A kínai kommunista párt rövid története

A kínai kommunista párt rövid története – 5. rész
A Kínai Kommunista Párt az első forradalmi polgárháború időszakában

(idézet: A kínai kommunista párt rövid története című könyvből)

3. A Kínai Kommunista Párt az északi hadjárat időszakában

A csapatok győzelmes előrenyomulása az északi hadjárat során
1926 májusában Je Ting külön ezrede, amely a kommunista párt közvetlen irányítása alatt állt, elindult Hunan tartomány irányában. Ez a hős ezred volt az egész északi hadjárat előhada. Júliusban azután a mintegy 100.000 főnyi Nemzeti Forradalmi Hadseregnek mind a nyolc hadteste tábort bontott az északi hadjáratra.

A közvetlen ellenséget az imperialisták által támogatott militaristák egymással torzsalkodó, de nagy létszámú haderői jelentették. A cseli militarista klikk élén álló Vu Pej-fu mintegy 200 000 főt számláló csapatai Hupej, Hunan és Honan tartományt, valamint Senhszi tartomány keleti felét és Hopej tartomány több járását tartották megszállva, s ellenőrizték a peking—hankoui vasútvonalat. A militarista Szun Csüan-fangnak, aki korábban a cseli klikkhez tartozott, de azután megszervezte saját klikkjét, ugyancsak körülbelül 200 000 katonája volt. Ezek a csapatok Csiangszu, Anhuj, Csöcsiang, Fucsien és Csianghszi tartományban állomásoztak. Csang Co-ling, a mukdeni militarista klikk vezetője, mintegy 350 000 főnyi sereggel rendelkezett, s Északkelet-Kína tartományait, Pekinget, Tiencsint és a tiencsin—pukoui vasútvonal északi szakaszát tartotta ellenőrzése alatt. A többi tartományban is egész sereg kisebb militarista garázdálkodott. Vu Pej-fu azon a vidéken ütött tábort, ahol Mao Ce-tung és más elvtársak vezetésével a legerősebben bontakozott ki a parasztmozgalom, s a Kuangtung tartományi forradalmi támaszpont elleni támadásra összpontosította erőit.

Az északi hadjáratra elindult hadsereg ezeket a körülményeket, mindenekelőtt pedig az ellenséges csapatok nagy számbeli fölényét figyelembe véve, a szovjet tanácsadók javaslatára ahhoz a taktikához folyamodott, hogy koncentrált támadásokkal külön-külön semmisíti meg az ellenséget. A fő erőket Hunan és Hupej tartományokban összpontosították, Vu Pej-fu csapatainak szétzúzására. Ezzel egyidejűleg kisebb csapattestek az ellenséges erők lekötése céljából Kuangtung tartomány határán védekező hadműveleteket folytattak a Csianghszi és Fucsien tartományokból előnyomuló ellenséges erőkkel. Vu Pej-fu leverése után Csianghszi, Fucsien, Anhuj, Csöcsiang és Csiangszu tartományokban Szun Csuan-fang csapataira szándékoztak összepontosított csapást mérni. Mindjárt ez után, a megfelelő pillanatban, Csang Co-ling hadserege ellen akarták megkezdeni a hadműveleteket.

A Hunan és Hupej tartományok területén húzódó arcvonalon az északi hadjárat hadserege, amelynek élén Je Ting külön ezrede küzdött, fő ereje pedig a részben kommunisták vezetése alatt álló 4. hadtest volt, júniusban felszabadította Juhszient, júliusban pedig áttörte a Lusuj—Liensuj védelmi vonalat, s elfoglalta Csangsát. Augusztusban áttörte a Milocsiang-folyó mentén húzódó védelmi vonalat, benyomult Tingszecsiao és Hosengcsiao térségébe, szétzúzta Vu Pej-fu hadseregének fő erőit, s ezáltal az egész Hunan és Hupej tartományi arcvonalon döntő győzelmet aratott. Végül szeptemberben és októberben felszabadította Hankout, Hangjangot, és Vucsangot. Mindjárt ez után a Kuomintang Központi Végrehajtó Bizottsága és a Kuomintang-kormány Kuangcsouból Vuhanba tette át székhelyét.

