRA LESELKEDŐ LEGNAGYOBB BIZTONSÁGI FENYEGETÉSNEK.

Egyes elemzők úgy gondolják, hogy Biden olyan kemény fellépést tehet Oroszország ellen, hogy az ellehetetleníti majd a diplomáciát az Egyesült Államok és a Putyin-kormány közt, erre pedig még Obama elnök sem törekedett. Hogy pontosan miben nyilvánul majd ez meg, egyelőre nem világos, de alsó hangon is újabb szankciókra számíthat Putyin, ha Joe Biden kerül az elnöki székbe.

Oroszország nem nagyon tud mit tenni azon kívül, hogy tűri a szankciókat, az ország gazdasági ereje igencsak visszaesett az elmúlt években, az orosz GDP mindössze a 11. legnagyobb a világon. Váráslóerő-paritással korrigálva is csak a 6. legnagyobb az orosz gazdaság, hiába a legnagyobb ország a Földön.

Biden ráadásul valószínűleg felhagy majd az Egyesült Államok európai szövetségeseinek gazdasági vegzálásával is, mellyel elérheti, hogy katonailag és gazdaságilag is Oroszország ellen összezárjanak majd a régió országai. Biden azt ígérte, tudatosan törekszik majd a Trump által leépített szövetségi rendszerek újjáépítésére. Egyelőre kérdés viszont, hogy tovább viszi-e majd Trump elnök nyomásgyakorlását a NATO által elvárt 2%-os GDP-arányos védelmi kiadások elérésére vagy visszaáll-e a 90-es években, 2000-es évek elején fennálló mentalitás, mely szerint Amerika majd úgyis megmenti bármely bajba jutott NATO-tag országot.

Elképzelhető, hogy egyébként Joe Biden csökkenteni fogja valamennyire az amerikai védelmi költségvetést, hiszen többször is kritizálta Trumpot amiatt, hogy irányítása alatt az USA túl sokat költ fegyverkezésre, de nem valószínű, hogy annyira csökkentené ezt az összeget, hogy az Oroszországot lényeges előnyhöz juttatná. Az Egyesült Államok védelmi költségvetése mellett eltörpül Oroszországé.

Az egyetlen pont, ahol Biden kompromisszumra kész lehet Oroszországot illetően az az atomfegyvereket korlátozó Új START-egyezmény, melynek 2010-es aláírása az Obama-kormánynak köszönhető és 2021-ig szól. Egy Biden-kormány várhatóan az Oroszországgal való kemény fellépés ellenére megpróbálná megmenteni a megállapodást. Kérdés, hogy egy fenyegetőző, agresszíven fellépő Bidennel mennyire ülne le szívesen tárgyalni az orosz kormány.                                                                                                     (www.portfolio.hu)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Ha eltekintünk az írás kötelezően russzofób és atlantista sztereotíp megfogalmazásaitól/hangvételétől, még azt is mondhatnánk: egészen jó elemző cikk.

Amibe kár hogy nem foglaltatott bele a harmadika utáni USA! És ami lehet, hogy minden eddigi feltételezésnél jobban meg fogja fájdítani Vlagyimir Putyin fejét! Merthogy sanszos ám egy jó kis polgárháborús helyzet ott!

És hát bizony komoly fejtörést okozna Oroszország elnökének, ha befutna egy kérés: KÜLDJETEK MÁR BÉKEFENNTARTÓKAT!

“Miért aggódhat Putyin?” bejegyzéshez 15 hozzászólás

  1. A két grafikon által mutatott kép egyértelmű.
    Putyin, de később, az Őt váltó orosz vezetés feje nagyon fájhat…. (majd)

    De “fájhat” a mi fejünk is, mert egy esetleges nagyhatalmi összecsapás után a kis nemzetek eltűnnének……

  2. Az USA-nak Oroszország csak katonailag kihívás ! Ha nem fenyegetik és provokálják Oroszországot akkor nincs semmi gond !
    Az USA-nak Kína a nagy kihívás gazdaságilag ( később meg katonailag is ) ! Mivel háború nem valószínű, ebbe az irányba fog menni a harc !

