Nem migránsok, hanem szeszcsempészek építették a határmenti alagutat

„Két, a szerb-magyar határ alatt átvezető alagutat számoltak föl – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. Az egyik 34 méteres alagút Csongrád megyében, Ásotthalomnál volt, a másik pedig – egy 21,7 méteres alagút – Bács-Kiskun megyében, Csikéria térségében. A kézi erővel kiásott, belső támasztószerkezet nélküli alagutak életveszélyesek voltak. A készítők mindkét esetben nagy gondot fordítottak az álcázásra; a be- és kijáratot növényzettel takarták.” Ez volt az eredeti, novemberi keltezésű hír, de már akkor is csak a nagyon hülyék és a nagyon fideszesek hitték el.
Már az is jellemző, hogy amikor az első hírek érkeztek a migránsok által ásott alagutakról, senki normális ember nem hitte el, amit mondtak. Voltak, akik kiszámolták, hogy ilyen alagutakat nem lehet észrevétlenül, szerszámok nélkül elkészíteni, mások viccelődtek és mémekkel árasztották el az internetet. Időközben a rendőrség is lement kutyába, és egyre szánalmasabb igyekezettel bizonygatta, hogy ezeket a nagyon veszélyes alagutakat a migránsok ásták ki.

A tőrt – nem kis meglepetésre – a kormány iránt a végsőkig lojális, azaz minden hazugságra kapható Magyar Nemzet döfte a migráns-alagútról nyilatkozók szívébe. A lap rendőrségi forrásokra hivatkozva, azt írta, hogy a csikériai alagutat még a délszláv háború előtt, szeszcsempészetre használták, Szerbia felől érkezett rajta az alkohol Magyarországra. És akinek ez sem volt elég: a Magyar Hang munkatársai vették maguknak a fáradtságot és elmentek Csikériára, ahol kiderült, hogy az alagútról minden falubéli tud. Igaz, nem most jöttek rá, hogy ott van, hanem ők is úgy tudják, ahogyan a rendőrségi források: az alagút még a délszláv háború előtt épült, szeszt csempésztek rajta az erre szakosodott urak Szerbiából Magyarországra.
Bebizonyosodott tehát, amit eddig is tudtunk: orbitális hazugság a csikériai migránsalagút. Most ki kellene állnia a katasztrófavédelem magas rangú emberének, a rendőrség valamelyik vezető beosztású főmuftijának, meg az összes fideszes politikusnak – aki hazudott a nyilvánosságnak az alagútról –, hogy bocsánatot kérjenek a magyar emberektől, amiért annyira lenézik őket, hogy ilyen ostoba és átlátszó hazugságokkal traktálják őket.
Ha ez megvan, el lehet húzni a francba. A szerencsétlen, megvezetett, félretájékoztatott emberek félelmeire politikát építeni és szavazatot szerezni, ugyanis nettó gazemberség. Aki ilyen pofátlanul hazudik, nem való a közéletbe.
(hirklikk)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Vélhetőleg az ásotthalmi alagút története is minimus „sántít”! De…!
Kóstolgassuk már, de most CSAK ÚGY… – általánosságban, ne csak az alagútra fókuszálva: „…aki hazudott a nyilvánosságnak…bocsánatot kérjenek a magyar emberektől, amiért annyira lenézik őket, hogy ilyen ostoba és átlátszó hazugságokkal traktálják őket.
Ha ez megvan, el lehet húzni a francba. A szerencsétlen, megvezetett, félretájékoztatott emberek félelmeire politikát építeni és szavazatot szerezni, ugyanis nettó gazemberség. Aki ilyen pofátlanul hazudik, nem való a közéletbe.”
– Ez az alagutasdi ráadásul mindössze gyerekmese a rendszerváltást előidéző horrorisztikus hazugságokhoz képest. Meg az ország szétrablását, kifosztását, a magyarok tönkre – és jövőtlenné tételét szolgáló harminc esztendei folyamatos hazugságcunamihoz képest!
Harminc esztendeje hazugságokkal tömik a fejünket! POFÁTLANUL!
Nem valók a közéletbe a hazudozók!
– ?!
De hát akkor mi lenne velünk? Nélkülük!
NEKÜNK ŐK KELLENEK! A NEKÜNK HAZUDOZÓK! MERT MI IMÁDJUK A MESÉIKET! MÉG AKKOR IS, HA TUDJUK: ÚGY HÜLYESÉG, AHOGY VAN! MERT A HAZUGSÁGAIK SOKKAL SZEBBEK MINT A VALÓSÁG!
Tudják ezt a hazudozók is! Így aztán maradnak, és tovább hazudoznak! Nekünk!
NEKÜNK IGAZMONDÓ NEM KELL! NEM KELL, MERT TUDJUK, A NAIVABBAK CSAK ÖSZTÖNÖSEN ÉRZIK, HOGY AZ IGAZSÁG RETTENETES! FÁJÓ ÉS GYÖTRELMES JÖVŐT FÖLVÁZOLÓ!
Mi pedig gyötrődni, szenvedni útálunk!

