“Csitítás!” bővebben

"/>

Csitítás!

CONDOLEEZZA RICE FELHÍVTA UKRAJNÁT: ÉLJEN BÉKÉBEN OROSZORSZÁGGAL

Condoleezza Rice volt amerikai külügyminiszter arra hívta fel Ukrajna polgárait: „ne taszítsák el maguktól az oroszokat”. A „Novoje Vremja” c. ukrán lapnak nyilatkozva kifejtette: Ukrajnának békében kellene élnie orosz szomszédjával.

„Nem lenne helyes minden oroszt eltaszítani. Van sok olyan orosz, akik békében szeretnének élni Ukrajnával. Végtére is, Ukrajnának békében együtt kell élni orosz szomszédjával” – mondta Rice.

Megjegyezzük, hogy – ellentétben Rice megnyilatkozásaival – Kurt Valker, az Egyesült Államok ukrajnai különmegbízottja a napokban kijelentette, hogy Oroszország „megtámadta” a DonbassztÍgy akarja, ugyanis meggyengíteni Ukrajnát, hogy befolyási övezetében tarthassa. Véleménye szerint ebből felemás eredmény született.

Korábban Valker a második világháború utáni egyik legszörnyűbbnek minősítette a Donbasszban zajló konfliktust.

Július 18-án Valker kijelentette: Oroszország megsértette a Minszki megállapodások „szellemét”.

A nap folyamán vált ismertté, hogy Kijev továbbra is blokkolja az oroszországi hátterű közösségi hálózatokat.

Hozzátesszük: Rice „békeszerető” megnyilatkozásaival a háttérben, márciusban a Pentagon bejelentette: 2014  óta az USA több mint 1,3 milliárd dollárt fektetett az ukrán hadseregbe.

Február 23-án Mike Pompeo, hivatalban lévő amerikai külügyminiszter megnevezte azokat az országokat, ahol – az ukrajnai államcsínyt követően – Washington az adott ország vezetésének megdöntését tervezte.

Emlékeztetünk továbbá, hogy március 27-én Konsztantyin Koszacsov a Szövetségi Gyűlés (az orosz parlament felsőháza) külügyi bizottságának a vezetője azt ajánlotta az Egyesült Államoknak, hogy szálljon ki Oroszország befolyási övezetéből.                                                                         (hu.news-front.info)

Bal-Rad komm: Kiegészítésül csak annyit fűznénk hozzá: Rice művésznő Trump – alombéli, azaz republikánus.

“Csitítás!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Jelenleg mások mellett főképp az a CIA lehet különösen aktív Ukrajnában, amely még Obama idején, John O. Brennan alatt rendezkedett be ott, és Pompeo rövid cégbeli karrierje után egy kínzások ügyével kapcsolatba hozott régi bútordarabot (Gina Haspel) kapott vezetőül, aki ráadásul a pletyka szerint közel áll Brennanhoz. Annyi mindenesetre biztosan igaz, hogy más korábbi CIA-vezetőkkel együtt Brennan is támogatta a jelölését, ahogyan Trump is (pedig Trump oroszokkal történt hírbe hozása mögött egyesek szerint Brennan is felsejlik). Kurt Volker sem független a cégtől, amelynek módszerei között természetesen ott van az etnikai ellentétek szítása vagy kihasználása is (persze ne legyünk naivak, ezt az oroszok is használják ott, ahol szükségük van rá). Utóbbiakra pedig Rice a 2017-es, közéletbe történő visszatérése után, mikor inkább beállt Trump mögé, mintsem kritizálta volna, úgy tűnik, már kevésbé érzékeny, mint egykor volt:
    foxnews.com-hoz illeszd: /entertainment/condoleezza-rice-nbc-racism-trump
    És ez kissé furcsa színt ad neki, a “puha neokonzervatívnak” (James W. Carden):
    consortiumnews.com-hoz illeszd: /2017/05/12/the-glorious-return-of-condi-rice/
    Úgyhogy ideje volt egy kicsit alakítani a képen, mert nem jött ki jól a lépés az utóbbi időben. Ehhez az ukrajnai helyzet kommentálása, ahol a CIA-nál valószínűleg még részben a régi prioritások szerint mennek a dolgok, megfelelő lehet, ráadásul a demokraták oroszellenes hangulatkeltését is tompítja, ami fontos a republikánusoknak. Az ő fő ellenségük (pontosabban a hatalomra került szárnyuk ellensége) most úgyis Irán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com