Rejtélyes szavazóurnát találtak Budakeszin
Hegyesi Beátát budakeszi ellenzéki jelöltjét hétfő este fél kilenc körül felhívták, hogy egy mozgóurna hever a főúton a Coop áruház mellett. A jelölt az Inforádiónak elmondta:
Odamentem, ott már többen álltak, és valóban, a padkára, a fűre oda volt helyezve egy mozgóurna. Igazából nem tudom, hogy mozgóurna-e, mert a szavazóhelyiségekben is használtak ilyen papírurnát a műanyagurnák mellett.
A szavazóurnában és annak környékén semmilyen papírt nem találtak.
Becsuktuk az urnát, és akkor látszott, hogy maga az urna szája, ahol a szavazatokat be kell ejteni, pecsétes plombával le volt zárva, ahol viszont a szavazatszámláláshoz ki kell nyitni az urnát, ott már nyitva volt
– mondta az ellenzéki jelölt. A helyszínről és az urnáról fotókat készítettek, majd értesítették a rendőrséget, akik első hívásra nem mentek ki a helyszínre, másodjára pedig azt mondták, mennek majd, de nagyon elfoglaltak, másfél órával később viszont már közölték, hogy ez nem az ő hatáskörük.
Hevesi Beáta a Nemzeti Választási Irodához fordult, a jelölt biztos benne, hogy voltak szavazólapok az urnában, szerinte akár több száz is.
A budakeszi jegyző szerint minden urnát szabályosan használtak fel, egyetlen szavazólap sem veszett el, az utcán talált mozgóurna pedig már hulladék volt, amit a Budakeszi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Kft. hagyhatott el, ezért a jegyző fokozott figyelmet kért a dobozok szállítását és megsemmisítését végző önkormányzati cégtől.
Az ellenzéki polgármesterjelölt erre azt reagálta, hogy ha az urna a kukásautóból esett ki, mert elvitték megsemmisíteni, akkor legalább az derüljön ki.
Az idézett (vadhajtásos?) írás illik a B-R bejegyzés címéhez, mert valóban hit kérdése ez is. Az új jaffás (pontosabban vadhajtásos, de a jaffák által felkarolt) összeesküvés-elmélettel több baj is van. Az egyik, hogy egy olyan hálózat kiépítése, amiről a szerző szövegel, ha 90-100 ezer embert akarnak bevonni és – természetesen titokban – szervezetten mozgatni, irreális, nem is beszélve arról, hogy a nyomait már sokkal korábban feltérképezhették volna a szervek és hatóságok, mégis furcsamód csak egy elvesztettnek mondható budapesti választás után került elő, mint vad ötlet, és még csak vezetők, tisztviselők sem buktak miatta. A másik, hogy egy ilyen hálózatot ellátó lakásrendszer kialakítására költendő pénz nagyságrendje forintban 10 a tizenegyediken vagy tizenkettediken körül van (ha egy embernek egy lakást biztosítanak, országonként és emberenként 10-15 lakásról, meg az egész EU-ról nem is beszélve), és akkor a fenntartási költségeket még nem is néztük. Ezt Lőrinc is megérezné, rámenne a vagyona csak egy magyarországi hálózatra. Persze a lakások egy részét vehetnék a tagok saját zsebből, lehetnének helyi kapcsolataik, és egy címre többen is bejelentkezhetnének, oké, de akkor még mindig ott van a szervezés kérdése az így sem kicsi költségek mellett. A CIA sírva könyörögne Sorosnak receptért, vagy inkább azonnal rászállna a hálózatra és felhasználná, óriási európai botrányt okozva ezzel, amikor kiderül (egy kellőképpen vad mesében). Ha pedig a határon túliak számára egy önkormányzati választásokat érdemben eldöntő, néhány tízezres hálózatot szeretne kialakítani a jaffapárt ily módon, az kisebb helyeken pontosan ugyanúgy nem tudná elkerülni a figyelmet, mint pl. a kispaládi voksturizmus. Nagyvárosokban persze jóval nehezebb lebukni így, de akkor meg mi garantálná, hogy a néhány tízezerből egy sem fecseg? Természetesen semmi. Egy ilyennel, ekkora méretekben még a magyarországi abszurd körülmények között is leírhatnák magukat a próbálkozók, nem érné meg nekik, még ha képesek is lennének rá. Néhány kistelepülésen, egyszerre pár tucat ember felhasználásával lehet vele kockáztatni a kellőképpen sunyi szervezőknek, egyébként felejtős. De amúgy remek mese.
