Döbrögi: Akadémiánk sajátossága, hogy a futballt a művészet kategóriájába sorolja

Tanulmánykötet jelent meg a Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem kiadásában, a tanulmánykötet bemutatásán részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is. És ha már ott volt, beszédet is mondott, nem is akármilyent:
Minden akadémiának vannak különbözőségei, s ez jól is van így. Haptákban ugyanis nem lehet futballozni. Nekünk is van filozófiánk. Akadémiánk sajátossága, hogy a futballt a művészet kategóriájába sorolja. Úgy értjük a futballt, hogy az nem más, mint zseniális megsejtések és ihletettségek története. Futballistákra van szükség, akik kimennek a pályára, és ott valami olyat tesznek, ami senki másnak nem jutott volna eszébe. Ide szeretnénk eljutni. Könyv már van, tudomány, elmélet már van, futballisták kellenek. Várjuk, hogy a kötet tartalma átköltözzön a valóságba, s lássuk a gyerekeket, akiknek már ott van a lábukban a tudomány, hogy képesek egyetlen mozdulattal felülírni mindazt, amit a szakemberek leírnak. Ez a kötet segítségére lesz mindenkinek, hogy futballistákat neveljenek.
A miniszterelnök szerinte „a futball maga az élet”, igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok. Orbán azt is mondta, hogy „a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára”.
A könyv bemutatóján ott volt Mészáros Lőrinc, a Puskás Akadémia kuratóriumának elnöke is. Láthatóan a felcsúti milliárdos is odavan a Labdarúgás és tudomány című kötetért:
” Olyan mű, amely nem csupán a labdarúgásban, de akár más sportágakban is alapvetés lehet. Ez az első tudományos-sportszakami kiadvány az akadémia életében. Noha másfél év alatt készült el, tizenhárom év tudását, tapasztalatait összegzi. Tíz fejezetben mutatja be a modern képzést, írja le a labdarúgás és a tudomány együttműködését. Azokat a pontokat veszi figyelembe, amelyek az elmúlt évtizedben a labdarúgás nemigen helyezett előtérbe. Éppen ezért a jövő könyve ez.” (24.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ímé hát az újabb vajdabölcselet! Ízlelgessük csak ezt a gyöngyszemet: „…a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára…”
-Hááát..- a fene tudja! Az ellenkezőjére akad bizonyíték bőven! És hát úgy néz ki, hogy a jövőben is lesz!
AZ VISZONT BIZTOS, HOGY TÍZ ÉVE MÁR NAGYSZERŰ KÖZPÉNZHERDÁLÁSI – ÉS LOPÁSI ALKALOM! De valahogy a kismagyarok hangulatát ez sem dobja föl!



Hozzá akartam szólni, de mit lehet ekkora baromsághoz hozzászólni? Gondolom jó ez így ahogy van, önmagáért beszél ennél lejjebb már én sem tudnám taszítani.
+1
Ezek nem a fociért rajonganak, hanem a belőle kilopható forintokért.
A seggnyalók valószínűleg, de orbán az tuti hisz abban amit mond – totális elmebaj, amit a körülötte lévő slepp megerősít benne, hogy többet tudjanak lopni. Kérdés, hogy orbán kigyógyul e valaha?
Megideologizálja a pénzszivattyút a csúti aranylábú. Kell a fejeknek.
Legközelebb nem szabad megválasztani. Ez az ember valószínűleg beteg….
aaa
2020-05-31 – 19:46
” Ez az ember valószínűleg beteg….”
Nem ! Ez biztos !
Szotyimanó meséi
(a 100 Folk Celsius után szabadon)
Narancsország új központja Budavár,
Budavárban Szotyimanó a király,
Vitrinben van koronája,
Ő a mesék nagy királya,
A narancsok minden héten kérlelik:
Szotyimanó, mesélj nekünk,
Szotyimanó, maradj velünk,
Narancsok barátja,
Mesék nagy királya.
Szotyimanó, mesélj nekünk!
Kolostora tele mesekönyvekkel,
Újságírók elől oda bújik el,
Nem vethetik a szemére,
Hogy nem sző mesét e hétre,
Tudja, hogy a narancsok majd kérlelik.
Szotyimanó alákérdezve mesél,
Nem kell félni, hogy egyszer csak véget ér,
Amíg narancs lesz a Földön,
Igény van, hogy mesét szőjön,
A narancsok minden héten kérhetik.
Jó !