Már bent feküdt a beteg a szupermodern budavári kórteremben, amikor a polgármester átadta
Az Index vette észre, hogy Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármester úgy adott át két kórtermet a Szent Ferenc Kórházban, hogy a fotók tanúsága alapján az egyikben már bent feküdt egy beteg.
A Budavári Önkormányzat által közzétett Facebook-posztban csak arról írnak, hogy 5.6 millió forintból speciális ágyakkal, fürdőszobával, hűtőgéppel, televízióval valamint egy egyedülálló telemetriás monitorrendszerrel is felszerelték a szobákat, de hogy a hivatalos átadóra hogy kerülhetett oda egy beteg, arról egy szó sem esik.
Mindenesetre alaphangon kilencen vonultak be a kórterembe, hogy még a választás előtt hivatalosan is felavassák.
Átadták azt a két új kórtermet, amelyet a Budavári Önkormányzat támogatásából szereltek fel a Szent Ferenc Kórházban, hogy az I. kerületi betegek a lehető legjobb körülmények között gyógyulhassanak. Speciális ágyak, fürdőszoba, hűtőgép és tv mellett egy egyedülálló telemetriás monitorrendszerrel is felszerelték a szobákat. A kórtermek felszerelésére 5,6 millió forintot költött a Budavári Önkormányzat.
Ez az új innovatív eszköz a rehabilitáció során vagy akár otthoni körülmén…Továbbiak
(24.hu)
Egerben zöldhullámot adott át a hordapotentát
30 millió forintból, EU-s és hazai forrásból végezte el a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a 25. számú főút jelzőlámpáinak összehangolását, az előzetes adatok szerint Eger városán a zöldhullámmal kb. 10 százalékkal rövidebb idő alatt lehet átjutni észak-déli irányban – közölte a Heollal az egri polgármesteri hivatal.

A zöldhullámot október 1-én vezették be, majd a rendszert egynapos tesztüzem után kedden Habis László fideszes polgármester sajtótájékoztatón indította el a Mátyás király út és a Fadrusz utca találkozásánál.
(444)
Bal-Rad komm: Ezek már a politikai perverzió kézzelfogható jelei. Lassan ideje lenne már egy „ÁTADÓ -AVATÓ” állandó kategóriát csinálni itt a balrad.ru – n. A humor kategória ugyanis nem eléggé kfejező!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!


Hogy került oda,hogy került oda!?Há’ a beteget is felavatták!Má mér ne?!
Ma gyógyított betegnek lenni is luxus,méltó a luxus-kórházhoz!Nna!
Remélem egyszer már saját magukat is átadják a múltnak !
De inkább a kaszásnak!
+1
„de hogy a hivatalos átadóra hogy kerülhetett oda egy beteg, arról egy szó sem esik.”
Tartozék !