“Diákjogok” bővebben

"/>

Diákjogok

Diák törte el egy tanárnő sípcsontját az iskola folyosóján

Az ügyészség szerint az eset szándékosan történt, ezért vádat emeltek a fiú ellen.

Térden rúgta és eltörte egy tanárnő sípcsontját egy 14 éves diák a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kemecsén – számolt be róla az RTL KLub Híradója. Az eset még májusban történt, az ügyészség most emelt a vádat a fiú ellen. A fiatal a folyosón kergette két osztálytársát, a vita hangjára több pedagógus megpróbálta őket ebben megakadályozni.

A diákok a folyosón kezdtek menekülni, ketten elfutottak egy tanárnő mellett, a harmadik azonban a földön csúszva szándékosan úgy belerúgott a pedagógusba, hogy az már fel sem tudott állni, mentők vitték kórházba. Az eset után a tanárnőt saját kérésére áthelyezték egy másik iskolába.

A fiú ellen fegyelmi eljárás is indult az iskolában, de azt a bírósági eljárás idejére felfüggesztették. Az RTL Klub úgy tudja, hogy a diák még mindig az iskolában tanul, az ügyészség büntetlen előéletére és fiatal korára való tekintettel felfüggesztett börtönbüntetést kért rá.

(HVG)

Bal-Rad komm: A 14 éves BÜNTETLEN ELŐÉLETŰ diák még mindig ott “tanul”. A tanárnő pedig már elmenekült. Minden rendben van!

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

“Diákjogok” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Sem a rendőrnek, sem a tanárnak nincs már tekintélye… A helyes kutyatartók tisztában vannak azzal, hogy ha az eb nincsen megfegyelmezve, akkor nem tiszteli a gazdáját.

  2. az ilyen kis geciket kell vasrúddal szarrá verni, hogy ép csontja ne maradjon. élő egyenes adásban menne mindenhol, garantálom, hogy két hét alatt rend lenne.

  3. A “kisdiák” nagy valószínűséggel rejtett erőforrások purdéja.
    Ezért nem is lehet büntetni.
    Ha fehér lenne, már meg is kapta volna a 10 év “javítóintézetet”, börtönt…

  4. Nem vagy vicces megha annak is szantad. Az allatvilagbol az osztonossegbol a kivezeto ut a tanulas a formalas. Barmit is hoz a jovo a pedagogusoknak nagy szerepe lesz ebben. S aki ehhez hozzajarul akar pedagugus akar rendor mar nem volt hiaba. Mindazzal egyutt hogy ok is a tarsadalom reszei s nem tudjak magukat belole kivonni. De ne ervenyesuljon mar az elv hogy aki korpa koze keveredik megeszik a disznok. Az ugyeszseg reszerol pedig felfuggesztett kerese a szegyen kategoria. Mert ennek van igazan tarsadalomra valo veszelyessege es demoralizalo hatasa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com