Hat településen lesz időközi választás hétvégén
Hat településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap. A helyi választási irodák felkészültek a járványügyi előírások betartására – írja az MTI.
A Baranya megyei Mohácson azért tartanak időközi választást, mert a település képviselő-testülete július elején a feloszlásáról döntött. A településen ugyanis a múlt évi önkormányzati választás kampányában elhunyt a várost 1998 óta irányító, a posztért ismét induló Szekó József (Fidesz-KDNP), az őt indító szervezet pedig már nem állíthatott új jelöltet. A Duna-parti település polgármesterévé így az egyetlen indulót, Csorbai Ferencet (MSZP) választották. A vasárnapi voksoláson a polgármesteri tisztségre hárman pályáznak: Csorbai Ferenc ezúttal a Változást Akarók Nemzedéke Közéleti Egyesület aspiránsaként indul, Pávkovics Gábor a Fidesz-KDNP, Bernáth Csilla pedig a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként méretteti meg magát. A nyolc egyéni választókerületi képviselő-testületi helyre 28-an pályáznak. A választói névjegyzékben több mint 15 ezren szerepelnek.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Karcagon szintén polgármestert és egyéni választókerületi képviselőket választanak vasárnap, miután a korábbi polgármester – és az 5. számú egyéni választókerület képviselője – Dobos László (Fidesz-KDNP) júniusban meghalt. A polgármesteri tisztségért két jelölt indul: Nagy József (Magyar Munkáspárt) és Szepesi Tibor (Fidesz-KDNP).
A megyében Kengyelen polgármester-választást tartanak vasárnap, miután a helyi képviselő-testület tavaly novemberben méltatlanság miatt megszüntette Nagy Szilárd akkori polgármester megbízatását. Az időközi választást eredetileg áprilisban tartották volna, de a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény rendelkezései miatt az elmaradt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Beregdarócon azért lesz időközi választás, mert a magyar-ukrán határ mellett fekvő községet korábban vezető Pálinkás György (független) februárban lemondott posztjáról. Az időközi választást eredetileg nyáron tartották volna, de az említett törvényi rendelkezések miatt ez is elmaradt. A vasárnapi voksoláson három független jelölt indul.
A Fejér megyei Gánton polgármestert és képviselőket is választanak vasárnap, mert a település képviselő-testülete – azt követően, hogy lemondott egy független képviselő, valamint a gyermeket váró Spergelné Rádl Ibolya (Fidesz-KDNP) polgármester is – június 29-én feloszlott. A polgármesteri tisztségért hárman indulnak: Krausz János (Fidesz-KDNP), Nagy László (független) és Németh Sándor (független). (24.hu)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a – a blog nyitóoldalának jobb felső sarkában látható piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
-vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Bár érzésünk szerint biztatással sokra nem megyünk, de mégis…- szurkoljunk a karcagi MP – jelöltnek. Nagy Józsefnek. Aki nem mellesleg a balrad.ru admin tettestársa – Vitorla!
HAJRÁ VITORLA!
https://www.facebook.com/karcagi.nagy.jozsef
Karcag erősen fideszes, ezen felül kommunista ellenes. Vitorlának nincs sok esélye. Ezzel szerintem Ő is tisztában van. Ennek ellenére drukkolok, hogy értékelhető, szép eredményt érjen el. Egy 8-10%-os eredmény ráadásul Karcagon nagyot javítana a Munkáspárt megítélésén országosan. A felével sem vallana szégyent.
+1
Külön tisztelet a bátorságáért, gerincért! Igazi katonaember! Sok ilyen kellene belőle.
Köszönöm a támogatást ost tényleg szükségem van rá. (nincs ékezetes em).
T, Vitorla ! Olyan környezetben élek, ahol a szószékekről sugalmazzák a MAI helyes
politikai magatartást. Lényege: mindenkivel lehet szövetkezni , csak a kommunistákkal
(ördögökkel ) nem szabad ! Ilyen alattomos és klerikális beszéd csak a Horthy-korszak-
ban volt ! Az eredményei ismertek. … Nem régen újra olvastam a Magyar Kommunista
Munkáspárt programját, melyet még Fogarasi Zsuzsanna és csapata fogalmazott meg , a
pártvezetés áldásával ! Röviden: azon az úton kellene elindulni ! De: a soviniszta propagan-
da a “vidéki választókkal ” mindent elhitet. Konkrétan: néhány hete Salgótarján(Baglyasalja)
városban képviselő választás volt. Egy talpra esett fiatal embert indított a Munkáspárt .
