Írta: J. V. Sztálin

A gazdasági vezetők feladatairól

Beszéd a szocialista ipar funkcionáriusainak első összszövetségi konferenciáján

1931. február 4

Elvtársak! Konferenciájuk munkája rövidesen befejeződik. Önök most határozati javaslatokat fognak elfogadni. Nem kétlem, hogy egyhangúlag fogadják el őket. Ezekben a határozati javaslatokban — egy kissé ismerem őket — önök jóváhagyják az ipar 1931-es keretszámait és kötelezettséget vállalnak teljesítésükre.

A bolsevik szava — komoly szó. A bolsevikok teljesíteni szokták ígéreteiket. De mit jelent az, hogy kötelezettséget vállalnak az 1931-es keretszámok teljesítésére? Azt jelenti, hogy biztosítaniok kell az ipari termelés 45%-os általános növekedését. Ez pedig igen nagy feladat. Sőt. Ez a kötelezettség azt jelenti, hogy önök nemcsak arra tesznek ígéretet, hogy ötéves tervünket négy év alatt teljesítik — ezt már eldöntöttük, és ehhez már nem kell semmiféle határozat —, azt jelenti, hogy vállalják, hogy ezt a tervet az alapvető, a döntő iparágakban három év alatt teljesítik.

Derék dolog, hogy a konferencia megígéri az 1931-es terv teljesítését, megígéri az ötéves terv teljesítését három év alatt. De mi okultunk a „keserű tapasztalatokon”. Tudjuk, hogy az ígéreteket nem mindig váltják be. 1930 elején szintén tettek ilyen ígéretet az évi terv teljesítésére. Akkor 31—32%-kal kellett emelni iparunk termelését. De ezt az ígéretet nem egészen teljesítették. 1930-ban az ipari termelés növekedése a valóságban 25% volt. Fel kell tennünk a kérdést: nem fog-e ugyanez ebben az évben is megismétlődni? Iparunk vezetői, funkcionáriusai most ígéretet tesznek, hogy az ipari termelést 1931-ben 45%-kal fogják emelni. De milyen biztosítékunk van arra, hogy ezt az ígéretet csakugyan teljesítik?

Mi kell ahhoz, hogy a keretszámokat teljesítsük, hogy a termelést 45%-kal növeljük, hogy az ötéves tervet nem négy, hanem az alapvető és döntő iparágakban három év alatt teljesítsük?

Ennek két fő feltétele van.

Előszöris, hogy ehhez meglegyenek a reális, vagy, ahogy nálunk mondani szokás, az „objektív” lehetőségek.

Másodszor, hogy akarják és tudják úgy vezetni üzemeinket, hogy ezek a lehetőségek valóra váljanak.

Megvoltak-e a múlt évben az egész terv teljesítésének „objektív” lehetőségei? Igenis, megvoltak. Vitathatatlan tények tanúskodnak erről. Ilyen tény az, hogy az ipari termelés a múlt év márciusában és áprilisában az előző évhez viszonyítva 31%-kal növekedett. Kérdezzük, miért nem teljesítettük az egész évi tervet? Mi volt az akadály? Mi hiányzott? Hiányzott a hozzáértés, hogy a meglevő lehetőségeket kihasználjuk. Nem értettünk ahhoz, hogy helyesen vezessük az üzemeket, a gyárakat, a bányákat.

Megvolt az első feltétel: a terv végrehajtásának „objektív” lehetőségei. De nem volt meg kellő mértékben a második feltétel: a hozzáértés a termelés vezetéséhez. És éppen azért, mert nem értettünk kellőképpen az üzemek vezetéséhez — éppen azért nem teljesítettük a tervet. 31—32% növekedés helyett csak 25%-ot értünk el.

Persze, 25% növekedés nagy dolog. 1930-ban egyetlen kapitalista ország termelése sem növekedett és most sem növekszik. Kivétel nélkül minden kapitalista országban erősen csökken a termelés. Ilyen körülmények között a termelés 25 %-os növekedése — nagy lépés előre. De mi többet is elérhettünk volna. Ehhez megvolt minden szükséges „objektív” feltételünk.

