“A Nagy Októberi Szocialista Forradalom” bővebben

"/>

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom – 1. rész
Oroszország a szocialista forradalom előestéjén

(Idézet: Világtörténet 8. kötetéből)

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom
új korszak kezdete az emberiség történetében

1917. október 25-én (november 7-én) győzött Oroszországban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom, amely új korszakot nyitott a világtörténelemben. Ettől kezdve a kapitalizmus nem volt többé az egyetlen, az egész világra kiterjedő társadalmi rendszer. A földkerekség egyhatod részén új, szocialista társadalom született.

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom az emberiség egész addigi fejlődésének törvényszerű eredménye volt. Anyagi előfeltételei a monopolkapitalizmus uralma idején, az imperializmusban alakultak ki, abban a korban, amely Lenin meghatározása szerint „a szocialista forradalom előestéje.”1 A szocialista forradalom érlelődésének folyamatát rendkívül meggyorsította az első világháború, amely a kapitalizmus általános válságának kezdetét jelentette.
1 Lenin: Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka. Lásd Lenin Művei. 2. köt. Szikra 1951.193. old.

A szocialista forradalom legelőször Oroszországban győzött, amely az imperialista világrendszer leggyengébb láncszeme volt. Itt a monopolkapitalizmus a feudális viszonyok maradványaival összefonódott, s ezzel különösen súlyossá és elviselhetetlenné tette az elnyomást és a kizsákmányolást. Oroszországban az osztályharcok eredményeképp roppant társadalmi erő alakult ki, amely képes volt a kapitalizmus megdöntésére, a proletárdiktatúra megteremtésére, a szocialista társadalom felépítésére. Az oroszországi munkásosztály, élén a bolsevik párttal, győzelmes harcba vezette a szegényparasztságot a társadalmi és nemzeti elnyomás lerázásáért, a kommunista társadalom felépítéséért.

1. Oroszország a szocialista forradalom előestéjén
Az egész nemzetet átfogó válság

Az 1917 februári polgári demokratikus forradalom, amely megdöntötte az önkényuralmat, lehetővé tette Oroszországban a szocialista forradalomra való áttérést. A februártól októberig terjedő időszak legfontosabb eseményei az áprilisi, a júniusi és a júliusi politikai válság, továbbá a Kornyilov-lázadás szétzúzása voltak. E politikai válságok az egész nemzetet átfogó válság egy-egy újabb lépcsőfokát képezték. A forradalom hihetetlenül gyorsan fejlődött. Zászlóvivője a Lenin vezette bolsevik párt volt. A bolsevikok a harc tüzében összekovácsolták a néptömegeket, megteremtették a forradalom politikai hadseregét, szüntelenül erősítették a munkásosztály és a szegényparasztság szövetségét, a szocialista forradalom győzelméért vívott harc döntő társadalmi erejét.

Az oroszországi polgári demokratikus forradalom szocialista forradalommá fejlődésében két fő szakasz különböztethető meg: a júliusi válságot megelőző időszak, amikor lehetségesnek mutatkozott a forradalom békés fejlődése, és az azután következő időszak, amelyben a bolsevikoknak a fegyveres felkelést kellett előkészíteniük a burzsoázia és a nagybirtokosok hatalmának megdöntésére.

A forradalom békés fejlődése az opportunisták — a mensevikek és az eszerek — árulása miatt akadt meg; ezek ugyanis önként átadták a hatalmat a burzsoáziának, és 1917 júliusában a munkások és parasztok kiontott vérével szennyezték be kezüket. Az Oroszországi Szociáldemokrata (bolsevik) Munkáspárt VI. kongresszusa, amely a júliusi események után ült össze, célul tűzte a párt elé a fegyveres felkelés előkészítésének feladatát. A kongresszus felszólította a tömegeket: készüljenek fel az államhatalom átvételére, hogy azt „a béke, a társadalom szocialista átalakítása érdekében használhassák fel”. Az országban egyre jobban éleződő gazdasági, társadalmi és politikai ellentétek meggyorsították az egész nemzetre kiterjedő forradalmi válság kibontakozását. A társadalmi fejlődés menete 1917 októberében ellenállhatatlan erővel sodorta a munkásosztály vezette oroszországi néptömegeket a szocialista forradalomba, amely a nemzeti katasztrófa elhárításának, a dolgozók társadalmi és nemzeti felszabadulásának egyetlen eszköze volt.

