Amíg mi tegnapra virradóan – SZERENCSÉRE – nyugotan aludtunk, a Közel – Keleten megtörtént az ami megtörtént:
A világon aztán emiatt izgalom lett úrrá. Hogyan tovább?
Azt nem mondhatjuk, hogy mára virradóan le sem hunytuk izgalmunkban a szemünket amiatt, hogy a világ legbékeszeretőbb állama – az USA – pontosabban az azt irányító Bolondok Bandája – mit fog reagálni az iráni “terrorra”.
Amíg mi viszonylag nyugodtan aludtunk, a Bolondok Bandája Főbolondja – Trump bohóc – az amerikai “nemzethez” intézett majd tíz perces igehirdetési szeánszot.
Rögvest az elején eldölyfölte azon álomlátását, hogy a galád iráni akciónak “NINCS AMERIKAI ÁLDOZATA”!
“Ezért hálásak vagyunk az országban tartózkodó katonáinknak. Irán az egyik legnagyobb fenyegetés a civilizált világra, amit eddig toleráltunk. De többé nem. Úgy tűnik, Irán meg fog hátrálni!”
Így aztán – bár az amerikai főbohóc szerint lenne mivel “megtorolni”, megtorlás az nem lesz!
“Attól hogy az USA – nak van a legtöbb fegyvere, még nem kell azokat használnunk.” – fejtegette. Biztatta önmagát és Izraelt, hogy Iránnak SOHA NEM ENGEDÉLYEZ atofegyvert! (Az atomfegyver birtoklásának privilégiuma azon a vidéken kizárólag Izraelt illeti meg!)
TOVÁBBI SZANKCIÓK LESZNEK! – ígérte meg.
A világnak viszont ebből az jött le, hogy Irán néhány saját készítésű ódivatú röppentyűjével akkora gyomrost nyomott az USA – nak a Közel – Keleten, hogy az se köpni, se nyelni nem tud. És most megpróbál levegőhöz jutni.
Az ENSZ főtitkárának szóvivője, Stefan Dujarrick melegen üdvözölte Trump bohóc”békevágytól áthatott” beszédét.
“Örömmel hallgattuk Trump elnök nyilatkozatát. Üdvözlünk minden olyan jelzést, amely arra utal, hogy a vezetők egy lépést tesznek elfelé a komoly konfrontációtól, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy elkerüljék a későbbi eszkalációt”- mondta Dujarric.
Ismerve viszont az amerikai – izraeli latorduó lelkületét, a balrad.ru azt javasolja mindenkinek: NE FOGADJON NAGYOBB ÖSSZEGBEN ARRA, HOGY NEM LESZ “EBBŐL” HÁBORÚ!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
https://beforeitsnews.com/war-and-conflict/2020/01/u-s-air-defense-ordered-to-stand-down-during-iranian-attack-2472346.html
Nem volt amerikai emberveszteség mert az előjelző rendszer működött és időben figyelmeztetett a rakéta támadásra, másrészt Irán nem akart amcsi áldozatokat és viszontválaszt meg arra választ és így tovább, ezért olyan célokat választott – hangárak,raktárak- ahol nem volt várható emberveszteség.
Irán az ódivatú rakétáit jelentősen modernizálta – 2 -3 szoros hatótávolság és 10 szeres pontosság – és nem is tömegesen vetette be !
A szembenállás marad, az idő Iránnak dolgozik – év végén lejár a fegyvervásárlási tilalom -s azután új időszámítás kezdődik !
