A horda országos tájékoztató akciót indít Bangóné patkányozásáról

A Fidesz a párt közösségi oldalára feltöltött rövidfilmmel többlépcsős tájékoztató akciót indít és a magyar emberekhez fordul, mert úgy gondolják, hogy Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) országgyűlési képviselő kijelentése után téved a képviselő, a pártja és az ellenzék is, ha azt hiszik, ilyen eset következmények nélkül maradhat.
Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója vasárnapi balatonfüredi sajtótájékoztatóján emlékeztetett: a szocialista politikus egy pénteki televíziós interjúban patkánynak nevezte a Fidesz támogatóit, ami szerinte „felháborító, elfogadhatatlan és mélyen sértő” magyar emberek milliói számára. Véleménye szerint Bangóné ezzel a kijelentésével átlépett egy olyan határt, amelyet nem lehet, mert nem szabad embereket megalázni akkor sem, ha politikai ellenfél szavazóiról van szó.
Közölte: mivel pénteki és szombati felszólításuk mind a képviselő, mind pártja vezetői részéről „süket fülekre talált”, csak „kínos és gyáva magyarázkodásba kezdtek”, ezért a Fidesz első lépésben a rövidfilmmel a jóérzésű magyar emberekhez fordul, akik úgy gondolják ilyen durva és sértő mondat nem maradhat következmények nélkül, és arra kérik őket, hogy emlékezzenek erre a május 26-án az európai parlamenti szavazás napján.
Bal-Rad komm: Torgyán Bohóc ’96 – ban FÉREG – nek nevezte a qrmányt, annak szavazóit (vagy azokat nem is?) és A FÉREGIRTÁS SZÜKSÉGESSÉGÉRŐL rikácsolt.
Volt némi zúgolódás amiatt, de amúgy…- semmi! Pedig a „Harag Napja” címmel T. Bohóc még kisgarázda demonstrációt is hirdetett! Akkor már Döbrögicskével összekacsintósban!
Most a Maszop tán még egyetlen valamirevaló jelese, Bangóné patkányozott egy jóízűt, EGY NAGYON IS LÉTEZŐ, VALÓSÁGOS PROBLÉMÁRA (is) utalva.
Bangóné árnyaltabban fogalmazott mint az ősbohóc, ám a horda – MINŐ VÉLETLEN -MAGÁRRA VETTE a patkányinget! TALÁLVA ÉREZVÉN MAGÁT!
Hirtelen nagyon érzékenyek lettek! Még csak VÉLETLENÜL SEM a Youdapestet ellepő patkánycsordára gondolnak! Vagy mégis?
A fene érti ezt a nagyérzékenységet! Hiszen amikor Döbrögi van letolvajozva, akkor NEM IGYEKSZIK A HORDA ÁLTALÁNOSÍTÁSRA! (Tudván, hogy nemlehet minden hívük IS tolvaj, mert akkor ők nem tudnának lopni!)
A patkány az éppen kapóra jött nekik! Ugyan Bangóné ezt nem egyértelműen mondta, de…!
Ez ellen mozgósítani lehet, és KELL IS! Beindul a döbrögista mozi! „Folycsuk meg Bangónét!” – címmel!
Bangóné – reméljük – kibirja! Teher alatt nő a pálma!
De ezt a patkányirtósdit ezt komolyan kéne vennie! NEM CSAK LEPCSESKEDNI RÓLA tévéstúdióban!



Nézem az ATV betelefonálós műsorát (Fórum), és, ha valaki egy trágár szót kiejt a száján, neaggy Isten valamelyik nem kedvelt kisebbséget említi, rögtön bontják a vonalat a PC jegyében. Ugyanakkor hallgatom a Karc Fm hasonló műsorát (Paláver), és ott tele szájjal szidják, alázzák, ócsárolják a nem fideszes véleményűeket. Akkor hogy van ez? Állítólag vélemény szabadság van, ami azt jelenti, hogy Bangónének is lehet az a véleménye a fideszesekről, hogy patkányok. Annál is inkább, mert ugyan ez a fideszeseknek is a véleményük a nem fideszesekről. Akkor max. csak 1:1 a meccs állása. Vagy nem?
Különös de Bayer Zsocát senki nem vágta ki a nyilatkozataiért……
Pl. a „prolizással ” hány ember lett megsértve ?
Bangóné ott hibázott amikor azt gondolta, hogy mindenki számára evidens lesz, hogy kikre célzott a patkányozással. Az országot egy kövér nagy patkány vezeti, és sajnos jókora fizetett patkányfalkával rendelkezik, akik a magyarok lelkét akarják. És sikeresen szedik az áldozataikat, mert egyre nagyobbodik a fideszes tábor.
Nem jó videót néztem , mert ebben szó nem esik az országházi patkányokról !
Ebbe a szövegbe meg azt lehet bele magyarázni ki mit akar .
Szerintem mindenkinek van már elképzelése arról, hogy „realista” kire fog szavazni a rendpártiság nevében.
Buta, primitív, állat?
Akik nem tudják megszervezni, hogy egy 2 éves súlyosan sérült magyar gyereknek ne kelljen 21 órát mentőautóznia miközben szárnyal a GDP azok nyílván okos, intelligens, család barát emberek.
Realista szerint:
2019-04-28 – 18:56
Nyilván már mindenki látta, de a miheztartás végett ismét:
https://www.facebook.com/watch/?v=334329720613445
Realista szerint:
2019-04-28 – 18:56
Nyilván már mindenki látta, de miheztartás végett még egyszer:
https://www.facebook.com/watch/?v=334329720613445
Realista szerint:
2019-04-28 – 18:56
„A másik rossz példa a bayer. Az újságíró. Ő írhat olyan stílusban amilyenben akar, hiszen szólásszabadság van.”
Ismét csak a miheztartás végett, nem árt, ha szem előtt tartod: Bayer Zsoca az ötös számú fideszes párttagkönyv gazdája…