“Donbassz” bővebben

"/>

Donbassz

“Együttműködést jelentett be a válságzónákban segítséget nyújtó kormányzati szerv, a Hungary Helps és az Ökumenikus Segélyszervezet, és ezen elhangzott az előbbit vezető Azbej Tristan szájából, hogy az ukrajnai program keretében a polgárháborús válság sújtotta Herszon városban segítik 12 millió forinttal egy családi krízisközpont létrehozását.

A szomszédos országban ez akkora felhördülést keltett, hogy maga az ukrán Külügyminisztérium adott ki tiltakozást. Persze nem a támogatás bejelentése, hanem a “polgárháború sújtotta” jelzős szerkezet miatt. “Ez elfogadhatatlan”, olvasható a minisztérium közleményében, amit az Ukrinform szemlézett, mert Ukrajna hivatalos álláspontja szerint Oroszország követ el agressziót az ország ellen 2014 óta, és ez a nemzetközi – EU és a NATO által osztott – álláspont is. Ukrajna követeli, hogy Magyarország térjen vissza ehhez a verzióhoz.”- írja a skandallumról a hvg.hu.

Lemaradtunk valamiről? Már Herszonban is…?

Jaaah! Vagy hogy csak egy újabb döbrögisztáni síbolási akció?

FEJLEMÉNY VAN MALÁJ REPÜLŐGÉP – ÜGYBEN!

A Kijevi Fellebbviteli Bíróság elrendelte a nyáron a DNR – ből elrabolt egykori légvédelmi üteg pk. Vlagyimir Cemak szabadon bocsájtását. A kijevi gyanú szerint az ő BUK ütege lőtte le 2014 – ben Donbassz fölött a maláj utasszállító repülőgépet.

Vlagyimir Cemakot elrablása után október 20 -ig előzetes letartóztatásba helyezték, de ma a bíróság úgy döntött, hogy…

Vlagyimir Cemak a fogsága alatt TAGADTA a vádakat. Elemző értékelés szerint borult Kijev terve a gép lelövésével kapcsolatban, és ezért engedik szabadon Cemakot. Ráadásul az ukrán – orosz fogolycserébe sem illene bele Kijev részéről egy “ilyen nagy vad” futni hagyása.

Alekszej Goncsaruk – Maradék-Ukrajna új miniszterelnöke – öt pontban foglalta össze programjának prioritásait.

1. – A GDP növelése az első évben 5, a következő négy évben évi 7 százalékkal.
2. – Irdatlan mértékű infrastruktúra fejlesztés. 24 ezer km út, 15 új reptér, 5 új kikötő.
3. – Környezetvédelem
4. – A “digitális – Ukrajna” megteremtése.
5. – A lakosság életszínvonalának növelése.

Goncsaruk öt prioritása között a háború leállítása nem szerepel! (Igaz, Moszkva elfoglalása sem!)

A háború pedig Donbassz frontjain “csordogál”.

Hosszú idő ótaelőször adott ki a DNR közvetlen harcérintkezésről hírt. Eszerint a donyecki délvidéki Telmanovo – járásban fekvő Novaja Marjevka falunál egy tízfős latorbanda kísérelt meg behatolást a DNR területére. A jelentés így fogalmaz: “A Népi Rendőrség katonáit kényszerítették olyan fegyverek használatára, amelyeket a minszki megállapodások nem tiltottak. Az összecsapás során a kijevi hadsereg legalább öt embere meghalt. A DNR NM egy katonája szintén elesett, egy másik megsebesült.”

Persze a DNR mai latorostroma nem csak ennyi volt. De ez volt a mai eddigi legemlékezetesebb.

Donyeckben a “Donyeck mozi” mellett fölrobbant egy “ottfelejtett valami”. A “valamit” őrző rendörök egyike megsebesült.

LNR – frontszakasz:

Bár Zelenszkij elrendele a Sztanyicja Luganszka határában lévő Szeverszkij Donyec híd újjáépítési munkálatainak megkezdését az ukrán oldalon, ott bizony semmi nem történik.

Luganszk repülőterét ma öt éve szabadították fel a népköztársasági erők.

Már csak az a kérdés, hogy mikor fog ismét repülőtérként funkcionálni?

 

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com