Jól értesült körök tudni vélik hogy az ukrán polgári repülőgép különös “szerencsétlensége” mögött titkos ukrán és iráni fegyverüzletek húzódnak meg.A (lelőtt) gépen sok kettős állampolgár is utazott és a Dubai News arról számolt be, hogy a Boeing repülőgépet rakéta lőtte le és egy tweetben azt is mondták: “Az ukrán repülőgép sebességére vonatkozó adatok hirtelen megálltak, ami azt jelenti hogy felrobbant”, eltalálta egy iráni (vagy orosz?) rakéta.”Ezért nem találnak a pilótáktól származó előzetes vészjelzéseket a fekete dobozban. Lehet hogy sose tudjuk meg a valódi okát.
https://thecommonsenseshow.com/conspiracy-health-martial-law/ukraine-government-was-investigating-arms-deals-iran-when-plane-was-shot-down
Sok elmélet röppent fel, de aki szeretne ezektől mentesen tájékozódni, és aztán levonni a saját egyéni következtetéseit (mert teljes magyarázatot nem kap, ahhoz nem adnak elegendő információt), az nyugodtan olvassa el (fordítsa le) a siíta Husszeini Iszlám Központhoz kötődő Iraki Hírügynökség (INA) közleményét, amelyben elárulták, hogy a légicsapást megelőzően az irániak szóltak. Utána hasonlítsa össze a hivatalos amerikai közleménnyel és a kivonásokról szóló hírekkel! Ennyit a Trump által emlegetett “fejlett előrejelző rendszerről”, az iráni média által először emlegetett 80 halottról stb. Mindegyik lódítás vagy csúsztatás.
https://balrad.ru/2020/01/08/a-nemzetkozi-helyzet-az-nem-jo/#comment-148246
Később azért finomítottak a propagandán. A Tasznim is megerősíti a figyelmeztetést, és egyes nyugati források is átvették:
https://www.tasnimnews.com/ar/news/2020/01/08/2177939/%D8%B9%D8%A8%D8%AF-%D8%A7%D9%84%D9%85%D9%87%D8%AF%DB%8C-%D8%AA%D9%84%D9%82%DB%8C%D9%86%D8%A7-%D8%A8%D8%B9%D8%AF-%D9%85%D9%86%D8%AA%D8%B5%D9%81-%D8%A7%D9%84%D9%84%DB%8C%D9%84-%D8%B1%D8%B3%D8%A7%D9%84%D8%A9-%D8%B4%D9%81%D9%88%DB%8C%D8%A9-%D8%B1%D8%B3%D9%85%DB%8C%D8%A9-%D9%85%D9%86-%D9%82%D8%A8%D9%84-%D8%A7%DB%8C%D8%B1%D8%A7%D9%86
https://eu.usatoday.com/story/news/world/2020/01/08/us-officials-warned-missile-launch-iraq-bases-troops/2842200001/
Nem valóságtól elrugaszkodott dolog azt feltétlezni, hogy Szulejmáni meggyilkolását követően egy látványos színházi előadásra kaptunk jegyet. Irán megmentette az arcát és megmutatta, milyen tökös, Amerika pedig elkapta a “Főgonoszt”. Már megint.
Síita, bocs.
Fergeteg
2020-01-09 – 13:59
Szerintem meg Amerika vesztett némi arcot. …és Irán is, ha az akció előtt szólt.
