„Csudatévők” bővebben

"/>

Csudatévők

„Döbrögisztán halmozza a csodákat”

A visegrádi országok, köztük Magyarország erősödése érezhető az Európai Bizottság összetételének alakulásában – mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az agrárterületet Lengyelország kapta, cseh és szlovák alelnöke lesz a bizottságnak és Magyarországé a bővítési terület. A V4-ek gazdasági erősödése politikai erővé kezd válni – mondta Boros Imre.

Magyarország „halmozza a csodákat”, letért a balliberális kormányok által kijelölt, olcsó bérekre építő pályáról és a versenyképesség, a hozzáadott érték növelésére koncentrál – fogalmazott. Ehhez az oktatásnak is fel kell zárkóznia.

A versenyképesség javításához ugyanis okos emberekre és drágábban eladható termékekre van szükség – jelentette ki.
(MTI)

Bár a Nagy Mesemondó Boros a csudatételek garmadáját kizárólag 2010 – től datálja – a Nagy Csudatevő pedig értelem szerűen Döbrögi vajda – a regős mélyen hallgat a 2010 – et megelőző „legendásan csudás korszakról”! Ami HIVATALOSAN 1990 – ben vette kezdetét, a rendszerváltással. Ami csudás korszaknak aktív alakítója volt az ő Nagy Csudatévő Döbrögi vajdája is, akkor még csak Orbán miniszterelnökként. A csudatétel pedig Magyarország ellopása néven ismert történet.

Íme egy réges – régi, 2012 júliusi írás az atv.hu – ról:

„Soha nem látott méreteket öltött az offshore-ozás Magyarországon

Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba – állítja egy most megjelent nemzetközi jelentés. A kutatást vezető brit közgazdász szerint szinte példátlan, hogy egy ország a tejes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje, anélkül, hogy abból bármiféle bevétele származzon.

Soha nem látott méreteket öltött az offshore-ozás Magyarországon
A Tax Justice Network elnevezésű, az offshore befektetések és vagyonok kutatására szakosodott civil szervezet adatai szerint Magyarország a világon a 12. legtöbb pénzt vesztett ország, megelőzve nálunk sokkal nagyobb és korruptabb hírben álló államokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt.

John Christensen, a Tax Justice Network igazgatója azt állítja, hogy az adóparadicsomok száma a gazdasági válság óta folyamatosan növekszik, csakúgy mint az ide menekített vagyonok mértéke. Jelenleg 73 offshore központot tartanak nyilván világszerte. „Az elmúlt években a vagyon még kevesebb ember kezében összpontosult. Jelenleg legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzik offshore számlákon” – állítja a szakember.

Offshore-pénzek lebontva – Magyarország 242 milliárd dollárral van bent a legjobbak között, megelőzve a többi között Törökországot, Iránt, Lengyelországot, Ukrajnát és Kazahsztánt. Forrás: motherjones.com

Ez az összeg – amely ráadásul csak a pénzeszközöket veszi számba, és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, yachtokat és céges tulajdont – megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével

A Tax Justice Network adatai szerint Magyarország méretéhez és tőkeerejéhez képest példátlanul nagy veszteségeket szenvedett az elmúlt évtizedekben az offshore jelenség miatt. 242 milliárd dollár magántőke – a teljes magyar államadósság két és félszerese – került offshore számlára. Az összeg abszolút mértékben is hatalmas: a világranglista 12. helyét foglaljuk el. Mint ismeretes, 2008-ban az IMF és a Európai Unió 20 milliárd euró (mintegy 24 milliárd dollar) mentőcsomagot nyújtott Magyarországnak. Az offshore számlákon a brit szervezet összesítése szerint ennél tízszer nagyobb összeg rejtőzhet.

„Hatalmas összegek kerültek ki Magyarországról a nyolcvanas évektől kezdve. A tőkepiaci liberalizáció pedig még könnyebbé tette a magánvagyonok kimentését, amint azt más országok esetében is láttuk” – mondta John Christensen.

A kutatás adatai szerint Európából senki nem előzi meg Magyarországot, például a sokat bírált európai válságállamok – Görögország Spanyolország vagy Olaszország – nincsenek benne az első húszban sem.”

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogy az atv cikkében megfogalmazott „NYOLCVANAS ÉVEKTŐL KEZDŐDVE” – erősen félrevezető szándékú. Fogalmazzunk úgy, hogy a nyolcvanas évek végétől. NE MINDEGY ÁM!

A lopássorozat nyilvánvalóan kitervelt és megszervezett dolog volt.

„…A kutatás adatai szerint Európából senki nem előzi meg Magyarországot…”

242 milliárd dollárnyi PÉNZESZKÖZ! 2012 – ben! Ami mai árfolyamon 72 600 milliárd forint!

