Írta: V. I. Lenin

Munkások! Elvtársak! Fel a végső, a döntő harcra!

A Szovjet Köztársaságot ellenség veszi körül. De a Szovjet Köztársaság le fogja győzni mind a külső, mind a belső ellenséget. Már látjuk a munkástömegek győzelmet biztosító lendületét. Már látjuk, hogy Nyugat-Európában egyre gyakoribbak a forradalmi tűzvész szikrái és robbanásai, és ezért biztosak vagyunk abban, hogy nincs messze a nemzetközi munkásforradalom győzelme.

Az Oroszországi Szovjet Szocialista Köztársaság külső ellensége jelenleg az angol-francia és a japán-amerikai imperializmus. Ez az ellenség most Oroszországra támad, fosztogatja földjeinket, megszállta Arhangelszket, és Vlagyivosztoktól (ha hinni lehet a francia újságoknak) Nyikolszk-Usszurijszkijig nyomult előre. Ez az ellenség megvásárolta a csehszlovák hadtest tábornokait és tisztjeit. Ez az ellenség éppoly bestiális, rabló módon támad a békés Oroszországra, mint a németek támadtak rá februárban, csupán az a különbség, hogy az angoloknak és japánoknak nemcsak orosz területek elfoglalására és kirablására van szükségük, hanem a Szovjethatalom megdöntésére is, hogy „helyreállítsák a frontot”, vagyis hogy újból bevonják Oroszországot Anglia és Németország imperialista (egyszerűbben: rabló) háborújába.

Az angol-japán tőkések vissza akarják állítani a földbirtokosok és tőkések hatalmát Oroszországban, hogy a háborúban összeharácsolt zsákmányon közösen osztozkodjanak, hogy az orosz munkásokat és parasztokat alávessék az angol-francia tőkének, hogy kisajtolják belőlük a sokmilliárdos kölcsönök kamatait, hogy eloltsák a szocialista forradalom tüzét, amely nálunk lobbant fel, és egyre inkább azzal fenyeget, hogy átcsap az egész világra.

Az angol-japán imperializmus fenevadjainak nincs elég erejük ahhoz, hogy Oroszországot elfoglalják és leigázzák. Ennyi ereje még a velünk szomszédos Németországnak sincs, amint azt Ukrajnában szerzett „tapasztalatai” bebizonyították. Az angolok és a japánok arra számítottak, hogy rajtaütésszerűén megszállnak bennünket. Ez nem sikerült nekik. Petrográd munkásai, utánuk Moszkva munkásai, Moszkva után pedig az egész központi ipari terület munkásai mind egységesebben, mind állhatatosabban, mind nagyobb tömegekben, mind nagyobb odaadással sorakoznak fel. Ez a mi győzelmünk záloga.

Az angol-japán kapitalista rablók, akik haddal vonulnak a békés Oroszország ellen, még mindig számítanak a Szovjethatalom belső ellenségével való szövetségükre. Mi jól tudjuk, ki ez a belső ellenség. A tőkések, a földbirtokosok, a kulákok és csemetéik, akik gyűlölik a munkások és a dolgozó parasztok hatalmát, azokét a parasztokét, akik nem szívják falubelieiknek a vérét.

Kulákfelkelések hulláma borítja el Oroszországot. A kulák veszettül gyűlöli a Szovjethatalmat és kész arra, hogy a munkások százezreit megfojtsa, legyilkolja. Ha a kulákoknak sikerülne győzniök, tudjuk jól, hogy száz- meg százezer munkást gyilkolnának le könyörtelenül, a tőkésekkel és a földbirtokosokkal szövetségben, visszaállítanák a munkások számára a fegyházi viszonyokat, megszüntetnék a nyolcórás munkanapot, újra a tőkések jármába hajtanák a gyárakat.

Így volt ez minden eddigi európai forradalomban, mikor a kulákoknak, a munkások gyöngesége folytán, sikerült a köztársaságtól újra visszafordulniok a monarchiához, a dolgozók hatalma helyett visszahozták a kizsákmányolók, gazdagok, naplopók teljhatalmát. Ez történt nálunk szemünk láttára Lettországban, Finnországban, Ukrajnában, Grúziában. A kapzsi, telibendőjű, vadállati kulákbanda mindenütt egyesült a földbirtokosokkal és a tőkésekkel a munkások és általában a szegények ellen. A kulákbanda mindenütt vérszomjas kegyetlenséggel számolt le a munkásosztállyal. Mindenütt a külföldi tőkésekkel lépett szövetségre saját országának munkásai ellen. Így jártak el és így járnak el a kadetok, a jobboldali eszerek, a mensevikek; elég, ha csak „Csehszlovákiában” elkövetett hőstetteikre emlékeztetünk. Ugyanígy cselekszenek rendkívüli ostobaságuk és gerinctelenségük miatt a baloldali eszerek is, akik moszkvai lázadásukkal segítséget nyújtottak a fehérgárdistáknak Jaroszlavlban, a csehszlovákoknak és a fehéreknek Kazánban. Nem ok nélkül nyerték el ezek a baloldali eszerek Kerenszkijnek és barátainak, a francia imperialistáknak a dicséretét.

Semmi kétség sem fér hozzá: a kulákok a Szovjethatalom veszett ellenségei. Vagy a kulákok irtanak ki megszámlálhatatlanul sok munkást, vagy a munkások fojtják el könyörtelenül a nép kulák, rabló kisebbségének a dolgozók hatalma elleni felkeléseit. Középút itt nem lehetséges. Békéről itt nem lehet szó: a kulákot ki lehet békíteni, mégpedig könnyen ki lehet békíteni a földbirtokossal, a cárral és a pappal, még ha hajbakaptak is egymással, — a munkásosztállyal azonban soha.

