Kiszivárogtatás gyanúja miatt fegyelmi indul a jászberényi polgármester ellen
Fegyelmi indul a jászberényi polgármester ellen, mert hétfőn arról tájékoztatta a lakosokat, hogy a kisvárosban is megjelent a koronavírus. A helyi kórház igazgatója, Kásler Miklós vasárnapi utasítására hivatkozva fegyelmi eljárással fenyegeti a polgármestert. Közben az operatív törzs legalább a megyei adatok közlését jóváhagyta.
Egyre több település polgármestere tájékoztatja a helyieket, ha ott koronavírusra pozitív teszteredménnyel regisztrálnak valakit. Vasárnap Nagymágocs polgármestere volt kénytelen csillapítani a helyieket, mert kiszivárgott a faluban, hogy a területükön működő Kastélyotthonban, amelyben időseket látnak el, pozitív lett az egyik ellátott, majd a további vizsgálatok kimutatták, hogy további hét idősnek is pozitív lett a gyorstesztje. (Hétfőn este derült ki, hogy a hétből csak egynek lett pozitív az ellenőrző tesztje is, így összesen két ember bizonyosan fertőzött.)
Az elmúlt napokban több polgármester is közzétette, hogy vannak vizsgálattal is alátámasztott fertőzöttek, így Sándorfalván, Újszentivánon is közölték ezt. Az operatív törzs eddig ragaszkodott ahhoz, hogy nem közöl helyi adatokat, most annyi változás történt, hogy megyei szinten rendelkezésre bocsátják az igazolt fertőzöttek számát. A nagymágocsi fertőzésről a polgármester akkor közölt már a nyilvánosság előtt is annyit, hogy megerősítette az otthonban történt fertőzés tényét, amikor már a faluban elterjedt ennek a híre. Szabó Zoltán, szentesi polgármester is úgy véli, hogy kisebb településeken nem lehet titokban tartani, az információ gyorsan körbeér, ráadásul, ha nem tájékoztatják hivatalosan a lakosokat, akkor előfordulhat, hogy rémhírek terjednek el.
Hétfőn Budai Lóránt, Jászberény polgármestere is tudatta a kisváros Facebook-oldalán, hogy náluk is megjelent a vírus, egy 74 éves idős néni tesztje lett pozitív. Budai azt is hozzátette, hogy az asszony hozzátartozói felelősen viselkedtek, ellátták a nénit, bár egyelőre folynak a kontaktkutatások, de elképzelhető, hogy ők hurcolhatták be a vírust az idős rokonukhoz. A hozzátartozók is karanténban vannak, és várják a teszteredményeiket. Az idős nőről a polgármester a korát közölte, és azt, hogy a településen lakik. A Szent Erzsébet Kórház igazgatója már hétfőn este reagált a Facebookon a polgármester bejelentésére, és fegyelmi eljárás indítását helyezte kilátásba. Az igazgató a közösségi oldalán az ellene felfortyanók lehűtésére Kásler Miklós vasárnapi utasítását is közreadta.
A közreadott, Kásler Miklós által szignált közleményben az áll, hogy a koronavírussal kapcsolatos közadatkéréseket meg kell tagadniuk az illetékeseknek, illetve az adatokat kikérő országgyűlési képviselők figyelmét is fel kell hívni arra, hogy azokat csak az operatív törzs kezelheti.
A kórházigazgatót kerestük kedden reggel többször is telefonon, a munkahelyén, nem sikerült őt elérnünk. A fegyelmi eljárás megindítását az igazgató a közösségi oldalán tette közzé, de a megszólításból, amely alatt az iméntit bejelentette, “Tisztelt Jászságiak” megszólítással tette közzé. Budai Lóránt polgármester megkeresésünkre azt mondta, hogy hivatalos értesítés részére még nem érkezett. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “kunyera” után
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
HA LEHET…- NE BORÍTÉKBAN, MERT AZ MOSTANSÁG ELVESZIK!
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Kásler Táttos szerint kuss van ragályilag! “…a koronavírussal kapcsolatos közadatkéréseket meg kell tagadniuk az illetékeseknek…”
-Mert még kiókumlálná a köznép, hogy nem lakodalom van itt kibontakozóban! A qrmányvetítőben nyomatott mesefilmmel ellentétben. A polgiknak meg amúgy sem az izgatás a dolguk, hanem a föltétlen bizalom széjjelterítése. Nem ám maguk iránt! A hős vajda nagyszerűségének a széthintése a lényeg!
A köznép által tudni valókat meg a “Cilavízió” sugározza!