Ebben már csak azért is lehet valami, mert azokban a kerületekben, ahol a külföldi jelenlét gyengébb, mint például a XVI. ker.-ben az ellenzékiek nem tudtak labdába sem rúgni. A XVI. kerület és Csepel sem a külföldiek célkerülete.
Rengeteg külföldit látok és hallok én, az nem kérdés, hogy sokan vannak, elvégre Budapest a főváros. Ez minden nagyobb európai fővárosban így van. Azt is simán el tudom képzelni, hogy egyes szerveződések célzottan külföldieket igyekeztek bevonni, amit szabályosan meg is tehetnek. Hogy milyen eredménnyel, az megint más tészta, mert ha Kósa lenne az egyetlen hírforrásunk, akkor minden jaffás médium teljes meggyőződéssel állítaná, hogy az összes (vagy a legtöbb) helyben tartózkodó külföldi leszavazott, és mind az ellenzékre. Nonszensz lenne, de érthető reakció. Mindig kell egy magyarázat azoknak, akik az adott elit kivételességében hisznek.
Ami túlzás, az a vadhajtásos fantázia, hogy a külföldieket kifejezetten szavazás céljából hálózatba szervezik, és a tagoknak “van egy , vagy ötven lakásuk az adott városban, vagy városokban, aminek megvásárlásához a hálózat biztosítja a forrásokat”. Megnézném azt a hálózatot, aminek annyi pénze van, hogy ezt érdemi méretekben eljátssza minden uniós fővárosban, konkrétan Magyarországon egy ötévente lezajló választás és néhány hangos évközi móka kedvéért. A Soros-féle Open Society Foundations is csak az alapító közelgő halála és iszonyatos méretűre duzzadt vagyona miatt kaphatott az utóbbi években nagyobb támogatásokat, korábban évi 800-900 millió dollár volt jellemző, amit több mint száz ország között kellett elosztaniuk. Alighanem vadhajtásos oldalról elmaradt a számolás, miután felbukkant az ötlet, de mivel jól hangzik, simán eladható. A másik túlzás a szokásos, hogy minden egy helyen fut össze, és minden felülről szervezett, tökéletesen ellenőrzés alatt tartott. Szélsőliberális hálózatból sok van, a feladataikból pedig még sokkal több. Ami mindig kevés, az az idő és a pénz, az utóbbiból a “filantróp” milliárdosok is csak töredékeket fordítanak rájuk. Ha szervezkednek és ilyen vadhajtásos, politikai egyensúlyt veszélyeztető akcióba kezdenek (mert mondjuk a támogatóik összebeszélnek és ahelyett, hogy a saját vagyonukat gyarapítanák, inkább beléjük tolják a pénzt), azzal fel fogják kelteni az unió országainak figyelmét (titkosszolgálatok, politika). Egy ilyen feltételezett akció a választások rendjébe való erőszakos idegen beavatkozásnak minősülne bárhol, és fejek hullanának miatta, illetve politikai botrányok törnének ki. A magyarországi fejek viszont egyelőre szépen ülnek a nyakakon, és a nagy Csánjü sem dobta be a témát a ET-ben. A szélsőliberálisoknak is jobban megéri a szokott módon kampányolni ahelyett, hogy konspiráljanak és lakásokat vásároljanak boldog-boldogtalannak egy szavazás, és pár évközi szervezkedés kedvéért.
Egyébként ha ez megvalósulhatna, akkor már a tömeges választási csalások lehetőségét sem kellene lesöpörni. De azzal kapcsolatban elég meggyőző érveket sorakoztattál fel, bár lehet, hogy csak nekem azok. Szerintem maradjunk mindketten a realitások talaján!