Az északi hadjárat hadserege a Hunan és Hupej tartományi arcvonalon aratott döntő győzelem után Szun Csuan-fang ellen vetette be fő erőit. A 2. és a 6. hadtest és más alakulatok, amelyeknek vezetésében Lin Po-csü, Li Fu-csun és más kommunisták is részt vettek, Kuangtung és Hunan határát átlépve, szeptember folyamán elfoglalták Csianghszi tartomány déli és nyugati részét, s Nancsangig törtek előre. Az áruló csangkajsekista csoport a maga haderőit, köztük az 1. hadtest alakulatait, gyorsan erre a frontszakaszra dobta át, hogy elsőként vonuljanak be Nancsangba. Az 1. hadtest azonban, amely régebben sohasem szenvedett vereséget, a kommunisták távozása után bomlásnak indult, s ezért akkor, amikor Nancsangtól északra megütközött az ellenséges csapatokkal, úgyszólván teljesen megsemmisült. A Nemzeti Forradalmi Hadsereg alakulatai az 1. hadtest veresége ellenére folytatták a támadást, és végül is szétzúzták Szun Csuan-fang seregének fő erőit, s novemberben felszabadították Nancsangot.

A 2. és a 6. hadtest, az északi hadjárat hadseregének más alakulataival együtt Csianghszi tartomány felszabadítása után Csöcsiang és Anhuj tartomány ellen indult, s 1927 februárjában elfoglalta Hangcsout. Márciusban az ellenséges csapatok Ancsingban fellázadtak. Ennek a városnak elfoglalása után az északi hadjárat hadserege Csiangszu tartomány ellen indult. Az északi hadjárat hadseregének előrenyomulásán fellelkesedve 800 000 sanghaji munkás a Kínai Kommunista Párt vezetésével március 21-én fegyveres felkelést indított, két napon át dúló heves harc után szétverte a militaristák csapatait, s felszabadította Kína legnagyobb városát, Sanghajt. Röviddel ezután a 2. és a 6. hadtest elfoglalta Nankingot.

Szun Csuan-fang seregének fő erői Csianghszi tartományban folytattak hadműveleteket, s így Fucsien tartományt nem tudták ellenőrizni. A csangkajsekista csoport Kuangtung tartományban tartózkodó csapatai — az 1. hadtest alakulatai, kihasználták ezt a helyzetet, s elfoglalták Fucsien tartományt. Amikor az északi hadjárat hadserege felszabadította Nancsangot, a csangkajsekista vezérkar is ebben a városban ütötte fel sátorfáját. A forradalmi mozgalom fejlődése és a Csang Kaj-sek vezetése alatt álló csapatok vereségei erősen megingatták Csang Kaj-sek helyzetét a Kuomintang vuhani Központi Végrehajtó Bizottságában és a nemzeti kormányban. Ezért nem akart visszatérni Vuhanba, s Nancsangban székelő vezérkarát szembeállította a vuhani kormánnyal. Csang Kaj-sek Nancsangban szoros kapcsolatot tartott fenn az imperialista nagyhatalmak, a feudális erők és a nagyburzsoázia képviselőivel, s egyre fokozta a Kínai Kommunista Párt, a Kuomintang balszárnya és a munkás-paraszt mozgalom ellen irányuló bűnös tevékenységét. Majd amikor a 2. és a 6. hadtest, a sanghaji munkásokkal vállvetve Csöcsiang, Anhuj és Csiangszu tartományban jelentékeny sikereket ért el, a csangkajsekista klikk csapatai itt is siettek a maguk számára kisajátítani a győzelmek eredményeit: elfoglalták Hangcsout és Ancsinget, hatalmukba kerítettek több más körzetet, bevonultak Sanghajba és Nankingba.

Az északi hadjárattal egyidejűleg Feng Jü-hsziang nemzeti hadserege a Szovjetunió és a Kínai Kommunista Párt segítségével 1926 őszén és telén áttörte a mukdeni és cseli militarista klikkek gyűrűjét, s Szujjüanból elindult Senhszi irányában, hogy onnan kelet felé előrenyomulva Honanban egyesüljön az északi hadjárat hadseregével.