A burzsoá ideiglenes kormány a nép egyetlen követelését sem elégítette ki: sem békét, sem földet, sem kenyeret nem adott. Gazdaságpolitikája a monopoltőke érdekeit védte. A bankok mesébe illő jövedelmeket zsebeltek be, különösen a pétervári Egyesült Bank, a Moszkvai Leszámítoló Bank, a Moszkvai Kereskedelmi Bank. A nagymonopóliumok — a Prodamet és a többiek — ugyancsak hatalmas profithoz jutottak. Az ideiglenes kormány kérésükre pénzbeli támogatásban részesítette őket, s engedelmesen jóváhagyta a fémárak többszöri emelését. Ugyanakkor a burzsoá államhatalom semmit sem tett a nemzetgazdaság szétzilálódása, a gazdasági összeomlás ellen, semmit sem tett a dolgozó tömegek helyzetének javításáért.

Az ipar katasztrofális állapotban volt. Össztermelése az 1916. évi termelés felére csökkent. 1917 márciusától augusztusig különböző okokból 568 üzem szüntette be a termelést, számottevő részük kizárás következtében, amit a tőkések szívesen alkalmaztak a forradalmi munkások ellen. Az Urál vidékén az üzemek 50 százalékát bezárták. Hasonló volt a helyzet a Donyec-medencében és az ország több más iparvidékén.

Az ideiglenes kormány támogatta és bátorította a vállalkozók szabotázsát. 1917 szeptemberében elhatározták, hogy újabb üzemeket zárnak be Harkovban és a Donyec-medencében, majd 1917 októberében Moszkvában. A kormányszervek ezt a gazdaságpolitikát „a termelés szabályozásának” nevezték, holott a valóságban teljesen szabad kezet adtak a tőkéseknek.

Az ideiglenes kormány garázdálkodása a teljes pénzügyi összeomlás küszöbére vitte az országot. A gyorsan növekvő katonai kiadások fedezésére nagy mennyiségű papírpénzt bocsátottak ki, és újabb államkölcsönöket vettek fel. 1914. július 1-én 1,6 milliárd papírrubel volt forgalomban; ezzel szemben 1917. március 1-én 9,5 milliárd, novemberben pedig már 22,4 milliárd. Oroszország államadóssága csillagászati összegre emelkedett, 50 milliárd rubelre, amiből 16 milliárd volt a külföldi adósság.

Oroszország egyre inkább a nyugati imperialista hatalmak gazdasági függvényévé vált; az ideiglenes kormányt engedelmes eszközükké tették. 1917 nyarán az oroszországi „üzleti körök” a Kereskedelem- és Iparügyi Minisztériumban tartott tanácskozásukon elhatározták, hogy az uráli vasbányákat, a Moszkva környéki szénmedencét, az Altaj aranybányáit, a szahalini szenet és kőolajat, valamint a kaukázusi rézbányákat koncesszió formájában átadják az amerikai tőkéseknek.

A feltételek rendkívül megalázóak voltak. P. Palcsinszkij, a védelmi különtanács elnöke, a határozat jóváhagyásakor azt állította, hogy az amerikai tőke bevonása „Oroszország szempontjából bölcs és szükségszerű állami aktus volt.”

A háború, a gazdasági összeomlás és az éhínség teljes súlya a dolgozókra, elsősorban a munkásosztályra nehezedett. A munkások reálbére 1917-ben az 1913. évinek mindössze 57,4 százalékát érte el. Moszkvában a legfontosabb élelmiszerek ára a háború előttinek 9,5-szeresére, a közszükségleti cikkek ára a háború előttinek 12-szeresére szökött fel.

Az imperialista háború folytatása és az ideiglenes kormány népellenes tevékenysége növekvő gyűlöletet váltott ki a dolgozókból.

