Dél – Korában ma ünnepnap van. Az államalapítást ünneplik. No nem a Koreai Köztársaságét, hanem a császárság létrejöttét, amit ők ott a koreai államiság megszületésének tartanak.
Ha úgy tetszik, szülinap van ma Dél – Koreában.
Az északi tesó ennek örömére pazar rakétaeregetéssel lepte meg őket.
Tegnap reggel a Kelet – koreai tenger Vonsan öbléből egy tengeralattjáróról a KNDK haditengerészete kettő darab „Pukguksong-3” fantázianevű ballisztikus rakétát lőtt ki. Szigorúan kisérleti jelleggel. Ezek aztán 900 km. magasságig emelkedtek, majd beleestek a tengerbe.

Japán hangosan följajdult, mert úgy ítéli meg, hogy legalább az egyik visszahulló rakéta az ő gazdasági övezetéhez tartozó vízbe csapódott be.
A KNDK Védelmi Tudományos Akadémiája közleményben tudatta: a kísérlet sikeres volt, az aggodalom pedig fölösleges.
Az ünneplő Dél – Koreában – a szervek legalábbis – eléggé zordan fogadták a tesó üdvrakettázását. Ők ünneprontónak vélik.
Úgyhogy Kimi öröme magányos.
De nem sokáig lesz ez így! Nicolas Maduro venezuelai elnök az állami televízióban bejelentette, hogy hamarosan meglátogatja Észak – Koreát.
Ez pedig az arrafelé szokásos eljárást valamennyire ismerők vékedése szerint azt jelenti, hogy már akár holnap parolázhat Phenjanban Kimi és Maduro.
A témában járatosak szerint bótolni fognak.
Ugyanis még szeptember végén a Bolívi Köztársaság küldöttsége először a történelem során, hivatalos látogatást tett a KNDK – ban.

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
