“Tompi hárít…” bővebben

"/>

Tompi hárít…

Dajcstompi reagált az OLAF jelentésére

A tegnap megjelent friss OLAF-jelentés szerint Magyarországgal fizettetné vissza a legtöbb uniós pénzt a szervezet, ugyanis az országnak 2014-2018 közt kifizetett kohéziós pénzek felhasználásának 4 százalékát problémásnak tartja. Deutsch Tamás ma közölte: a szocialista és liberális kormányok korrupciós ügye vastagon hozzájárul az OLAF jelentésében fogalt ajánlásokhoz.

A kedden bemutatott jelentés szerint Magyarország negatív rekordot döntött, a 28 EU tagállam közül innen kellene a legnagyobb arányú EU-s forrást visszakérni.

A szocialisták és a liberálisok kormányának 2010 előtti korrupciós ügye az, ami vastagon hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) éves jelentésében Magyarországra vonatkozóan még mindig magas pénzügyi következményekkel járó ajánlást fogalmazott meg

– jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő Brüsszelben, magyar újságíróknak nyilatkozva szerdán.

A képviselő az Európai Parlamentben (EP) adott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy ellenzéki magyar EP-képviselők a jelentés kapcsán “megszokott módon az igazságról és a lényegről elfelejtették tájékoztatni a nyilvánosságot”.

Kiemelte, a 2010 előtti korrupciós ügyek között Magyarország történetében ugyanis a legnagyobb ilyen ügy a budapesti 4-es metró korrupciós ügye az, amely hozzájárul ahhoz, hogy ilyen adatok szerepelhetnek a jelentésben.

Ez az egészen pártját ritkító, példátlan korrupciós ügy, amelyben szocialista kormányzat és liberális budapesti városvezetés egyaránt érintett, amelyben a szálak egészen Medgyessy Péter volt kormányfőig és Demszky Gábor korábbi főpolgármesterig vezetnek

– húzta alá.                                                                                                                  (Forrás: propeller)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: “…a 2010 előtti korrupciós ügyek között Magyarország történetében ugyanis a legnagyobb ilyen ügy a budapesti 4-es metró korrupciós ügye…”

– IGAZA VAN DAJCSTOMPINAK! (De “VALAKI” ül már amiatt? A’ zeemúttkilencévbe “VALAKIT” is elítéltek miatta?)

Nem mellesleg: Döbrögisztánnal “…fizettetné vissza a legtöbb uniós pénzt a szervezet, ugyanis az országnak 2014-2018 közt kifizetett…” – uniós csúcslopás miatt!

Valaki igazán szólhatna Dajcstompinak, hogy a történet mán errű a’zeemúttnyócévrű szól!

A szoclib bandák Tompi szerint ORSZÁGOS REKORDOT döntöttek! Lopásilag!

Az OLAF állítja: a döbrögista horda UNIÓS CSÚCSOT állított föl! Lopásilag!

Hát – többek között – EZÉRT NINCS NEKÜNK ORSZÁGUNK!

“Tompi hárít…” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. “Az OLAF állítja: a döbrögista horda UNIÓS CSÚCSOT állított föl! Lopásilag!”

    Ez még így nem jelentene semmit.
    Node! -Igor is ezt mondja! Az meg már Valami…

  2. Realistaszerint:
    2019-09-05 – 19:15

    Ha mindig nem is, de most egyetértünk…

  3. Realitásnak csak annyit Magyarország sorsa nem Magyarországon fog eldölni.

    A Betápcsap elzáérodik Magyarország egy hét alatt összeomlik.

    Mikor a bodzát megakarod szüntetni a kertedben :
    nem a leveleit tépkeded,a gyökeréröl választod le a törzset.

    Magyarországon konspirálni olyan mint a bodzárol lebelet tépkedni.

    Magyarország a Bodza törzsével fog a földbe vágodni,mindegy milyen történépsek vannak a levélen,a törzset kivágják a levél magátol elszárad.

    1. Igorszerint:
      2019-09-05 – 23:28

      “Magyarország sorsa nem Magyarországon fog eldölni.”

      Egy újabb vitathatatlan igazság Igortól…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com