1917 őszén a társadalom egészére kiterjedő válság mindenekelőtt a néptömegek fokozódó forradalmi aktivitásában nyilvánult meg. A tömegek nem akartak többé a régi módon élni, s erélyesen követelték a társadalmi rend forradalmi átalakítását; a forradalom fejlődése során mind szorosabban zárkóztak fel a Lenin vezette bolsevik párt mögé.

A bolsevik párt befolyása megnövekedett a szakszervezetekben, az üzemi bizottságokban és más munkásszervezetekben. A szakszervezetek több mint két millió munkást és alkalmazottat tömörítettek. Nem teljes adatok szerint 1917 őszén 34 nagyobb város gyáraiban működtek üzemi bizottságok. Az üzemi bizottságok 1917 októberi újjáválasztásakor a bolsevikok nagy győzelmet arattak; a Pétervári Csőgyár üzemi bizottságában például 33 helyből 23-at a bolsevikok kaptak.

A sztrájkmozgalom határozottan politikai jelleget öltött, és bolsevik jelszavak jegyében folyt. A szeptember első felében kitört nyomdászsztrájk rövid idő alatt az egész országra kiterjedt. Ugyanebben az időben az általános vasutassztrájk arra kényszerítette a kormányt, hogy némi engedményeket tegyen. A bakui olajmunkások harca a munkások teljes győzelmével végződött: a vállalkozók kénytelenek voltak kollektív szerződést kötni velük. A munkások mindenütt szembeszálltak az üzemek leállítására irányuló tőkés kísérletekkel, kitartóan küzdöttek a termelés és az elosztás ellenőrzéséért. Az uráli tömeges munkáskizárások elleni tiltakozó sztrájkban százezren vettek részt. A sztrájk során sok üzemben bevezették a munkásellenőrzést. Hasonló esetek fordultak elő Pétervárott, Moszkvában, a Donyec-medencében, Harkovban, Nyizsnyij Novgorodban, az Ivanovo—Kinyesma textilipari vidéken és sok más helyen. A munkásmozgalom eljutott fejlődésében odáig, hogy már csak egy lépés választotta el a proletárdiktatúrától.

A munkásosztály maga mellé állította a szegényparasztság sokmilliós tömegeit is. A dolgozó parasztság a saját tapasztalatai alapján győződött meg a proletariátussal való szövetség szükségességéről, mert látta, hogy a hatalmon levő kadét, mensevik és eszer párt nem hajlandó a földkérdést a nép érdekeinek megfelelően megoldani. 1917 őszén a parasztmegmozdulások roppant erejű hulláma magával ragadta Oroszország járásainak 91,2 százalékát. A kormány által közzétett hivatalos adatok szerint májusban 152 esetben, augusztusban 440 esetben, szeptemberben pedig 958 esetben került sor földesúri birtokok és majorságok elfoglalására. Olyan országban, ahol a lakosság többségét a parasztság alkotta, ezek a jelenségek félreérthetetlenül általános válságra mutattak.

A közelgő szocialista forradalom győzelme szempontjából óriási jelentősége volt annak, hogy a hadseregben is megerősödött a bolsevikok befolyása. Különösen erős volt a bolsevik befolyás a nagy ipari városok helyőrségeiben, a Balti Flotta matrózai, valamint az északi és a nyugati front katonái között; gyorsan forradalmasodtak a többi front katonái is. 1917. október 1-én (14-én) a „Szoldat” című újság a következőket írta: „A »Minden hatalmat a szovjeteknek!« kiáltást egy emberként harsogja az egész front, legdélibb pontjától legészakibb pontjáig. Szinte nincs is olyan határozat, amelyből hiányozna ez a követelés.”

A nemzeti felszabadító mozgalom jellege megváltozott. Az elnyomott nemzetek néptömegei egyre tevékenyebben vettek részt a munkásosztály nemzetközi harcában. Ennek a ténynek különösen nagy jelentősége volt Oroszországban, ahol a nemzetiségi vidékek elnyomott népei a lakosságnak több mint felét alkották.

A néptömegek forradalmasodása tükröződött a szovjetek bolsevizálódásában. A gyárak és üzemek munkásai visszahívták eszer és mensevik küldötteiket és bolsevikokkal váltották fel őket. Így tettek például a pétervári Moszkva és Narva kerület kilenc nagy gyárának munkásai, az Admiralitási Hajógyár, a Szkorohod és sok más gyár munkásai. Miután a pétervári és a moszkvai szovjet határozatban követelte a hatalom átadását a szovjeteknek, szeptember folyamán sok száz vidéki szovjet is síkraszállt amellett, hogy a hatalom a munkások és parasztok kezébe kerüljön.

