“Mondj igazat, és nem fogod elfelejteni!” bővebben

"/>

Mondj igazat, és nem fogod elfelejteni!

A vajda belezavarodott a saját ellentmondásaiba

Orbán Viktor eddig úgy gondolta, hogy a polgármestereknek több információjuk van a járvány helyi vonatkozásairól, mint az állam képviselőinek. Szembesült vele, hogy ez nem így van, mégis próbált megnyugtató választ adni az ellenzék kérdésére, de ellentmondásba keveredett önmagával.

Péterffy Attila pécsi polgármester előbb közösségi oldalán, majd az ATV műsorában is felhívta a figyelmet, hogy polgármesterként nem kap elegendő információt arról, hány megbetegedés van az általa vezetett városban. A polgármester szerint, ez „őrületes hibákat tud okozni”.

A probléma Orbán Viktorhoz is eljutott. Keresztes László Lóránt, LMP-s képviselő tolmácsolta számára a parlamentben feltett kérdésében.

Orbán Viktor reagálásában – meglepő módon – azt mondta: úgy gondolta, hogy a polgármesterek többet tudnak, mint az állam képviselői.

Képviselő úr, megértettem, amit mondott és igyekezni fogok, hogy a védelmi bizottságok szélesebb tájékoztatást tudjanak adni az ott élőknek és abban a bizottságban dolgozóknak, de én eddig azt gondoltam – de ebben lehet, hogy tévedek –, hogy a polgármesterek mindig többet tudnak, mint az állam képviselői.

Ez a kijelentés azért érdekes és egyben rémisztő, mert miközben a miniszterelnök kierőszakolta, hogy korlátlan ideig teljhatalommal irányíthassa az országot, saját bevallása szerint sincs megfelelő információja ilyen kulcsfontosságú területekről.

Nem beszélve arról, hogy másfél perccel azelőtt, gyökeresen az ellenkezőjét állította a miniszterelnök, történetesen azt, hogy

ha információ van, ami egyáltalán elérhető, az mind a védelmi bizottságokban van, annál több információt én sem tudok senkinek sem adni, tekintettel arra, hogy az operatív törzs is a védelmi bizottságoktól feljövő információkból dolgozik minden reggel.

A koronavírus-törvény megszavazása után, a magyar embereknek nincs más választásuk, mint bízni abban, hogy a kormány képes megvívni a küzdelmet a járvánnyal. Ennek a létfontosságú bizalomnak a fennmaradásához viszont kevés az „azt hittem”, kevés az „úgy gondoltam”, és kevés az „igyekezni fogok”.                                                                   (hírklikk)

A balrad.ru kommentje a “kunyera” után

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Döbrögi ebben a kérdésben (IS) csak önnön lényegét adta    elő! “Úgy teszek mintha…”

Hablaty – hablaty – hablaty! Amit a hordafanok hallani akarnak! Számára nem evidencia a “mondj igazat, és nem fogod elfelejteni!”

Mentségére csak az szolgálhat, hogy nincs egyedül ennek az alapvetésnek a nem ismeretével.

Sőt! Ha jól bele gondolunk, vajdaságban CSAK ILYEN MENTALITÁSÚ emberek élnek! Még önmagunknak is csak hazudunk! Hiszen ha nem ilyenek lennénk, Döbrögi és VALAMENNYI BŰNTÁRSA már csak a legrosszabb emlékeinkben létezhetne!

A valóságban pedig csak néhány egyre halványuló barnás foltszerű elszíneződés Csukotka jéggel borított partvidékén.

“Mondj igazat, és nem fogod elfelejteni!” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Néhány eset vázlatosan: a polgármesterek ( az önkormányzatok , ha komolyan veszik
    kötelességeiket, akkor náluk jobban a HELYI PROBLÉMÁKAT , senki más nem ismerheti !)
    Ha kívülálló jobban ismeri, akkor a helyiek: ALKALMATLANOK FELADATAIK ELLÁTÁSÁRA!
    ….. Ebben a kormányfőnek teljesen igaza van .
    Ebben az is benne van, hogy a helyi intézményvezetőknek , napi jelentési kötelezettségeik
    vannak . Ezeket a helyi információkat aztán , járási, megyei, régiós szinten “megszűrik ” s a
    végén az marad, amit HOFI GÉZA mondott, a ” mennyit fialjon a koca ” című örökzöld mű-
    veben ! …Vagyis, akkor tízet exportálunk, a maradék kettőt pedig belföldön fogyasztjuk el !
    …… A szocializmusban nem volt ilyen veszély, de mostanság aktuális a PROBLÉMA KÖR !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com