A Népi Forradalmi Hadsereg mintegy tíz hónapon át tartó támadása során szétzúzta a militaristák többszörös számbeli túlerővel rendelkező csapatait. Kuangcsouból kiindulva kemény harcok során Vuhanig, Sanghajig és Nankingig, a Csucsiang-folyó partjától a Jangce-folyó medencéjéig tört előre, felszabadította az ország területének felét, és súlyos csapást mért az imperialista és feudális reakciós erők kínai uralmára.

Az északi hadjárat hadserege azért arathatott ilyen példátlan győzelmeket, mert a szovjet tanácsadók részvételével kidolgozott helyes hadműveleti tervek alapján folytatta a harcot, mert első soraiban olyan rettenthetetlen hősök harcoltak, mint Je Ting és más kommunisták, s mert a kommunisták hathatós politikai munkát fejtettek ki a hadsereg soraiban. Az északi hadjárat hadserege továbbá azért érhetett el ilyen óriási sikereket, mert a Kínai Kommunista Párt vezetésével erőteljesen támogatták a munkások és a parasztok nagy tömegei. Amikor a forradalmi csapatok Kuangtung tartományból megindították a támadást, a kuangcsoui és a hongkongi sztrájkoló munkások egészségügyi, szállító- és propagandaosztagokat alakítottak, amelyek a hadra kelt alakulatokkal együtt mentek a frontra. Amikor a hadsereg harcban állott, a munkások és parasztok saját jószántukból ajánlkoztak vezetőnek és felderítőnek, ápolták a sebesülteket, lőszert és élelmet szállítottak, leveleket továbbítottak. A kuangcsuo—hankoui vasútvonal és a hanjangi fegyverraktár munkásai sztrájkba léptek, s ezzel megakadályozták az ellenség katonai szállításait és lőszerutánpótlását. Gyakran megtörtént, hogy az ellenség kezén levő egyes városokban vagy más lakott helyeken a munkások és a lakosság más rétegei, amikor hírül vették, hogy közeledik feléjük az északi hadjárat hadserege, fegyveres felkelést indítottak, saját kezeikbe vették a hatalmat, s így várták a forradalmi csapatokat.

A munkás-paraszt mozgalom fellendülése az északi hadjárat időszakában
Az északi hadjárat hadserege számára a munkás- és paraszttömegek aktív támogatása tette lehetővé, hogy példátlan sikereket érjen el. Ugyanakkor a forradalmi hadsereg győzelmei óriási mértékben elősegítették a munkás-paraszt mozgalom fejlődését. 1927 tavaszán Hupej tartományban a szervezett munkások száma elérte a 450 000-et, Hunan tartományban pedig a 350 000-et. Ahol az északi hadjárat hadserege megjelent — Anhuj, Csianghszi, Csöcsiang, Csiangszu stb. tartományban —, a szakszervezetek fejlődése is mindenütt nagy lendületet vett. A munkások mindenfelé fegyveres csapatokat, önkéntes munkásosztagokat alakítottak, politikai és gazdasági sztrájkokat folytattak le. 1927 januárjában Hankouban és Csiucsiangban a munkások és a lakosság más rétegei tüntetéseket rendeztek, elkergették az angol imperialistákat, és visszaszerezték az országnak az itteni külföldi koncessziós területeket. A munkásmozgalom mellett a parasztmozgalom is rendkívül gyors fejlődésnek indult. A Hunan tartományi parasztoknak mintegy a fele — 10 millió ember — Mao Ce-tung és más elvtársak vezetésével a parasztszövetségek köré tömörült, amelyek taglétszáma 1927 januárig 2 millióra emelkedett. A falvakban — méreteit tekintve — a történelemben példátlan forradalom ment végbe: a parasztok arra az elhatározásra jutottak, hogy véget vetnek a feudális földesurak uralmának, paraszthatalmat létesítettek, követelték a földbér és a kölcsönkamat leszállítását, megindították a harcot az ősi rend, a végzetes hatású erkölcsök és szokások ellen, s a gazdasági és kulturális építőmunka útjára léptek. A parasztmozgalom napról napra egyre újabb tartományokba csapott át. Mao Ce-tung az eseményeket értékelve megállapította: „Nem sok időbe telik, és Közép-, Dél- meg Észak-Kína valamennyi tartományában a parasztok százmilliói fognak felkelni; ellenállhatatlanok és leküzdhetetlenek lesznek, akár az orkán, semmiféle erő sem fogja őket feltartóztatni.”^4
4 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 36. old.