Az eredmény , nem hozott sikert, abban a város részben, ahol évszázados Munkásmozgal-
mi hagyományokat őriznek !!! Ahol a cigányság már többségben van , – a jelölt is fiatal
és művelt – a többség még a “saját fajtáját ” sem támogatta ! Miért ??? Mert a propa-
ganda által ” megdolgozott választók ” arra szavaznak , aki/-k “kézbe adnak ” valami
javat ! … Már ahhoz is gratulálok, hogy “idős fejjel ” vállalod a megmérettetést !!!
Van miért vállalni, mert ” mi vagyunk a tűzőrzők !”
hábé !
2020-09-24 – 13:17
5*
Hajrá Vitorla !
“Realista” (korábban: “Oláh Mária”, Google keresőbe: “oláh mária” site:balrad.wordpress.com) véleménye a “komcsikról”, amit “Pásztor Katicza” néven írt be a kedvenc oldalán, a Vadhajtásokon:
“Nem kell klikkelgetni, megvívok én a komcsikkal, onnan nem tudnak kitiltani. Lehet osztani a vén komcsikat. Ne sivalkodj más itt annyit.”
https://www.vadhajtasok.hu/2020/01/03/vegre-alhirportalok-utan-nyomoz-az-nni-melyek-hazugsagokat-firkalnak-a-kormanyrol/
A B-R-ra gondolt az álszentem. További aranyköpései:
https://disqus.com/by/psztorkaticza/
Persze azért dicsérgeti a Munkáspártot, mert pontosan tudja, hogy a tagjaira adott szavazatok – szinte mindenhol esélytelenek lévén – valójában jók a Jaffának.
Nocsak! Ki korán kel,
Marcsi“Katicza nővért” lel. A túl sok szmájli kicsit olyan nálad, mint a kínos mosolygás. Pedig büszke is lehetnél. Évekig vezetted az orruknál fogva a “vén komcsikat” (is). Ehelyett tagadod. Vagyis még vannak céljaid az “egybitesekkel”, azokkal, akiket meg tudsz téveszteni a handabandával. A szomorú igazság, és ezt el kell ismernem, hogy akadnak ilyenek. Ezért vagy te itt (is).“Pásztor Katicza”, avagy “Realista”, a karcagi próbálkozó korábbi “támogatója”:
https://balrad.ru/2020/09/27/a-madar-tolla-avagy-ezt-gondoljak-rolunk-ezek/#comment-163716
Hát igen tisztelt hábé!Az embereket el lehet pusztítani,és lehet mérgezni a napi betevőért, az adott zagyvasággal!!Sokszor mosolyogva mondom az általános kérdésre,hogy mi a helyzet? Az én általam kreált választ!RÁ VAN ÍRVA AZ ARCOTOKRA…Csak fásultak vagytok, és túl fáradtak ahhoz hogy gondolkodjatok is,a megosztottságot meg inkább hagyjuk, ez tudatosan van gerjesztve minden szinten, és szinte mindenhol,csak fel is kéne fogni amit a másik mond,mondaná egy korosabb tehenész barátom!!!
De az elvet, már akinek van azt nem lehet kiirtani még az ember likvidálásával sem!!
Lesz még ünnep a mi utcánkba!!!
Tisztelt Vitorla 123…!nagyon jó egészséget,és nagyon komoly eredményt kívánok őszinte,tiszta szívvel!!!
zls-179 szerint:
2020-09-25 – 13:07
Egy valamit szeretnék hozzáfűzni: mindegy, hány százalékot kap Vitorla, mert ő mindig ott marad választható polgármesternek, jelöltnek, és a támogatottsága folyamatosan növekszik majd.
Tehát a dolognak nem lesz vége vasárnap!
Ahogy nézem a fészbukos oldala látogatottságát, minden nap növekszik, és ez a két héttel ezelőtti semmihez képest óriási dolog! Minden nap egy picivel többnek kell lenni, ez tipikus gerilla hadviselés. Amennyivel mi többek vagyunk, ők annyival kevesebbek, és igenis, 1 ember is számít!