A legutóbbi (tavalyi) vagyonbecslés szerint Döbrögisztán állami vagyonának értéke 16 000 milliárd forint volt. ALIG VALAMIVEL TÖBB MINT ÖTÖDE A MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG KILOPOTT VAGYONÁBÓL SZÁRMAZÓ ÖSSZEGNEK!

A privatizáció ürügyén véghezvitt prédálás indoklása az 1989 – ben volt 20 milliárd dollárnyi külső adósság visszafizetésének akarata volt.

Ma Döbrögisztán külső adósságállománya a paksi orosz hitel, és a kínai „sínhitel”, valamont az Eximbank trükkjei nélkül – amik min. újabb 18 milliárd dollár – a „ketyegő” szerint 116,24 milliárd USD! (35 117 milliárd kemény döbrögisztáni forint!)

https://commodity.com/debt-clock/hungary/

Alaphangon is két – és félszerese Döbrögisztán MAI vagyonának!

A rendszerváltáskori 20 milliárd dolláros adósságunk MAI ÁRFOLYAMON 6000 milliárd forint volt! A mai vagyon értékének kevesebb mint harmada!

Nyilvánvaló, hogy ezek a számok a VALÓSÁGBAN MÉG DURVÁBBAK, hiszen csak pénzeszközökről szólnak! A valós kárt még csak megközelítőleg sem lehet megbecsülni, mert NEM VOLT LELTÁR!

Aligha túlzás részünkről a megállapítás, miszerint ilyen mértékű lopás FÖLÜLMÚLHATATLAN VILÁGCSÚCS! Mint ahogy az is, ahogyan mindezt a szemünk láttára, lelkes vastapsunk közepette vitték véghez politikai gonosztevőink!

Ez az igazi csuda! De mi MAGYAROK még ezt is tudjuk überelni! Tapsolunk ennek – vagy annak, amikor a JÖVŐNKET LOPJÁK EL!

Az egyik bűnözőt tolvajnak nevezzük, a másikat Csudatévő Szentnek!

                             

“Csudatévők” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Nagyon érdekes a videó,és onkrét részeket is tartalmaz,azonban számomra csak egy valami nem stimmel,és pedig az,hogy azt sugallja,hogy a kommunisták valóban elárulták a népet,de ez NEM IGAZ!
    Igaz az,hogy Kádár,Aczél György,és más valóban kommunista gondolkodásúak neve nem merül fel ebben a kérdésben,de inkább azoké,akik előkészítették és átverték a jónépet!Erről valszeg Gorbacsov is infotmálva volt,hiszen ahhoz,hogy elgondolását végre tudja hajtani,ahhoz Kádárt 86-ban a párt éléről el kellett távolítani,ami után már semmi beleszólása nem volt a továnbbiakba!
    És akik átvették a stafétát,azok valójában nem kommunitsa módra gondolkodtak,és cselekedtek,hanem katasztrófába sodorták az országot!Ajánlom mindenki figyelmébe a MSZMP PB.1988,márc 23,-án tartott értekezletének jegyzőkönyvét,amely kivonatolva megtalálható Moldova György Kádár János c.-ű könyvének II.kötetének 132. oldalán,amelyből kiderül Kádár János elgondolása,amelyben előrevetíti aggodalmaiban a mai állapotokat,mert akkor már csak mondhatta ,amit elgondolt,de mindenki figyelmen kivül hagyta,és hagyhatta!
    És ma mégis Kádárt szidják a rendszerváltást végrehajtó mocskok,miközben offsorszámláikon gyülik Magyarország ma nem létező vagyonának ellenértéke,és az érte kapott ,admin szavaival „a júdáspénz”!!
    Szememben ezek sosem voltak kommunisták,csak abban az álarcban árulták el a szocializmus ügyét!

    1. A régi kommunisták bűne , hogy ezeket az új kommunistának nevezett, ( de valójában csak hatalomra és pénzre vágyó sz@rháziakat ) hatalomra segítették. Miután ez utóbbiak megszerezték a hatalmat, már nem volt semmi „fék ” és lehetett az -általuk hozott törvények segítségével – gátlástalanul rabolni ,lopni. A ” régi öreg ” MSZMP – sek még ekkor is összetartották a pártot. Amint ezek ” kikoptak ” , az MSZP -ből, a párt
      már csak vegetál, és ezzel is csak a FIDESZ-t segíti. Egy ” zsíros cafatért ” szinte bármelyikük átállna a FIDESZ -be. Tudomásul kéne venni, hogy ezeknek már semmi közük a régi MSZMP -hez.