A földesurak és a burzsoázia ellenforradalmi tevékenysége. Csen Tu-hsziu jobboldali opportunista irányvonalának kialakulása
A győzelmes északi hadjárat, s a munkás- és parasztmozgalom rohamos fejlődése több új feladat elé állította a pártot és a forradalmat.

A munkás- és parasztmozgalom hatalmas fellendülése zavart és ijedtséget keltett a földesurak és a burzsoázia táborában, s a Kuomintangon belül is nyugtalansággal töltötte el a földesúri-burzsoá elemeket. Lázas tevékenységet fejtettek ki, különböző provokációs híreket kezdtek terjeszteni, egyre azt hajtogatták, hogy a dolgok „nagyon rosszul állanak”, mindenféle ürügyet találtak ki, hogy támadhassák a munkás-paraszt mozgalmat és a kommunista pártot. A kispolgárság felső rétege a rémhírek hatására aggályoskodni kezdett, s szorongva tette fel a kérdést, hogy nem megy-e „túlságosan messzire” a munkás- és parasztmozgalom. Az egyre élesedő osztályharc körülményei között a Csen Tu-hsziu vezette jobboldali opportunisták visszakoztak. Kijelentették, hogy a pártnak teljesen le kell mondania parasztság, a városi kispolgárság és a nemzeti burzsoázia vezetéséről. Minden reményüket a kompromisszumok módszerébe vetették. Azt állították, hogy csak kompromisszumok révén lehet fenntartani az együttműködést a burzsoáziával és a Kuomintangon belüli földesúri-burzsoá elemekkel. Ezért egyáltalán nem segítették elő a széles munkás- és paraszttömegek forradalmi erőinek kibontakozását, ugyanakkor pedig akadályozták a reakciós hatalmi szervek átszervezését, s ilyenformán szándékoztak a maguk oldalára állítani az ingadozó kispolgárságot, és megbénítani a földbirtokosok és a burzsoázia támadását. A földbirtokosok és a burzsoázia kedvét keresve, „túlzásokkal” vádolták a munkásmozgalmat, akadályozták a tömegmozgalom kibontakozását, mindenképpen azon voltak, hogy feltartóztassák a parasztságnak abban az időben még csak elkezdődött harcát. Katonai téren az északi hadjárat idején Csen Tu-hsziu és más jobboldali opportunisták ugyancsak komoly hibákat követtek el. Passzív magatartást tanúsítottak az északi hadjárat során, nem használták ki az akkori kedvező feltételeket új, munkás-paraszt forradalmi fegyveres erők létrehozására, a kommunista párt közvetlen irányítása alatt álló csapatok létszámának megsokszorozására. Ennek következtében a kommunista párt vezetése alatt álló csapatok kis- létszámúak voltak, ugyanakkor pedig az északi hadjárat hadseregét alkotó csapatok túlnyomó többségét általában régi tisztek, köztük Csang Kaj-sek tisztjei vezényelték, akik együttműködtek a földbirtokosokkal és a burzsoáziával, s bármely percben elárulhatták a forradalmat. Csang Kaj-sek helyzetét, „a Nemzeti Forradalmi Hadsereg főparancsnokának” tisztségét kihasználva, szívesen vett fel szolgálatra jelentkező kapitulánsokat és árulókat, helyi bandita és militarista osztagokat toborzott serege számára, s ilyenformán gyorsan növelte a közvetlen parancsnoksága alá tartozó csapatok létszámát. Azokat az egységeket, amelyeknek parancsnoki karában kommunisták is voltak, a legveszélyesebb frontszakaszokra irányította, ahol nagy veszteségeket szenvedtek. Ugyanakkor a hozzá hű csapatokat a forradalmi katonák és a nép vére árán felszabadított városok és falvak megszállására használta fel. Ezzel a módszerrel sikerült hatalmába keríteni Sanghajt, Nankingot és sok más, az egész ország szempontjából óriási fontosságú gazdasági és politikai központot.

