“Dagonyavisongás” bővebben

"/>

Dagonyavisongás

Nem fogta vissza magát: A qrmánynak és az álellenzéknek is alaposan nekiment az LMP

Nem fogta vissza magát: A kormánynak és az ellenzéknek is alaposan nekiment az LMP

Kemény beszéd.

Nem mehetünk tovább abba az irányba, amely felé eddig haladtunk – ez a járványhelyzet legnagyobb tanulsága az LMP frakcióvezetője szerint. Keresztes László Lóránt hétfőn sajtótájékoztatón értékelte a parlament tavaszi ülésszakát. Bírálta a kormányt, és az ellenzékről is megfogalmazott kritikát.

A kormány folytatja a jövő felélését, hiszen a jövő évi költségvetési javaslatból sem olvasható ki a szükséges gazdaságpolitikai fordulat elindítása, amely önállóvá tenné az országot – fogalmazta meg kritikáját a politikus. Szerinte a legfontosabb szükségleti termékeket helyben vagy regionálisan kellene megtermelni, és nem egy másik kontinensről ide szállítani.

Azt mondta: a kabinet továbbra is a “profitéhséget” igyekszik kiszolgálni, míg a munkavállalókat egyre kiszolgáltatottabbá teszi. De a kormány az éghajlatváltozás ellen sem lép, klímastratégiája csupán a paksi bővítést akarja legitimálni – jelentette ki Keresztes László Lóránt.

Közölte azt is: a kormány bármikor kész a nemzeti érdekek ellen cselekedni, ezt tette a Budapest-Belgrád vasútfejlesztési projekt titkosításával vagy a paksi bővítés törvényének módosításával. A pártpolitikai csatákat pedig a járványhelyzetben sem tolta félre, holott az ellenzék együttműködést ajánlott – sorolta a bírálatokat.

Keresztes László Lóránt szerint ugyanakkor az ellenzéknek is önkritikát kell gyakorolnia, mert tett például megalapozatlan és durva kijelentéseket a kabinetről, amelyek nem javították a közbeszédet.

Az ellenzéki oldal ráadásul mindeddig elmaradt egy világos vízió felmutatásával és az arról folytatott vitával – sorolta. Nem hatalmi osztozkodásról kell szerinte beszélni, hanem az ország előtt álló feladatokról, érthető és megvalósítható kormányprogramot kell alkotni – szögezte le.

A politikus pozitívan értékelte, hogy a nemzeti régiókat védő uniós polgári kezdeményezésről sikerült konszenzust kialakítani. Ígéretet tett arra, hogy ha folytatódhat az azzal kapcsolatos munka, akkor az LMP, mint nemzeti elkötelezettségű párt, mindent megtesz a kezdeményezés sikeréért.                 (propeller)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…Nem mehetünk tovább abba az irányba, amely felé eddig haladtunk – ez a járványhelyzet legnagyobb tanulsága az LMP frakcióvezetője szerint…”

-Ha a RAGÁLYHELYZETET nem szúrja közbe, még tán igazat is adhatnánk a Kancsal Maca Fija Ungár Petya dirigálta qrmánybarát álellenzéki formáció dagonyabrancsa vezére röfögésének.

DE KÖZBESZÚRTA!

Így aztán…- mivelhogy bajaink a RENDSZERVÁLTÁSSAL KEZDŐDTEK és nem a ragállyal – csak mosolyogni lehet KLL “kifakadásán”! Még úgy is, hogy mondókájába belefoglalta a balrad.ru műxése ótai egyik legnagyobb keservet, a világos és egyértelmű program hiányát. Bár KLL “…az ország előtt álló feladatokról…” lefetykelt, emlékeztetnénk: NINCS IS ORSZÁG! Csak egy élőhely van itt a magyar biorobotoknak!

AMÍG MEG NEM JELENIK ITT EGY OLYAN POLITIKAI ERŐ, AMELY KÉPES FELELŐSSÉGGEL KIJELENTENI EZT, ADDIG HITELES PROGRAM SEM LEHETSÉGES!

Addig legfeljebb csak a szabad rablás jogáról egyezkedhetnek a pesti Duna – parti politikai dagonya csürhéi. Egymással! DE NÉLKÜLÜNK – RÓLUNK!

Ebből viszont MI NEM KÉRÜNK!

Mert tudjuk, hogy rohanvást közelít az idő, AMIKOR CSAK VISSZAVESSZÜK! Kérés nélkül! Aminek “ŐK” – qrmány és álellenzéke – nem fognak örülni!

DE AZ MÁR LEGYEN AZ Ő BAJUK!

“Dagonyavisongás” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Teljesen igazat adok Keresztesnek.
    Az egyik gond vele az, hogy most ő épp ellenzékben van, kíváncsi lennék, mit mondana, ha mondjuk ott lapítana egy parazita széken, ahol most kádéenpés elvtárs ül éppen.
    Ellenzékben mindenki tudja a tutit.
    Orbán is tudta. Illetve bocs: tutta.

  2. “a nemzeti régiókat védő uniós polgári kezdeményezésről sikerült konszenzust kialakítani.”

    Tudna erről valaki valamit ?
    Bővebben .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com