„Egy ordas nagy hazugság!” bővebben

"/>

Egy ordas nagy hazugság!

Ez a legjobban fizető állás: havonta bruttó 1 millió 20 ezer forintos fizetés

Tavaly Magyarországon a bruttó átlagkereset 337 500 forint volt, ami 13 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – derült ki a Workania állásportál által működtetett Fizetesek.hu online kutatásából.

A közlemény szerint a felmérést több mint 52 800 ember töltötte ki, a válaszok a megyéket tekintve azt mutatják, hogy a legnagyobb bérnövekedés Baranya (bruttó 325 700 forint), Békés (bruttó 286 400 forint) és Vas megyében (bruttó 361 400 forint) történt, mindhárom megyében 18 százalékkal kerestek többet a munkavállalók 2018-ban, mint egy évvel korábban. Vas megye ezzel a harmadik legjobban fizetett megyévé lépett elő Magyarországon, Békésben viszont még a bérnövekedés ellenére is országosan a legalacsonyabb jövedelemre számíthatnak a dolgozók.

A kutatásból kiderült, hogy Budapesten az országban egyedüliként a bruttó átlagbér a 400 000 forintot is meghaladta. A rangsorban a főváros után a nyugat-magyarországi megyék következnek, sorrendben Komárom-Esztergom, Vas, Győr-Moson-Sopron, Fejér, Pest és Veszprém megye, a bruttó átlagbér mindegyikük esetében átlépte a 350 000 forintos szintet.

Az egyes pozíciók vizsgálata kimutatta, hogy 2018-ban a legjobban fizetett állás a pilótáké volt, akik havonta bruttó 1 millió 20 ezer forintra számíthattak, őket az orvos tanácsadók követték bruttó 945 100 forintos havi bérrel, az IT-tervezők, az IT projektmenedzserek és az IT Termékmenedzserek havi fizetése pedig bruttó 746 400 és 709 800 forint között változott. Ugyanakkor megjegyezték, hogy a legrosszabbul fizető pozícióval a takarítók rendelkeztek, akiknek átlagos havi keresete a bruttó 156 000 forintot sem érte el.                                                                                     (eduline)

A balrad.ru kommentje a “KUNYERA” után!

Kérjük, anyagilag támogassa  a Bal-Rad-ot! – a piktogrammra kattintva Pay-Pal-on

PayPal - A biztonságosabb és egyszerűbb online fizetési mód!

vagy közvetlen postai úton:

Szabó Péter 

2747 Törtel,

Petőfi-ut. 12.

A beérkező adományokról olvasóinkat a “Köszönjük”– rovatban tájékoztatjuk!

Ha tetszett ez a cikk, ha egyetértesz a balrad.ru-val, oszd meg Facebookon, Twitteren, VKontakton – meg ahol csak lehetőséged van rá!

Bal-Rad komm: Nyilvánvaló, hogya cikk ordas nagy hazugságot tartalmaz! NEM A PILÓTÁK keresnek legjobban Döbrögisztánban!

A POLYTHYKAY LATRINA SALAKANYAGA AZ!

“Egy ordas nagy hazugság!” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. „Nyilvánvaló, hogya cikk ordas nagy hazugságot tartalmaz! NEM A PILÓTÁK keresnek legjobban Döbrögisztánban!”
    A cikk nem tartalmaz hazugságot. Az átlagbérek szerintem is nőttek egy év alatt.

    A pilóták kereshetnek a legjobban, abban az esetben, ha a kategóriákat ennek érdekében állítják fel. Biztos vagyok benne, hogy az utasszállító gépek pilótái vannak kizárólag ebben a kategóriában. A mezőgazdasági pilóták pedig egy másikban, hogy ne rontsák az átlagot.
    A politikusok pedig országos szinten lehetnek átlagolva. Így már megállja a helyét a statisztika. Persze azt azért lehet tudni, hogy az ilyen statisztikák úgy készülnek, ahogy a megrendelő kívánja.

    A pilóta-politikus összehasonlításánál a hivatalos bér adatokat veszik figyelembe. A politikusoknál van a legnagyobb esély a mellékesre. Juttatások, engedmények, a jogkörök illegális kihasználása, mutyizás mind plusz jövedelemhez vezet. Egy pilóta nem tud még egy utast feltenni a gépre és nem tud feketén lezavarni még egy menetet.

    Ez a statisztika olyan, mint a többi. Van benne igazság, de torzít.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Social Media Auto Publish Powered By : XYZScripts.com