    Putyin aggodalma csak egy : az orosz gazdaság ! Már felismerte, erős gazdaság nélkül a katoni erő egyensúly sem lehet tartós !

    Admin. meg csak a szokásos álmait éli meg az amerikai polgárháború látomásával ! Faji belháború esetleg-esetleg , de az a négerek kiirtásához fog vezetni és akkor ki fogja elvégezni a piszkos munkát ????? Na, ezért nem lesz az se ….!

    1. Azért csak ne legyen ekkorán optimmista az amcsi polgárháborut illetően echnaton! Nem régen, alig egy órája olvastam az egyik veboldalon, hogy az amcsi civil lakosság körében megindult a fegyvervásárlás, a szokásosnál nagyob mértékben, ami nem arra vall, hogy nem is akarják használni, méghozzá a közeljövőben. Ami meg azt illleti náluk sem fog megártani egy zaftos majdan humanitárius szeretet csomagokkal a levegőből, ne csak ők exportálják másoknak, hanem tudják meg ők is,hogy mivel jár az.

      1. TERMIN8ATOR !

        Eddig az USA-ban 250 millió fegyvert tartottak magátulajdonban ! A lakosság száma kb. 340 millió !
        Na, most veszneka még plusz pár milliót, akkor az mit számít !

    2. ehnaton
      2020-11-02 – 16:06

      A fenti GDP táblázat szerint a kínai gazdaság teljesítménye kb. 66%-a az usa-énak.
      Azaz 2/3-a… Ezt én nem érzem nagy fenyegetettségnek. Bár, a táblázat adatainak sem hiszek… Tippem: fej-fej mellett vannak. Innen nézve meg Kína vezet, mert az üzleteink nem usa, hanem kínai cuccokkal van tele. Vagy nálatok tele vannak a boltok amerikai árukkal?

  3. A geopolitikai játszmák fontos dátuma a holnapi amcsi elnökválasztás . Hogy ki lesz az elnök,
    másodlagos kérdés. Az a kérdés hogy mely oligarcha csoportok mozgatják ? nos ez az elsődleges
    szempont! Az USA több mint 40.000 .000 négerét , nem lehet csak úgy leírni . Ez nagyon komoly
    amcsi ” belügy ” amely könnyen válhat ( a gender eszmék által ) geopolitikai kérdéssé . Azt sem
    árt tudni, hogy a dollár , az elmúlt 10 évben sokat veszített világpénz szerepéből, még akkor is ha
    a rubel és a mi forintunk is , a dollárral szemben romlott ! De ez árfolyampolitika, amely mögött
    sok a spekuláció! A kínai jüan alul értékelt, mivel a kínai GDP több mint 60 %-a , materiális ja-
    vakat jelent, az amcsi GDP -nél ez csupán 28 % !, a többi részt a szolgáltatások teszik ki.
    … Az ilyen és hasonló ” gazdasági cölöpök ” meghatározzák az amcsi elnök politikáját is , hiába
    mutatják azt hogy nem így van ! De így van, mert a háttérben a Rothschildok, a Rockefellerek és
    a Kennedy klánok …. ( a Ku- Klux -klánnal együtt) alakítják az amerikai politikát . Abban sajnos
    biztos vagyok, hogy az európai tűzfészkek sem fognak kialudni ! … Nekünk ennek érdekében kell
    politizálnunk !!!