Tehát, mi a biztosítéka annak, hogy a múltévi eset az idén nem ismétlődik meg, hogy a tervet teljesen végrehajtjuk, hogy úgy fogjuk kihasználni a meglevő lehetőségeket, ahogyan ki kell használni, hogy az önök ígéretei nem maradnak részben papíron?

Az államok történetében, az országok történetében, a hadseregek történetében voltak olyan esetek, amikor megvolt a siker, a győzelem minden lehetősége, de ezek a lehetőségek kihasználatlanul maradtak, mert a vezetők nem vették észre, nem tudták kihasználni ezeket a lehetőségeket, és a hadseregek vereséget szenvedtek.

Megvan-e nálunk az 1931-es keretszámok teljesítéséhez szükséges minden lehetőség?

Igen, ezek a lehetőségek nálunk megvannak.

Miben állnak ezek a lehetőségek, mi kell ahhoz, hogy ezek a lehetőségek valósággá váljanak?

Előszöris az kell, hogy az ország elegendő természeti kinccsel rendelkezzék: vasérccel, kőszénnel, kőolajjal, gabonával, gyapottal. Megvan-e mindez nálunk? Megvan. Több van, mint akármelyik más országban. Nézzük akár az Urált, ahol a kincseknek olyan gazdag kombinációja van együtt, amilyent egyetlen más országban sem találni. Érc, kőszén, kőolaj, gabona — mi minden van az Urálban! Minden van országunkban, talán az egy kaucsukon kívül. De egy-két év múlva kaucsukunk is lesz. Ebben a tekintetben, természeti kincsek tekintetében, teljesen el vagyunk látva. Sőt többünk is van a kelleténél.

Mi kell még?

Kell olyan hatalom, amely a nép javára akarja és tudja hasznosítani ezt a roppant természeti gazdagságot. Van-e nálunk ilyen hatalom? Van. Igaz, hogy a természeti kincsek kiaknázása terén végzett munkánk nem mindig mentes a funkcionáriusaink közti súrlódásoktól. Tavaly például a Szovjethatalom kénytelen volt némi harcot vívni a második szénbányászati-vaskohászati bázis megteremtésének kérdése körül, amely bázis nélkül nem fejlődhetünk tovább. De ezeket az akadályokat már leküzdöttük. S a közeljövőben meglesz ez a bázisunk.

Mi kell még?

Az is kell, hogy ezt a hatalmat a munkások és parasztok milliós tömegei támogassák. Támogatják-e ezek a tömegek hatalmunkat? Igen, támogatják. Nincs az egész világon egyetlen másik hatalom, amely a munkások és parasztok olyan támogatását élvezné, mint a Szovjethatalom. Nem hivatkozom a szocialista verseny terjedésének tényeire, az élmunkásmozgalom fejlődésének tényeire, az ipari-pénzügyi ellenterv- mozgalomra. Mindezek közismert tények, amelyek világosan mutatják, hogy a milliós tömegek támogatják a Szovjethatalmat.

Mi kell még ahhoz, hogy az 1931-es keretszámokat teljesítsük és túlteljesítsük?

Olyan rend is kell, amely mentes a kapitalizmus gyógyíthatatlan betegségeitől és amelynek komoly előnyei vannak a kapitalizmussal szemben. Válság, munkanélküliség, pazarlás, a nagy tömegek nyomora — ezek a kapitalizmus gyógyíthatatlan betegségei. A mi rendünk mentes ezektől a betegségektől, mert a hatalom a mi kezünkben, a munkásosztály kezében van, mert tervgazdálkodást folytatunk, tervszerűen halmozzuk fel a tartalékokat, és helyesen osztjuk el azokat a népgazdaság egyes ágai között. Mentesek vagyunk a kapitalizmus gyógyíthatatlan betegségeitől. Ebben különbözünk a kapitalizmustól, ez a mi döntő fölényünk a kapitalizmussal szemben.