S ezért nevezzük mi a végső, a döntő harcnak a kulákok elleni harcot. Ez nem jelenti azt, hogy nem törhetnek ki még gyakran kulákfelkelések, vagy hogy az idegen kapitalizmus nem folytathat még ismételten hadjáratot a Szovjethatalom ellen. „Végső harc” — ez azt jelenti, hogy a kizsákmányoló osztályok közül az utolsó és számban a legnagyobb kelt fel ellenünk országunkban.

A kulákok — a legállatibb, legdurvább, legvadabb kizsákmányolók, akik más országokban a történelem folyamán már nem egyszer állították vissza a földbirtokosok, a cárok, a papok, a tőkések hatalmát. A kulákok többen vannak, mint a földbirtokosok és a tőkések. De a kulákság a népnek mégiscsak kisebbsége.

Tegyük fel, hogy nálunk Oroszországban a földművelő parasztcsaládok száma körülbelül 15 millió, ha az előző Oroszországot vesszük számításba, mielőtt még a rablók elszakították tőle Ukrajnát és más területeket. Ebből a 15 millióból valószínűleg mintegy 10 millió a szegényparaszt, aki munkaereje eladásából él, vagy a gazdagok igája alatt nyög, vagy akinek nincs gabonafeleslege, és akit a háború terhei különösen tönkretettek. Körülbelül 3 milliót kell középparasztnak számítani, és aligha lehet 2 milliónál nagyobb a kulákság, a gazdagok, a gabonaüzérek közé tartozóknak a száma. A háború alatt ezek a vérszopók megszedték magukat a nép nyomorán, ezreket és százezreket harácsoltak össze azzal, hogy felhajtották a gabona és más termékek árát. Ezek a pókok a háborúban koldusbotra jutott parasztok és az éhező munkások vérén híztak kövérre. Ezek a piócák a dolgozók vérét szívták és annál jobban gazdagodtak, mennél jobban éhezett a munkás a városokban és a gyárakban. Ezek a vámpírok kezükbe kaparintották és kaparintják a földesúri földeket és újra meg újra szolgaságba döntik a szegényparasztokat.

Kérlelhetetlen harcot ezek ellen a kulákok ellen! Halál reájuk! Gyűlölet és megvetés legyen osztályrésze azoknak a pártoknak, amelyek védelmezik őket: a jobboldali eszereknek, a mensevikeknek és a mostani baloldali eszereknek! A munkásoknak vaskézzel kell szétzúzniok a kulákok felkeléseit, akik országuk dolgozói ellen külföldi tőkésekkel szövetkeznek.

A kulákok kihasználják a falusi szegénység tudatlanságát, széttagoltságát, szétforgácsoltságát. A munkások ellen uszítják, olykor megvesztegetik őket, hagyják, hogy „megszedjék” magukat néhányszáz rubel erejéig a gabonaüzérkedésen (ugyanakkor pedig sok-sok ezerrel rabolják meg a szegényparasztokat). A kulákok igyekeznek a maguk oldalára vonni a középparasztot, s ez néha sikerül is nekik.

A munkásosztály útjának azonban korántsem kell elválnia a középparasztságétól. A munkásosztály nem békülhet ki a kulákkal, de a középparaszttal keresheti és keresi is a megegyezést. A munkáskormány, vagyis a bolsevik kormány bebizonyította ezt, nem szavakkal, hanem tettekkel.

Bebizonyítottuk ezt azzal, hogy elfogadtuk és szigorúan végrehajtjuk a „föld szocializálásáról” szóló törvényt; ebben a törvényben sok engedményt tettünk a középparaszt érdekeinek és nézeteinek.

Bebizonyítottuk ezt azzal, hogy (a legutóbbi napokban) háromszorosára emeltük a gabonaárakat, mert teljes mértékben elismerjük, hogy növelnünk kell a középparaszt jövedelmét, mert az gyakran nem felel meg az iparcikkek mostani árainak.

Minden öntudatos munkás meg fogja ezt magyarázni a középparasztnak és türelmesen, kitartóan, ismételten be fogja bizonyítani neki, hogy a szocializmus összehasonlíthatatlanul előnyösebb a középparaszt számára, mint a cárok, a földbirtokosok, a tőkések hatalma.

A munkáshatalom sohasem bántotta és nem is fogja bántani a középparasztot. A cárok, a földesurak, a tőkések, a kulákok hatalma viszont nemcsak hogy mindig bántotta a középparasztot, hanem egyenesen fojtogatta, kifosztotta, tönkretette minden országban, mindenütt kivétel nélkül, így Oroszországban is.

A legszorosabb szövetség és teljes egyesülés a falusi szegényekkel; engedmények a középparasztnak és megegyezés vele; irgalmatlan elnyomása a kulákoknak, ezeknek a vérszopóknak, vámpíroknak, a nép fosztogatóinak, ezeknek a spekulánsoknak, akik az éhségen szedik meg magukat — ez az öntudatos munkás programja. Ez a munkásosztály politikája.

A megírás ideje: 1918. augusztus első fele.
Először megjelent: 1925.

Lenin Művei. 28. köt. 41—45. old.

(idézet: – Lenin Válogatott Művei 2. kötet – című könyvből)

SaLa