“Fáklyával megvilágított Fehér Ló segge mögött poroszkáltak…” bővebben

"/>

Fáklyával megvilágított Fehér Ló segge mögött poroszkáltak…

Széttört horogkereszt – ellentüntetők fogadták a Toroczkai – Dúró – Novák háromszög  pincérgúnyás maskarázását

Lovas-fáklyás felvonulást rendezett a szélsőjobboldali párt, antifasiszta tiltakozók dudálása kísérte a menetet.

Mintegy háromszázan vettek részt a Mi Hazánk Mozgalom szombati, budapesti Horthy-felvonulásán, mellyel radikális jobboldali párt a kormányzó száz évvel ezelőtti fővárosi bevonulására emlékezett – jelentette tudósítónk a helyszínről.

Az egyik irányban lezárt Bartók Béla úton rendőri felvezetéssel indult el a menet, elől kötőszáron vezetett (majdnem) fehér ló ballagott. Katonai nóták, indulók szóltak, a Betyársereg egyik különítménye is feltűnt.

A Szent Gellért téren mintegy száz antifasiszta ellentüntető várta a vonulókat; uniós és magyar zászlókat lengettek, és egy ököllel széttört horogkeresztet ábrázoló transzparenst emeltek a magasba. Szirénával, dudával, sípszóval tiltakoztak, “Mocskos nácik”- skandálták.
Eddigi tudomásunk szerint komoly atrocitás nem történt, de egy kisebb incidens igen. Az ellentüntetők közül két fiatal nő a szélsőjobboldali demonstrálók közelébe ment. “Ba…meg Horthy!” – kiabálták. Egyikük lapunknak elmondta, hogy erre “egy bátor férfi arcon köpött”.

A rendőrök a köpködő Horthy-rajongót és a két ellentüntető nőt is igazoltatták.

Szobrot állítanának a nemmzetthess latorvezérnek

A 2006 – os zavargásokból kinőtt “Mi Hazánk” nevű neonáci haszonlesők rendezvényén bemutatták annak a mellszobornak a gipszmintáját is, amit a szélsőjobboldali párt a kormányzó tiszteletére állítana. A párt ugyanakkor azt is szeretné elérni, hogy Horthyt válasszák Budapest díszpolgárává.           (Népszava nyomán)

Bal-Rad komm: Csudás látvány lehetett, ahogy 300 pincérgúnyás a fáklyával kivilágított Fehér Ló fara mögött baktatott. Útálkozó dudaszóra!

EZ BIZONY KB. AKKORA ÉGÉS VOLT NEKIK, MINT EGY HETE JÁSZBERÉNYBEN!

De “ezek” semmiből sem tanulnak! Ők a döbrögisztáni “Jobb Szektor”.

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Fáklyával megvilágított Fehér Ló segge mögött poroszkáltak…” bejegyzéshez 20 hozzászólás

  1. Csodás látvány lehetett ahogy 100 buta cigány és agymosott idióta önmagából kikelve azt sem tudva, hogy mit de azért üvöltözött.

    1. Megmondom mi a baj, a helytelen mint kifejezés nagyon enyhe – nagyszerű dolog ha a Munkáspárt épp kritizál, de ilyen esetben a munkás- és bányászsztrájkokat lesortüzelő, kardlapozó, tömegeket megnyomorító, sötét, tömeggyilkos fehérterrorista bálvány ellen ez nagyon gyenge. Oda kell baszni ezeknek egy komoly bűnlajstrommal és élesen el kell ítélni ezt a fajta maradi aberrált és erőszakos történelmi anakronizmust, amelyik ezt a gyilkos korszakot idealizálja, amit a Mi Hazánk művel túl megy minden határon, minden tekintetben démonikus, kommunisták ellen uszító gyilkos szemét gyűlölethadjárat ez!

      1. A komcsik 1919-es tömeggyilkolászása hogyan kerül ide?
        Lám a 45 éves komcsi agymosás sokaknál elérte a célját…….

  2. Novák Zsido
    Torockai zsido,izraeli hivatásos álományban Magyar helyörségben

    Miért vonulnak a kazárok a fasizmus zászloja alatt?

    Miért kapott Horti izraeltöl nyugdijat Portrugáliában?

    Figyeljetek kazárok Magyarország orosz külpolitikában fontos hely.

    Ti max itt retro hülye gyerekek vagytok,az orosz elháritás blokol minden baromságotok.

    1. Figyelj Novák zsido gyerek:
      Mégegyszer neki állsz kalapácsal verni a halott orosz katonák emlékmüvét.
      tudod azokét akik zsido öregapád kiengedték ausvicbol,ne csodálkoz,hogy egy orosz kemény fasz felhuzz magára.

  3. A faszopo rozsa floreszt izraeli ügynök megdöglött Boliviában.
    Mopt elégedettek vagytok kazárok,hogy a demokratikusan megválasztott Evo Morales elnököt megpucssoltátok,a litiom bányák miatt?

    Miért irom ide?
    Mert Magyarország inkubátorháza a kazár ügynököknek.
    Torockai,és Novák is Telavivbol kapja a parancsot,mint rozsa florest eduárdo.

