Rendőrségi védelmet is kaphatnának a jövőben a pedagógusok
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) benyújtotta az Országgyűléshez a köznevelési törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amelynek középpontjában a pedagógusok fokozott védelme áll – közölte a tárca szerdán az MTI-vel. A törvénymódosítás célja a pedagógusbántalmazás megszüntetése:
a tervezett jogszabály garantálja, hogy a pedagógusok biztonságos környezetben, nyugodt körülmények között végezhessék munkájukat, ezért megteremti annak a lehetőségét, hogy szükség esetén a rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv bevonható legyen a pedagógusok védelme érdekében.
A törvénymódosítás tartalmazza a 2020 szeptemberétől valamennyi tanuló számára teljesen ingyenes tankönyvellátás biztosításához szükséges jogszabályi módosításokat is, valamint kibővíti az alapfokú művészetoktatásra ingyenesen jogosult sajátos nevelési igényű tanulók körét.
A nemzetiségi önkormányzatok kérésére a nemzetiségi oktatást szolgáló intézményrendszer egy új intézménytípussal egészül ki, a kiegészítő nemzetiségi óvodával.
Kitértek arra is, hogy a pedagógusok végzettségi követelményei nem változnak, de az erre vonatkozó rendelkezések a jövőben nem a törvényben, hanem kormányrendeletben kapnak majd helyet. A pedagógusképzés átalakulása miatt ugyanis a hatályba lépése óta eltelt 8 évben 7 alkalommal kellett módosítani a nemzeti köznevelésről szóló törvény mellékletét, a jövőben a technikai módosításokat elegendő lesz kormányrendeletben átvezetni – indokolta a minisztérium.
A most benyújtott javaslat rendezi a köznevelés és a szakképzés szétválása kapcsán még fennmaradt egyes részletkérdéseket, így például a művészeti szakgimnáziumok működését – közölték. (24.hu)
A balrad.ru kommentje a „kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Már önmagában véve a gondolat, miszerint a pedagógusok BIZTONSÁGOS MUNKAVÉGZÉSÉT GARANTÁLANDÓ RENDŐRI VÉDELEM…- már ez önmagában a társadalom csődjének a HIVATALOS BEISMERÉSE!
Harminc évvel a rendszerváltás után! Mi jöhet még?!



Sertés szerint:
2020-05-27 – 19:23
Hogy hülye maradtál nem az Ő hibájuk !