„Hoppá! Még barkácsolnak!” bővebben

"/>

Hoppá! Még barkácsolnak!

Nem csak „megjelenítési zavar” – továbbra is súlyos problémák vannak az NVI választási oldalán

Nemcsak a hétvégén, még tegnap is akadozott a valasztas.hu portál, amely olykor továbbra is lefagy vagy keveri a jelölteket.

Hétfőre sem sikerült elhárítani a technikai gondokat a valasztas.hu oldalon, tegnap is többször rossz adatokat adott ki a rendszer az önkormányzati választás véglegessé vált jelöltjeit keresve, és volt, hogy semmiféle információ nem jelent meg. A hiba korántsem példa nélküli: már a hétvégén is voltak hasonló gondok, ráadásul a korábbi választások idején sem volt hibátlan a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által működtetett oldal.
A rendszer a 2014-ben és a tavalyi parlamenti választáson is katasztrofálisan működött. 2018 áprilisában a szavazás napján gyakorlatilag leállt. Át kellett állni egy sokkal kisebb adatbázishoz hozzáférést biztosító technológiai megoldásra és a teljes rendszerhez csak egy hét elteltével lehetett ismét hozzáférni. Listár Dániel, az NVI kommunikációs vezetője szerint nem volt szó összeomlásról, csak lelassult a rendszer, azóta pedig fejlesztették és tesztelték a rendszert, hogy folyamatosan tájékoztatni tudják a lakosságot. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) tavaly választási kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottságnak, és kérte annak megállapítását, hogy az NVI jogellenesen nem biztosítja az informatikai rendszer hibátlan működését, elérhetőségért. Szabó Attila, a jogvédő szervezet munkatársa lapunk kérdésére most felidézte, hogy az országos listát állító pártok képviselőivel felduzzasztott NVB meg is állapította a jogsértés tényét és eltiltotta az NVI-t a jogsértő magatartás folytatásától. Hétköznapi nyelven ez azt jelenti, hogy az irodának biztosítania kellene az információszerzés lehetőségét a választópolgárok és a jelölő szervezetek számára egy hibátlanul működő portállal, s ha ezt képtelen megtenni, akkor jogsértést követ el. A mostani fennakadások miatt mégsem fordultak a jogvédők az NVB-hez, mert az önkormányzati választás előtt a Fidesz által jelölt és megválasztott tagok mellé csak a szintén kormánypárti túlsúllyal működő parlamenti frakciók delegáltjai ülnek a bizottságban, így szinte elképzelhetetlen egy újabb elmarasztalás.A TASZ munkatársa nem gondol tudatosan generált hibára, sokkal inkább a közbeszerzés hiányosságát sejti a fals információkat teljesen esetlegesen megjelentető oldalak mögött, mert ha a korábbi összeomlásokhoz vezető fejlesztéseket megvalósító cégek kaptak ismét lehetőséget, az súlyos hiba – jelentette ki Szabó Attila. Márpedig kaptak. A 2018-as szerződések között a honlap működtetéséért felelős partnerként szereplő Webtown-Informatika nevű cég egyik vezető munkatársa tegnapi megkeresésünkre az NVI-hez irányított bennünket és nem jelentette ki, hogy már nincs kapcsolatuk a szervezettel, míg a Kürt Zrt. egyértelművé tette: a tavalyi választás után megszűnt a szerződésük. Az NVI is megerősítette válaszában, hogy a választási informatikai fő beszállító az IdomSoft Zrt., a céggel nettó 29,3 millió forintért szerződtek a honlap önkormányzati választás előtti fejlesztésére. Az ő alvállalkozójuk a Webtown-Informatika. Listár Dániel a hétvége óta tartó hibákat csak „megjelenítési problémának” nevezte és hangsúlyozta, hogy folyamatosan tesztelik a rendszert, hogy a szavazásig minden hibát kiküszöböljenek. Hozzátette azt is, természetesen most is van vészforgatókönyvük a rendszer meghibásodása esetére.A tavalyi botrányos hiba után a Momentum kért fel egy informatikai szakértőt az okok kiderítésére, de Tabajdi Péter is csak annyit tudott megállapítani, hogy alábecsülték a portál várható terhelését. A felelősséget a belügyi tárca tavaly elhárította, mondván, hozzájuk csak a rendszer működtetési hátterét biztosító NISZ Zrt. felügyelete tartozik, azzal pedig nem volt gond. Vélhetően idén is ehhez tartják magukat. A Nemzeti Választási Irodának egyébként van egy 46 oldalas informatikai biztonsági szabályzata, aminek egyik fontos elvárása „a folyamatos informatikai üzembiztonság fenntartása”, vagyis a felelőst házon belül kellene megtalálniuk.

Az utolsó tánc

A Nemzeti Választási Iroda sajtófőnöke lapunknak megerősítette, hogy ma is érvényes Pálffy Ilona tavalyi terve, hogy az önkormányzati választás után lemond tisztségéről, nem tölti ki a 2022 májusáig szóló mandátumát. Az NVI elnöke 2020 első felében akarja befejezni a munkát.
(Népszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: „…a hétvége óta tartó hibákat csak „megjelenítési problémának” nevezte és hangsúlyozta, hogy folyamatosan tesztelik a rendszert…”

– Elvégre a VÉGSŐ MEGJELENÉS a lényeg! Október 13 – án éjfélre meglesz az is. 6/4!

Most ennek érdekében zajlik a barkácsolás!

Utána Iluska kiszáll a buliból! (Választás úgysem lesz többé, csak szavazás! A kolostorban.)

“Hoppá! Még barkácsolnak!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Mi van te fideszes troll. Ha oktober 13-án esetleg újra csalnának a fideszes gazdáid akkor nekik végük. Ezen üzenetemet ad át nekik. Üdvözlettel: Az ellenzék 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com