Nézzék csak meg, hogyan akarnak a kapitalisták kikerülni a válságból. A lehető legnagyobb mértékben csökkentik a munkások munkabérét. A lehető legnagyobb mértékben csökkentik a nyersanyagok árát. De nem akarják valamelyest is komolyan csökkenteni a közszükségleti iparcikkek és élelmiszerek árát. Ez azt jelenti, hogy a válságból a fő árufogyasztók rovására, a munkások rovására, a parasztok rovására, a dolgozók rovására akarnak kikerülni. A kapitalisták maguk alatt vágják a fát. S ahelyett, hogy kikerülnének a válságból, az eredmény az, hogy a válság súlyosbodik, hogy újabb előfeltételek halmozódnak fel, amelyek újabb, még kegyetlenebb válsághoz vezetnek.

A mi előnyünk az, hogy nálunk nincsenek túltermelési válságok, hogy nincsenek és nem is lesznek munkanélküli millióink, hogy nálunk a termelésben nincsen anarchia, mert tervgazdálkodást folytatunk. De ez nem minden. Mi a legkoncentráltabb ipar országa vagyunk. Ez azt jelenti, hogy iparunkat a legjobb technika alapján építhetjük és ennek következtében biztosíthatjuk a munka példátlan termelékenységét, az akkumuláció példátlan ütemét. A múltban az volt a gyengénk, hogy ez az ipar a szétforgácsolt és kis parasztgazdaságon alapult. De ez csak volt. Ez már megszűnt. Holnap, talán egy év múlva, a mi országunk lesz a világon a legnagyobb üzemű mezőgazdaság országa. A szovhozok és kolhozok — márpedig ezek a nagyüzemű gazdaság formái — már az idén a felét adták egész árugabonánknak. Ez pedig azt jelenti, hogy a mi rendünk, a szovjet rend, olyan lehetőségeket nyújt nekünk a gyors haladásra, amilyenekről mégcsak nem is álmodhat egyetlen burzsoá ország sem.

Mi kell még ahhoz, hogy hétmérföldes léptekkel haladjunk előre?

Kell olyan párt, amely eléggé egybeforrott és egységes ahhoz, hogy a munkásosztály legjobbjainak erőfeszítéseit egy pontra irányítsa, és eléggé tapasztalt ahhoz, hogy ne hátráljon meg a nehézségek elől és következetesen helyes, forradalmi, bolsevik politikát folytasson. Van ilyen pártunk? Igen, van. Helyes a politikája? Igen, helyes, hiszen komoly sikerei vannak. Ezt most a munkásosztálynak nemcsak barátai, hanem ellenségei is elismerik. Nézzék, hogy üvöltöznek és tajtékzanak pártunk ellen a közismert „tisztelt” dzsentlmanek — Fish Amerikában, Churchill Angliában, Poincaré Franciaországban. Miért üvöltöznek és miért tajtékzanak? Mert pártunk politikája helyes, mert pártunk politikája egyik sikert a másik után aratja.

Ezek azok az objektív lehetőségek, elvtársak, amelyek megkönnyítik számunkra az 1931-es keretszámok teljesítését és lehetővé teszik, hogy az ötéves tervet négy év alatt, sőt, a döntő ágakban három év alatt teljesítsük.

Az „objektív” lehetőségek megvannak, — tehát a terv teljesítésének első feltétele megvan.

Megvan-e a második feltétel, értünk-e ahhoz, hogy a lehetőségeket kihasználjuk?

Másszóval, megvan-e a gyárak, üzemek, bányák helyes gazdasági vezetése? Minden rendben van-e ezen a téren?

Sajnos, nincs minden rendben. S nekünk, bolsevikoknak, ezt határozottan és nyíltan meg kell mondanunk.

