Vajdawerdicht: A jogállamiságot elutasító országoknak menniük kell az EU-ból
A miniszterelnök szerint nem anyagilag kell megbüntetni, aki nem fogadja el a jogállamiságot, az ilyen országoknak azonnal távozniuk kell az unióból.
„A nyaralás, a belpolitika várhat. Még a foci sem olyan fontos, mint hogy megegyezzünk” – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, az uniós állam- és kormányfők költségvetési csúcstalálkozóján brüsszeli újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján. Orbán bármeddig hajlandó folytatni a tárgyalásokat annak érdekében, hogy sikerüljön megegyezni a 2021-27-es költségvetésről és a hozzá kapcsolódó gazdasági helyreállítási alapról. Ugyanis az uniós vezetők mind tisztában vannak azzal, mennyire „drámai gazdasági helyzet Európában, rosszabb, mint gondolnánk” – idézi a miniszterelnököt az Index Eurológus rovata.
Orbán összességében úgy látja, hogy jó esély van a megállapodásra, de ehhez négy vitás területet rendezni kell: a helyreállítási alap nagysága, a támogatások és hitelek aránya, illetve elosztása, a költségvetési visszafizetések és a jogállamiság kérdése.
A miniszterelnök szerint a gazdasági támogatások elosztásának arányán az elmúlt napokban sikerült kicsit változtatni, Magyarország számára még mindig nem méltányos a támogatások mértéke, de legalább már nem „megalázó”.
A helyreállítási alap nagyságáról és elosztási arányairól szóló, a takarékos és a mediterrán államok között zajló vitájában, amelyet a magyar miniszterelnök Hollandia és Olaszország szembenállasaként jellemzett, Magyarország Olaszország pártján áll: oda kell a pénzt küldeni, ahol arra szükség van. A kormányfő nem helyesli azt sem, hogy a szombaton bemutatott új költségvetési javaslatban kompromisszumos megoldásként bizonyos országok visszatérítéseket kapnának.
Orbán szerint az uniós vezetők között „100 százalékos egyetértés van a jogállamiságról”. Ha valaki nem hajlandó elfogadni a jogállamiságot, rögtön el kell hagynia az Európai Uniót. Nem anyagilag kell megbüntetni, hanem mennie kell, mert ez a közösség a jogállamiságra épül. A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a jogállamisági feltételrendszerről képviselt álláspontját a kollégái elutasították, ahogy azt a kérését is, hogy a hetes cikk szerinti eljárást minél hamarabb lezárja az Európai Unió Tanácsa.
Ahogy a hvg.hu is megírta, a magyar kormány még a jogállamiság szót is kihúzta az uniós javaslatból.
A magyar kormányt számtalan kritika érte és éri, amiért nem tartja magát a jogállami alapelvekhez, ezért is indult a hetes cikk szerinti eljárás. (HVG)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: „…Ha valaki nem hajlandó elfogadni a jogállamiságot, rögtön el kell hagynia az Európai Uniót. Nem anyagilag kell megbüntetni, hanem mennie kell, mert ez a közösség a jogállamiságra épül…a magyar kormány még a jogállamiság szót is kihúzta az uniós javaslatból…”
-Ezek szerint a vajda fölmérte, hogy ELAPADHATNAK A JÚDÁSPÉNZEK! Amikre pedig elengedhetetlenül nagy szükség van az udvaroncok abrakolásához, hiszen a hatalom – ami számára az életet jelenti – csak azáltal garantálható! Vagy a júdáspénzek híján a szipolyprés erőteljes tekergetésétől. De a szipolyprésben CSAK MI VAGYUNK! – MI, A KISMAGYAROK!
Lehet tűnődnünk a folytatáson! Mi lesz akkor, ha…? (Leszünk csak tagság nélküli gyarmati terület? Természetesen az Ő Mindenhatósága Alatt!)
BÁRMELYIK UJJUNKBA IS HARAPUNK, NAGYON FOG FÁJNI!



Ha teljesen felhagynál a kommenteléssel na , az jó lenne és elhúznál a temetőbe.
„Ha egyszer van egy közösség, pontról pontra tételesen meg kell fogalmazni az elvárásokat.”