2lábbal járjunk a földön.
Melyik migránsnak végcél ország Magyarország?
Ez az ország élhetelen,az ukrán is csak addig dolgozik itt mig megismeri,és csalodik.
Budapesten 150 ezer albélet netto 200 ezer keresett melett.
Ezért nincs az a hülye aki ide alagutat ásna.
Hozzák ök repülögéppel izraelböl a betelepülöket,havi 600 ezer alanyijogon járo jövedelemmel.
Az a teleportácios migráns lyuk ott van ferihegyen.
https://www.youtube.com/watch?v=RkKAy12dFno
Dreamliner?
Ne viccelj.
https://airportal.hu/el-al-jumbo-ujra-szelestorzsu-utasgep-ferihegyen/
Igaz,idén küldték őket nyugdíjba.
https://index.hu/gazdasag/2019/12/14/romania_magyarorszag_eurostat_haztartas_koltes/
Mint a borravaló..
„az alagút még a délszláv háború előtt épült, szeszt csempésztek rajta az erre szakosodott urak Szerbiából Magyarországra.”
Ez így ahogy van egy orbitális baromság !
-A kerítés lényegessen beljebb-magyar területen épült .
-A kerítés építők hol az apjuk f@szán jártak ? A felvonulási terület lényegesen nagyobb mint harminc méter .
-Mi a francnak kellett volna csempészni a szeszt ?
+1
petymeg:
„A kerítés építők hol az apjuk f@szán jártak ? A felvonulási terület lényegesen nagyobb mint harminc méter .”
Be lehetett temetve, de valakik kiásták újra. Gondolom, sokkal könnyebb volt eltávolítani néhány méternyi lazább földet a végpontokon, majd helyreállítani egy már meglévő alagutat, mint ásni egy teljesen újat. A környékbeliek egyike-másika ismeri az elhelyezkedéseiket. A határt őrző fegyveresek is, úgyhogy hamar lelepleződött. De még felhasználták egy kis riogatásra.
petymeg:
„Mi a francnak kellett volna csempészni a szeszt ?”
Origo:
„Az 1990-es években Szerbia a nemzetközi közösség blokádja alatt állt, és üzemanyagot sem szerezhettek be legálisan az olajpiacon. ”
https://www.origo.hu/itthon/20191129-migransok-alagut-deli-hatar-magyarorszag.html
Fergeteg szerint:
2019-12-15 – 10:30
A bolondját járatod velünk?
Kiásták a szeszcsempészek, ami olyan jól sikerült, hogy 30 évig nem szakadt be. Aztán betemették valakik, mert épült a kerítés. Aztán újra kiásták valakik, mert rájöttek, hogy jól jön a migráns sztorihoz. Persze, persze!
“Az 1990-es években Szerbia a nemzetközi közösség blokádja alatt állt, és üzemanyagot sem szerezhettek be legálisan az olajpiacon. ”
A szeszt pedig nem Magyarországról csempészték Szerbiába, hanem fordítva. Ja és, nem alagúton keresztül, hanem egyszerűen lefizették a vámosokat.
Sub Zero szerint:
2019-12-15 – 12:29
5*
Még hozzá tenném , hogy :
-Egy 30 m -es alagút az őrzött zöld határon /nem a mai hadi technika mellet sem /bakfitty !
-A kerítés a határ nyomvonalától 50-100 m-re épült , tehát kizárták volna .
-Olyan föjd munkák folytak ami még a bélelt aqlagút is megsinyli .
petymeg:
„A kerítés a határ nyomvonalától 50-100 m-re épült , tehát kizárták volna .”
Nem.
„Az Országgyűlés július 6-án módosította az államhatárról szóló törvényt a határzárral kapcsolatban, közérdekű használati jogot adva a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül.”
https://www.origo.hu/itthon/20150829-hatarzar-menekult.html
petymeg:
„Olyan föjd munkák folytak ami még a bélelt aqlagút is megsinyli .”
Erre gondolsz?
https://www.magyarhirlap.hu/belfold/Megkezdodott_a_muszaki_hatarzar_epitese
Az eredeti tervek között még hántolt, tövénél 35, csúcsánál 25 centiméteres akácfaoszlopok szerepeltek. Később valamivel többet szántak rá, de kb. ehhez mérhetők az előkészítési munkák is. A technika a lényeg, nem maga a „kerítés”. Ha beomlott egy szakasz, azt még mindig könnyebb lehetett helyreállítani, mint újraásni az egészet, de amint látható, hiába.
„Kiásták a szeszcsempészek, ami olyan jól sikerült, hogy 30 évig nem szakadt be. Aztán betemették valakik, mert épült a kerítés. Aztán újra kiásták valakik, mert rájöttek, hogy jól jön a migráns sztorihoz. Persze, persze!”
Talán az, hogy a migrik ásták ki őket, hihetőbb? Ebben az esetben jaffás favoritod médiáját kárhoztathatnád.
Hiszed vagy sem, meglévő alagutat sokkal könnyebb helyreállítani, ha beomlott, ha nem, hacsak fel nem ásták és tömörítették újra az egészet. Régen aligha reptettek drónokat a határ mentén, így kiásni is könnyebb volt az ilyeneket. A „valakik” valószínűleg csempészek, akik pedig a „migráns sztorihoz” felhasználták, azok újságírók. Az alagútrendszerekről: Szíriában háborús körülmények között több kilométernyi szakaszok készültek egy-egy sokáig birtokolt területen.
„A szeszt pedig nem Magyarországról csempészték Szerbiába, hanem fordítva.”
Újból el kellene olvasnod a jaffás favoritod egyik kedvenc portáljáról idézett részt.
„Ja és, nem alagúton keresztül, hanem egyszerűen lefizették a vámosokat.”
Ez is egy módszer, és a másik is. Néha csak az egyik működik, néha egyik sem.
Fergeteg szerint:
2019-12-15 – 22:37
Megadom magam !
Győztél !