Döbrögi egyedült nem dönthetett volna a horda felfüggesztéséről
A Választmánynak, vagy az Elnökségnek, vagy a Kongresszusnak kellett volna határoznia a Fidesz önfelfüggesztéséhez.
A jelek szerint a Fideszben semmilyen formális döntés nem született arról, hogy a párt önkéntesen felfüggeszti tagságát az Európai Néppártban, ez ugyanakkor ellentétes lehet a párt alapszabályával – írja a Népszava.
A lap szerint a Választmánynak, vagy az Elnökségnek, vagy a Kongresszusnak kellett volna határoznia a tagság felfüggesztéséről, de semmiképpen sem egyedül a pártelnök Orbán Viktornak.

Nyilvánvaló, hogy a Fidesz nem önként függesztette fel a tagságát az Európai Néppártban, hanem azt felfüggesztették, de ha Orbán Viktor saját közlésének logikájából indulunk ki, és elfogadjuk, hogy a párt maga döntött erről, akkor viszont ezt a döntést a Fidesz saját alapszabálya szerint sem hozhatta volna meg egy személyben Orbán Viktor, mint pártelnök, hanem a párt valamely döntéshozó testületének erről határozatot kellett volna formálisan is elfogadnia
– nyilatkozott a Népszavának Lövétei István alkotmányjogász.
Azt azért hozzátette, nyilvánvaló, hogy a Fideszben az történik, amit Orbán Viktor akar és utólag sem kéri rajta számon semmilyen döntésének a következményét semmilyen belső döntéshozó testület. (propeller)
A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

vagy közvetlen postai úton:
Szabó Péter
2747 Törtel,
Petőfi-ut. 12.
A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!
Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!
Bal-Rad komm: Hogy az ilyen – olyan uniós almon belül mit művel döbrögi, az az Ő DOLGA! Ha az anyahiénának megfelel…
„…utólag sem kéri rajta számon semmilyen döntésének a következményét semmilyen belső döntéshozó testület…”
– NEM LÉSZEN ÁM EZ MÁR SOKÁIG ÍGY! A NÉPBÍRÓSÁG MAJD RÁKÉRDEZ NÉHÁNY VISELT DOLGÁRA! (Az lesz a jobbik eset! A kívánatos!)

Gulyáscrantz és Szájerstern halott
https://openload.co/f/qcBWKmhImoc/Rosencrantz_es_Guildenstern_halott-tybo.avi