A VÉRES BOHÓC: EGY VOLT UKRÁN PARLAMENTI KÉPVISELŐ ZELENSZKIJRŐL
Azzal, hogy a volt komikus hatalomra került, az országban semmilyen pozitív elmozdulás sem történt.
Minél régebben tölti be Vlagyimir Zelenszkij az ukrán elnök posztját, annál inkább erősödik azon szakértők hangja, akik kimutatják: a volt komikus híven tartja magát elődjének, Petró Porosenkónak a politikájához. A politikust ezúttal Alekszej Zsuravkó, volt parlamenti képviselő bírálta.
Az elemzők véleménye szerint az a tény, hogy Vlagyimir Zelenszkij ukrán politikusok esetében példátlan arányú támogatást kapott az elnökválasztáson, az nagyrészt annak köszönhető, hogy a választók azt az embert látták benne, aki képes lesz beszüntetni a háborút a Donbasszban. Ám miután elfoglalta hivatalát, a fegyveres konfliktussal kapcsolatban kaotikus politizálásba kezdett, aminek következtében az erőszak csak fokozódott.
„Én, személy szerint, nem hiszek Zelenszkijnek. Nem hiszem, hogy a béke olyan hamar eljönne. Háborút elkezdeni könnyű, de igen nehéz azt befejezni. Jelen pillanatban elmondhatjuk: a minszki megállapodásoknak végük” – jelentette ki Alekszej Zsuravkó, az ukrán Legfelsőbb Rada (parlament) volt képviselője a Szputnyik rádióállomás adásában.
Hangsúlyozta: a probléma, elsősorban, az ukrán vezetésben van. És ha korábban Petró Porosenkó elvbarátairól volt szó, most hasonló dolgokat művelnek Zelenszkij és a hozzá közelállók is. „A bohócoknak azzal a galerijével, amelyet most Ukrajnában látunk, a háborúnak véget vetni nem lehet” – jegyezte meg a politikus.
A képviselő úgy vélekedik, hogy a háború befejezésének az egyetlen módja, ha győznek a Kijevvel szemben álló erők győznek, és erőnek erejével felszámolják a Nyugat-barát elitet – közli a „Politnavigator”.
A képviselőnek meggyőződése, hogy „Zelenszkij mást mond, és mást cselekszik”.
„A fiúk belefelejtkeztek a játékba. A fiúk szétverik Ukrajnát. Mit csodálkoznak? A bohóc itt van – ráadásul véres is” – jelentette ki Alekszej Zsuravkó. Meggyőződése: Vlagyimir Zelenszkij, ha már egyszer belekezdett agresszív politikájába, aligha fog megállni. „Továbbra is rombolni fogják Ukrajnát, továbbra is emberek fognak pusztulni, a Donbassz továbbra is szenvedni fog. De Ukrajna maga is tovább fog szenvedni” – összegezte véleményét a volt képviselő. (hu.news-front.info)
Tegnap este derült ki, hogy Gorlovkánál Tyihon Korbatov az “Ajdar” latorzászlóalj egy legendája “belvillongás” miatt fűbe harapott. A jelesség volt bandájának fő kábítószer – forgalmazója. Hírek szerint vagy elszámolási vita miatt tikkadt ki, vagy az üzelmei miatt őt elkapni akaró katonai rendészekkel keveredett csetepatéban.
Sztanyicja Luganszkánál az LNR megkezdte a hídépítés előkészületi munkálatait.
A fronthelyzet pedig…- mint szokott! Semmi különös.
Ma hajnalban Kominternovot félórás tanktüzérségi ostrommal ébresztette a latorhad. Délelőtt prológot rendeztek ugyanott – ugyanúgy.