Mit jelent a termelés vezetése? Az üzemek vezetésének kérdését nálunk nem mindig bolsevik módon ítélik meg. Gyakran azt hiszik, hogy a vezetés papírok, rendeletek aláírásából áll. Ez szomorú, de tény. Néha önkéntelenül Scsedrin bürokrata nagyuraira gondol az ember. Emlékeznek rá, hogyan oktatta az ifjú főnököt felesége: ne törd a fejed a tudományon, ne tanulmányozd az ügyet, ezzel foglalkozzanak mások, ez nem a te dolgod — a te dolgod az, hogy aláírd a papírokat. Szégyenünkre el kell ismerni, hogy köztünk, bolsevikok közt is szép számmal akadnak olyanok, akiknek a vezetése csak annyiból áll, hogy aláírják a papírokat. Ami azonban azt illeti, hogy az ügyet tanulmányozzák, hogy a technikát elsajátítsák, hogy gazdáivá legyenek a rájuk bízott ügynek — annak semmi, de semmi nyoma.

Hogyan eshetett meg, hogy mi, bolsevikok, akik három forradalmat harcoltunk végig, akik a kemény polgárháborúból győztesen kerültünk ki, akik megoldottuk a korszerű ipar megteremtésének roppant feladatát, akik a parasztságot a szocializmus útjára térítettük — hogyan eshetett meg, hogy a termelés vezetése terén kapitulálunk a papiros előtt?

Ennek az az oka, hogy könnyebb egy papirost aláírni, mint a termelést vezetni. És sok gazdasági vezető a legkisebb ellenállásnak ezen a vonalán jár. Hibásak vagyunk ebben mi is, a központ. Vagy tíz évvel ezelőtt kiadtuk a jelszót: „Mivel a kommunisták még nem értenek kellőképpen a termelés technikájához, mivel a gazdaság vezetését még meg kell tanulniok, hadd vezessék a termelést a régi technikusok és mérnökök, a szakemberek, ti kommunisták pedig ne avatkozzatok bele a technikai kérdésekbe, de, bár nem avatkoztok bele, fáradhatatlanul tanulmányozzátok a technikát, tanulmányozzátok a termelés vezetésének tudományát, hogy később, a hozzánk hű szakemberekkel együtt, a termelés igazi vezetőivé, igazi gazdáivá váljatok.” Ez volt a jelszó. De mi történt a valóságban? Ennek a tételnek a második részét sutbadobták, mert tanulni nehezebb, mint papirosokat aláírni, a tétel első részét pedig elsekélyesítették s a benemavatkozást úgy értelmezték, hogy lemondtak a termelés technikájának tanulmányozásáról. Így a dologból sületlenség, káros és veszedelmes sületlenség lett, és minél hamarabb szabadulunk meg ettől a sületlenségtől, annál jobb.

Maga az élet nem egyszer jelezte, hogy ebben a tekintetben bajok vannak. Az első komoly jeladás a Sahti-ügy volt. A Sahti-ügy megmutatta, hogy a pártszervezetekben és a szakszervezetekben nem volt meg a kellő forradalmi éberség. A Sahti-ügy megmutatta, hogy gazdasági vezetőink botrányosan elmaradtak technikai tekintetben, hogy egyes régi mérnökök és technikusok, mivel ellenőrzés nélkül dolgoznak, könnyebben siklanak le a kártevés útjára, annál is inkább, mert az ellenség külföldről szüntelenül megkörnyékezi őket „ajánlataival”.

A második jeladás az „Iparpárt” pöre.

Persze, a kártevés talaja az osztályharc. Persze, az osztályellenség eszeveszett ellenállást fejt ki a szocialista támadással szemben. De ez egymagában nem elegendő ahhoz, hogy megmagyarázzuk a kártevés ilyen buja virágzását.

Hogyan eshetett meg az, hogy a kártevés ilyen nagy méreteket öltött? Ki a hibás ebben? Mi vagyunk a hibásak. Ha másképp szerveztük volna meg a gazdaság vezetését, ha jóval előbb tértünk volna át a dolgok technikájának tanulmányozására, ha elsajátítottuk volna a technikát, ha gyakrabban és értelmesen avatkoztunk volna be a gazdaság vezetésébe, akkor a kártevőknek nem lett volna módjukban ennyit ártani.

