Microsoft-ügy: megint előkerültek Tiborczék

Emlékeztetőül: az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet egy vizsgálat nyomán arra jutott, hogy a Microsoft magyar leányvállalata jelentős árengedménnyel adott szoftvereket kormányközeli disztribútorcégeknek, amiket aztán a közvetítők túlárazva értékesítették a magyar közigazgatásnak. A jelentések szerint az ügylet során magyar kormányzati szereplőket fizettek le. Mindezek ellenére büntetőügy nem indult, mert az amerikai jog ilyen esetekben lehetőséget ad megállapodásra: a Microsoft pedig élt is ezzel a lehetőséggel, vállalta, hogy 25 millió dollár büntetést fizet.
Az amerikai tőzsdefelügyelet nemrég közzétett jelentéséből vált bizonyossá, hogy a Microsoft-korrupció feltárását hivatalból üldözni hivatott rendőrség, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is vett szoftvereket. És kiderült az is: a NAV meg az ORFK nem csak szoftvereket vásárolt, hanem szolgáltatói szerződéseket is kötött, és ez utóbbiak között is volt olyan, amit kifogásolt a tőzsdefelügyelet. A szervezet szerint ugyanis volt olyan alvállalkozó, amely nem végzett érdemi munkát, mégis kifizették. A tőzsdefelügyelet nehezményezte azt is, hogy az egyik alvállalkozó bevonását maga a NAV kérte a Microsofttól. (Az viszont nincs a jelentésben, és a szoftvercég valamint a NAV sem árulta el, hogy kik voltak az alvállalkozók.) Az amerikaiak pontatlansága miatt pedig nem lehet egyértelműen beazonosítani, mely tanácsadói szerződésről van szó. A tőzsdefelügyelet ugyanis két szerződésről beszél, míg a NAV honlapján háromnak van nyoma 2014-ből.
Ugyanakkor tény, hogy éppen a problémásnak tűnő szoftverbeszerzéshez kapcsolódóan kötött tanácsadói szerződést kötött a NAV a Microsofttal bruttó negyven millió forintért. A Microsoft részéről a később távozott vezérigazgató, Papp István írta alá a szerződést. A NAV részéről pedig a szakmai teljesítésigazolásokat Orbán Viktor miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a testvére, Tiborcz Péter főosztályvezető állította ki, a NAV KH Informatikai Fejlesztési Főosztály nevében. Tiborcz a beszerzések idején, 2014 nyara és 2015 tavasza között volt a NAV informatikai osztályvezetője volt. Tiborcz Péter a NAV-tól egyenesen a testvére, Tiborcz István tulajdonába tartozott HCS Experts informatikai céghez távozott.
Az Orbán-érdekkör felbukkant a tőzsdefelügyelet jelentésben körbeírt ORFK beszerzésnél is. Az abban ismertetett szoftvervásárlás módja és időpontja ráillik arra a szerződésre, amit az ORFK kötött 2014 októberében a Humansoft Kft. által vezetett konzorciummal, amelytől a rendőrség 1,4 milliárdért vett szoftvereket. A cég azóta komoly karriert futott be a NER-ben: 2014-ben a 4iG Nyrt része lett, a tőzsdei vállalkozás pedig 2018-ban került Mészáros Lőrinc közelébe, majd nemrégiben a felcsúti vállalkozó jobbkezeként jellemzett Jászai Gellért lett a cég főrészvényese.
A történtek ellenére a magyar apparátus szinte nem mozdul. A NAV nem válaszolt kérdéseinkre, a Kormányzati Tájékoztatási Központ újra azt közölte, hogy „nem tud semmilyen Microsoft-ügyről”, a rendőrség szerint pedig minden szabályos volt. A Legfőbb Ügyészség ugyanakkor érdeklődésünkre azt közölte: Már megkeresték az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumát, hogy tájékoztatást kérjenek, de még nem kaptak választ.
Lép az ellenzék
Miután a vádhatóság korábban azzal hárított az ügyben, hogy nem kapott hivatalos értesítést, a Demokratikus Koalíció lépett: a Központi Nyomozó Főügyészségen feljelentést tettek a Microsoft-botrány miatt. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő tegnap azt mondta lapunknak: hétfőn ő is feljelentést tesz.
(Népszava)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!
Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on
vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: “…a vádhatóság korábban azzal hárított az ügyben, hogy nem kapott hivatalos értesítést, a Demokratikus Koalíció lépett…”

Pedig dehogynem! Azazhogy…- mégsem! Merthogy már zsebe sincs a népnek. Már azt is ellopták! Csak a nép még azt sem hajlandó elhinni. Mert elsőként az eszét vették/lopták el!