Ma egy esztendeje indult el Gallia szerte a “sárgamellényesek – zsandárok” küzdelemsorozat!
Az első meccseken mellényesék számbeli fölénnyel próbálták meg ellentételezni zsandárék jobb fölszereltségből és szervezettségből származó előnyét. Akkor a küzdő felek 280 ezer:30 ezer volt.
Az idő teltével mellényesék harci kedve nem, létszáma azonban folyamatosan csökkent. A nyári bajnoki szünetet követő őszi szezonkezdetnél már létszámpari volt, ami komoly zsandárfölényt eredményezett.
A tegnapi forduló létszámilag már egy az egyben (28 – 28 ezer) kezdődött, ami az álmoskönyvek szerint is csak rosszat jelenthetett mellényeséknek.
A tegnapi összecsapásokat követően a sárgamezesek 63 erőssége pihenheti ki fáradalmait, vagy nyögheti kórházi – orvosi ellátást nem igénylő megpróbáltatásait különböző rendőrprefektúrák celláiban.
A mai napra évfordulós “ünnepségeket” hirdettek meg mellényesék. Követeléseik előadásával együtt. Életük könnyítését, Macron távozását óhajtják.
Eddig 11 halottja, több ezer sebesültje van, és a fene tudja mennyi “vendégéjszaka” az egy éve tartó erőfölmérő mérlege.
Mellényesék élete nem lett könnyebb, Macron is hivatalban! De mellényesék nem adják föl! Küzdenek tovább!
ŐK LEGALÁBB TEVŐLEGESEN KÜZDENEK! AZ “ELYTH” ELLEN!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
s meddig fognak küzdeni?5G az egyben fegyver is–mápedig rövidesen kiépül mindenhol s ne feledjük mesterséges inteligencia által irányitott terminátor dron hadseregeket melyek már bevetésre kész állapotban vannak akkárcsak áttelepitett migránsnak álcázot hadsereg….vérontás lesz