Magunknak kell szakemberekké, a szakma mestereivé válnunk, arccal a technikai ismeretek felé kell fordulnunk — erre tanított bennünket az élet. De sem az első jeladás, sőt a második jeladás sem hozta még meg a szükséges fordulatot. Itt az ideje, régen itt az ideje annak, hogy arccal a technika felé forduljunk. Ideje, hogy sutbadobjuk a technikába való benemavatkozás régi, elavult jelszavát, hogy magunk váljunk specialistákká, szakértőkké, hogy a gazdasági kérdések terén teljes mértékben magunk legyünk az urak.

Gyakran kérdik tőlünk, hogy mért nincs nálunk felelős egyszemélyi vezetés? Nincs és nem is lesz, amíg a technikát el nem sajátítottuk. Amíg köztünk, bolsevikok között, nem lesz elegendő ember, aki jól ismeri a technikai, a gazdasági, a pénzügyi kérdéseket, addig nem lesz nálunk igazi egyszemélyi vezetés. Írhatnak akárhány határozatot, fogadkozhatnak életre-halálra, de ha nem sajátítják el az üzemek, gyárak, bányák technikáját, gazdaságát, pénzügyeit — nem lesz semmi foganatja, nem lesz felelős egyszemélyi vezetés.

Feladatunk tehát az, hogy mi magunk sajátítsuk el a technikát, hogy magunk legyünk szakmánk uraivá. Csakis ez a biztosítéka annak, hogy terveinket maradéktalanul teljesítjük és az egyszemélyi vezetést megvalósítjuk.

Ez persze nem könnyű dolog, de teljességgel meg lehet vele birkózni. A tudomány, a technikai tapasztalatok, az ismeretek — mindez megszerezhető. Ma nincsenek meg, de holnap meglesznek. A fő az, hogy bolsevik szenvedéllyel akarjuk elsajátítani a technikát, a termelés tudományát. Szenvedélyes akarattal mindent el lehet érni, minden akadályt le lehet küzdeni.

Néha azt kérdezik, nem lehetne-e az ütemet kissé lassítani, haladásunkat kissé fékezni. Nem, elvtársak, nem lehet! Nem lehet lassítani az ütemet! Ellenkezőleg, gyorsítani kell, amennyire erőnktől telik és lehetőségeink engedik. Ezt követelik tőlünk a Szovjetunió munkásai és parasztjai irányában vállalt kötelezettségeink. Ezt követelik tőlünk az egész világ munkásosztálya irányában vállalt kötelezettségeink.

Az ütemet fékezni annyi, mint elmaradni. Aki pedig elmarad, azt verik. Mi azonban nem akarjuk, hogy bennünket verjenek. Nem, nem akarjuk! A régi Oroszország történelme egyebek között abból állt, hogy elmaradottsága miatt szüntelenül verték. Verték a mongol kánok. Verték a török bégek. Verték a svéd hűbérurak. Verték a lengyel meg a litván pánok. Verték az angol meg a francia tőkések. Verték a japán bárók. Mindenki verte — az elmaradottság miatt. Katonai elmaradottsága miatt, kulturális elmaradottsága miatt, állami elmaradottsága miatt, ipari elmaradottsága miatt, mezőgazdasági elmaradottsága miatt. Verték, mert ez jövedelmező volt és mert büntetlenül tehették. Emlékezzenek a forradalomelőtti költő szavaira: „Te, ki szegény is vagy, Ó be dúsgazdag vagy, Te ki hatalmas vagy, Ó be erőtlen vagy — Anyánk Oroszország”. Ezek az urak jól megtanulták a régi költő szavait. Verték Oroszországot, mondván: „te dúsgazdag vagy”, tehát meggazdagodhatunk belőled. Verték Oroszországot, mondván: „te szegény és erőtlen vagy”, tehát büntetlenül verhetünk és fosztogathatunk. A kizsákmányolóknak már ilyen a törvénye — verni azokat, akik elmaradnak és akik gyengék. Ez a kapitalizmus farkastörvénye. Elmaradtál, gyenge vagy — tehát nincs igazad, tehát verhetünk és leigázhatunk. Hatalmas vagy — tehát igazad van, tehát óvakodnunk kell tőled.

Ezért nem szabad többé elmaradnunk.

