“Szélcsendre várva” bővebben

"/>

Szélcsendre várva

Nem szavaznak a hordajelöltekről az EP szakbizottságaiban

Trócsányi László után Hidvéghi Balázs alelnökségéről is csak szeptemberben döntenek.

A tervekkel ellentétben nemcsak Trócsányi László, hanem Hidvéghi Balázs alelnökségéről sem szavaznak a héten az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban – írta posztjában Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

Mindkét fideszes jelöltet az Európai Néppárt nevezte, és mindkettőjük esetében félő, hogy a bizottságok tagjai elutasítják jelölésüket, ami komoly presztízsveszteség lenne a Néppárt számára.

Ahogy megírtuk, az EP szakbizottságaiba öt fideszes jelölt is volt, de június 10-én közülük háromról elhalasztották a szavazást. Deutsch Tamás a költségvetési ellenőrző bizottság, Gál Kinga pedig a biztonságpolitikai albizottság alelnöke lett, nem került viszont sor a Hidvéghi Balázs (LIBE, Állampolgári jogi, belügyi bizottság), Bocskor Andrea (CULT, Kulturális és oktatásügyi bizottság) és Trócsányi László (AFCO, Alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottság) posztjáról szóló döntésre.

Az Európai Parlament szociáldemokrata és liberális frakciója már korábban bejelentette, hogy az összes alakuló bizottságban le fogják szavazni a Fidesz és a lengyel Jog és Igazságosság képviselőit. Döntésüket azzal magyarázták, hogy a két párt aláássa az Európai Unió közös értékeit. A volt lengyel miniszterelnök, Beata Szydlo jelölését valóban le is szavazták a Foglalkoztatásügyi és Szociális Bizottságban.

Most úgy tűnik, a fideszes jelölteket egyelőre nem merik szavazásra bocsátani, mert mind a LIBE, mind pedig az AFCO bizottságban elhalasztották a szavazást. Hidvéghi Balázsnak – az ő személye ellen 200 civil szervezet tiltakozott – és Trócsányi Lászlónak szeptemberig várnia kell. Igaz, az sem kizárt, hogy Trócsányi ezzel el is kerüli a voksolást, hiszen Orbán Viktor továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy őt jelölje az Európai Bizottságba.

Frissítés: Az Index információi szerint az utolsó még talpon maradt fideszes jelöltről sem szavaztak ma. Az Európai Parlament kulturális és oktatási szakbizottsága ugyanis újból elhalasztotta a Fidesz-KDNP-s jelölt, Bocskor Andrea megválasztását a szakbizottság negyedik alelnökének, így róla is csak szeptemberben döntenek majd.                      (HVG)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Meg kell várni, amíg lenyugszanak a kedélyek! Meg hát őszig mindenki biztosíthat mindenkit: ha megvan a neki járó jutalomfalat, semmi gond! Senki nem lesz a jónak elrontója!

Aztán ki – ki közzéteheti a maga dijadaljelentését! “GYŐZTÜNK!”

Döbrögi meg elégedetten dőlhet hátra, konstatálván: NYERTEM!

NEKÜNK meg úgyis mindegy!

“Szélcsendre várva” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Trócsányi László az über mens.
    Szerinte vannak felsöbb és alsobb rendü emberek
    nem pediglen a cselekedeteik alapján itéltesék meg a személy
    a raszt alaípján jo vagy rossz valaki.

    Miért van az,hogy utálom mint a szart?
    Közben azt sem tudom ki a faszom.

    1. Brüsselben felfogjuk hivni a musslimok figyelmét Trócsányi személyére.
      Itélkezzenek ök ott Brüsselben az übermenröl.
      A libanoniak már érdeklodnek utána.
      Ki a faszom ez a Trócsányi.

  2. Hidvégi h-val Balu személye annyira fontos Brüsselben
    mint Kovács Pálé Taktaharkányban.

    Ki az a Kovács Pál ?
    Sajnos még a Brüsseliek nem hallotak rola.

    Ennyire fontos Balu személye is.
    Sujtalan ember.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com