    2. stefimrich szerint:
      2019-09-17 – 19:21

      „És akik átvették a stafétát…”

      Grósz Károly vette át a stafétát, akiről egyáltalán nem lehetett elmondani, hogy „reformkommunista” lett volna. A rendszerváltás során, és később sem vállalt szerepet az új hatalomban. Szerintem legfeljebb abban lehet hibáztatni, hogy kiengedte a kezéből a hatalmat.
      Viszont van egy homályos folt a regnálása során, mégpedig az, hogy vezetőként Amerikában járt. Érdekes lenne tudni, hogy ott mi történt, kivel és mit tárgyalt, esetleg egyezkedett.

  2. A kommunista( áldozatkész ember ) elvek szerint élők akkor sem és ma sem árulják el a
    népet. Akik elárulták: azok nem voltak kommunisták ill. elvhű MSZMP tagok. Az országo-
    san ismert pártvezetők közül – Kádár János pártelnöki pozícióba helyezése után – többen
    árulást követtek el.( Pozsgai, Nyers , Horn, Szűrös, ….) ugyanakkor az utódnak kinevezett
    Grósz K. szinte egyedül maradt a szocialista -kommunista elveivel ! Emlékeztetnék a sport-
    csarnokban elmondott „fehérterror lesz ” beszédére, amelyet az akkor már nem csak látens
    ellenzék , nyíltan támadott ! A párton belüli ellenzékiek is megélénkültek, … a Berecz János
    körül állók , pedig csendben hallgattak . ( Berecz J. családjával együtt vállalta a mellőzést.
    Németh M. – a pártfőtitkár rokona – a szakértői kormány élén olyan törvényeket hoztak,
    amelyek gazdaságilag nyíltan a kapitalizmust készítették elő. (sarkalatos törvények)
    A genszterváltóktól megkapta a jutalmát , néhány évre Londonba vezényelték hatalmas fize-
    tésért, majd idehaza ma is kapja a miniszterelnöki fizetését + juttatásokat ( akár csak az
    áruló őszapó !) …. A videóban tárgyaltak nagyon a régmúltra koncentrálnak, mert az
    1969. évi Komplex programot egy szakember ( ha nem propagandista ) néhány mondatban
    nem intézi el. … A titkos szolgálatok ma is teszik a dolgaikat, amelyet az ország vezetői
    közül is csak egy szűk kör ismerhet !!! …. Érdekesebbnek tartom a Horváth I. akkori belügy-
    miniszter vejének az ovi és ellenzéki köreinek védelmét. A vejkó most kapta meg az alkot-
    mánybírósági és más munkáiért a fityisz kormány kitüntetését ! Pedig de sokat megmentet-
    ték őket – kölyök ellenzékiként- a szocialista rend fizetett őrzői. Nyilván belügyminiszteri
    „titkos utasításra „. ….Lehet érzékelni , hogy az akkori magyar vezetők egy része be-
    adta a derekát! Volt annyi pénz, amiért elárulták a hazát ! A nemzetközi helyzet is a kapi-
    talista restaurációnak kedvezett. Gerinces vezetők közül kiemelném : Papp Jánost , aki a nejé-
    vel együtt : nem kértek a burzsoá diktatúrából , inkább a halált választották !! Ilyen példa-
    kép Biszku Béla aki a burzsoázia koncepciós eljárásánál is emberhez méltóan képviselte a
    kommunista eszmét ! … A ” legvidámabb barakk ” országából így lett az amit Admin lé-
    nyegre törően megfogalmazott ! Ide kellene még illeszteni a perőcsényi szamizdatos bohó-
    cokat, akik már akkor is „szabad házasságban ” éltek, oviékkal együtt akik sokat találkoz-
    tak a Mátra alján lévő falukban az egyház jeles – inkább jeltelen – képviselőivel úgy hogy
    a KISZ-ben és a Pártban „hű harcosként ” mutogatták magukat !
    …. Napjainkban viszont a kereszténység felkenés alatt lévő apostolai ! akik a legfőbb fele-
    lősei a Magyar Nép elszegényítésének !! .. a nemzeti vagyon szétlopásának ! Reánk nézve is
    szégyen .

    1. hábé szerint:
      2019-09-18 – 16:53

      A lényeg, hogy a videóban tárgyalt téma szerint már a Kádár-rendszerben is meg volt az offshore-ozó réteg, feltételezhetően a Dohány utca környékéről, vagy esetleg a Rózsa dombról…
      Az is tényként fogadható el, hogy a Kádárt utódló vezetők első körben tőröl metszett kommunisták voltak (Grósz, Berecz). Szerintem a rendszerváltás igazi zöld jelzését Grósz amerikai útja körül kellene keresgélni…
      Mi történt Amerikában? Tud erről valaki, valamit?

Hozzászólás a(z) Rosi Nante bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com