Gojko Mitic (ha még valaki emlékszik rá) a Donbasszban járt.
Aki nem emlékszik rá: a 60-as években két (ma már nem létező) ország – Jugoszlávia és az NDK [Német Demokratikus Köztársaság] kitűnő indián kalandfilmeket készített.

Ezek semmiben sem maradtak le az akkori amerikai indián kalandfilmektől.
A nézőknek világszerte (de legalábbis Kelet-Európa szerte) belopta a szívébe a villogó szemű, koromfekete hajú Winnetou – azaz megszemélyesítője: Gojko Mitic.)

A képen – mint hajdan, ifjú indiánként – ott áll lesben az arcvonalon. Csak mostanság a szemben álló sápadtarcúak ezerszer gonoszabbak, kegyetlenebbek, mint a mohó telepesek. Ezeknek – amazokkal szemben – náci jelképeik is vannak.
Akik egyben azért egyeznek egymással. Amazok is, és ezek is – az őslakosok földjeire, természeti kincseire ácsingózva, megtelepedve az őslakosok földjeinek peremén, utóbb IRTÓHADJÁRATOT KEZDTEK ELLENÜK. Emezek a rossz sápadtarcúak, mint amazok is, kiirtani, földjeikről elűzni, rezervátumokba (ma úgy hívják: „szűrőtáborok”) kényszeríteni akarják őket.
Az utóbbiak viszont – kétség nem fér hozzá – fölteszik „Mirotvorec” („Béketeremtő”) nevű spicliportáljukra az öreg Winnetout. Amiért be merészelte tenni a lábát a lelki szemeik előtt birtokba vett (habár meg még nem hódított) földre. (Éhes disznó makkal – akarom mondani: mások földjével, az éhes, veszett vadkan pedig még mások teli éléskamrájával, továbbá házával, ágyával, autójával, mezőgazdasági gépeivel, rabszolgáknak szánt őslakosokkal is – álmodik.)

„Béketeremtő”. Éppen olyan békét teremt, mint amilyen békesség uralkodott el az indián falvakon, a fehér telepesek különítményeinek portyái után. Ahol a füstöt azt követően már nem a tábortüzek, hanem a leégett, még füstölgő wigwamok szolgáltatják. És az őslakosok elnéptelenedett településeit új sápadtarcúak veszik birtokba. Akkor kelet, a Nagy Víz – míg most nyugat, a Nagy Hegyek, az Embervérivó Démonok Földje felől
Négymilliónyi Old Shatterhand – a Donbassz népe – fogadta nagy-nagy szeretettel az öreg harcost.


Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Érje csak meg nyugodtan, és kínlódjon a sz@rással vén f@szként!
zls-179 szerint:
2019-04-26 – 20:09
+
Volt olyan jó, mint bármelyik makaróni western! Jó látni, hogy még él az öreg harcos és helyén van a szíve!
Előbb vagy utóbb mindenki az lesz ! ( Mi sem vagyunk kivételek !) A filmjei nagyon jók voltak.
Coca szerint:
2019-04-26 – 14:51
Te meg egy hülyegyerek vagy…
Meg is indoklom miért:
Azért, mert aki az idő múlására így reagál, az egy buta, korlátolt, faßkalap.
De van egy rossz hírem: ha szerencséd lesz megérheted. Remélem, hogy nem fogod, mert nem szolgálsz, szolgáltál rá!