Haldoklott, amikor megbírságolták – így lett Károly a parkoló-gépezet áldozata
Botrányos parkolási visszaélésektől hangos a közélet hetek óta. Átláthatatlan hátterű cégek tesznek zsebre milliárdokat bizonyos fővárosi kerületekben, miközben a lakosság semmit nem lát viszont az órákba bedobott pénzből. Van ahol veszteséges a parkolás, van ahol nyereséges – csak éppen nem az önkormányzat, hanem „nélkülözhetetlen” magánvállalkozások számára.
Ebben a helyzetben kereste meg a Hetek újságíróját Roszkos Károly, a 70 éves verőcei nyugdíjas. Roszkos Károly egy dossziényi okiratot is elküldött – diagnózis, műtéti zárójelentések, önkormányzati, végrehajtói levélváltások stb. – melyek lépésről lépésre alátámasztják állításait.
A férfi 2014 júliusa óta Verőcén él. 2015 januárjában emésztési panaszokat észlelt, ezért orvoshoz fordult. A vizsgálatok gyomorszáj és nyelőcső daganatot állapítottak meg apróbb áttétekkel. A kemoterápiás kezelésekre eleinte még saját autójával ment, ám egy rendőri igazoltatásnál kiderült, hogy lejárt a jogosítványa, vezetése egyébként is bizonytalan (ezért állította meg a rendőr), a jármű forgalmija pedig napok múlva szintén érvényét veszti.
Jogosítványát nem hosszabbította meg, de hogy továbbra is eljusson a kezelésekre, megkérte egy barátját, hadd költözzön hozzá Dunakeszire. Az autóját nem akarta őrizetlenül hagyni, ezért elvitte egy másik – fóti – barátjához, és beparkolt annak garázsába. A jármű kulcsai és iratai végig Roszkos Károlynál voltak az elkövetkezendő nehéz időszakban is, amikor a férfi több műtéten és helyreállító kezeléseken esett át. Másfél évvel elköltözése után, 2016 nyarán tért vissza saját otthonába, Verőcére. „Iszonyatos mennyiségű levélhalom fogadott. Feltűntek értesítések, felszólítások közjegyzői irodáktól” – mondta a Heteknek Roszkos Károly. Mivel számláit banki beszedési megbízással rendezte, másfél éves távolléte – valójában élet-halál küzdelme – alatt sem tartozott semmilyen szolgáltatónak. Kivéve egyet: „Meglepve olvastam az egyik felszólítást, hogy 2016. február 22-én jegy nélküli parkolásért megbüntettek, mivel azonban utólag sem fizettem, az ügy már megjárta a közjegyzőt, és végrehajtó fogja érvényesíteni.”
A férfi minden levélre válaszolt, elküldte azokat a kórházi dokumentumokat, melyek egyértelműen igazolják, fizikai képtelenség, hogy akár ő, akár a gépkocsija a 9. kerületi Albert Flórián úton tartózkodott volna a parkoló cég által jelzett időpontban. Roszkos Károly kérte, mutassák meg a felvételt, ami igazolná a szabálytalan parkolást. „Közölték, már meg lett semmisítve elévülés miatt.” Ez azért érthetetlen, mert a felvételek voltak – lehettek volna – a folyamatban lévő ügy bizonyítékai. A nyugdíjas férfi háromszor nyújtott be kérelmet a Váci Járásbíróságra. Mindannyiszor visszautasították.
Ennek eredményeként a „szabálytalan parkolás” időpontjában éppen haldokló nyugdíjastól 73 069 forintot vont le a napokban a végrehajtó. (atv)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Ez a történet tökéletes látlelete a rendszerváltás utáni egykori országunkról. Ami EGYKORON A MIÉNK VOLT!
„AZÓTA” csak bérbe vehetjük még a közterületeket is!

A „valakik” által megszabott bérleti díj fejében.

A világ 2 elit népe a kazár és a cigány lakja Budapestet.
Bejártam a világot szinte minden etnikumot ismerek.( Budapestnél nincs lejebb lopás )
Budapest kazár,cigány lakoság= 2019 Budapest
Világ leg loposabb lakosága lakik Budapesten.
A lopás zsigereikben,génjeikben.