Csen Tu-hsziunak és híveinek jobboldali opportunista irányvonala jelentős mértékben gátolta a munkás- és paraszttömegek forradalmi erőinek kibontakozását, s felmérhetetlen kárt okozott a mozgalomnak. A Kuomintangon belüli földesúri-burzsoá elemek, amikor látták, hogy Csen Tu-hsziut könnyű orránál fogva vezetni, s hajlandó úgy táncolni, ahogy ők fütyülnek, még galádabb magatartást tanúsítottak. A kispolgárság felső rétege még jobban ingadozott. Az imperialisták és a feudális erők észrevették a forradalmi tábornak ezt a gyenge pontját, s mindent megtettek, hogy ne csak kívülről áskálódjanak a forradalom ellen, hanem — ami különösen veszélyes — belülről is. A forradalom táborában szövetségesre találtak a Csang Kaj-sek vezetése alatt álló reakciós csoportban, amely megkaparintotta a hadsereg fölötti hatalmat, s megvetette a lábát Sanghajban, Nankingban és más politikai és gazdasági központokban. Ezek a reakciós erők igen gyorsan megegyeztek Csang Kaj-sekkel, s együttesen készültek a forradalom megfojtására. Ilyenformán a kínai forradalom válságos helyzetbe került.

I. V. Sztálin segítsége a kínai forradalomnak
Ebben a Kína számára életbevágóan fontos pillanatban Sztálin mély aggodalommal eltelve hívta fel a figyelmet a kínai forradalom sorsára. Még 1926 novemberében beszédet mondott a Kommunista Internacionálé Végrehajtó Bizottsága kínai bizottságának ülésén „A kínai forradalom perspektívái” címmel, s a Kommunista Internacionálé ennek a beszédnek megfelelő határozatot hozott. A továbbiak során Sztálin ismételten beható fejtegetés keretében világította meg a kínai forradalom sok fontos kérdését. Helyesen ítélte meg Kína nemzetközi helyzetét és az országon belüli erőviszonyokat, s meghatározta a kínai forradalom jellegét és további fejlődésének útját. A Szovjetunió segítsége, a proletár világforradalom hatása és a nemzeti burzsoázia gyengesége következtében — állapította meg Sztálin — a kínai proletariátus és a Kínai Kommunista Párt minden lehetőséggel rendelkezik ahhoz, hogy a maga számára biztosítsa a forradalomban a hegemóniát, megvalósítsa a munkások és parasztok demokratikus diktatúráját, s a demokratikus forradalom győzelme után biztosítsa Kína áttérését a szocialista forradalomra.

Hogyan lehet kivívni a forradalomban a hegemóniát? Sztálin ezzel kapcsolatban a következőképpen vélekedett: először, a kínai proletariátusnak és a Kínai Kommunista Pártnak a nemzeti burzsoáziával való összefogása során meg kell őriznie szervezeti és politikai önállóságát, ébernek kell lennie, s határozottan meg kell hiúsítania az ingadozó és kompromisszumokra hajlamos nemzeti burzsoázia arra irányuló kísérleteit, hogy megegyezésre lépjen az imperializmussal és a reakciós burzsoáziával a kínai forradalom aláaknázása céljából. Másodszor, a kínai proletariátusnak és a Kínai Kommunista Pártnak a széles paraszttömegek vezetőjévé kell válnia, határozottan harcba kell vinnie a paraszttömegeket a kínai demokratikus forradalom fő kérdésének — a parasztok földhöz juttatásának megoldásáért, harcolnia kell az ellen a jobboldali elhajló nézet ellen, hogy a parasztmozgalom fejlődése az egységfront felbomlását idézheti elő. Harmadszor, nem szabad megfeledkezni arról, hogy „A kínai forradalmi hadsereg a kínai munkások és parasztok szabadságharcának igen fontos tényezője.”^5
5 Sztálin Művei. 8. köt. Szikra 1952. 387. old.