Te is tudod, hogy ez butaság, de ha nem, az még a jobbik eset. Ha megpróbálnák, akkor az lenne a trollvezér kifogása, hogy korlátozni akarják a szuverenitást.
„…ott már a lőtéri kutyát sem fogja érdekelni az uniós pénz. Aminek jó részét mi adjuk bele, másik részét kiviszik haszonként.”
Ennek egy része blabla, a másik részét pedig többek között a főtroll alatt tárgyalták le, így a piacok megnyitása szomorú végeredménnyel járt. A befizetések és kifizetések mérlegében azonban Magyarország még mindig bőven haszonélvező, hogy mennyire, azzal már tanulmány is foglalkozott. 2016-ban pl. legalább ezermilliárd forintnak megfelelő nettó pénztömeg áramlott be. Most ugyan változnak az arányok, de ez inkább 2028-tól kezd majd érződni, mert lesz más forrás, ami addig ellensúlyozza a csökkenést. A jelenlegi felhajtás is mutatja, mennyire fontos a trollkirálynak az osztozkodás.
„A nyugatnak annyi összeszereldéje van itt, olyan adókedvezményeket kapnak, annyi befektetést beruházást csináltak, hogy váláskor sem mennének, vagy csupán jelentéktelen részük.”
Szotyimanó nem Mózes. Ha mégis az lenne, Magyarország sokkal gyengébb pozícióban találná magát a briteknél. Ha a számos könnyebbség, ami most számukra az EU területén való működéssel jár, eltűnne, és nem lehetne őket kétoldalú szerződésekkel pótolni, azt bizony a nyugati és keleti cégek is mérlegelnék. Magyarország ezen a téren aligha maradna versenyképes.
” A befizetések és kifizetések mérlegében azonban Magyarország még mindig bőven haszonélvező, hogy mennyire, azzal már tanulmány is foglalkozott. 2016-ban pl. legalább ezermilliárd forintnak megfelelő nettó pénztömeg áramlott be. ”
Azért ha mellé tesszük a leamortizált országot , háááát… !
Realista
2020-07-20 – 10:15
Egyszer már leírtam számodra, hogy mitől jogállam a jogállam. Láthatóan nem sikerült megértened annak ellenére sem, hogy minimum egy érettségivel rendelkezőnek ez nem szabadna, hogy problémát jelentsen…
„nyomom vakon és ” észnélkül , süketen .
Orbán elébe ment az EU döntésnek.Mindent egy lapra tett fel, abban bízva hogy az EU ettől berezel és meghátrál…
Minden esetre az EU döntése a legsúlyosabb döntése lesz fennállása óta, és ez a döntés minősíteni fogja az EU nemzetközi hitelét, további sorsát.(Na meg a miénket is, de Orbánét is.)
Orbán: -„HA VALAKI NEM HAJLANDÓ ELFOGADNI A JOGÁLLAMISÁGOT, RÖGTÖN EL KELL HAGYNIA AZ EURÓPAI UNIÓT!”
„ORBÁN BELENGETTE: HA NEM FOGADJÁK EL AZ ÁLLÁSPONTJÁT, AKKOR MAGYARORSZÁGOT KI KELL ZÁRNI!”
https://pestibulvar.hu/2020/07/20/orban-vagy-skizofren-vagy-mindenkit-hulyenek-nez-kilepessel-fenyegeti-az-eu-t/
Az előbbihez:
„Ez egy orbánosan sunyi zsarolás: vagy fizettek, vagy kilépünk.”/lorek/
Elsősorban a kommentek miatt linkeltem be, jól kimondják a lényeget.
https://hvg.hu/itthon/20200719_Orban_A_jogallamisagot_elutasito_orszagoknak_menniuk_kell_az_EUbol
Úgy látszik, megint elment a falig és mint általában bejött neki. Hajrá Magyarország!
„Négynapos, példátlanul hosszú tárgyalás után megszületett a megállapodás: Orbán Viktor miniszterelnök elérte, amit akart. Magyarország 3 milliárd euróval több pénzt kapott, mint amire előtte számítani lehetett. Angela Merkel német kancellár pedig ígéretet tett, hogy a német elnökség alatt, tehát 2020. végéig lezárja a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikkely szerinti eljárást.”