    Az orosz elháritás full objektijében van Budapest.

    1. Már megint itt vagy hülye gyerek.
      Mindig átmész személyeskedésbe.
      a számom 3397.

      nem szoktem biorobotokkal beszélgetni,veled kivételt teszek.
      a neved legyen fasz.

    2. igor
      2019-11-17 – 13:04

      “…rozsa floresz…”

      Én nem tudom ki vagy barátom, de ezzel nagyon beletaláltál…

  4. Ezek az ’56 os ellenforradalmárok jelen zászlóvivői, a horthyféle feudál

    fasiszta rendszer megátalkodott hívei. Úgy is kell majd őket kezelni!

  5. Egy ennyire megosztó személyiséget óriási butaság lenne bármilyen település díszpolgárává avatni, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. Az ehhez fűzött remények Budapest esetében egy dologra biztosan jók: az állandó konfliktuskeresésre, ezáltal a politikai haszonszerzésre. Fel lehet vele tűnni. A Fidesz hátsójába bújva ennyi marad, a mérsékeltebbek nem kérnek belőlük, a tömeges támogatáshoz pedig újabb hatalmas területveszteségek kellenének, ami szerencsére nem valószínű.
    Horthyt azok biztosan nem zárták a szívükbe, akiknek görög katolikus rokonuk is élt a korabeli Magyarországon, őket ugyanis jó eséllyel minősítették politikailag megbízhatatlannak, az oroszok vagy a románok ügynökeinek. Most olyanok is ápolnák az emlékét, akik román feleséget szereztek és/vagy szláv ősökkel is bírnak. Így változik a világ.

    1. Görögkeletiek javarészt azok a kárpáti ukránok-ruszinok voltak, akik az I. világháború orosz fosztogatásai miatt sokat szenvedtek és tüntetőleg el akartak szakadni a pravoszláv egyháztól.
      Kárpátalján nagyon sok atrocitás és árulás , hátbaszúrás történt azokban az időben.

      1. Három fogalmat érdemes tisztáznod magadban: görög katolikus (így helyes), görögkeleti és pravoszláv.
        http://lexikon.katolikus.hu/G/g%C3%B6r%C3%B6gkatolikus.html
        http://lexikon.katolikus.hu/G/g%C3%B6r%C3%B6gkeletiek.html
        http://lexikon.katolikus.hu/P/pravoszl%C3%A1v.html
        Ne keverjük a mai aktualitásokat a régmúlttal! Én görög katolikusokról írtam, akik bár keleti szertartásrend szerint miséznek, de unióra léptek a római katolikusokkal még a Habsburgok idejében (lásd: gyulafehérvári unió, uo.). Főképp románok és ruszinok képezték a magját Magyarországon, sokuk teljesen elmagyarosodott. Az egykori telepítések és vándorlások miatt az északkeleti részeken ma is viszonylag sűrűn előfordulnak.
        hu.wikipedia.org-hoz illeszd: /wiki/F%C3%A1jl:Vall%C3%A1si_k%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9gek_Magyarorsz%C3%A1gon.png

        1. Pontosan erről szóltam én is, hogy a XX.század elején a ruszinok az oroszok agresszív és manipulatív erőszakosságuk miatt tömegesen “módosították” vallási hovatartozásukat és a keleti-orosz függés helyett a római pápa alá rendelték magukat.
          Persze, hogy napi gyakorlatban ez nem járhatott egyik napról a másikra, csak erkölcsi és tudati szinten.

          Ahogy írtad
          “Főképp románok és ruszinok képezték a magját Magyarországon”
          “jó eséllyel minősítették politikailag megbízhatatlannak, az oroszok vagy a románok ügynökeinek.”
          mivel az ügynökök a gyakorlatban akkoriban meg is bújtak közöttük, a gyangébb pontokon ott hatoltak be, ahol csak lehetett, ezért ez valahol természetes is.

          1. Szerintem így érthetőbb lesz, legalábbis remélem:
            http://lexikon.katolikus.hu/U/ungv%C3%A1ri%20uni%C3%B3.html
            http://lexikon.katolikus.hu/G/gyulafeh%C3%A9rv%C3%A1ri%20uni%C3%B3.html
            http://lexikon.katolikus.hu/M/m%C3%A1ramarosi%20uni%C3%B3.html
            Jóval korábbi ez a 20. századnál, és ami a ruszinokat illeti, ők büszkék voltak rá, hogy egykor a Kijevi Ruszhoz tartoztak (a nevük is jelzi). A néppé formálódás viszonylag későn kezdődött náluk. Az egyházszervezéseket a trianoni veszteségek bonyolították:
            hu.wikipedia.org-hoz illeszd: /wiki/Magyar_g%C3%B6r%C3%B6gkatolikus_egyh%C3%A1z

  6. régi világ letünt valoban de jövö világában csak az elitnek van helye s 100millio kiszolgálo rabszolgának…szoval csak hülyék rugoznak-bölcsek élnek s utaznak a világban—2020 a világ pusztulásának éve lesz…6milliárd ember elfog pusztulni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com