A kínai forradalom egyik sajátossága és előnye abban rejlett, hogy a fegyveres ellenforradalommal saját fegyveres erőit tudta szembeállítani. A Kínai Kommunista Pártra ezzel kapcsolatban az a fontos feladat hárult, hogy minden lehető módon fokozza a hadsereg körében a politikai munkát, alaposan tanulmányozza a haditudományt, vezető tisztségeket biztosítson a maga számára a hadseregben, fokozott mértékben fegyverezze fel a forradalmi munkásokat és parasztokat, átnevelje és állandóan figyelemmel kísérje a régi hadseregnek azokat az egységeit, amelyek részt vesznek az északi hadjáratban, s megakadályozza a régi tisztek parancsnoksága alatt álló csapatok ingadozását és árulását. Mindezeknek a Sztálin által érintett kérdéseknek jelentőségét a kínai demokratikus forradalom szempontjából nehéz lenne túlbecsülni. Felvetésük és megvilágításuk óriási elméleti segítséget jelentett a kínai forradalomnak. Később a kínai forradalom több évtizedes gyakorlata bebizonyította, hogy a kérdések felvetése és megvilágítása egyaránt tökéletesen helyes volt.

Mao Ce-tung jelentése a Hunan tartományi parasztmozgalommal kapcsolatban megtartott vizsgálatról
Ebben a kínai forradalom szempontjából kritikus pillanatban Mao Ce-tung álláspontja teljes mértékben egyezett Sztálin véleményével. Az északi hadjárat megindítása után a párt Mao Ce-tungot Kuangcsouból Sanghajba küldte, ahol a Központi Bizottságban a parasztmozgalom kérdéseivel foglalkozó osztályt vezette. Később a párt utasítására Vuhanba ment, ahol a Kínai Országos Parasztszövetség főtitkárának nevezték ki. Mao Ce-tung Vuhanból országos méretekben irányította a parasztmozgalmat. Hogy eredményesebben küzdhessen a forradalmi harcra kelt parasztságot a földbirtokosok és a burzsoázia részéről fenyegető támadások ellen, s egyszersmind megakadályozza Csen Tu-hsziu jobboldali opportunista irányvonalának érvényesítését, 1927 január—februárban visszatért Hunan tartományba, amely abban az időben az egész ország parasztmozgalmának a központja volt. Itt öt kerületben — a hsziangtani, a hszianghsziangi, a hengsani, a lilingi és a csangsai kerületben — megvizsgálta a parasztmozgalom helyzetét, s „Jelentés a Hunan tartományi parasztmozgalommal kapcsolatban megtartott vizsgálatról” címmel megírta történelmi fontosságú beszámolóját.

Ebben tüzetes elemzés alapján mutatta ki, milyen óriási szerep hárul a parasztságra a kínai demokratikus forradalomban. A feudális-patriarchális tuhaók és liesenek, a garázdálkodó földbirtokosok — írta Mao Ce-tung — az évezredek óta fennálló önkényuralom alapját, az imperialisták, a militaristák, a közpénzeket sikkasztó és megvesztegethető hivatalnokok támaszát jelentik. Kínában a forradalom egyedül és kizárólag abban az esetben lehetséges, ha felszámolják a földbirtokosokat, a tuhaókat és a lieseneket, s a falun gyökeresen megváltoztatják a viszonyokat.