A múltban nem volt hazánk és nem is lehetett. De most, hogy megdöntöttük a kapitalizmust és a hatalom a mi kezünkben, a nép kezében van — most van hazánk és védeni fogjuk függetlenségét. Azt akarják talán, hogy szocialista hazánkat leverjék, hogy elveszítse függetlenségét? De ha ezt nem akarják, akkor a legrövidebb időn belül fel kell számolniok elmaradottságát és szocialista gazdaságának építésében igazi bolsevik ütemet kell kifejleszteniök. Más út nincs. Ezért mondotta Lenin az Októberi Forradalom előestéjén: „Vagy a halál, vagy utolérjük és túlszárnyaljuk a legelőrehaladottabb kapitalista országokat.”

50—100 évvel elmaradtunk az előrehaladott országok mögött. Ezt a távolságot tíz év alatt kell befutnunk. Vagy befutjuk, vagy eltipornak bennünket.

Ezt követelik tőlünk azok a kötelezettségek, amelyeket a Szovjetunió munkásai és parasztjai irányában vállaltunk.

De vannak még más, komolyabb és fontosabb kötelezettségeink is. Ezek a világproletariátus irányában vállalt kötelezettségek. Ezek a kötelezettségek egybeesnek az előbbi kötelezettségekkel. De mi ezeket fölébe helyezzük az előbbieknek. A Szovjetunió munkásosztálya a világ munkásosztályának része. Nemcsak a Szovjetunió munkásosztályának erőfeszítésével győztünk, hanem a világ munkásosztályának támogatásával is. E támogatás nélkül már régen szétmarcangoltak volna bennünket. Azt mondják, hogy országunk a világ proletariátusának rohambrigádja. Jól mondják. De ez a legkomolyabb kötelezettségeket rója ránk. Miért támogat bennünket a nemzetközi proletariátus, mivel érdemeltük meg ezt a támogatást? Azzal, hogy elsőnek vetettük magunkat harcba a kapitalizmus ellen, elsőnek teremtettük meg a munkáshatalmat, elsőnek fogtunk hozzá a szocializmus építéséhez. Azzal, hogy olyan dolgot viszünk véghez, amely ha sikerül, gyökeresen átalakítja az egész világot és felszabadítja az egész munkásosztályt. De mi szükséges a sikerhez? Elmaradottságunk megszüntetése, az építés gyors, bolsevik üteme. Úgy kell előrehaladnunk, hogy a világ munkásosztálya reánk tekintve azt mondhassa: ez az én élcsapatom, ez az én rohambrigádom, ez az én munkáshatalmam, ez az én hazám — jól csinálják a maguk dolgát, a mi dolgunkat — támogassuk hát őket a kapitalisták ellen és lobbantsuk lángra a világforradalmat. Kötelességünk-e beváltani a világ munkásosztályának reményeit, kötelességünk-e teljesíteni az irányában vállalt kötelezettségeinket? Igen, kötelességünk, ha nem akarunk végül is szégyent vallani.

Ezek a mi kötelezettségeink, belső és nemzetközi kötelezettségeink.

Látják, hogy ezek a kötelezettségek parancsolóan követelik a fejlődés bolsevik ütemét.

Nem mondom azt, hogy ezekben az években semmit sem tettünk a gazdaság vezetése tekintetében. Sőt, igen sokat tettünk. A háborúelőtti színvonalhoz képest megkétszereztük az ipar termelését. Megteremtettük a világ legnagyobb üzemű mezőgazdasági termelését. De még többet tehettünk volna, ha ez alatt az idő alatt igyekeztünk volna igazában elsajátítani a termelés ismeretét, a termelés technikáját, pénzügyi és gazdasági kérdéseit.

