Ukrajna hatalmas dilemmával áll szemben: egyrészt soha nem fog beleegyezni a minszki megállapodások teljesítésébe abban a formában, ahogyan azokat a “Minszk-1” és a “Minszk-2” szerződések megfogalmazzák, másrészt megérti, hogy a normandiai formátumú országok nem fognak beleegyezni a változtatásokba.
“Ezért hát meg kell győzni Németországot és Franciaországot, hogy gyakoroljanak nyomást Oroszországra, hogy maga is felülvizsgálja a “Minszki Jegyzőkönyv” tételeinek végrehajtási sorrendjét és adja át Donbassz határainak ellenőrzési jogát Kijevnek, mielőtt ott választásokat tartanának, és ki kell hagynia Donbassz különleges státusának megadásának követelményeit is”. Erről fantáziált ma Dmitrij Kuleba ukrán külügyér.
“A Minszk-1-ről és a Minszk-2-ről az akkori front helyzetének nyomására tárgyaltunk. Most nincs ilyen nyomás. Ennek megfelelően kétféleképpen cselekedhetünk: vagy arra összpontosítunk, hogy megtaláljuk a meglévő lehetőségeink megvalósításának módját, vagy elutasítjuk a rendelkezéseket, és valami újat, nekünk tetszőt írunk bele. Nem látom a normandiai formátumú országok készségét belemenni egy alapvetően új Minszk-3 megírásának történetébe. Enélkül pedig a Minszk-2 megvalósítására kell összpontosítanunk …”- mondta Kuleba.
Szerinte szükséges “az együttműködő partnerekkel Oroszországot meggyőzni annak érdekében, hogy kiigazítsák a céljait, és akkor minden működhet. De ehhez Oroszországnak konstruktívan kell viszonyulnia” – adta elő újabb álmát a “RIA New Day” című orgánumban Kuleba.
Ugyanakkor Donbassz frontjain a helyzet nyugodtnak mondható. Egyedül a DNR délvidéki Leninszkoje mai gránátvetőzésével sérült a tűzszünet.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Az Egyesült Államok bejelentette, hogy készen áll a hiperszonikus rakéták telepítésére Európában.
Tehát egyre közelebb jönnek a rakétáikkal, hogy “gyorsasági hátrányukat ledolgozzák” .Egy esetleges világháborús ütközet lassan már 1 órán belül befejeződik a leggyorsabb hiperszonikus fegyverek bevetésével és ez az idő egyre rövidül az új fegyverek hadrendbe állításával…Adott helyzetben civil vészhelyzet kihirdetésére és végrehajtására már abszolút nem lesz elegendő idő.Az Egyesült Államok jelenleg több hiperszonikus rakétát fejleszt. A Pentagon elismerte, hogy ezen a téren elmaradtak Oroszországtól és Kínától.Az Egyesült Államok bejelentette, hogy készen áll a hiperszonikus rakéták telepítésére Európában Oroszországhoz közelítve.
WASHINGTON, október 28. – RIA Novosti. Az Egyesült Államok készen áll a hiperszonikus rakéták telepítésére Európában, hogy Oroszországot megfékezze – mondta Robert O’Brien, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója a Hudson Intézetben nyilatkozva.
“Kiléptünk az INF-szerződésből, hiperszonikus fegyvereket és ballisztikus rakéták szállító rendszereit fejlesztjük. Ugyanezeket a fegyvereket szükség esetén Európában is bevetjük Oroszország megfékezésére.”
Robert O’ Brien azt már elfelejtette közölni, hogy a Szovjetunió és az USA között a közepes hatótávolságú és a rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról szóló szerződést 1987. december 8-án írták alá Washingtonban Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan .
A dokumentum 1988. június 1-jén lépett hatályba, de azt 2019. augusztus 2-án az Egyesült Államok egyoldalúan felmondta!
Korábban Washington már bejelentette szándékát, hogy az összes amerikai haditengerészeti rombolóját hiperszonikus rakétákkal szereli fel , valamint ilyen fegyvereket szállít a szárazföldi erőknek is.Hogy mivel töltik meg a robbanófejeket, azt senki nem árulja el, vagy dezinformál.
https://ria.ru/20201028/rakety-1581980774.html
https://radiosputnik.ria.ru/20201028/giperzvuk-1581981305.html?utm_source=push&utm_medium=browser_notification&utm_campaign=radiosputnik
Úgy nézem Európa,Észak-Amerika eltünik , marad Afrika és Dél-Amerika.