Ellenkező esetben a forradalomra vereség vár. Mao Ce-tung megállapította, hogy a parasztok sikereket értek el a politikai, katonai, gazdasági és kulturális harc szervezése és vezetése terén. Megcáfolta azt az ellenforradalmi állítást, hogy a parasztmozgalom „nagyon rossz”. A parasztok — írta Mao Ce-tung — azért keltek fel, hogy megdöntsék a földbirtokosok reakciós uralmát — ez a kínai demokratikus forradalom igazi célja; éppen a parasztok ássák meg minden rendű és rangú imperialista, militarista, megvesztegethető, sikkasztó hivatalnok, tuhao és liesen sírját. A parasztok a kínai forradalom történetében példátlan hőstettet vittek véghez, rövid idő alatt megvalósították azt, amit évtizedek, sőt évezredek alatt sem sikerült véghezvinni. Ez „nagyon jó” dolog; ebben határozottan nincs semmi, ami „nagyon rossz” volna.

Mao Ce-tung „Jelentés a Hunan tartományi parasztmozgalommal kapcsolatban megtartott vizsgálatról” című írásában eleven, meggyőzően hű képet rajzolt a paraszttömegek nagy forradalmi harcáról, amelyet a földbirtokosok uralmának megdöntéséért és a néphatalom megteremtéséért vívtak. Megállapította, hogy a parasztszövetségek a falvakban a szó szoros értelmében teljhatalmúakká váltak. Megfosztották a földbirtokosokat a választójogtól, s erre feltétlenül szükség volt, mert „Ellenkező esetben teljesen lehetetlen lesz elnyomni a falu ellenforradalmi elemeinek tevékenységét, megdönteni a sensik hatalmát.”^6
6 Mao Ce-tung. Válogatott művei. 1. köt. 45. old.

Mao Ce-tung igen fontosnak tartotta a földbirtokosok fegyveres erőinek felszámolását és a parasztok fegyveres erőinek létrehozását. Ennek óriási jelentősége volt az ellenforradalmi elemek próbálkozásainak meghiúsítása, a parasztok hatalmának megszilárdítása szempontjából. Mindent el kell követni, mondotta, a parasztok felfegyverzése érdekében, például el kell venni a fegyvert a földbirtokosok katonáitól és oda kell adni a parasztoknak, „szopiaotuj”-okat, lándzsával felfegyverzett osztagokat kell szervezni a parasztszövetségek mellett stb. El kell érni, hogy „minden parasztlegénynek és minden felnőtt parasztnak legyen lándzsája. Nem szabad korlátozni az osztagok tagjainak számát…”^7
7 Ugyanott, 69. old.

Mao Ce-tung „Jelentés a Hunan tartományi parasztmozgalommal kapcsolatban megtartott vizsgálatról” című írásában helyesen jellemezte a parasztság valamennyi rétegét, s kifejtette a párt falusi osztálypolitikájának irányvonalát. „A parasztok — írta — kulákokra, középparasztokra és szegényparasztokra oszlanak. Ez a három csoport, mivel helyzeténél fogva különbözik egymástól, a forradalom tekintetében is különféleképpen foglal állást.”⁸ A kulákok „mindig passzívan viselkednek”⁹, s a forradalom semmi esetre sem támaszkodhat rájuk. A középparasztok „határozatlanságot árulnak el”¹⁰, de a forradalmi fellendülés időszakában csatlakozhatnak a forradalomhoz.
⁸ Ugyanott, 47. old.
⁹ Ugyanott, 50. old.
¹⁰ Ugyanott.

A pártnak harcolnia kell megnyerésükért, és a közöttük végzett felvilágosító munka fokozásáért. Mao Ce-tung visszautasította a szegényparasztok ellen irányuló ellenforradalmi rágalmakat, az olyan becsmérlő állításokat, hogy a szegényparasztok „mezítlábasok”, „naplopók” és leszögezte, hogy „A szegényparasztoknak a falusi lakosság 70%-át tevő óriási tömege — a parasztszövetségek magva, a feudális erők megdöntéséért folyó harc élcsapata és annak a nagy forradalmi ügynek, amely hosszú éveken át megoldatlan maradt, dicső úttörője.”¹¹ A pártnak a szegényparasztokra támaszkodva kell megvalósítania a demokratikus forradalmat, mert ők „Mindenki másnál szívesebben követik a pártot.”^12
11 Ugyanott, 52. old.
¹² Ugyanott, 51. old.