Legkésőbb tíz év alatt be kell futnunk azt a távolságot, amellyel elmaradtunk a kapitalizmus vezető országai mögött. Ehhez megvan minden „objektív” lehetőségünk. Csak nem értünk eléggé hozzá, hogy igazán kihasználhassuk ezeket a lehetőségeket. Ez pedig rajtunk áll. Csakis rajtunk! Itt az ideje, hogy megtanuljuk, hogyan kell kihasználni ezeket a lehetőségeket. Itt az ideje, hogy véget vessünk a termelésbe való benemavatkozás rothadt álláspontjának. Itt az ideje, hogy egy más, új, a mai időszaknak megfelelő álláspontot tegyünk magunkévá: azt, hogy mindenbe be kell avatkozni. Ha gyárigazgató vagy — avatkozzál be minden ügybe, hatolj be mindenbe, semmit ne hagyj figyelmen kívül, tanulj és megint csak tanulj. A bolsevikoknak el kell sajátítaniok a technikát. Itt az ideje, hogy a bolsevikok maguk váljanak szakemberekké. Az újjáalakítás időszakában mindent a technika dönt el. És az a gazdasági vezető, aki nem akarja a technikát tanulmányozni, a technikát elsajátítani — paprikajancsi, nempedig gazdasági vezető.

Azt mondják, hogy a technikát nehéz elsajátítani. Nem igaz! Nincs az az erőd, melyet a bolsevikok ne tudnának bevenni. Megoldottuk a legnehezebb feladatok egész sorát. Megdöntöttük a kapitalizmust. Megragadtuk a hatalmat. Hatalmas szocialista nagyipart építettünk fel. A középparasztot a szocializmus útjára térítettük. Az építés szempontjából a legfontosabbat már megtettük. Kevés maradt hátra: megtanulni a technikát, elsajátítani a tudományt. S ha ezt megtesszük, olyan ütemben fogunk haladni, amilyenről ma álmodni sem merünk.

És meg is tesszük ezt, ha igazán akarjuk!

„Pravda” 35. sz.
1931. február 5.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

Levél Atcheen elvtárshoz

Atcheen elvtárs!

Brosúráját nem tudtam elolvasni (nincs időm!), de négy kérdésére röviden válaszolhatok.

1. „A pártonbelüli ellentmondásokról.” Engels óta axiómává vált az a tétel, hogy a proletár pártok a pártonbelüli ellentmondások leküzdése útján fejlődnek. Ezeknek az ellentmondásoknak a kifejezői a nyílt vagy leplezett nézeteltérések. Osszovszkij egyáltalán nem tartozik ide, mivel Osszovszkij, például, pártunkat hibásan két ellentétes osztály blokkjának, e két osztály képviseletének tekintette, holott pártunk (mint a Kommunista Internacionále többi szekciója is) valójában egy osztálynak, mégpedig a munkásosztálynak a képviselete. Hiszen kommunista pártokról beszélünk, amelyek egy osztályt (a proletár osztályt) képviselnek.

2. A leninizmusról. Nem lehet kétséges, hogy a leninizmus a legbaloldalibb (idézőjel nélkül) áramlat a nemzetközi munkásmozgalomban. A munkásmozgalomban igen sokféle áramlat van, kezdve a feudális-monarchikus (például az „orosz nép szövetsége”) és a nyílt kapitalista (például a kadetok) áramlaton, egészen a leplezett burzsoá (szociáldemokraták, különösen a „baloldali” szociáldemokraták, anarchisták, anarcho-szindikalisták) és ultrabaloldali „kommunista” áramlatig. Ezek közül a leninizmus a legbaloldalibb és az egyetlen következetesen forradalmi áramlat.

3. A „baloldali” és a jobboldali elhajlás gyökereiről. Gyökerük közös abban az értelemben, hogy idegen osztályok nyomását tükrözik. A párt ellen folytatott harcuk formái és eszközei különbözők, azoknak a társadalmi rétegeknek a különbségeitől függően, amelyeket ezek az elhajlások képviselnek.

4. A két fronton folytatott harcról. Itt nincs mit magyarázni. Nem értem, Kantor elvtárs miért nem ért egyet Önnel.

Kommunista üdvözlettel
I. Sztálin

1931. február 27.

Először e kötet orosznyelvű
kiadásában jelent meg.

(idézet: – Sztálin Művei 13. kötet – című könyvből)

SaLa