Megtette jótékony hatását Merkel és a német nagytőke döntésében Orbán hatalmas fegyver megrendelése…korrupt az egész világ!
https://hu.euronews.com/2019/12/27/magyarorszag-a-nemet-fegyverexport-legnagyobb-vasarloja
https://mfor.hu/cikkek/makro/3500-milliard-forintba-kerulhet-a-hazai-fegyverkezes.html
https://magyarnarancs.hu/belpol/magyarorszag-vette-a-legtobb-fegyvert-a-nemetektol-125676
Így igaz! Teljesen egyetértek!
Viszont ez azt jelenti, hogy az ellenzéki huhogás ellenére sem fogyott el Orbán körül a levegő!
Gondolkozzunk egy kicsit higgadt fejjel.
Ezen a portálon majdnem mindenki úgy gondolja, hogy a rendszerváltást követően minden hatalmon lévő politikai formáció lopta a közvagyont. Tegyük fel, hogy így van.
Mivel a Kádár neve által megnevezett rendszer nem tud visszakerülni a hatalomba, amivel szintén egyet kell hogy értsen még a kádárista portál legaktívabb, leghűségesebb kommentelője is, az első gondolat szerint teljesen mindegy, hogy az ellenzék vagy a jelenlegi vezetés van hatalmon.
Minden egyebet tekintve viszont magasan jobb a jelenlegi kormány, mint az ellenzék!
Nem is részletezem pontról pontra, mert ez annyira egyértelmű!
„Arról ugyanis nem határoztak a tagállamok, hogy pontosan mi alapján döntenének a jogállamisági kritériumokról. Az ugyanakkor eldőlt, hogy hasonló döntést az Európai Bizottság javaslatára az Európai Tanács minősített többséggel hozhat meg – ehhez a tagállamok 55 százalékának és az uniós állampolgárok legalább 65 százalékát kitevő országoknak a szavazatára lenne szükség.
Ebben a magyar miniszterelnöknek kellett engednie: ő egyhangú döntéshez kötötte volna a jogállamisági kérdésekhez kötött kifizetéseket. A megállapodás megszületése után kedden reggel Orbán Viktor a Facebookon azt üzente követőinek: „Kiharcoltuk”
https://azonnali.hu/cikk/20200721_megallapodtak-a-tagallami-vezetok-az-eu-koltsegveteserol-es-a-koronavirus-mentocsomagrol
Orbán Viktor nagyon elégedett magával – megvan a pénz, a többi le van sz..va.
…lesz pénz, lesz rendkívüli, vissza nem térítendő uniós forrás, és a jogállamiság kritériuma ugyan belekerül majd a végső memorandumba, de jelentősen felvizezett állapotban. Pontosan úgy, hogy az semmire se kötelezze a magyar kormányt. Vagyis: jön majd az euró, és annak elosztása továbbra is úgy történik, ahogy eddig…
https://hirklikk.hu/kozelet/orban-viktor-nagyon-elegedett-magaval/366949
„hogy a német elnökség alatt, tehát 2020. végéig lezárja a Magyarországgal szemben indított, 7-es cikkely szerinti eljárást.”
Csak nem mindegy milyen ítélettel .
Hát ez az!Ez így egy semmitmondó bejelentés, eddig is miért húzták az időt a döntéssel amikor egyértelműen megállapítható hogy magánállami autoriter berendezkedésről van szó.Ezért kapálóznak kézzel-lábbal a jogállamiság vizsgálata ellen.
http://ekint.org/autonomiavedelem/2020-07-14/tavol-europatol-a-kormanypart-kemenyhangu-hatarozattal-az-eu-val-szembeni-ellenallasra-utasitana-a-miniszterelnokot-velemeny
Az autoriter személy vagy köznyelven zsarnoki személyiség 6 jellemzője – nem találós kérdés, mindannyian tudjuk kinek a jellemzője.
https://7koznapi.blog.hu/2018/02/25/a_tekintelyelvu_ember_6_jellemzoje