Az usa-nak lehet, hogy már nincs ereje, Iránnak meg nincs még bátorsága a komolyabb fellépéshez. Az egyenleg néhány halott, meg az eseményeket megnyugvással nyugtázó közönség. Színház az egész világ…
Leírom, én hogyan gondolom. Irán egyáltalán nincs jó helyzetben. Ellenségei szerintem elemezték a Forradalmi Gárdát, és látták, hogy egyfajta kultuszt építettek fel Szulejmáni köré. A rendszerhű irániak, különösen a Gárda, valamint az Irán által erősen támogatott Hezbollah és a szövetséges szírek szemében hős lehetett, illetve az is bátorságot sugárzott nekik, hogy a veszélyes helyeken személyesen volt jelen (ez okozta a vesztét). Ha egy hős hősiesen, de legalábbis morálisan nem elítélhető módon hal meg az ellenségei kezétől, mártír lesz a sajátjai között. A mártírokat pedig hajlamosak megbosszulni a többiek. A kérdés már csak az volt, milyen bosszúra lehet számítani? A józan ész azt diktálná, hogy Irán ne adjon könnyen ellene fordítható választ, mivel csak még jobban elszigetelik. De itt egy nagyon fontos emberről volt szó, és aki a helyébe lépett, egyszerűen nem engedhette meg magának azt, hogy nyugalomra intse a felháborodott tömegeket, szövetségeseket. Kényszerhelyzetben adott tehát egy olyan választ, mint a mesebeli okos lány: küldött is “ajándékot”, meg nem is. Morálisan mindenképpen nemesebb volt, csak éppen ebből mindenki azt fogja majd kiemelni, ami neki jó. Ha az Egyesült Államoknak egy esetleges jövőbeli agresszió igazolására van szüksége, akkor azt ezzel megkapta. A “terrorizmus” vitorláiból a figyelmeztetés eléggé kifogja a szelet, ezt felismerhették iráni oldalon is, talán ezért módosult hamar a propagandájuk. Az elején már úgyis elhintették a másik változatot (ekkor valószínűleg még nem volt egyeztetés és központi iránymutatás a kérdésben), ami sok amerikai pusztulását emlegette, így rengeteg emberben ez marad meg, nem mennek a dolgok után, mert minden mást hazugságnak könyvelnek el. Akik kivételek, azok pedig meg lesznek győződve arról, hogy Irán mégis nemes választ adott egy nemtelen támadásra. Az Egyesült Államoknál ugyan egyrészt megkérdőjelezhető az akció hatásossága, mivel Szulejmáni egy jól kiépített rendszert irányított, és ez viszonylag hamar megtalálja egy-egy pozíció esetében a megfelelő utódot, de az biztos, hogy előbb-utóbb hangsúlyváltások lesznek, illetve kisebb-nagyobb átalakulások lehetségesek majd. A korábbi tervek, megállapodások változhatnak, ezeknek a dolgoknak pedig végig kell futniuk a teljes rendszeren. Mindez némi időbe telik. Másrészt viszont Iránt sikerült belerángatni az egyértelmű, nyílt erőszakba és a nukleárisfegyver-fejlesztési lehetőség mind komolyabb hangsúlyozásába, ami nagyon is az Egyesült Államok (és mások, pl. Izrael) érdekeit szolgálja, mert erős lap került ezzel a kezükbe (ha Irán elkezdi, Törökország sem akar lemaradni, akkor pedig Szaúd-Arábia és esetleg az UAE szintén belekezd; mindez Oroszországot nagyon kellemetlen helyzetbe hozná, kénytelen lenne közeledni az Egyesült Államok álláspontjához). A támaszpontokat helyreállíthatják, ha pedig Irán megint rombolni akarná őket, már csak ezért is felléphetnek ellene, hiszen elvileg leállt a támadásokkal (nem kell megszállásra gondolni, néhány fájdalmas, erőteljes csapás a technológiai fölényt kihasználva elegendő lehet a vezetés gyengítésére, amikhez képest ez a rakétázás semmiség). De ugyanehhez megfelelő indok pusztán az is, hogy most az irániak mértek csapást rájuk. A további szankciók egészen bizonyosak. Trump is kényszerhelyzetben van, ki kell találnia valamit a következő ciklus megnyerésére és a kényes politikai hálózatok kezelésére. Ha felmérték, hogy az amerikai közvélemény és a szövetségesek miként reagáltak, mit várnak el (ebbe valahol természetesen Irak is beleértendő), és minden fontos csapásmérő eszköz pozícióba kerül, akkor kiderül majd, hogyan folytatódik a történet. Egy általa engedélyezett gyilkosság után természetes, hogy az amerikai elnök egyelőre a jó oldalát igyekszik mutatni (hangsúlyozza, hogy nem szükséges használni a fejlett fegyvereket, és hogy milyen eredményeket ért el alatta az ország). Fontos, hogy az emberek szemében őket, az amerikaiakat támadják, hogy az áldozat szerepébe helyezkedhessenek, miként Iránnak is. A valóság ezzel szemben az, hogy mindkét játékos magának akarja a játszótér bizonyos részeit, és ezért sokmindenre hajlandók.
