Macron kizárná a magyarokat is a schengeni övezetből
A francia államfő összekötné a határőrizetet a menekültpolitikával.
Újra kell szervezni az európai menekültpolitikát és az európai határvédelmi rendszert, Schengent, mert nem működik – erről is beszélt csütörtök esti sajtótájékoztatóján Emmanuel Macron. A francia államfő azonban azt is világossá tette: a két dolog párban jár, így azok az országok, amelyek nem veszik ki a részüket a közös menekültpolitikából, Schengennek sem lehetnek a részei. A francia államfő azt is elismételte, olyan Európára van szükség, „ahol a felelősség a szolidaritással párosul”.
Nem ez az első alkalom, hogy Macron egyértelművé tette: nem szívesen látja a schengeni övezetben a visegrádi országokat, amelyek élvezik ugyan a rendszer előnyeit, de visszautasítják, hogy kivegyék a részüket a menekültek ellátásából. Korábban tavaly ősszel Salzburgban beszélt erről a francia politikus.

A schengeni határőrizeti rendszer a személyek szabad áramlását teszi lehetővé tagjai között (az együttműködésben 22 EU-tag vesz részt). A 2015-ös menekültválság óta azonban több ország hosszabb-rövidebb ideig felfüggesztette ezt a migráció miatt, Ausztria például nemrég jelentette be, hogy még mindig fenntartja a határőrizetet Magyarországgal közös határán. (HVG)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Nagy uniós „magország” vezető latorja ritkán állt még elő RÉSZÜNKRŐL támogatható ötlettel. Ez most ilyen gondolat Macron részéről. Ez valóban megoldaná a vajdaság migráncsproblémáját! Igaz, akkor őrizni kéne a határokat ÖNERŐBŐL! Nem lehetne riogatni a migráncsokkal, Soros – hordákkal! Odalenne a döbrögista varázsige hatása!
Kár, hogy a germánok kapásból el fogják utasítani. Szintén kár, hogy ez csupán egy színjáték Döbrögi megszelídítésére.
Persze a vajdának ez egy magasan föladott labda, amire ugrani fog! Lesz itt olyan háborgás a horda részéről meg migráncsozás, hogy öröm lesz hallgatni! No meg pénzkövetelés a csodaGYODA miatt! (Ami oly sok KISZÖKNI AKARÓ migráncsot tartott már vissza!)

„Újra kel szervezni az európai menekültpolitikát, és az európai határvédelmi rendszert ……” AKKOR EZ VOLT SOROS FIÁNAK MACRONNAL VALÓ KÖZVETLEN TÁRGYALÁSÁNAK A TÉMÁJA. t. Admin a migrációval Orbán nem riogat senkit, ez valós TÉNY . Például tud arról, hogy Prágában hatalmas tüntetés volt a BRÜSSZELI DIKTATÚRA ELLEN ?
Személye4s tapasztalat is – MO-n hírlik, hogy a csehek okosak, intelligensek,l civilizáltak, demokraták, stb. Ezzel ellentétben ugyanolyan primitív, alkoholista, genetikai bűnöző (Lombroso-elv), mint az összes többi szláv nép.A szlovákokat tartom némileg különbeknek.
minden szinjáték–visegrádi négyek románokkal s ukránokkal egyetenben uj izrael részét képezi…