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
” A képviselő úgy vélekedik ,hogy a háboru befejezésének az egyetlen módja, ha győznek a Kijevel szemben áló felek és erőnek erejével felszámoljék a Nyugat barát elitet, -közli a “politnavigator.” Azt hiszem ehez nem is nagyon szükséges a “politnavigator” és Alexej Zsuravko megálapitották . Addig amig Ukrajnát ÖT ( 5 ) oligarha család tartja kezében, uralja, tartja hatalmában, nincs az a “megválasztot álamfő” akinek a béke akarata érvényesülhessen. Ammi meg Zelenszkij “szavahihetőségét” illeti, már akkor kétségbe vontam, amikor még csak kampányolt. Amit fenteb is leírtam az öt oligarhával kapcsolatban, az rá is ugyanúgy érvényes. Ő csak egy bábu az öt “erős” kezében. Ha az elnöki ciklusának a végéreis akar érni, hozzáteszem, életben,akkor úgy fog táncolni, ahogy az öt erős fog muzsikálni. Ahoz pedig, hogy a Kijevel szemben áló erők győzzenek, ahoz stabil támogatás kelletik . A Kremel részéről viszont ezt a támogatástNEM FOGJÁK MEGKAPNI ! Már így is féltékenységi rohama volt a Kremelnek, amikor a harcosok nagy sikereket értek el. Nehogy Zacharcsenkoék felszabaditsák egész ukrajnát, stopott rendelt el Putyin, leplezve azt a szégyent, hogy az USA csabdájába sétált mint egy vak légy. Hogy burkolja mindezt, kitalálta az EBESZ Donbaszba,-Luganszkba vezénylését , amivel megálásra kényszeritette a donbasziakat, látszólag béke szándékkal, rájuk kényszeritett olyasmit aminek következtében (tűztilalmat), aminek következménye a büntetlen gyilkolás. Aztánmeg létrehozta az úgynevezett “NORMANDIAI NÉGYEK” társaságot, amely megalakulása kezdetétől fogva egy HALVA SZÜLETETT NAGYMAMA volt és most is az. Putyin aval etette a világot, hogy Koszovót bosszulta meg .
“„Zelenszkij mást mond, és mást cselekszik”.”
Nincs ennek egy hazai megfelelője ?
Nem csinál mást, csak hazudozik, mint általában a főnökök. DE A 2×2 ELŐBB VAGY UTÓBB MINDIG 4 !
https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&ved=2ahUKEwin76j4tqXkAhX1ShUIHSNzB8MQFjAAegQIARAB&url=https%3A%2F%2Fria.ru%2F20190827%2F1557934459.html&usg=AOvVaw3S0FMyytw_QK7m2ZJw9Ijf RIA- NOVOSZTYI : Egy ukrán felderitő hajó, a “Perejaszlavl” utban Grúzia felé behatolt abba a zónába, amelyikben az Orosz Feketetengeri flotta hadgyakolatott tart. azon a területen, álitólal semmilyen cselekmény nem történt. Az Orosz hajók az ukrán felderitő hajót közrefogták és egészen a Grúziai határig kisérték, a nemzetközi szabályok szerint.
Az lett volna az igazi ha felhasználják mozgó célpontnak .
http://dnr-news.com/dnr/50781-vsu-obstrelyali-iz-tankov-kominernovo-na-yuge-dnr-sckk.html Máma 04. 40-től 05.15-ig az ukránok által meszált Talakovkából tankokból lőtték a délvidéki DNR-i Kominternovoi települést. Húsz tank lövést adtak le, ál a tájékoztatásban, áldozatokról,vagy sebesültekről edig nincs hír.
A geopolitikai harc az vérre megy, ez folyik fegyveres harcok formájában 2014 óta. Nyilván
előzményei összetettek, de nem tartom az orosz vezetést naivnak ahhoz hogy ne tudtak vol-
na az előkészületekről. ( mondom ezt annak tudatában hogy a titkosszolgálatoknál bevett
szokás a dezinformáció is . Az egész donbassz-i konfliktus mögött az oligarchák vetélkedését
látom, mégpedig a legjövedelmezőbb szektorok fölötti uralomért, ezek: fegyverek, energiák,
kábítószer stb. A Szovjetunió egy tagországában sincs működő szocialista ország ! Orosz-
országot is – lásd Kontroll jegyzetét – egy maroknyi oligarcha csoport tartja kézben !
( Magyarországot is !) Tehát, a mai világpolitikát alakítók játékszere a fegyverkereskedelem
sok közvetlen hozományával együtt, s a föld több pontján TUDATOSAN robbantanak ki vé-
res konfliktusokat ! A hatalmi harc folytatódik , ahogyan a feudalizmus évszázadaiban ki-
rályi családok harcoltak fizetett zsoldosaikkal – sokszor vér szerinti rokonok – egymás ellen
a HATALOMÉRT, ez alig változott a kapitalizmusban ahol fináncoligarchák érdekében fo-
lyik a világ területi újrafelosztása. Ahol a békés termelő munkát végző dolgozók az áldoza-
tok ! Ez folyik Ukrajnában is . Kár hogy így van. Ezért kell a VILÁGBÉKÉT hirdetnünk!!!