Az általános válság abban is megnyilvánult, hogy az ellenforradalom táborában zűrzavar és belső viszálykodás lett úrrá. A burzsoá és egyéb megalkuvó pártok kormánykoalíciója kimutatta a foga fehérét: népellenes jellegét. Az eszer A. F. Kerenszkij, az ideiglenes kormány miniszterelnöke — a Kornyilov-lázadás leverése óta a hadsereg-főparancsnoki tisztet is ő töltötte be — a nép szemében már nem volt más, mint az orosz és a külföldi burzsoázia engedelmes szolgája, önhitt, törpe kalandor, aki Bonaparte szerepében tetszelgett. A koalíciós kormány más tagjai — köztük az úgynevezett szocialista miniszterek, V. M. Csernov és M. I. Szkobelev — ugyancsak lelepleződtek, mint az imperialista burzsoázia nyílt kiszolgálói. A megalkuvó mensevik és eszer pártban előrehaladt a bomlási folyamat, megerősödtek a baloldali frakciók, és szembeszálltak pártvezetőségük politikájával. A baloldali eszerek a forradalmi paraszttömegek nyomására megkezdték saját külön szervezetük létrehozását. A mensevik pártban megerősödött az internacionalisták ellenzéki csoportja.

Az oroszországi munkásosztály szocialista forradalomért vívott harcának a nemzetközi helyzet is kedvezett. A világháború szembeállította és meggyengítette az imperialista nagyhatalmakat. A hadviselő országokban — Németországban, az Osztrák—Magyar Monarchiában, Franciaországban, Olaszországban, a balkáni országokban stb. — erősödött a néptömegek háborúellenes hangulata; sok országban az oroszországi forradalmi események hatására elmélyült a forradalmi helyzet. A gyarmati és félgyarmati területeken fellendült a nemzeti felszabadító mozgalom.

A belpolitikai és a nemzetközi helyzet beható elemzése alapján Lenin, a forradalom nagy vezetője 1917 szeptemberében megállapította, hogy országos válság alakult ki. „A válság megérett”2 — így fogalmazta meg Lenin annak a történelmi pillanatnak a lényegét, amely Oroszországban akkor bekövetkezett.
2 Lenin: A válság megérett. Lásd Lenin Művei. 26. köt. Szikra 1952. 59—70. old.

Kerenszkij kormánya azzal válaszolt a népharag növekedésére, hogy intézkedéseket tett a diadalmasan előretörő forradalom elfojtására. Kozák csapategységeket irányított a fővárosba, hogy ezekkel váltsák fel Petrográd forradalmi helyőrségét. Megkezdték a hadsereg átszervezését is, azzal a céllal, hogy elszigeteljék a bolsevik érzelmű ezredeket. A hadsereg-főparancsnokság és a kormány újabb ellenforradalmi összeesküvést, második Kornyilov-puccsot készített elő.

Az eszerek és a mensevikek az úgynevezett Demokratikus Tanácskozást és az Ideiglenes Köztársasági Tanácsot („előparlament”) próbálták szembeállítani a szovjetekkel, amelyekben kisebbségbe kerültek. A Kerenszkij-kormány demagógiája — Oroszország köztársasággá nyilvánítása, a IV. Állami Duma feloszlatása — a forradalom elleni összeesküvés álcázására szolgált. A kormánynak az volt a szándéka, hogy Pétervárt átadja a németeknek, s majd ők leszámolnak a forradalmi munkásokkal. Az ellenforradalmárok újabb rágalomhadjáratot indítottak a bolsevikok ellen.

A néptömegek hatalmas forradalmi fellendülése egyfelől, másfelől az ellenforradalom ezzel egyidejű aktivizálódása arra kényszerítette a bolsevik pártot, hogy az ország és a nép megmentése végett maximálisan meggyorsítsa a fegyveres felkelés előkészítését.

SaLa

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com