“Az (életéért) könyörgő levelét Döbrögi megírta” bővebben

"/>

Az (életéért) könyörgő levelét Döbrögi megírta

Döbrögi kétségbeesett levelet írt a Néppárt elnökének, hogy jaj, mi lesz, ha Timmermanst választja elnöknek a Tanács

A Politico hozta nyilvánosságra azt a levelet, amit Orbán Viktor címzett vasárnap Joseph Daulnak, az Európai Néppárt elnökének, azok után, hogy megtudta: a francia és a német küldöttség az oszakai G20 találkozón megállapodott, és a szocialista csúcsjelölt Frans Timmermanst támogatják az Európai Bizottság élére a néppárti Manfred Weber helyett. 

Orbán vagy annyira naív, hogy azt gondolja, Daul – aki nem csak néppárti, elnök, de még francia is – vagy nem tud az egyezségről, vagy ami valószínűbb, tudatosan került nyilvánosságra a levél, ami azt hivatott demonstrálni, hogy Orbán most világ és főleg Magyarország előtt megmondja előre:

baj lesz ebből. Ehhez képest a levél mindenesetre kifejezetten kétségbeesett hangulatban íródott; így rögtön azzal kezdődik, hogy

„tisztában vagyok vele, hogy fel vagyunk függesztve (!!!!), és nem szólhatunk bele a Néppárt politikájába”,

de mint megtudtam, a németek és a franciák (Önök) leosztották egymás között a fontos európai pozíciókat, és e szerint Timmermans lesz a bizottsági elnök, ami nagyon rossz lenne nekünk (Önöknek), és nagyon súlyos, mondhatni történelmi hiba a pártcsalád részéről.

„Ez azt jelentené, hogy a Néppárt, amely megnyerte a választást, átengedi a legfontosabb pozíciót egy másik párt részére”

– írja Orbán, utalva egy ún. kompromisszumra, ami a jelek szerint a francia-német-konzervatív-liberális tengelyen született meg. A magyar miniszterelnök szerint egy ilyen megállapodás

„megalázó”

lenne, méghozzá két oldalról is: aláásná az egész közösség (mármint az Európai Unió) tekintélyét a nemzetközi politikában, nembeszélve az Európai Néppárt szavazóiról, akik most felháborodhatnak, hogy hiába győztek, nem az ő csúcsjelöltjük lesz a Bizottság elnöke. (Orbán ezen a ponton „legnagyobb riválisként” hivatkozik azokra a szocialistákra, akikkel a Néppárt eddig is, és ezután is koalícióban készül tovább politizálni az Európai Parlamentben.)

A magyar miniszterelnök ezután töredelmesen arra kéri az elnököt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy ez a rút helyzet ne állhasson elő.

A levél azért is figyelemreméltó, mert a néhány hét alatt megváltozott helyzetben

Orbán közvetve egy olyan jelölt mellett kardoskodik, akiről eddig azthangoztatta, hogy alkalmatlan, akit a kormány hivatalosan sem támogat, aki a Fidesz médiája szerint nyomorult és nyálkás, és aki ráadásul vérigsértette már nem egyszer a magyarokat.

A Reuters szerint a tagállamok vezetőinek vasárnap esti összejövetelén megszületik a döntés arról, hogy Timmermans vezeti a következő öt évben a Bizottságot.                                                                                (444)

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Döntés aztán nem született! Ill. Timmermans se…! TOVÁBBI EGYEZTETÉSEKRE VAN SZÜKSÉG, aminek során pedig vajdánk szava nem sokat nyom a latba!

Márpedig döntés az lesz, mert főnök nélkül nem maradhat a bűnszervezet! Vajdánk pedig egyrenagyobb aggodalommal konstatálja: bárhova is néz, csak sorosista kiválasztottakat lát! Aminek ő – mint a Legjobb Soros – Tanítvány – nagyon nem örül! (Nekünk – pórmagyaroknak – persze teljesen mindegy ki lesz a bűnbanda feje.)

Jelen állapotok szerint bárki lesz is, annak egyik első dolga lesz Döbrögin eret vágni. Mégpedig ütőeret. Ezt már fölfogta a vajda.

Kovács Lucifer tegnapi igehirdetése során kibökte a vágóeszköz nevét is: UNIÓS KÖLTSÉGVETÉS!

Ne feledjük: UNIÓS GYARMATTÁ VÁLÁSUNK RÉSZLETEIT DÖBRÖGI TÁRGYALTA LE! Ha valaki, akkor ő tudja igazán a dolgok menetét a legapróbb részletekig! Olyan dolgokat is, amikről más vajdaságiak nem is tudnak!

Döbrögi vajdánk félelmei nem éppen alaptalanok. Minden jel szerint a helyére rakjákőt a “nagyok”! A CSAK VÉGREHAJTÓK súlytalan táborába.

Aligha véletlen az ő ijedt – figyelmeztető levelezgetése. Elfogadná ő már nagyfőnöknek Webert is! Ami ha bejönne, ok egy újabb döbrögista dijadaljelentésre. Felénk persze.

Persze nekünk teljesen mindegy!

“Az (életéért) könyörgő levelét Döbrögi megírta” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ezek szerint a Bilderberg klub tagjai Timmermanst akarják elnöknek. Az elődeit is ugyanígy választották ki a globalista nagytőkések. Rendszerint a G20 csúcs előtt szokták tartani a csak Bilderberg Groupnak nevezett találkozót, ahol a világ legbefolyásosabb emberi összeülnek és az akaratukat ráerőltetik a nemzetállamokra. Ilyen találkozón találták ki pl. az eurót mint fizetőeszközt, vagy éppen az szabadkereskedelmi egyezményt (TTIP, CETA, TPP), de a legaljasabb tervük, azaz Európa bevándorló kontinensé változtatása is az ő sötét agyukból pattant ki.

  2. Admin!
    Nagyon furán látod a dolgokat,te úgy beszélsz mint ha csak Döbrögit érintené ha egybevándorlást támogató lenne az EU vezetője.A mi bőrünkre is menne.Így kéjelegtél az USA elnök választásnál is,hogy vége Döbröginek mivel Clintonné fog nyerni és…….Nem jött össze.

    Admin:

    Egyszer a nyerő széria is véget ér! Mint általában minden jó! (Amúgy érdekes, hogy még mindig ezen a migráncstémán nyerítetek! PONTOSAN TI!

  3. Áááá, dehogy! Legalább 10-11 ország ellenzi Timmermans jelölését. Ekkora elutasítással nem lesz belőle semmi.

  4. Ideje lenne komolyan venni a kormányfőnek azt az egyszerű elvet: a pénz beszél, a kutya meg
    ugat ! Tudom hogy neki – magyar viszonylatban – sok pénze van, de európai szinten ez kevés!
    A lapokat – akár tetszik neki, akár nem – a nyugati nagyhatalmak osztják ! Úgyis mint EU
    befizetések nagyságrendje, s úgy mint a magyar gazdaságnak mondott termelési folyamatok
    pénzügyi befektetői és tulajdonosaik ! A vadászaton sem a nyúl viszi a puskát !!!
    Hát akkor hogyan vihetné a kapitalista vadonban ?!….. A Timmermans jelenség csak a fel-
    szín kapirgálása ! A lényeg az belül van, amit ovinak ideje lenne megérteni ! Az igazo-
    dási pontok gyorsan változnak így mindig nyitott szemmel és kimosott füllel kell politizálni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com