A hazudozás zsigereikben génjeikben
A képmutatás zsigereikben génjeikben.
Hollandok laknának Budapesten akkor tulipánt termelnének.
Kazárok ,cigányok laknak Budapesten igy lopnak.
Néha azon gondolkodom,hogy a kazár és a cigány földi entitás.
Vagy valami földönkivüli betelepült lények.
Mert azt a jelzöt,hogy ember homosapiens ennek a kritériumnak nem felelnek meg
A lény a megfelelö jelzö a kazára és a cigányra mivel a földi törvényekhez nem tudnak alkalmazkodni. Az ö bolygojukon ahonnan jöttek,vagy elüzték öket vagy felélték az ökologiát.
Bárki aki kiváncsi a földönkivüli kulturára utazon Budapestre.
Mind a 2 entitás falkában élvezettel gyilkol.
Lásd Palesztina fehérfoszforal égetik gázában a zsido lakoságot a kazárok.
Távcsövespuskával lövik fejbe a zsido gyereket a kazárok,és jot nevetnek rajta.
A cigányok falkában még a holtestet is orákig rugdosák és elélveznek a gyönyörtöl.
Ember ilyenre nem képes,csak idegen entitás.
Etnikum=földi homosapiens etnikumai azonos fajon belül.
Entitás= létezési forma.
A bajszos bácsi kazár volt,azért gyilkolt meg annyi embert.
Tehát a bajszos bácsi entitása nem homosapins.
Inkább a rendes nevem.
LUCIFER
Tudod svájcban mikor a hauptbanhofnál a B.I.S -nél az Illumináti épületénél találkoztam más entitásal,irom hogy megérsd nem etnikum entitás.
Elöször magam is szkeptikus voltam,azt hittem valotlant mondanak.
Baselban ez az épület sok titkot rejt,azon kevesek közé tartozom akik jártak az épület pincéjében.
https://www.youtube.com/watch?v=4rSJW37-VJE
Hajmer János illuminati fö mufti vitt be minket az épületbe. kb 20 éve
Akkor még azt sem tudttam mit látok.
Olyanok voltunk mint paraszgyerek a szépmüvészeti muzeumban a Vangog kép elött ,nézi de nem tudja mit.
Innen irányitják a fiat mani világ szinkronját a földön.
Realista szerint:
2019-04-14 – 08:15
Egyáltalán nem hülyeség, amit Igor ide írt. Gyakorlatilag a valóság.
A „kazárság” idegen bolygóról való származásának lehetősége más fejekben is megfordult már. Kb. amiatt az okok miatt, amiket Igor leírt. Megfordult más fejekben, igaz, hogy egyenlőre a hihetetlenség és a humor kedvéért. Egyenlőre…
No látja Realista ez volt az egyik cél:Lassan lassan eljutunk oda, ahogy két ember ne értsen egyet szinte semmiben vagy ha mégis az csakis azért lehetséges mert a másik inkább hallgat, mint egy házastársi kapcsolatban!Ezért nincs soha náluk még hangos szó sem nemhogy veszekedés,ők minta ! Az emberek csak úgy megszületnek majd,csak úgy meghalnak majd és véleményük nem lesz semmiről,mert csak!Hogy idézzek egy csillagvirágot,bizonyára tudja kire gondolok?
Igorról meg csakis annyit, hogyha összeszedi magát még komolyan is vehetik,pláne ha nem változtatja a nick neveit folyamatosan!Elvégre az idő felette is telik, és majd rájön hogyha sz@rsz magadnak sz@rsz ezt mondotta egykoron Engels és Marx!!!
zls-179 szerint:
2019-04-14 – 18:55
Tök mindegy, hogy Igor változtatja-e a neveit, vagy nem, mivel ezt úgy teszi, hogy mindenki tudja, hogy Igor áll a nevek mögött. Ez az Ő heppje, nincs ezzel semmi probléma. Viszont ez nem mondható el azokról, akik itt különböző neveken irkálnak, és nem átlátható módon, ahogy ezt Igor teszi, hanem a megtévesztés szándékával. Ez a realitás… 😀
Persze, ha nem vigyáz az illető, a szeg ki tud bújni a zsákból…