Fergeteg
2020-01-09 – 22:53
Alapvetően senki nem tud biztosan semmit, pl. azt sem, hogy az usa támadott támaszpontjain mekkora volt a kár, és személyi áldozat. Az sem vehető biztosra, hogy tényleg szólt Irán a támadás előtt. Innentől kezdve variációk százait lehet elemezni és találgatni. Mit szólsz pl. ahhoz a verzióhoz, hogy az iráni válaszcsapás után, amely okozott károkat, az oroszok, meg Kína odaszólt az usának, hogy fiúk, nem kellene visszalőni, mert akkor…
Az biztos, hogy az iráni válaszcsapás után az usa azt mondta, hogy “folyik a károk és a sebesültek számbavétele”. Most akkor volt kár és áldozat, vagy nem? -szerintem volt…
Amennyiben valaki az ún. Háttérhatalomban megingathatatlanul hisz, abban az esetben minden érv gyenge lehet számára. Egyébként lenne magyarázat a felvetéseidre.
“Alapvetően senki nem tud biztosan semmit, pl. azt sem, hogy az usa támadott támaszpontjain mekkora volt a kár, és személyi áldozat.”
A felvételek elárulják, Hamisítani azért nem lenne értelme, mert jópár, nem feltétlenül azonos érdekű ország tudja ellenőrizni egymást.
“Mit szólsz pl. ahhoz a verzióhoz, hogy az iráni válaszcsapás után, amely okozott károkat, az oroszok, meg Kína odaszólt az usának, hogy fiúk, nem kellene visszalőni, mert akkor…”
Én azt mondanám, hogy irreális. Javasolni persze nem, és ez meg is történhetett, de fenyegetőzve felszólítani igen. Egyik sincs abban a helyzetben, hogy a másikat súlyos következmények nélkül kényszeríthesse. Katonailag legalábbis, és ebben Oroszország szintén nagyon komoly tényező (Kína is ott van a dobogón). Gazdaságilag pedig Kína és az USA erősen függenek egymástól még mindig. Ezeket a kapcsolatokat Irán kedvéért nem fogják kockáztatni egy ilyen fenyegetéssel.
“Az biztos, hogy az iráni válaszcsapás után az usa azt mondta, hogy »folyik a károk és a sebesültek számbavétele«. ”
Mindig, mindenhol ezt szokták mondani a hivatalos kárfelmérések eredményéig. Kb. egy-másfél óra elég lehetett a kivonáshoz, és az eljárások szerint a világűrből meg a légtérből is figyelhették a kritikus iráni vagy iraki területeket (ez az a korai előrejelző rendszer, amit Trump emlegetett, és mivel a figyelmeztetéssel párhuzamosan ez is működött, megengedhette magának, hogy a később elismert iráni jelzést meg se említse). Olyanokat szoktak nézni, ami indítások előkészületeire vagy tényére utalhat, illetve az indított fegyverek nyomait követik a pályán. Egy ellenséges ország arzenálja ellen a szokványos védelem nem feltétlenül elég, ha nincs ott egy komolyabb támogató harccsoport. Ez is indokolhatta a kiürítést.
Rosi Nante szerint:
2020-01-10 – 18:56
Véleményem szerint ezek a rakéták csak gyakorlók voltak mondom mind ezt a fényképeken látható okozott kár alapján .
Csak , hogy neve legyen a gyereknek “lőttünk is meg nemis”.
“hogy a légicsapást megelőzően az irániak szóltak. Utána hasonlítsa össze a hivatalos amerikai közleménnyel és a kivonásokról szóló hírekkel! Ennyit a Trump által emlegetett “fejlett előrejelző rendszerről”,
Tudsz ennél fejlettebb előjelző rendszert ?