“GYALÁZAT!” bővebben

"/>

GYALÁZAT!

 Felavatták George H.W. Bush szobrát a Szabadság téren

Ronald Reagan szobrának a közelében kapott helyett az alkotás. Az ötletgazda ezúttal is Schmidt Mária volt.

Felavatták George Herbert Walker Bush, az Egyesült Államok 41. elnökének szobrát a Szabadság téren a közép- és kelet-európai kommunista uralom bukásának harmincadik évfordulója alkalmából. A szobrot az előd, Ronald Reagan egykori republikánus elnök szobrának szomszédságában állították fel (George H.W. Bush alelnök volt Reagan kormányzása idején). Az avatást az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetsége élőben közvetítette.

Az eseményen részt vett többek között Orbán Viktor, a néhány nap múlva magyarországi szolgálatának végére érő amerikai nagykövet, David Cornstein, Schmidt Mária (mindkét szobor felállításának ötletgazdája) és New York egykori kormányzója, George Pataki.

A 2018-ban elhunyt George H.W. Bush volt az első amerikai elnök, aki Magyarországra látogatott. A rendszerváltó hangulatban összegyűlt tömeg előtt tartott beszédet 1989. július 11-én, előre megírt beszédét összetépve szólt az esőben is lelkesen álló emberekhez.

A bronzszobor Máté István alkotása, Orbán Viktor és David Cornstein együtt leplezték le. Orbán Viktor Bush elnökről Helmut Kohl egykori német kancellárt idézve elmondta: “George Bush nagy áldás volt”, aki a “szabadságról beszélt nekünk a Kossuth téren”.

         (HVG)

Bal-Rad komm: Bálványt emeltek a gyalázatos hálás haszonélvező pribékek a hóhérnak! Örömünnep keretében!

LESZ MIT LEDÖNTENI!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a  blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!  piktogrammra kattintva Pay-Pal-on 

-vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“GYALÁZAT!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Ezt kaptuk, az emberhez méltó fizetések és nyögdíjak helyett ! … Inkább az amerikába kilopott
    aranyvonat értékeit vagy pénzbeli megváltását rendezhették volna “eszeseink “. … Úgy van: lesz
    mit le….i és ledönteni !

    1. ui. Azóta az egyik szoboravató már nem nagykövet ! Lehetséges hogy ez a szoboravatók jövője ?!

  2. Ez a szobor az atlanti neoliberális világrend iránti elkötelezettségünk szimbóluma. Csak nem az “America First” jegyében gyengítik az Európai Uniót a lengyelekkel koalícióban?

  3. A szólás szabadsága a híd alatt alvó hajléktalanoknak ér a legtöbbet. Ezek a kapitalisták, amikor szabadságról pofáznak, lövésük sincsen mi fán terem az. Önmaguk karikatúráivá válnak. Amúgy ez a szobrász is elkúrt valamit, mert ez így ránézésre a fiatalabb Bush pofázmányára hasonlít, olyan mintha az eredeti terv ez lett volna, vagy nem tudta kit kell megformáznia. Én egy magyar Stonehenge-t vizionálok a Szabadság térre, a szovjet emlékművet végül az USA összes elnökének szobra fogja körülvenni. 😀 bruhaha Orbán elmondta az összes közhelyet amúgy, Harry Hill Bandholtz méltatása sem maradhatott ki ebből, azt sokan elfelejtik, hogy pont a wilson-i elv az ami nem teljesült Magyarország területét tekintően, hanem 1919 januárjában járt itt az amerikai békeküldöttség és a kommunisták visszaszorítására szólították föl Károlyi Mihályt és a Berinkey-kormányt, cserébe területi engedményekért, a casus belli-t a pogromra a Népszavánál tüntető munkanélküliek adták, amikor feltehetően közéjük lőttek és zavargások törtek ki. Amúgy 1956-ban is történt hasonló, a Bródy Sándor utcánál békés volt a tüntetés, de oda azzal a szöveggel csalták oda a kritikus tömeget, hogy azt terjesztették, a tömegnek “a rádiónál folyik a drága magyar vér” – ez is hazugság volt.

  4. Realista! Már megint hülyeségeket írsz. Hülyeségeket írni nem dicsőség, hanem önértékelés. Nagyon alacsonyra tetted a mércét önmagaddal szemben. Bár lehet, hogy igazad van!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com