“Beteg egyedek, akik MINKET zaklatnak!” bővebben

"/>

Beteg egyedek, akik MINKET zaklatnak!

Gréczy Zsolt feljelentést tesz kiszivárgott intim fotói miatt

Feljelentést tesz Gréczy Zsolt a róla kiszivárogtatott intim fotók miatt – ezt mondta a DK-s politikus a Blikknek. Kedd este több szerkesztőségnek is névtelen levélben küldtek el Gréczyt hiányos öltözékben ábrázoló fotókat, a levél írója pedig egy történetet is mellékelt, amely szerint négy éve egy székesfehérvári pártrendezvényen találkozott Gréczyvel, aki ezután üzenetekkel zaklatta őt.

Gréczy azt nyilatkozta:

A rólam összehordott történet szemenszedett hazugság, aljas rágalom, ezt bizonyítani fogjuk. Ami a fényképeket illeti, mivel büntetőfeljelentést teszünk, ennek elemzésére a büntetőeljárás során fogunk visszatérni.

Korábban Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt mondta az Azonnalinak, hogy a zaklatás onnantól közügy, hogy a vádak bizonyítást nyertek, ez Gréczy esetében nem történt meg. De azt a kérdést, hogy valakiről készült intim fotó, ő nem szeretné kezelni. A pártelnök azt mondta, ha kiderül, hogy a vádak igazak, akkor annak lesznek következményei.                                (24.hu)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Valami egészen hihetetlen, ami a politikai bűnbandáink köreiben zajlik! EZEK MÁR NEM TUDJÁK JÓ SORUKBAN, HOGY MIT CSINÁLJANAK! 

Beteges exhibicionizmusukban már önmagukat fényképezgetik. “Csak a barátnőmnek szántam…” – fölkiáltással aztán küldözgette Gréczy villanypostán. Amit “valaki” megkaparintott! És most… – nagy a sértődés a polithykay cukrosbácsinál, hogy “valaki” nem élvezkedik az ő aktjaira, hanem…

BETEG TUDATÚ, BETEG LELKÜLETŰ EMBEREK EZEK MIND!

Mind minket zaklatnak! Kéjes örömmel! Mi pedig fizetjük – tartjuk őket, hogy minket zaklassanak, raboljanak, gyilkoljanak!

“Beteg egyedek, akik MINKET zaklatnak!” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. A hányózacskókat mindenki kezdje bekészíteni, mert gyomorforgatóan undorító kampány elé nézünk a ’22-es választás előtt. Úszni fog az ország a síkosítóban, a spermában meg a kokainban.

    1. ….és akár még a vérben is, ha ilyen tempóban halad az ország népének egymás ellen hangolása, a gyűlöletkeltés. 🙂

    1. Eleje agysebész konferencia. Később meg az a gondolatom támadt, hogy nagy kár, hogy ezek a gépek nem hajtanak egy generátort. Akkor valami értelme is lenne.

      1. Hogy írhatsz ilyet? Hiszen Béla az Isten!
        (Egyébként ezek az emberek rengeteget hoznak a támogatójuknak. Ha vásárolnánk tőle, bizonyára mi is ilyen izmos arcok lennénk. A fehérjétől… Bár ahhoz, hogy Béla szerint ne legyünk buzik, még ez is elég lenne azért.)

  2. Nem értem , mi a probléma tárgya ?
    Nem azért készültek a felvételek , hogy lássák ?
    Teljesült .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com