„Jövedelmező a rabló szakma” bővebben

"/>

Jövedelmező a rabló szakma

Mert megérdemlik: emelték Kövér Ökör abrakadagját is

Fél év alatt 70 százalékkal nőtt több parlamenti képviselő bruttó bére, az egyébként mesésen jól kereső házelnök fizetéséhez is hozzácsaptak 270 ezer forintot.

Alig fél évvel ezelőtt emelkedett legutóbb a parlamenti képviselők fizetése, most – az országos bérfolyamatokat követve – újabb tízezrekkel többért dolgoznak a honatyák és honanyák. A hivatalos indoklás szerint mivel évek óta nem emelkedett a parlamenti képviselők bére, ezért a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók és a többi szektor alkalmazottai után itt az ideje a képviselői fizetések felzárkóztatásának is.
Ez azonban annyira jól sikerült, hogy miközben az országos átlagos bruttó bér 2014-től mostanáig 54,9 százalékkal emelkedett, több képviselő fizetése ugyanezen időszak alatt, a mostani emelést is figyelembe véve 70-77 százalékkal nőtt – írja az emelésről beszámoló mfor.hu. Ilyen nagyarányú bérrobbanás a lap szerint nagyjából 30 képviselőt érint a parlamenti adatlapok alapján.
Pontos létszámot jelenleg azért is nehéz mondani, mert Kövér László több ellenzéki képviselőt is fizetés-megvonással szankcionált egy decemberi parlamenti ülésen mutatott magatartásuk miatt. Így 7 képviselő esetében arra következtethetünk adat hiányában, hogy esetükben a teljes márciusi fizetés elvonásra került, míg mások 100-160 ezer forint juttatáshoz még a szankció tükrében is hozzájutottak.
A béremelésekre visszatérve, a lejobban kereső házelnök, Kövér László fizetése 2,4 millió forintról 2,67 millióra emelkedett, ami majdnem nyolcszor több az országos átlagnál.

A frakcióvezetők fizetése is megközelíti a havi bruttó 2 millió forintot: a februári 1,78 millió után 1,979 szerepel a bérlapon. A mostani emelésnek köszönhetően a legkevesebbet kereső országgyűlési képviselők bére súrolja az 1 millió forintot, 891 ezer forintos bruttójuk 989 700 forintra emelkedett. Igaz, esetükben rendkívül csalóka a kép, hiszen egyéb betöltött tisztségükért, a kormánytagként vállalt szerepükért – péládul miniszterként – szintén juttatásban részesülnek. A miniszteri javadalmazás 1,8 millióról majdnem havi 2 millió forintra emelkedett márciustól.

Szó nélkül megkapják

A képviselői munkáról legkönnyebben a parlamenti aktivitáson keresztül kaphatunk képet, noha nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy egy képviselő nemcsak az Országházban, de a választói körzetében is tevékenykedhet. Utóbbiról azonban valamivel nehezebb informálódni – főleg közel 200 személy esetében.
Ezért a parlamenti adatlapok segítségével jártunk utána annak, hogy a képviselők idén mennyire voltak aktívak a parlamentben – hány felszólalást és önálló indítványt rögzítettek a nevük mellé. Ez alapján megállapítható, hogy a képviselők közel negyede úgy kapta a fizetésemelést, hogy idén még semmilyen aktivitást nem mutatott a parlamentben. Egészen pontosan 47 képviselő neve mellett szerepel a nulla érték a felszólalásoknál és az önálló indítványoknál egyaránt. Közülük: 2 jobbikos, 2 KDNP-s és 43 fideszes honatyát találni.                                        (nepszava)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: A közölt adatok persze CSAK az országrabló – hazaárulók havi állami apanázsáról szólnak. Nem tartalmazzák az „EGYÉB” közpénzekből finanszírozott juttatásaikat. A bűnözők havi JÖVEDELME pedig egyenesen kideríthetetlen, viszont föltételezhető, hogy általában messze meghaladja a közpénzekből finanszírozott juttatásaikat.

SOK ESETBEN SOKSZOROSAN!

KIFIZETŐDŐ TEHÁT A MARTALÓCLÉT! JÓL TEJEL A HAZAÁRULÓ TEVÉKENYSÉG!

DE MEGÉRDEMLIK – CSUKOTKÁT!

“Jövedelmező a rabló szakma” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nagyon rossz hír ezek a MAGYAR NÉPNEK ezen belül a nyugdíjasoknak ! Miért ? Ezek a 50 %-ot
    meghaladó béremelések az alapjai a költségvetési zónából táplálkozó 2.6 millió eltartottnak,
    így a növekvő BÉRTÖMEGEKHEZ e m e l k e d n e k az ÁRTÖMEGEK is. Az áremelkedések már
    az üzemanyagok árának drasztikus emelésével elkezdődtek! Hol van ettől a 2.7 %-os nyugdíj-
    emelés ! Remélem hogy – mivel a horda kimutatta a foga fehérjét – a nyugdíjasok 80 %-a még
    véletlenül sem ezekre teszi az X-et !!!

  2. Csukotka a nyugati félgömbön található, így az USA közel-külföldjének számít. Új helyet kell keresni.

    1. ŐRVEZETŐ szerint:

      2019-04-05 – 09:49
      Recsk , Dorog , Komló , stb. .

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com