Akár 7,8 millió ember szavazhat a hordajelöltekre – Kósa Fejenagy matekozott

A debreceni politikus szerint az ellenzék csak háborúzni akar.
Az ország 3177 önkormányzatából mintegy 1200 településen állított jeltöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve 37 százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni – jelentett be a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke szerdán, Békéscsabán.
A részletekről szólva Kósa Lajos hozzátette: az ezerkétszázból 850 azon önkormányzatok száma, ahol a Fidesz-KDNP a jelölő szervezet és további 350, ahol más a jelölő, de a kormánypárt támogatásával indulnak a jelöltek.
Célként fogalmazta meg, hogy 2030-ra a magyar települések döntő többsége olyan szolgáltatást, életminőséget, olyan lehetőségeket kínáljon lakóinak, ami megfelel az Európai Unió átlagának.
Az ellenzékről szólva elmondta, hogy „világos a politikai szándékuk”. Azt mondják a választóknak, hogy szavazzanak rájuk, s akkor megbuktatják az Orbán-kormányt. Mint mondta, ez biztosan állandó konfliktusokat, állandó háborút jelent. Ezért a választóknak azt kell eldönteniük, hogy olyan településen kívánnak-e élni, ahol állandó a konfliktus, a viszály és a küzdelem a kormány ellen, így értelemszerűen az építkezésre kevesebb energia fordítódik, vagy egy olyan helyen, ahol inkább a fejlődés, az építkezés, a település szépítése a legfontosabb célkitűzés. (civishir)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk! balrad.ru/koszonet
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Bihar Ura Kósa Fejenagy BÁMULATOS útmutatást csinált! (Ami persze nem logikát nélkülöző!)
„Mindenki szavazzon ránk, oszt csend lesz – rend lesz! Máskülönben HÁBORÚ LESZ!”
Az egészben persze az a legjobb, hogy EBBEN A TEKINTETBEN NEM HAZUDOTT! (A dölyfölést és az ígéretcunamit meg ő maga sem gondolja komolyan!)

Szavaz a fideszre a Halál!