Mao Ce-tung „Jelentés a Hunan tartományi parasztmozgalommal kapcsolatban megtartott vizsgálatról” című írásában fokozott erővel hirdette azt a forradalmi eszmét, hogy növelni kell a tömegek aktivitását, meg kell szervezni a tömegeket és támaszkodni kell rájuk. Elítélte a jobboldali elhajlókat, akik féltek a tömegektől, nem bíztak a tömegekben, gyáván lemondtak arról, hogy a tömegeket messzemenően bevonják a harcba. Mao Ce-tungnak az volt a véleménye, hogy minden forradalmi pártnak és csoportnak, minden forradalmárnak a paraszttömegekre kell támaszkodnia, szerveznie kell a parasztokat, az ő oldalukra kell állnia, előre kell vinnie őket. Ha megszervezzük a paraszttömegeket és rájuk támaszkodunk, mondotta, akkor vissza lehet majd verni az ellenforradalom támadását, s meg lehet nyerni az ingadozó középelemeket. Mao Ce-tung meggyőző tényeket hozott fel: Hunan tartomány falvaiban a forradalom ellen nyíltan fellépő nagybirtokosokat annyira megijesztette a parasztforradalom lendülete, hogy elmenekültek a faluból, a parasztforradalommal azelőtt ugyancsak szembehelyezkedő középbirtokosok, kisbirtokosok és kulákok pedig behódoltak a parasztoknak; a korábban ingadozó középelemek viszont, amikor látták, hogy a parasztszövetségek „már nagy erővé váltak”,¹³ csatlakoztak hozzájuk.
¹³ Ugyanott, 50. old.

Röviden szólva, Mao Ce-tung „Jelentés a Hunan tartományi parasztmozgalommal kapcsolatban megtartott vizsgálatról” című írásában összefoglalta a parasztforradalom rendkívül gazdag tapasztalatait és addig elért sikereit, elítélte a káros ellenforradalmi elméleteket és a Csen Tu-hsziu által terjesztett jobboldali opportunista nézeteket, meggyőzően fejtette ki, hogy a proletariátus hegemóniája szempontjából a parasztkérdés a döntő, s lerakta a parasztforradalom pártirányításának és a munkás-paraszt szövetségnek elméleti alapjait.

Ilyenformán Mao Ce-tung a munkás-paraszt szövetségre vonatkozó tételeivel a proletariátus által vezetett, s a munkásosztály és a parasztság szövetségén alapuló imperialistaellenes, antifeudális új demokratikus forradalom kérdésében, abban a kérdésben, amellyel már „A kínai társadalom osztályairól” című munkájában is foglalkozott, a konkrét viszonyoknak megfelelően tovább fejlesztette a párt fő irányvonalát.

Tökéletesen világos, hogy ha a Kínai Kommunista Párt ebben a kínai forradalom szempontjából kritikus pillanatban követi Sztálin és a Kommunista Internacionálé útmutatásait, s Mao Ce-tung helyes célkitűzései szerint jár el, ha elszántan harcba viszi a néptömegeket, s rájuk támaszkodva megteremti a néphatalmat, továbbá, ha elegendő számú katonával rendelkezik, akkor mindez lehetővé tette volna számára, hogy maga mellé állítsa a középelemeket, s visszaverje a reakciós földbirtokosok és burzsoák támadását. Mindenesetre, az ellenség nem tudta volna olyan gyorsan leverni a forradalmat. A Kínai Kommunista Párt azonban még nem rendelkezett elég tapasztalattal, s nem ismerte fel ezeknek az útmutatásoknak és célkitűzéseknek a jelentőségét. Ezt a körülményt használta ki a párt Központi Bizottságában vezető helyet elfoglaló Csen Tu-hsziu, aki a szóban forgó útmutatásokkal és célkitűzésekkel ellentétes, jobboldali opportunista politikát folytatott. Így azután az oly sikeresen kezdődött forradalom hanyatlásnak indult, lépésről lépésre egyre közelebb került a vereséghez.

SaLa