    1. Diló, 80 millió fajnéger van, a keverteket nem számolva.
      Hol élsz te ?

  4. Irány Oroszország!
    Megkezdődött a NATO gyorsreagálású erőinek legnagyobb hadgyakorlata Kelet-Európában. 2500 katona vesz rész benne. A létszám mellett azonban az a lényeg, hogy néhány nap leforgása alatt jelentős mennyiségű járművet, fegyvert és más hadieszközt szállítanak az orosz határ közelébe.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5019-irany-oroszorszag-3
    *
    Belarusz nem kér a terrorizmusból
    Belaruszban magukhoz tértek azok, akik támogatják Lukasenko elnököt, és elegük van az ellenzék tüntetéseiből. Az ellenzék nem tudta megdönteni az elnököt. Innen tovább az ellenzéknek csak egy útja van: a radikalizálódás, az erőszak alkalmazása, a nyílt terrorizmus. A belaruszok többsége békét, nyugalmat akar.
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5017-belarusz-nem-ker-a-terrorizmusbol

  5. Veszünk, vagy nem veszünk orosz vakcinát?
    Mi az igazság a vakcináról? Meddig hülyítik az embereket? Elemi érdekünk, „hogy bárhol találják meg a koronavírus ellenszerét, a vakcinát, abból Magyarország kapjon” – jelentette ki Menczer Tamás külügyi államtitkár. „Mindent megteszünk azért, hogy ha Keleten gyorsabban találják meg a vakcinát, akkor abból Magyarország az elsők között részesülhessen.”
    Az orosz és kínai vakcinák sohasem fogják a covid elleni EU-stratégia részét képezni. Ha Magyarország az EU szabványosítása nélkül vásárol orosz oltóanyagot, az EU büntetőlépéseket fog tenni – jelentette ki Erik Mamer, az Európai Bizottság szóvivője. Lesz vagy nem lesz orosz vakcina?

    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5018-veszunk-vagy-nem-veszunk-orosz-vakcinat
    *
    Kína túl van rajta, Európa fuldoklik
    Ki érti ezt? Európa fuldoklik, más országok pedig már leszámoltak a vírussal. Belgium lakossága 11,5 millió, a kínai Sanghaj városban 24 millió ember lakik. Belgiumban tavasz óta 412 ezren kapták el a koronavírust, és 11 ezer ember halt meg. Sanghajban összesen 1187 megbetegedés volt és 7 ember halt meg. Kína, Vietnam lényegében felszámolta a vírust. Nem vártak sem csodára, sem vakcinára, mégis túl vannak rajta. Magyarázza meg valaki! Ha nekik van jó receptjük, miért nem kérjük el?
    https://munkaspart.hu/mi-ti-2/5020-kina-tul-van-rajta-europa-fuldoklik

    1. A kínai sikert könnyen meg lehet érteni! Drákói szigor, lezárások és kartantén rögtön, ahol a vírus felüti a fejét!

      1. Sub Zero
        2020-11-03 – 06:37

        Drákói szigor?
        Ma reggel a Kossuth rádióban kérdeztek egy megmondó embert arról, hogyha két ember sörözik, beszélget egy étteremben, akkor hogy kell viselniük a maszkot?
        Emberünk, a józan észre hivatkozva azt mondta hogy két korty sör között fel kell tenniük a maszkot… mert különben büntetés. Ez nem drákói szigor?
        Nem, szerintem sem. Ez nagyfokú agyamentség!…

  6. Ugyan,ugyan ehnaton hagyja már az ön usáját az erejével,gazdaságával és mi egyebeivel együtt!
    HA AZ USÁBAN MEGVALÓSUL AZ AGENDA PROJECT,AZ ÖN USÁJÁNAK VÉGE MINT A BOTNAK!
    Nem árt ha az ember fia, a lelkem kezébe vesz néha ,néha könyveket és nemcsak a netről tájékozódik és linkel be dolgokat!!!

  7. Egy biztos az usa ugy alegnagyobb hatalom ,hogy ugy elvan adosodva kina fele hogy ihaj akkor kie legnagyobb hatalom ,ha kina es oroszorszag osszefog amocsok jenkiknek eselyuk sem lessz aszsr szovetsegeseivel egyutt halalra vanak itelve

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com